Tiszai hattyúdal

Forrás: Youtube

Megtörtént Magyar Péter tömeggyűlése a közmédia óbudai székházánál. Ahova nem engedték be. Pedig nagyon mondta. Annak a nem annyira százezres tömegnek, akikre számítottak a messiásvárók, illetve a Tisza párt, valamint Magyar Péter. Ha az eddigi események ívére, dinamikájára tekintünk, akkor az igencsak ismerős lehet. Gyanítom, sajnos, hogy az eredményét tekintve is.

Valaki felugrik egy hordóra, és onnan elkezd olyan szólamokat ismételgetni, amelyek óhatatlanul megérintenek sokakat. Okkal, hiszen a hazai köz-, és gazdasági állapotok csak a lakosság egy részét tölthetik el a megelégedettséggel. Azokat, akik vagy közvetlen haszonélvezői a kleptoligarchikus rendszernek, vagy vakhittel viszonyulnak Orbán Viktor éppen aktuális megmondásaihoz. A hordóról megérintettek azt is bele fogják, mert bele akarják látni a hangos lózungokba, amik nem igazán vannak benne. Pozitív üzenetek szinte semmi. Alkalmasint, szerintem, szinte bármiről sincs szinte semmi. De legalább jó fellépéssel, és jó hangosan. Amellett kiváló időzítéssel.

Magyar Péter esetében az időzítés pontosságát aligha lehet elvitatni. Még időben indított ahhoz, hogy az önkormányzati és EU-s választásokon pozíciót fogjon. Mely pozíciók egy darabig akkor is kitartanak, és jelentőséget adnak a pártnak, ha annak a politikai jelentősége ki is merül ebben a pozíciószerzésben. Ebből a szempontból Magyar Péter sokkal jobban időzített mint például Pukli annak idején.

Ugyanakkor nehéz nem látni a párhuzamot annyiban, hogy a Magyar Péter indította, alapvetően tagadás-orientált, és programtalan mozgalom folyamatosan fárad ki. Még emlékezhetünk arra, hogy a tanárvezérek is gőzhengert ígértek, és gőztenger lett belőle. Ma, a már alulérdeklődött tömegrendezvényen Magyar Péter ugyancsak egy még nagyobb, még hosszabb még mozgalmibb legközelebbet kiabált bele a sötétedésbe. Majd az emberek zöme legyintett, és a hazam,ent a hírek szerint. Újabb pofont adva a társadalmi fásultságnak, újabb flastromot adva a tömeggyűlhetség okán Orbán rendszerének, és továbbra sem igazán kifejtve a politikai jövőképet.

S ennek kellene kitartani még közel két évet annyira, hogy hatalmat vívjon ki Magyar Péternek? Átütve azt a falat, ami fásultságból épült, és éppen Magyar Péter is pár vödör habarccsal, illetve téglával járult hozzá? Az ugyanis nem politikai program, hogy kivel nem működik valaki együtt, mit nem akar, mi ellen tiltakozik, mit nem támogat. Alkalmasint éppen a Fidesz és Orbán Viktor példája mutatja meg legjobban azt, hogy ez a fajta társadalmi ajánlatcsomag hova vezet. Hatalmat egy szűk körnek és kilátástalanságot sokaknak. Márpedig ebből a szempontból teljesen mindegy a névmágia. A rendszer elnevezésem de a vezér neve is. A pókhálóban akkor is vergődni fog a beletévedő, ha a háló közepére egy másik pók kerül, és a szabásmintát némileg átalakítják.

De a mai rendezvény után valószínűbb, hogy Magyar Péter mozgalma előbb fog kifáradni. Akkor is, ha a fórumok Tisza-trolljai és magyarpéteristái még sokáig fognak lehülyézni mindenkit, aki nem hisz a vezérükben. Aki annyiban is hasonlóságot mutat a politikai előképekkel, hogy Pukli, Márki-Zay Péter, de még Hadházy sem voltak túl messze fideszes keltetőgéptől. Mely csapatból Pukli és Márki-Zay, tudottan többet használt Orbánnak, mint ártott volna, Hadházy valójában se nem oszt, se nem szoroz. Magyar Péter ehhez képest egyenesen a keltetőlámpák alól szökött ki egy hordóra. Egyelőre a maga gründolta mozgalom fárasztásában jól teljesít.

Röviden: A Mór, bocs Magyar Petya megtette a kötelességét. Levezette a feszkót, kifárasztott egy újabb "mozgalmat", gründolt egy jól fizető állás magának, és kiélhette a sértettségét (a cúna bácik nem hajgatták meg a tévében). Csók, puszi. Még vergődik egy kicsit, és ennyi. Még miviktorunk legnagyobb megelégedésére tönkreverheti a főváros működőképességét, és aztán elindulhat Pukli és MZP után a levesbe.

Andrew_s

Tüntetés a LeVaTiSzaP erősítésért

Megvolt az ellenzék tüntetése. Pipa. Ennyi. A tudósítások szerint nem volt túl nagy zsúfoltság. Fanyalogjunk? Minek? Ez van. Erre futja. Valójában még csak meglepődni sincs min. Az ellenzék jó ideje egy maga teremtette kommunikációs vákumban van, és a jelek szerint jól érzi ott magát.

A beharangozó nyolc embert sorolt fel a színpadra. Ez közel másfél óra lózungot vetített előre. S ebből a szempontból szinte mindegy, hogy végül hányan, és mennyit beszéltek. A Klubrádióban elhangzott előzetesek alapján ketten is, Varjú László és Fekete-Győr András is a több éve húzódott bírósági ügyeivel gondolt foglalkozni. Amellett az alapvetően közjogi kérdés mellett, amely kérdéskörről az emberek már megszokták, hogy a fejük feletti folyamatos politikai mutyik tárgykörébe tartozik.

Az ellenzék tehát szervezett egy eleve inkább érdektelen, de lagalább hosszúnak ígért tüntetést. Érintve egy olyan témát, a pedofiliát, is, amellyel kapcsolatban nem rárepülnie kellett volna egy korábbi tüntetésre, hanem azt megelőzve, elsőként kilépni a fényre, és élére állni egy, az egész társadalmat megérintő politikai mozgalomnak.

Sebaj. Majd legközelebb. Ha lesz tényleges, és nem őfelsége ellenzékeként működő, ellenzék. Olyan, amelyik nem gyarapítani akarja a hazai legnagyobb politikai csoportot, hanem megszólítani szeretné, a LeVaTiSzaP (Le Vagytok Ti Szarva Párt) tagjait.

Andrew_s

Volt egy tüntetés Pesten

A köztársasági elnöknőt is magával rántó hullámok taraján volt egy tüntetés Pesten, és nem Budán. Ennek különbségnek később elmesélném a jelentőségét. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy a Hősök terén, illetve környékén összejött legalább ötven-, a számháborúk győztesei szerint százötven-ezer ember. A különbségen lehet hosszan vitatkozni talán, de nincs valós jelentősége. Szerintem. Mert szerintem, sajnos, a jól ismert, és már az Operánál tartott első nagy tüntetésnél bevált, módszertant követték a történések. Alapjaiban.

Amennyiben meghirdették a jútuberek, vagy influenszerek, vagy ahogy tetszik. Kivonultak, kihangosítottak, és elmondták a magukét. Na jó, talán nem annyian, mint anno az Operánál. De eredményét tekintve szinte mindegy is. Tényleg mindegy. Ha ugyanis egy ilyen összejöveteltől bárki valami változást remél. Mármint komoly, gyökeres, és valós változást, akkor több személytől elhangzó beszédözön csak a beszédet mondónak jelent megnyilatkozási lehetőséget. A hallgatóságnak biztosítva, hogy magában csettintsen: de jól megmondta az ott. Aztán kiáltozzanak kicsit. Majd hazamenjenek azzal a jól eső tudattal, hogy nekik, helyettük jól megmondták, és ők is milyen jól ott voltak. A rendszer jellegéből fakadóan sem sok eredménnyel.

Mármint a rendszert érintően. Az Orbán számára legrosszabb forgatókönyv az lehet, hogy ő személyében távozik, és keresnek helyette egy "jó királyt". De egyelőre még ez a veszély sem fenyegeti. Vagy ha igen, akkor sem ettől a tüntetéstől. S szerintem azért nem, mert a nagy személyes megmondásoktól, és a feszültség levezetésétől eltekintve nem igazán volt célja a történetnek. A tömeg, és a nagy megmondás, ugyanis nem cél. Legfeljebb eszköz. Valami megvalósítására. Ott, és akkor. Ehhez azonban valós cél, cselekvési program, és vezető kell. Egynél több megmondó a színpadon még jellegében sem vezető. A problémák felsorolása pedig nem program. Az sem, ha melléteszik, hogy mi mindent kellene megoldania másoknak. Akik nem ők, akik ott vannak, és összehozták a tüntetést.

Nem vitatva, hogy lehetett volna másként. Ha egyvalaki képes, alkalmas, és hajlandó valós, és a tüntetés szempontjából célt adni a tüntetésnek. Aztán a cél eléréséhez magával szólítani az egybegyűlteket. Egyedül. Vezetőként. Nem vezérként. Vezetőként. Olyan helyzetben, ami valós keretet ad a történetnek. Mondjuk, hogy nem péntek este, hanem szombaton délután. Nem a Hősök terén, hanem a Budán a Várkert Bazárnál. Ott, ahova Orbán évértékelőjét hirdették. Hogy ott, személyes vezetőként kockázata lett volna egy tömeg élére állni? Hát igen. Lett volna. Biztosan több, mint az üres Karmelitánál rázni a kordont, vagy a Hősök terén egy megosztott felszólalói körben megosztott felelősséggel kiabáltatni a tömeget.

Ellenben akkor esetleg akár Orbánt is, minimum, legalább is, nyílt színvallásra lehetett volna szorítani. Míg a jelen felállásban Orbán újabb szépség-flastromot szerzett a hazai demokráciát illetően. Miközben a feszültség levezetésén, és az inluenszerek önmegmondásán kívül túl sok haszna nem látszik a tüntetésnek. Ha egy hónap múlva sem lesz másként, akkor legfeljebb nosztalgia-értéke marad. Miszerint, egy fásult legyintéssel kísérve, volt egyszer egy tüntetés.

De rendben. Ne legyen igazam.

Andrew_s

Megjegyzés - 2023. 06. 17.- Pilz hiányérzetéhez

Pilz Olivér hiányolja a tömegeket. Hmmm... Érdekes? Hááát.... Az érdekes, hogy pont ő hiányolja. Mert vagy neki van amnéziája, vagy másokról tételezi fel az amnéziát. Igaz, a diákság cserélődik az iskolákban. Egy újszülöttnek, meg ugyebár még Pilz Olivér is lehet új. Kár, hogy amúgy nem az. Ugyanis a történethez egy korábbi tanártüntetős szakasz is hozzátartozik. Az a bizonyos 2016-os. A tanárok részéről emlékszünk, hogy kik pörgették magukat a színpadon? Hát perszehogy emlékszünk. A Pukli-Pilz-Törley trió.

2016. Volt 12 üres pont, amit unalomig lehetett ismételni. Valamit volt egy kis ökölrázási ajánlat. A tényleg szánnivalóan pocsék oktatáspolitikához volt megfogalmazott alternatíva? Ma sincs. Mármint nem lózungok. Mert azok vannak. Meg maradék arcok. Vagy arcmaradékok. Ízlés dolga. Pukli egy idő után vállalhatatlannak tűnt. Visszavonult a tüntetések zajától. Pilz és Törley maradtak. Egy olyan tüntetéssorozatból, amelyik egy valamire volt igen alkalmas. A feszültség pillanatnyi leföldelésére, és a cselekvési program nélküliséggel leginkább csak fásultságnövelésre. Ez kinek is lehetett az érdeke? A kompetens tanároknak szinte biztosan nem, mert ha valamitől, akkor ettől fog a legkisebb eséllyel változni valami. A kormánypártnak viszont elemileg.

Évekkel később vagyunk. Ugye emlékszünk, hogy ki volt a mártírsággal körbehurcolt tanárnő? Törley. Na, és ki kezd egyre többször nyilatkozni? Pilz. Mit tudtak nyújtani? Szavaljatok lózungokat, és rázzatok kordont. Mi a hatása? A pillanatnyi feszültség leföldelődik, hatás alig, változás nem igazán. Fásultság nő. A régi jó leporolt recept. Immár a diákság akárcsak passzív bevonásával. Vagy netán hallott bárki olyan tanárvezéri felszólítást a diákok felé, hogy az érettségik környékén menjenek haza tanulni, mert itt van a tömegeket megszólítani képes, pozitív üzenetektől dzzadó alternatív oktatáspolitika? Mely mellé érdemi támogatást lehet adni. Biztos egyéni figyelmetlenség, hogy egy tanárvezérre nem emlékszem, aki ilyennel állt volna elő.

Pilz azt mondja, hogy tíz- és százezreknek kellene kint lenni az utcán. Az oktatás helyzetét illetően ez így is van. De a koraszülést sem elérve eleve elvetélt tüntetések esetében szinte az is csoda, hogy a semmi melletti tüntetésre elmennek annyian, amennyien.

2017:
" Balog valóban alkalmatlan az oktatás felügyeletére, cinikus, a diákok szegregációjának is nagy barátja, és képtelen egy előremutató oktatási programot felmutatni. De miközben az egyre kevesebben megtapsolják az egyre populistábbnak tűnő Törley Katalint, és a többi felszólalót, azért a kérdés nyitva marad: mit akarnak, képesek, gondolnak alternatívaként? S ebből mit tudnak, akarnak és képesek közérthetően kommunikálni?
Mert akkor, ha eljátszunk Balog bukásának a gondolatával, akkor ez a kérdéskör kezdhet el villogni a szellemi neon-táblákon. Tegyük fel, hogy Balog, vagy akár Orbán holnap távozik, és magukkal viszik Palkovicsot és a Klik kapuját is befalazzák. Akkor mi az, ami mellé támogatást tudhat kérni az a CKP, amelyik igen keveset látszik felmutatni? Mi az, amelyhez százezrek szolidaritására számíthatnának? Az „orbánbalogtakarogy” ekkor nem játszik. A „fentvanaanetenvalaholasufniban” szintén nem játszik. A „tanárvagyokpapíronéstiszteljetekmertcsak” pedig már most sem játszik. "

Balog és Palkovics szerepében ma mások vannak. A többi lényegében maradhatna. Sajnos.

Andrew_s

A tüntetés, ami nincs

Orbán Viktor legutóbbi, fajelméleti fejtegetése a miniszterelnöki retorikában mindenképpen vízválasztó. Nem azért, mert korábban nem lehetett az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, vagy egy portás-effektusos kisebbrendűségi komplexus mindenkit lenéző retorikai fordulatait fellelni a mikrofon-megragadások némely alkalmai esetében. Sokkal inkább azért, mert a nemzetközileg elismert magyar határon kívül történt, és ettől függetlenül, egy nemzetközi biztosíték-kiverés is társul hozzá. Joggal.

Erről a kivert biztosítékról sok fele lehet olvasni. Amiről nem lehet olvasni, az az, hogy ezrek, százezrek mentek volna ki a magyar városok utcáira. Ennek az országot átitató anti-humanizmustól az általános fásultságig sok oka lehet. Az egyes embereknél. De nem a szervezeteknél. Erről, pontosabban arról, hogy még az ellenzéki politikában érdekeltnek gondolt pártok sem szólították ki az utcára a velük szimpatizálókat, a hétköznapi fasizmust elítélőket, mindenkinek meg lehet a maga véleménye. Az enyém például az, hogy a korábbi szervezések lekonyuló részvételei nyomán beárazták a kudarcot. Aminek nem az az oka, hogy mindenki a kebelére ölelné Orbán Viktort, és kormányát. Ezt sokan meghagyják a Hegedűs Zsuzsához hasonló, gerinc nélkül könnyedén, és ingatagon hajladozó sleppnek. Ahogy a Fidesz népszerűsége a legutóbbi mérések alapján csökkent is az utóbbi idők politikája nyomán. Azonban ez a bizonytalanok számának a növekedésével járt csupán.

Ami mögött személy szerint erős deficitet érzek a meggyőző-képességben az ellenzék részéről. Amiben nyilván nem kis része van, illetve lehet annak, hogy az tömegek meggyőzéséhez az "orbántakaroggy" mottóval meghirdetett közös ökölrázás, mint kínálat kevés. Nem mindenkinek, de a tömegeknek a jelek szerint kevés. Ugyanúgy kevés, ahogy a rétegtüntetések azon kínálata is kevés volt, és maradt, ami a "mit nem akarunk" kántálásában merült ki. Ahogy a tömegeknek nem kommunikálható alternatíva hiánya megbuktatta a tanártüntetéseket is annak idején. Szinte törvényszerűen. S minél zártabb körű érdekeltségi klub a szervező, minél emelkedettebbnek öndefiniálják magukat a szervezők, annál kevésbé valószínű, hogy kiterjedt szolidaritást váltson ki a szinte kizárólag negatív üzenet. Mondjuk, százezres részvételi számokkal.

Ennek látszólag semmi köze a pártokhoz.

De csak látszólag. Mert amiatt, hogy a pártok saját meggyőző ereje nem túl nagy, előszeretettel repülnek rá a spontán szerveződő rétegtüntetésekre. Nem véletlen, hogy a szervezők sokszor kérik, hogy a pártok hagyják őket békén. Mert a pártok megjelenése nem növeli, hanem csökkenti a tüntetések erejét. Nem lenne ez törvényszerű, de ez van. Nem kis részben. szerintem, pont azért, amit emlegettem. Hiányoznak a bizonytalanokat is megszólítani képes pozitív üzenetek. Ha pedig esetleg meg is jelennek, azt legtöbbször csak a párthoz, a pártot pedig a pártelnökhöz, lehet csak kötni. Márpedig egy vezérelvű ellenzék már a 2014 -es választásokra készülve, 2013. augusztusában sem volt alternatívája a vezérelvű Fidesznek. Amikor egyébként azt is igyekeztem megfogalmazni, hogy mire lehetne szükség egy választási győzelemhez:

Világos, mindenki számára elfogadható, közös platformról támogatható politikai és gazdasági program;

Az előbb említett program világos, az átlagemberek szintjén is mindenki számára érthető kommunikációja; 

Az emberek meggyőzése arról, hogy az Orbán kormányt nem csak technikailag lehet, de hosszú távon is érdemes leváltani; 

Az előző pont teljesülése esetén az emberek meggyőzése arról, hogy a megvalósításhoz el kell menniük szavazni;

Amelyhez természetesen egy, az adott program egyes pontjaihoz rendelhető, az adott pont tekintetében hiteles felelős is dukálna. Ezek összességét árnyékkormánynak hívhatjuk. Hívhatnánk, ha lenne. Publikusan. Mert lehet, hogy van, de nem tudjuk. Lehet, hogy van, de nem tudjuk kikből áll. Márpedig innentől valójában háttérmutyit sejtet minden olyan kijelentés, hogy "hidd el kedves tömegegység, ki ott maradsz otthon, hogy van ám ilyenünk, meg elképzelésünk, aztán majd meglátod, ha úgy gondoljuk". Ezekből, a háttérmutyikból, lássuk be, az Orbán-kormány kritikán alul jól teljesít. Túl jól. Namármost! Bizonytalanék felől nézve, tehát van egy vezérelvű megközelítéssel operáló, közérthető program nélküli, az annak megvalósításában pedig maszatoló ellenzék. Egy, ezekben a paraméterekben töretlenül túl jól teljesítő kormánnyal szemben. Aki azt hiszi, hogy ezzel tömegeket lehet meggyőzni, az rossz szeren van. Aki azt hiszi, hogy ezzel tömegek szólíthatók az utcára, az egy másik moziban ül. Lábával a langyos vízben. Aki pedig ellenzéki közönségszervezőként ennek fényében csak a rózsaszín hurráoptimizmust hajlandó képviselni, kommunikálni, az vagy csak magát csapja be, vagy a környezetét, a közönségét is.

S akkor vissza is kanyarodtunk a keretbe. A magyar egyházak jelentős részéből ki sem nézem, hogy egy xenofób, fajelméleti fejtegetésre szembenyilatkozzanak Orbánnal. Ami nem jelenti azt, hogy számos pap, lelkész, vagy egyszerű hívő ne lenne emberségből jeles. Hiszen annak idején nem egy keresztény mentette a zsidókat, vagy istápolta a menekülteket. ahogy Iványi Gáborék is segítik az elesetteket. Nem is tetszenek a regnáló hatalomnak. De a szervezeti ellenállás kapcsán elég csak emlékezni Erdő Péter hosszúnyelvdíjas csaholására a menekültválság idején. Esetleg arra, hogy a reformátusok egyik lelkésze, publikáltan komoly egyházi ellenállás nélkül avatott Horthy-fétist. De tömegtüntetések szervezése talán nem is egyházi feladat. A saját hurráoptimizmusukba temetett aktivistákon túl is gondolkodni képes pártvezetők esetében pedig teljesen megértem, hogy a jelen megszólítási képességek mérlegelésével inkább nem is próbálkoznak. Egy, a Párbeszéd pár emberes monstre-akciójához hasonló mozgósítási képesség röhejes lenne, százezreket pedig kétségesen tudnának kiszólítani az utcára. Azért vagyok annyira optimista, hogy még megélem, amikor a kínálati eltérés nem csak a vezér személyében kínál alternatívát. Esetleg vezért sem. Csak vezetőt. Felelőst.

Andrew_s

S akkor kiszállt a NAV Iványihoz

Forrás: Receptlap

A mai nap kétségtelenül, és nem kicsit, Iványi Gáborról és közösségéről szólt. A NAV kiszállt egy régóta fennálló tartozás okán, és jó politikai időzítéssel éppen most tartotta szükségesnek az eljárás gyakorlati kivitelezését. Jogilag biztos rendben van. Morálisan kevésbé valószínű. Különösen annak fényében, hogy a kormánypárt parlamenti többségét milyen figurák szavazataival látja Orbán biztosítani. Politikailag pedig kifejezett baklövés is lehetne. Illetve lehetett volna. De nem hazánkban.

Bőven elég volt az internetes közvetítéseken látni a szolidaritási tüntetés végét ahhoz, hogy de ja vu érzése legyen az embernek. Illetve, esetleg sokaknak. Például azoknak, akik ott voltak egykoron az Operaháznál. Akkor, amikor az ellenzék az Alaptörvény ellenzése jegyében hirdetett nagygyűlést. Ahol aztán szónok szónok hátán igyekezett lefárasztani a hallgatóságot. Majd a végén mindenkit megkértek, hogy szépen, rendben menjen már haza. Lehetőleg csendben, mert még zavarni merészelnék az Operaházban, az önnön vállveregetésére, összejött NER-elitet.

Ma is voltak ott emberek. S nem is nagyon kevesen. Ma is felszólalt, akinek szó jutott. Majd a végén felszólítottak mindenkit, hogy szépen, csendben, békével, de húzzon már haza. Mert a végén még történne valami. Nem is okvetlenül pofozkodás, hanem egy olyan, hosszabb szolidaritási gyűlés, ahol még véletlenül kiemelkedne egy, az önfelkenteknél karizmatikusabb vezető. Ezt pedig ugyebár a farizmaikon frakciózó, és a frakciók felett szépen elvitatkozgató ellenzék aligha szeretné. Erre futotta.

Nem azért, mert ne futhatta volna másra, de ez van. Volt ma is valami. Gyanítom, hogy a többi ellenzéki megmozdulás sorsára jut. Holnap még majd mindenki elmondja, hogy milyen szemét a hatalom. Holnapután is morognak még valamit. Lesz betelefonálós műsor, lesznek pengeéles, és az otthon magányába megírt mondatok. Aztán jön a hétvége, amikor még biztos szóba kerül a téma. Ha másutt nem, néhány zártkörű vitaműsorban. Aztán szépen lecseng. Megy a levesbe. A hangulat elmúlik. Az indulatok kifáradnak. Az ellenzék pedig mehet vissza a langyosba. Vitatkozni a még meg sem szerzett hatalom elosztása felett.

Lesznek persze vesztesei a történetnek. Azok, akiket Iványi egyháza istápolt. Azok, akiket Göncz Árpád még szolgálni szeretett volna, és szolgált is. Azok, akik valahol a politikai érem két oldala között, a társadalom peremvidékén léteznek. De akik, ugyanakkor piszok messze esnek a politika látóköréből. Ott a peremen. Kivéve azokat a különleges alkalmakat, amikor a politikai elitnek valami őket is felmutató cégérre van szüksége. Mert akkor nagyonszolidáris, és nagyonhumánus minden politikus.

De! Ugyanakkor! Sokadszorra! Nagyon szeretném, ha nem lenne igazam. Ha ez ellenzék nem csak pofavizitre méltatná a szegényeket, és a szegények egyházát. Ha valós szolidaritás csírázna ki. Ha holnaptól, akár ötforintonként, összeszolidarizálnák Iványi hátralékát. Ha az ellenzék valós társadalmi ellenzékként kezdene viselkedni, működni. Szeretném. Eddig, az Operaháztól a Dankó utcáig nem jött össze. De talán most. Talán most? Talán? Egyáltalán?

Andrew_s

Tényleg Blanka a legfontosabb szereplő?

A gumicsont-híradó alapján a rendszert megtámadta egy gimnazista. Akkora veszélyt jelentve, hogy maga a magasságos bayerzsóti is beszállt a mocskolódásba. A legutóbbi hírek szerint most a kormánymédia is beszállt az iszapbirkózásba. Az ember meg csak kapkodja a fejét, hogy ki hazudik. Illetve mikor.

Valójában huszadrendű kérdésnek tűnik, hogy az aktuálisan közsajnálati célpontnak választott Blanka áll-e bukásra bármiből. Már csak azért is, mert néhány szervilista iskolai tanár szinte mindenhol van. Egy tetszőleges diákot tetszőleges időpontban tetszőleges mennyiségű elégtelennel ellátni egy pillanat műve. De legalábbis nem tart sokáig. Ezt valószínűleg a legtöbb tanár, de a legtöbb diák is tudja. Az, mondjuk, kínos lenne, ha kiderülne: a vagdalkozás mögött a diáklány részéről a pótcélpont-keresés ősöreg stratégiája van. De a leány szerint nem áll semmiből bukásra, és miért ne vegyük komolyan ezt a nyilatkozatot.

Az egy megint más kérdés, hogy a mennyire érdemes felvenni azt a stílust, amit nyugodtan nevezhetünk bayerzsótizmusnak. Mert Bayer Zsolt kétségtelenül majdnem a tökélyre vitte, hogy miként kell trágár, ócska, fenéklyukból előtörő stílussal megnyilatkozni azokról, akiket az adott pillanatban az ő nagy vezére ellenfelének, illetve ellenségének tekint. Alkalmasint persze tudva, hogy az ilyen vezér-lojalizmusban fetrengő betűvetők felett a vezért szinte bármikor ki lehet cserélni. Ha holnap Putyin annektálná Felcsútot, akkor Bayer az orosz ellenzékben is megtalálná azt, aki „kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli”. Mely kitételsor alkalmazása egy fiatal lánnyal szemben azért felvethet egy egészen más jelenséget is. Lehet, hogy a vezér ölbéli bayerzsótikájának megállt az idő. Leragadva azon a szocializációs ponton, ahol egy lánynak úgy kell udvarolni, hogy meg kell húzni a haját az ovi udvarán. Úgyhogy lehet, hogy csak egyről van szó: a Fidesz 5ös párttagkönyvének tulajdonosa be akar vágódni Blankánál.

Talán azért mert felismerni vélte azt a lelki rokonságot, amellyel a diáklány Fideszt undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járványhoz hasonlította. Amely stílus szintén kevésbé alkalmas arra, hogy valakit kifinomult stílussal gyanúsítson meg valaki. Különösen azt követően, hogy amikor visszaszólt Bayernek, akkor azt üzente, hogy a nevezett „nézzen tükörbe, és hallgassa végig a megszólalásait, amiben káromkodik, és úgy próbáljon ítélkezni meg felette, hogy ő is ezt csinálja”. Ami nagyjából azt a módszert követte, ami szintén ismert az oviból. Amikor minden konfliktus úgy kezdődik, hogy visszaütöttek. Amely beszólás kommunikációs értéke számomra nulla. Még akkor is, ha biztos vannak sokan, akik szerint karakán, és nagy mondás.

Az egész gumicsontról inkább az jut eszembe, hogy vigasztalóbb lenne, ha nem egy frusztrált óvodai közösség szintjén zajlana a kommunikáció. Egyik oldalon sem. Még akkor sem, ha tudom: a verbális ökölrázás sok indulatot képes levezetni. De még csak nem is csak széplélekségből tartanám vigasztalóbbnak, vagy az ifjúsági stílus iránti aggódásból. Inkább azért, mert az indulatok az asztalracsapás pillanatában kétségtelenül segíthet. De csak akkor, és másban sem nagyon. Ahogy viszonylag kevés kocsmai verekedés közben építettek új kocsmát.

Andrew_s

Feketegyőrisztikus coming out

Rejtő egyik művében olyan költői kérdést feszeget az egyik szereplő, hogy a Prücsök vajon mennyire is prücsök valójában. Ez azért jutott, nem először, az eszembe, mert Fekete-Győr András interjút adott a HVG-nek. Amiért igazán kár volt. Tényleg. Mármint akkor, ha nem a Fidesz erősítése a célja. Esetleg a közreadó szerkesztőnek. Ha valamit másként mondott volna a Momentum izgágája.

Mert felelős politikusnak azért nem mondanám. Ahogy Orbán esetében is erős túlzás lenne az ilyen minősítés. Az egyik oldalon ugyanis láthatóan kezdett elindulni egy ellenzéki egységfront kialakulása. Ez nyilvánvalóan kínos lehet a kormányfőként alig tisztelten önjelölt népvezérnek. Annak az Orbán Viktornak, aki egyre mélyebben merít a bolsevik, illetve horthysta tudásbázisból. Ugyanakkor talán érdemes emlékezni azokra a KISZ-tagokra, vagy csak egyszerű emberekre is, akik valóban hittek egy baloldali szemléletű eszmében. Lehet, hogy naivak voltak, lehet, hogy nem éreztek más választási lehetőséget, mint a létező kádárizmus kereteihez való alkalmazkodást. Lehet, hogy a keretekhez alkalmazkodva mégis tettek le pár dolgot az asztalra. Ha mást nem, akkor azt, hogy felnevelték a következő generációt, illetve a vállukon tartották olykor az országot is. Függetlenül attól, hogy a jelenlegi hatalom olyan posztkommunistái, mint Kövér-házmester, Orbán elvtársaként, most milyen hangerővel komcsizik.

A magam részéről el tudom képzelni, hogy a Fidesz háza táján is előfordulnak azok az emberek, akik érzelmileg közelebb állónak tekintik magukhoz ezt a pártot, mint a nem létező jobboldali alternatíváinak bármelyikét. Mert a szélsőjobb irányából most éppen középre ért Jobbikot nem okvetlenül érzi mindenki alternatívának. Még akkor sem, ha Orbán egyre szélsőségesebb retorikával próbálja kinyalni a szélsőségesek hátsóját. A kezdetektől kérdésesen ellenzéki LMP-t most nem is rángatnám elő. Önmaguk paródiájaként önmaguk alternatívájaként is kezelhetők. Ezt követően azt nyilatkozni, hogy a „Fidesz az ellenség” legfeljebb egy pártszintű összezárás elérésére alkalmas. Mert talán még Fekete-Győr András felfogóképességét sem haladja meg az, hogy pártszintű politikai ellenségeket csak diktátorok képeznek azokból, akiket demokratikus körülmények között legfeljebb ellenfélként szokás kezelni.

Amikor a Momentum nem meggyőzendő ellenfélnek, hanem legyőzendő ellenségnek kezdi kezelni a Fideszt, mint olyat, abban a pillanatban alig lesz jobb az ezt hangoztató politikus, mint Orbán. Elveszti az alternatíva jellegét maga is. Akkor is, ha nem vitatom, hogy a radikális Orbán-utálóknak ez a retorika pont olyan kedves lehet, mint a Gyurcsányban, Sorosban, a zsidókban, a liberálisokban, vagy bárki másban, az univerzális bűnöst keresőknek az orbanizmus populizmusa.

Ugyanakkor, a belső szalámizás szempontjából kétségtelenül a legjobbkor, leporolta a Momentum nyilatkozója leporolni azt a generációs megosztást is, ami alapján valószínűleg magát tekinti univerzális zseninek. Esetleg a saját politikai generációját. Miközben mindenki más csak lopni, csalni és hazudni szeretne a politikában. Azt mondjuk nem igazán világította meg, hogy miért pont róla kellene elhinnie bárkinek is, hogy „az adóból nem limuzint akar magának, hanem jól működő kórházakat, iskolákat csinálna”. De legyünk naivan optimisták, és tegyük fel, hogy tényleg nem. Akkor is baromság mindenki mást, a potenciális partnereket is felcímkézni a saját nagyszerűsége szülte előítéletek magasából. Ha pedig úgy akarnám értelmezni, hogy mindenki csal alanyi csirkefogó lehet, aki a gengszterváltás előtt mert születni, és politikát érintő véleménye van, akkor az egy igazi anti-telitalálat egy egyébként is elöregedő társadalomban.

Miközben nem egy új vonulat Fekete-Győr András politikai megnyilatkozásainak a sorában. 2017 tavaszán már futott ezirányban egy kört. Nem sokkal azt követően, hogy egy politikai nagyotmondással párttá alakult a Momentum. Mert a politikai „megbízhatóság” jegyében arra az aláírás-gyűjteményre hivatkozott, amelyet korántsem a Momentumra, mint pártra, hanem az Olimpia, mint olyan elutasítására adtak az emberek. A tüntetésen, amit a rabszolgatörvény ellen szerveztek a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke bejelentette, hogy a nagy monstre-demonstráció majd január 19-én szombaton lesz. Egy országos sztrájkra tényleg a szombat lenne a legjobb alkalom? Vagy megint csak igazolni sikerült, hogy a szakszervezeti vezetők Orbán kottájából fütyülik a néphülyítést? Miközben a jelek szerint a kialakulóban levő ellenzéki együttműködés is már csípi a Momentum elnökének a szemét? Úgy tűnik, hogy megint sikerült egy elemi erejű jogos felháborodást szétaprózni, leföldelni, és egymást követő unalmas, vagy üres indulatokat tartalmazó beszédekbe fullasztani.

Megint csak felvetve azt a kérdést, ami a 2018-as választások reggelén is nyitva volt. Azt, hogy a Momentum ellenzéki-e egyáltalán? Illetve minek az ellenzéke egyáltalán? Mert esetleg ideje lenne felfogni, hogy a Fideszre szavazók Orbán bukása után is az országban fognak élni. Meg lehet próbálni megnyerni, meggyőzni őket. De ellenségnek kezelni politikai baklövés. A hideg polgárháború folytatását jelentő húzás. Az orbanizmus átfejlődése feketegyőrizmusba. Legfeljebb.

Andrew_s

Tényleg Áder a hibás?

Amikor ezeket a sorokat írom, még tart a tüntetés a Sándor-palotánál. Annak kapcsán, hogy Áder János aláírta a rabszolgatörvénynek elkeresztelt parlamenti végterméket. Arról nem igazán van hír, hogy a Sándor-palotában egyébként fellelhető-e az államfő, de a szimbólumértéke természetesen nem vonható kétségbe. Az államfővel kapcsolatos várakozások megalapozottsága annál inkább.

Mert Áder János a kinevezése pillanatában is pártpolitikus volt. Amely politikai státuszát egyébként maga sem cáfolta soha. Így, végső soron, aligha tekinthető csalódásnak, ha pártpolitikusként viselkedik. Természetesen ettől még megtehette volna, hogy nem írja alá a rabszolgatörvényt sem, és a csatolt törvényeket sem. De azt is tudjuk, hogy eddig csak olyan törvényeket nem írt alá, amelyeket a Fidesz valójában vissza akart vonni, de ezt presztízsvesztés nélkül nem tehette. Illetve olyanokat, amelyek olyan fajsúlytalan törvények voltak, hogy a kinyomtatásukhoz használt papír ólomnehezéknek számított volna mellettük. Persze, okozhatott volna csalódást, de Áder nem az a megbízhatatlan ember, aki a társadalmi érdekközösséget bármikor is elé helyezné a neki kenyeret, lakás, szabadidős sportokat, vagy bármi mást biztosító hatalmi érdekközösségnél.

Úgyhogy lehet szidni Ádert, de felesleges. Pontosabban: ha bárkinek a napi vércukorállításhoz, a pillanatnyi stressz oldásához a köztársasági elnök szidása elengedhetetlen, akkor tegye csak nyugodtan. A többiek azért tegyék fel bátran a kérdést, hogy nem a rendszerben van-e esetleg a hiba? Abban a rendszerben, amelyik a gengszterváltás környékén lezsírozásra került, sé amelyik azóta is folyamatosan pártpolitikai gyakorlótereppé teszi a köztársasági elnök hivatalát. Mert kár lenne tagadni, hogy Göncz Árpád sem közvetlen választás, hanem pártközi mutyi eredményeként kapta meg a címet. Gyakorlatilag az egyetlenként az 1989-et követő magyar köztársasági elnökök sorában, aki képes volt ezen felülemelkedni. Mert az, hogy ma már a gerinctelen módon megválasztott, a tisztséget gerinctelenül elfogadó, és a Fidesz politikai érdekeit sosem feledő Sólyom is remek elnöknek tűnik, az nem a nevezett érdeme. Csak annak az eredménye, hogy őt olyanok követték a sorban, mint a nemzeti plágiumbajnok, illetve a jelenlegi elnök.

Amikor tehát elmennek a tüntetők a köztársasági elnök hivatalához tiltakozni az aláírás ellen, akkor ez érdemben csak akkor értékelhető, ha napirendi ponttá teszik a közvetlen elnökválasztást. Erre egyébként van kezdeményezés a tömegben. Azért persze érdekes lenne tudni az akkor már szavazóképesen élt, de most tiltakozó szereplőket, hogy milyen véleményt képviseltek annak idején. Amikor az elnök választásának módjáról döntöttek. Ahogy azt is, hogy mit képviseltek, mit tettek a korábbi tiltakozások esetén. Netán a szerepüket abban, hogy nem vezettek sehova. Ahogy nem egy szakszervezeti vezetően ebben például lehetett elévülhetetlen szerepe.

Azért persze azt is tudhatjuk, hogy ha a rendszer marad, de Áder megy, akkor a Fidesz majd csak oda tud ültetni valakit a bársonyszékbe. Sőt! Még az is előfordulhat, hogy Orbán, meghallgatva a hívei szavát, nagy kegyesen elfoglalja majd a vezér és kancellár megtisztelő címét. Amely erővel királlyá is koronáztathatná magát. Amely cím, a kancellári is, alighanem régóta ott szerepel Orbán Viktor bakancslistáján. Azon a listán, ami 2012-ben már felsejlett, mindenképpen. Egyébként abban sem vagyok biztos, hogy egy kiadósabb provokációval, illetve egy provokációnak felültethető tömegrésszel nem jut ehhez közelebb. Akinek meg majd nem tetszik, az a szintén aláírt bérbírósági törvény értelmében elmehet a hatalom megtartásában érdekelt miniszter által kinevezett bíróhoz panaszra. Az eredmény borítékolható.

Ugyanakkor persze felmerülhet, hogy a hatalom képviselői mennyire számíthattak az elégedetlenségekre, tüntetésekre. Nos, az eddigi tüntetések tapasztalatai alapján aligha kellett eleve egy eszkalációra számítani. A legtöbb eddigi háborgás vagy már az inkubátorban meghalt, vagy nagyon gyorsan lecsengett. A jelenlegi lehet természetesen kivétel. Annak ellenére, hogy személy szerint nem látom a pillanatnyi, egyébként jogos, felháborodás levezetésén túlmutató, átütő politikai programokat. De tudjuk, nem egy esetben az „utca” megtartotta a maga törvény-ülését. A radikalizálódás esetére azonban évek óta tudhatóan gyúr a hatalom. Legfeljebb pillanatnyilag majd beáldoznak pár nélkülözhető és politikailag kompromittált figurát. Kósát, Németh Szilárdot, vagy bárki mást. Ahogy a nyugdíjpénztárak kapcsán elhasználódott Selmeczi Gabriella is eltűnt a süllyesztőben.

Andrew_s

Rabszolgarendőri kérdés

A mai nap slágertémájává vált, hogy az ellenzéki képviselők egy csoportja bejutott a királyi televízió épületében, és ott a biztonsági őrökkel találták magukat szembe. Az lehet kérdéses, hogy ezen őrök halmaza milyen közös halmazzal bír az olyan korábbi birtokvédőkkel, mint akik felléptek a diákokkal szemben a Fidesz székházánál, vagy a ligetet védőkkel szemben. Van egy röpke kérdés azonban, ami rendőrséggel kapcsolatban kezdett csiklandozni.

Nem az, hogy a karhatalom fellépése esetleg hagyhat némi kívánnivalót maga után. Ezt a képviselőket megillető védelem, illetve a biztonsági őrök fellépése kapcsán bárki megítélheti. Azonban az a kérdés érdekesebb lehet, hogy a rendőrség kirendelt állományának tagjai a normál szolgálati időben, vagy azon túlmenően is köteles-e a hatalom rendelkezésére állni? Nem ismerve a szolgálati szabályzat részleteit, pusztán a biztonságérzet szülte véleményem alapján az utóbbi lehet az igaz. Még akkor is, ha a vezénylő parancsnok nem biztosítja a vörösköd-effektussal küzdő biztonsági személyzet hangulatának a lehűtését. Ha azonban feltesszük, hogy a rendőrség tagjai túlmunkában is szolgálni tartoznak a rend védelmét, akkor vélhetőleg ezért némi rekompenzáció, például némi többletjövedelem is járhat nekik.

Így viszont előállhat az a sajátos helyzet, hogy a rendőrség egyes tagjai most az az elleni törvény ellen tüntetőket szívatják, akik éppen azt szeretnék elérni, hogy ne legyenek pótlékmentes túlmunkára kényszeríthetők. Ugyanis, van egy olyan érzésem, hogy az államhatalom is munkáltató. Munkáltatója a rendőrség, a honvédelem, a tűzoltóság, illetve valamennyi hatóság tagjainak. Ebben az esetben a kivezényelt állomány is érintettje lehet annak, hogy ő is három évig kuncsoroghat a pótlékaiért a törvény alapján. Eközben rémlenek olyan korábbi hangok is, amelyek szerint a „gyalogrendőr” korántsem tartozik a több milliós fizetéssel alkalmazott rétegbe.

Így érdekes lehet az a kérdés, hogy rendőrség egyes tagjai a „rabszolgatörvénynek” nevezett jogszabály életbe lépésében, vagy az az elleni tiltakozás esetleges eredményességében érdekeltebbek-e jobban? Ha pedig a tiltakozás sikerében érintettek inkább, akkor vajon mikor fog elkövetkezni az átfordulás? Amikor leteszik a pajzsot és hazamennek a legények. Miközben az sem kizárt, hogy a politikai erők ilyen-olyanságát emlegetők is rájönnek arra, hogy nem kell szeretni egyik ellenzéki pártot sem ahhoz, hogy utálják a társadalom nem kis részét provokáló, diktatórikus hatalomgyakorlást.

Andrew_s

A hatalom a tüntetés ellenzéke

Készült egy összeállítás, nem általam, arról, hogy a mostanában zajló tüntetések milyen tudósításokat váltanak ki a világsajtóban. Azzal a kísérő-kiemeléssel, hogy „Kovács Zoltán felkötheti a gatyót, ha cáfolni akar......”. Ámde, alig hiszem, hogy a nevezett, egyébként a CEU-n végzett, politikus érdemben cáfolni akarna bármit is. Neki megmondták, hogy mit kell képviselnie, és ő azt képviseli. Ezért fizetik.

Mondhatná persze, hogy a becsület a gerinc nála többet ér, de talán nála nem ér többet. Meg talán van az a pénz, beosztás, látszólagos felelősségátvállalás, amiért még talán saját magát is meggyőzi arról, hogy neki, illetve a személyes háttérhatalmának van igaza. A nemzetközi sajtót, bármilyen kellemetlen is ilyeneket leírni, a tömegek nagy ívben leszarják. Nem azért, mert nem érdekelhetne sokakat, hanem azért, mert egyrészt nem ismerik, másrészt sem ismerik. Már a nyelveket sem feltétlenül, amelyen megjelennek. Meg azokat a csatornákat sem feltétlenül érik el, ahol hozzájuthatnának. Azok a százezrek, akik pedig már kivándoroltak, aligha fognak hazajönni tüntetni. Nem véletlenül írtam már évekkel korábban, hogy Orbán Viktornak elemi érdeke az, hogy az országot a Schengen fémjelezte zónában tartsa. Alkalmasint: „Beszorulva abba a szerepbe, ami a rabszolga-béren alapuló összeszerelő-kultúrát képes ’kiajánlani’ a partnereknek. akik a termékeket ’természetesen’ a megszokott áron kínálják”.

Egy másik ponton sokkal kínosabb lehet a jelenlegi helyzet. Nevezetesen ott, hogy kikezdheti azt a helyzetet, amit a megosztott, és egymással civakodó ellenzék léte jelent a hatalom számára. A „rabszolgatörvénynek” nevezett jogi konstrukció, amelynek valószínű céljaként látszik a gazdasági exodus okozta munkaerő-hiány éppen úgy, mint a közszolgálatban zsarolható munkaerő kizsigerelése, illetve a szabadideje egy részének ellenőrzött körülmények között való eltöltetése ugyanis közös nevezőt jelenthet. Mindazon szakmai és politikai szereplőknek, akik nem értenek vele egyet. Akár még olyanoknak is, akiknek a Fidesz eredeti politikai koncepciója szimpatikus volt, de az úrhatnám nagyképűség, a hatalmaskodó szemétség megtöltötte a hócipőjüket. Az tehát hogy a tüntetések hibahatáron bőven túlmutató szimpátiát váltanak ki, és a tevőleges közreműködők száma sem nulla, különösen kínossá teheti a kormány némely tagjának ezt az egészet.

Ennél már csak az lenne kínosabb Orbánnak, ha a tüntetésekből mozgalom szerveződne, és volna egy szervezet, vagy egy vezető, aki tényleges, jövőbe mutató politikai programot hirdetne. Nem három napra, és nem a pillanatnyi indulatok leföldelésére, hanem évekre előre. Aligha véletlen, hogy ennek a lehetőségnek igyekeznek keresztbe feküdni. A közelgő Karácsony látszólag a hatalomnak dolgozik. Mert akár a kereszténység megtámadásának a jelszavait is el lehet pufogtatni. Némi sorosozással összekötve az antiszemita felhangokat is meg lehet próbálni igába fogni. Gyakorlatilag megpróbálva azt, hogy magukat a tüntetőket próbálják egymásnak ugrasztani. Miközben a surranópályán azért bejátszották a pályára a határon túliakkal való szembefordítás lehetőségét. Bízva abban, hogy csak részt vesznek, illetve nem tiltakoznak, közülük elegen ahhoz, hogy az uniós választásokba bevont státusz-polgárok biztosítsanak némi előnyt Orbánnak.

Egyébként azt az esetleg képekkel, jól beállított véletlen felvételekkel is igazolt jelenséget nehéz lenne tagadni, hogy elhangozhattak a kereszténységet nem éppen középpontba állító tirádák. Ahogy lehet óbégatni a nemzeti karácsonyfa felgyújtási kísérletéről is. Akár leterroristázva mindenkit, aki nem ért egyet azzal, hogy rabszolgaként, a nagy népi abúzus ostoba alanyaként kezelje a hatalom. Azonban ez utóbbiakkal kapcsolatban pár kérdés is lebegni kezdhet a levegőben. Például az, hogy ezek a megnyilvánulások milyen politikai támogatást kaptak, illetve melyik média az, amelyik, akár passzív, tudósításnak beállított, reklámot biztosít hozzá? Illetve az is, hogy a tüntetéseken részt vevő tömegek mennyire vették védelmükbe a csőcselék-módszertant alkalmazó provokátorokat? Azt a kérdést meg úgysem fogják egyelőre feltenni, hogy a provokátorok milyen politikai erőkhöz kötődtek valójában? Noha talán ez utolsó kérdés menthetné fel leginkább a hatalmat az alól gyanú alól, hogy esetleg azt a rég várt, előkészített, és Orbán hatalmát izomerővel biztosító icike-picike rendkívüli állapotot szeretnék már végre startvonalra állítani. Mert egy központosító hatalom mégis csak a hatalmat esetleg kikezdő, megkérdőjelező tüntetések ellenzéke. Ugyanakkor az ellenzéki politikusoknak hatalmas felelőssége lehet abban, hogy ez a tiltakozás ne jusson a többi, korábbi kísérlet sorsára. Ne egy program nélkül ellaposodó, kiüresedett morgássá csituljon. Olyan eseménnyé, amelynek a végén Orbán Viktor elszalajtja Szijjártót, Gulyást, vagy másokat a következő adag szotyiért. Miközben a tiltakozások leföldelődnek a semmibe.

Andrew_s

Gulyás a decibelkörmös osztogatója

Tegnap nem kicsit sajátos körülmények között, ha tetszik kéz alatt, okosban, megszavazták a dolgozókat froclizó munkatörvénykönyvi változásokat. Igaz, Orbán Viktor keze alatt nem tudjuk mi volt a zsebében, de azért megszavazták. Az ellenzék kivételesen szinte már ellenzékként működött. Majd tüntetés zajlott a fővárosban. Ma Gulyás Gergely pedig minősítette azt.

Ahogy az MTI híre felvezeti ezt a minősítést, minősítgetést: „Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter törvénytelennek minősítette a szerda esti budapesti tüntetést, amelyen szavai szerint agresszív politikai aktivisták vettek részt”. Amely szöveg felett több okból lenne érdemes elgondolkodni. Már csak azért is, mert nem kerültek ki olyan felvételek, amelyek szerint felgyújtották volna szerdán a budapesti Fidesz székházát. Holott a folyamatos kormány-oldali provokációk alapján az is lehet, hogy igény az lenne rá. Elsősorban talán éppen a kormány egyes tagjai, netán a miniszterelnök részéről. Elvégre elég régóta látszanak egy kis szükségállapotosdira. Mert mit zavarognak azok a szégyenletes elemek, akik nem borulnak hasra a gazdasági exodus kormányának nagyszerűsége előtt. A végén még ezt is megoldják okosba?

De Gulyás Gergely, illetve az MTI szerinti szöveg mellé vegyünk inkább elő egy másik, mára inkább elhíresült idézetet. Ezt: „Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, hátamögött még több úri bitanggal, megcsinálta az „Első Hazai Nemzeti Forradalmat”, melyet kis híján „Nemzeti Szocialista Forradalomnak” neveztek”. Az utóbbit Pozsgay Imre írta az 1956-os események kapcsán. Pozsgay későbbi pályafutása, pártkatonasága, majd az egész életének későbbi át, vissza, és újraminősítése ismert. Úgyhogy lehet megtenni a téteket Gulyás esetében is. Mikorra várható a miniszterelnökségi főszolga kinevezése valami Nagyon Magas segédzsebkotrói tisztségbe. Illetve, mikor fogja visszavonni mindazt, amit Orbán szolgálatában, pártkatonaként elmondott, és válik tiszteletbeli nagyemberré. Természetesen Orbán bukása után. Mert addig...

Andrew_s

A csapda neve: „Red Bull-verseny”

Forrás: Domyown.com

A jelek szerint lesz berregés a levegőben, és forgalomkorlátozás a felszínen. Köszönhetően a Red Bull budapesti repülős versenyének. Ami személy szerint mérsékelten hiányzik az életemből. De elfogadom, hogy mások az év fénypontjának érzik majd. Ahogy miért ne érezhetné annak bárki a többi forgalomkorlátozós rendezvény bármelyikét? Nem igaz?

Azért a Red Bull védjegye alatt zajló zajterhelés ellen mégis csak felszólaltak páran. Néhányan pedig a vállukat vonogatják. A kormány pedig láthatóan kiállt mellette. Amit egyébként teljesen meg tudok érteni. Nem csak az anyagi, hanem a kommunikációs szempontokat is figyelembe véve. Ha ugyanis emlékszünk, akkor nemrég még a tüntetési szabadságról szólt a vita. Mármint arról a metszetéről, hogy a tüntetés szabadságát veszélyezteti, ha a környékbeliek nyugalmának a védelme érdekében el lehet tanácsolni egy-egy felvonulás, gyűlés, tiltakozó megmozdulás helyszínét egy bizonyos helyről. Esetleg mindenhonnan. Amely megoldás kétségtelenül nem a demokrácia legnagyobb vívmánya lenne. De Orbániában egyre kényesebb, és ritkább, portéka az a törvény, illetve rendelet, amit a demokrácia épülésére alkotnak. Egy komplexusokkal küzdő örök másodiknak hatalmat adva nem is nagyon lehet másra számítani.

De a repülőverseny kapcsán azért láthatóan kommunikációs előnyt lehet faragni a kialakult helyzetből. Ha ugyanis most nagyon hangosan morognak a zaj, és a környékbeliek nyugalmának a zavarása, a forgalom korlátozása miatt, akkor a tüntetős csatában pontot szerez a hatalom. Mert joggal kérheti számon a kettős mércét. Azt, hogy miért akarnák korlátozni az egyik zavaró tényezőt, ha a másik korlátozását nehezményezik? Ezzel kommunikációs harapófogóba zárva a megszólalók jó részét. S minél jobban morognak, annál jobban szorítható össze a fogó. Erre természetesen mondhatjuk, hogy a gazdasági hasznától függetlenül szimpla provokációnak használja a hatalom a repülős eseményt. De ez van. Az vesse rájuk ezért az első követ, aki nem a politikai haszonszerzés lehetőségeinek a kihasználását várja el egy politikustól. Alkalmasint ilyenek is lehetnek szép számmal. Elvégre az önbecsapás képessége mindenkinek megadatott.

A lényegen, mármint a provokáción, és a harapófogón azért ez sem változtat. Ahogy azon sem, hogy politikailag visszaüthet, ha az ellenzék, és véleményformálóik, most nagyon elkezdenek kiállni a Red Bull ellen. Belesétálva egy teljesen nyilvánvaló, és alig titkolt csapdába. Kínossá, illetve érdekessé téve azt a kérdést is, hogy vajon mekkora lehet az a halmaz, akit bele lehet ebbe a verembe csalogatni. Mekkora a közös metszete annak a két halmaznak, amelyek egyikébe a csendrendeletes tüntetés-korlátozás ellen tiltakozók, míg a másikba a Red Bull rendezvénye ellen felszólalók tartoznak. Mert azok, akik ebbe a közös halmazba tartoznak, azok valószínűleg bátran tekinthetik magukat a politikai naivitás, a kommunikációs csapdák iránti vakok mintapéldányainak.

Andrew_s

Álmodni emberről kicsiben...

Az esedékes Messiás-választó után talán majd talán némi gondolkodás is elindul. Mármint az egyes emberekben. Legyünk optimisták. Meg talán egyszer hálásak azoknak, akik most a hatalomnak hasznosabb, a kedélyeket lenyugtató, leföldelő tüntetéseket szervezik. Nyilvánvalóan nem azért, amiért elbénáztak valamit. Noha, közvetve, talán azért is.

Ehhez visszakanyarodnék ahhoz a gondolathoz, amit már felvetettem. Ahhoz, hogy a Kádár-korszak túlélési és egyfajta ellenállási lehetőségeinek ismerete, netán újra-felfedezése igen hasznos képesség lehet. Az ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy szervezett formában jelenleg nem megy. A szervezetek egy része részéről nem is akarnak igazán győzni, mert olyan harmatosan gyengék, hogy tudják: esélyük sincs. Rosszabb esetben korrumpáltak, de ez nem szükségszerű. Még akkor sem, ha már a 2014-es választásokról az volt az érzésem, hogy maguktól annyi baromságot aligha követhettek el a Bajnai-Mesterházy páros környékén. Egy másik része a jelen politikáját képviselőknek ellenben mindenáron győzni akar. Egyedül, elől, mint vadszamár. Elég arra gondolni, hogy hány miniszterelnök-jelöltje volt a jelen választáskor induló sokfejű ellenzéknek.

Mely utóbbi izmozásba bele lehet izzadni, bele lehet büdösödni. De valójában egy idő után a kutyát sem érdekli. Mert eltekintve attól, hogy nyilván van az LMP-ben nagyon hívők csapata, de ki a fenét érdekli most, a választások után az, hogy SzélBernadett őssze akarja hívni az ellenzéket. Az a Szél Bernadett, akinek pár nappal a választások előtt még csak arcoskodásra, majd ezt követően egy kis lábhoz rendeltségre tellett. De a választások előtt esze ágában sem volt kompromisszumot kötni. A mostani felbuzdulás mögött éppen ezért inkább azt sejtem, hogy Vona után Orbánnal is bepróbálkoztak. A Fidesznek azonban nincs koalíciókényszere. Így megpróbálnak visszakapaszkodni az ismertségbe. Ilyen felállásban, ha valaki nem hithű LMP-támogató, irracionális döntés lehet a támogatása. A tüntetések pedig kiábrándítóak.

Sokak számára maradhat az a régi módszer, hogy maga körül próbálja lebontani a rendszert. Egy kicsit. Amikor a sorok közé fogalmazva kicsit összekacsint a munkatársakkal. Amikor megpróbálja nem hagyni, hogy hülyének nézzék. Amikor egy hölgy nem hagyja, hogy kedélyjavító intézkedésként alkalmazzák egy munkahelyen. Amikor be mer szólni egy főnöknek, ha mégis. Amikor kiáll a magáért kiálló kolléga mellett. Netán maga is kiáll, amikor a főnök hétvégi házához rendelik a karbantartó brigádot. Meg ilyesmi. Kétségtelen, hogy ezek egyike sem az az út, amelyen magasra lehet jutni. Az sem biztos, hogy így lehet karriert csinálni. De a maga kis színpadán mindenki kipróbálhatja, hogy mennyire erős a gerince. Utána talán nagyban is jobban menne.

Ahogy a kádárizmusban is sokan próbálták ki mindezeket a recepteket. Úgy, hogy nem igazán volt lehetőség kiállni egy nagy színpadra és meghirdetni a tutit. Ellenben egyre inkább az az érzésem, hogy ameddig mindenki görcsösen vezető akar lenni, vagy vezetőt akar maga fölé találni, addig Orbán és rendszere nyerésben van. Márpedig a jelen tüntetései vagy a hosszú távon a fásultságot növelő üvöltés lehetőségét, vagy az éppen aktuális megszólaló felé vetett üveges csodálat megélését kínálják. Miközben, az ehhez vezető úttól függetlenül Orbán de facto vezető, és a vezetőt óhajtóknak biztosítja a pótpapa szerepét. Amellett ehhez rendelkezésére áll a teljes infrastruktúra, és a ködösítés teljes rendszere. Ugyanúgy, ahogy annak idején. Amelynek réseibe annak idején is ott élt egyfajta ellenállás. Mert, többek között az volt a túlélés egyik záloga. Nem az egzisztenciális túlélésé, hanem az emberi túlélésé. Ha tetszik, az emberség túléléséé.

Márpedig az az érzésem, hogy a görcsösen győzni akarók ma csak úgy tudnak magasabbra jutni, ha a mások hátán másznak felfele. Letaposva és kihasználva azokat, akik hinni akarnak bennük. Akkor is, ha nem kínálnak mást, mint egy program nélküli alternatív vezért. Sőt! Leginkább azt kínálják. Orbán helyett egy alternatív Orbánt. Minimális alázattal a támogatók, mint emberek felé. De készséggel felkínálva az alternatív ellenséget. Legyen az a kormány, a cigányok, a zsidók, libsik, vagy aki jön. Elég arra tekinteni, ahogy leginkább az ökölrázás szabadságát ajánlják fel egy-egy tüntetésen. No meg arra, ahogy a rasszista indíttatású, és ellenségkép-gyártásban szintén nagy rutinnal rendelkező jobbikosokat kooptálták a messiást várók.

Nem azt vitatva, hogy a Jobbiknak, mint pártnak ne lenne joga ugyanúgy követelni egy tiszta választást, mint bárki másnak. Azt azonban vitatva, hogy egy győzelem esetén a Jobbik valóban jobb lenne, mint a Fidesz. A győztesnek kedvező választási rendszer lebontásában. Esetleg az olyan, talán üres fogalmi halmaz szempontjából, mint az emberség, a diszkrimináció-mentes emberi megbecsülés, meg a többi ilyen marhaság.

„Emberek voltunk, és újra azok leszünk... Embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is...” (Rejtő Jenő: Csontbrigád)

„Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes.” (Albert Schweitzer)

Andrew_s