Ahogy az EDF, úgy nem legitimál senki

Megindult az üres konzultációs ívek összegyűjtését szolgáló akció. Érdemileg az Egységes Diákfrontnak és az aHangnak tulajdonítva. Erről a gyűjtésről senkit sem szeretnék lebeszélni. Úgysem lehetne valószínűleg. Elvégre miért ne érezze bárki is úgy, hogy most aztán tett valamit, akárki meglássa. Bár sokan alighanem úgy szeretnék, hogy inkább ne lássák, míg mások inkább nem gondolják végig a súlyát a tettnek. Mely ez esetben szerintem nem valami nagy súly. Papírsúly.

De menjünk vissza a szervezőkhöz. Az aHang a saját önmeghatározása szerint egy szócső. A szócső, mint eszköz politikai súlyát meg nem a benne levő akkumulátor, hanem a belebeszélő mondandója adja. Így a technikai támogatás okán szükséges, de korántsem elégséges szereplő. Bár a technikai támogatásra is igencsak szükség lesz, ha esetleg tényleg összejön a milliónyi konzultációs ív. Leginkább raktártechnológia támogatásra.

Ami az Egységes Diákfrontot (EDF) illeti, szerintem lényeges lépést tettek a jelen akcióval a saját szerepük tisztázása irányába. Nem azért, mert egy alapvetően bejegyzetlen szervezetről beszélünk. Elvégre egy baráti klub sem a bejegyzéstől lesz aktív. De azért, ha kilép az utcára, akkor nem árt tudni, hogy milyen szerepet szán saját magának. Az EDF esetében sokáig az lehetett az emberek benyomása, hogy alapvetően a diákság, az oktatás helyzetével foglalkozó, tagságát tekintve dinamikusnak szánt, a közösségi tereken szerveződő klub. A tagsággal kapcsolatos vélelem a diák-lét életszakaszilag inkább behatárolt voltán alapult.

Ezt a korábbi benyomást nyilvánvalóan korrigálni lehet szükséges. A nemzeti konzultáció alapvetően nem az oktatás ügyére korlátozott politikai entitás. Az EDF ezzel az akcióval tehát kilépett a „nagypolitika” területére. Ez a coming out azzal a következménnyel járhat, hogy mégiscsak be kell majd jegyezni, mint szervezetet. Annak minden kötöttségével. Miközben nem az EDF lenne az első olyan politikai szerveződés, ami a fiatalokra, diákságra alapozva indult. Aztán vagy a tagjai fejlődtek át más politikai szervezetekbe, vagy a saját szervezetük vált profilt váltóvá. Az utóbbira a mindennapok legrosszabb példája a Fidesz. Az előbbire pedig az egykori KISZ, amely ismerten az MZSMP utánpótlás-csapata volt. Az EDF vajon melyik pártté?

De maga a papírgyűjtés is felvett pár kérdést. Az egyik, már említett, a raktározás kérdése. Ki és hol szeretne néhány tonna papírt elraktározni? De talán ezt engedjük is el egyelőre. Elvégre a papír sok mindenre használható. Némi előmunkálatok után akár gombatermesztésre is. A másik kérdés az, hogy mi értelme van a papírgyűjtésnek? Elvégre Orbán hithű követőit aligha rendíti meg a hitében az sem, ha sikerül az egy millió konzultációs ívet a maga valójában összeszedni. Ha pedig az on-line nyilatkozat is elég, akkor annak még kisebb lehet a meggyőző ereje. Az pedig szerintem nyilvánvaló, hogy Orbán nem szorul rá többre, mint egy akár reálisnak is tűnően bemondható számra. Ez a híveit kielégíti, és az ellenzék sem talál nagy fogást rajta. A kormányváltáshoz tehát ez a papírgyűjtés nem biztosan visz közelebb.

Ugyanakkor lehet egy sajátosan kontraproduktív hatása. A Nemzeti Konzultáció ugyanis részben egyfajta vezéri fétis. Nem most, hanem már egy évtizede sem volt más. Ahogy az sem új, hogy alapvetően egy gyáva, a népszavazást pótló, politikailag kétségesen legitim, de kétségtelenül komolytalan, mert bemondáson alapuló, valós választást nem kínáló, akció. Amikor rászerveznek egy politikai akciót, akkor vagy az akció, és szervezői köre, válik komolytalanná, vagy Orbán politikai pótcselekvését emeli be a legitim politikai térbe.

Andrew_s

Tűzszünetet a D-nap utánra (is)?!

Még mindig a gázai háború. Arra nyilvánvalóan nagyon kevés a befolyásom, hogy a nagypolitikában ki merre fog lépni. Ezt a tükröt is szívesen tartanám oda azoknak, akik azt hiszik, hogy a közösségi médiában tartott virtuális ökölrázásuk több hatással bír, mint a másik legyőzése. Akkor, ha már meggyőzni nem sikerült. Különösen, ha a legyőzési kísérletben a legerősebb vonulat a kettős mérce.

Amit még csak nem is feltétlenül az alkalmazói találnak ki. Elvégre hasonló tendenciák szerte megláthatók. Az országokat, országok reakcióit meghatározó nyilatkozatokban. Amelyek nyomán sokszor csak kérdések maradnak. Nagyban, de kicsiben is. Amit tudunk az sokszor nem sok. De legalább kevés. Ezen kevesek egyike, hogy a Hamasz, nyilván az izraeli belpolitika töketlenkedéseit is, átlépte a határt. Fizikailag is, de emberileg is.

Az izraeli válasz, a mára szárazföldivé is eszkalálódott hadjárat nyomán sokakban, sok helyen hirtelen túltengeni kezdett a békevágy és tárgyalásokat szorgalmaznak. Holott korábban a Hamaszt egyértelműen terrorszervezetként határozták meg. Holott korábban volt egy olyan, egyfajta közös nevezőként ható, elv, hogy terroristákkal nem alkuszunk. Mert legitim eszközzé teszi a terrort. Mondják, hogy a Hamasznak van katonai, és politikai szárnya, és úgy gondolják, hogy ezzel a szerecsen már nem is annyira terrorista. Szerintem azonban egy terrorszervezet, az terrorszervezet.

Számosan kezdték azért bírálni az izraeli tevékenységet, hogy civil áldozatokkal jár az, amit tesznek. Kár lenne vitatni, hogy így van. Hallottam olyan véleményt, hogy az izraeli fotók manipuláltak. Az alagutak nem is léteznek, a kórház alatt nincs is jelentős katonai célpont, és csak kommunikációs játék az egész. Szerencsére még nem olvastam olyan, és komolyan vehető, véleményt, hogy a Hamasz mészárlásairól készült képek is hamisítványok. De sokan talán már elindultak ezen a túraösvényen. Hogy aztán megérkezzen a holokausztot is tagadók közös táborába. Mert ez az út közös azzal.

Természetesen kár lenne ugyanakkor vitatni a kommunikáció jelentőségét. Azért persze megkérdezném azokat, akik a fenti ösvényt tapossák, hogy a túloldalnak mennyire hisznek? Mert a civil áldozatok számáról leginkább a Hamasz számait ismerjük. Mely szervezetnek érdeke a számok magasan tartása. Mennyivel tekinthetők hitelesebbeknek a számaik? A képek? A terrorszervezet tagjai nem viselnek egyenruhát. Ha a válláról leesett fegyvert félrerúgják, akkor bármelyik halott felnőtt „civillé” fotózható. De sajnos, ismerve a terrorszervezet toborzási spektrumát, a gyermekek egy része is.

Azt magam sem állítom, hogy minden halott, és halott gyermek hamaszista volna. A felelősség azonban, s ebben fenntartom a korábbi véleményem, sajnos nem az övék, hanem a felnőtteké. Azoké is, akik tényleges civileket használnak pajzsként. Sajnos azt az ENSZ-nyilatkozatot sem találom már jó ideje, amelyik a Hamaszt szólította volna fel az elmúlt években arra, hogy civil létesítményekbe, kórházakba, iskolákba, ezek alá, mellé, közelébe ne létesítsen fegyveres bázist. Az ENSZ ezekről, de a civilek pajzsként való használatáról is igen halkan beszél. Az Izraelt bírálóknál ez a szempont mintha kicsit háttérbe szorulna.

Sokan, a világpolitikában is, tartós tűzszünetet emlegetnek. A tűzszünet jó dolog. Azonban ezügyben javasolnám annak végiggondolását, hogy meddig tartott volna II. világháború, ha a nevezetes D-napot követően a szövetségesek nem mennek el Berlinig, hanem tűzszünetet kötnek. Holott a D-nap után is voltak számomra értelmetlennek tűnő támadások, mulasztások. Gondolok például Drezdára, Nagaszakira, a haláltáborokba futó sínekre. S a legutóbbiak kapcsán nem szeretnék arra az évezredesen beégett antiszemitizmusra gondolni, ami a jelenlegi reakciók nyomán is felötlik olykor.

Andrew_s

Kiegészítés (2023. nov. 25.): Ha nem is tartós tűzszünetre, de egy korlátozott tűzszüneti megállapodás életbe lépett az utóbbi napokban. Összekapcsolva egy túszokat foglyokra cserélő megállapodással. Tekintettel arra, hogy egész kis gyermekek is vannak a túszok között, a túszok kiszabadilásának csak örülni tudok. Az, ha ez a tűzszüneti megállapodás egyben az ártatlan, a tényleg ártatlan áldozatok számának csökkentésében is segít majd, akkor ez az öröm fokozottabb. Lesz. Sajnos a kétségek sem hagynak el. A Hamasznak nem biztosan érdeke minden túsz szabadon engedése, mert csökkenti a zsarolási potenciált. Sajnos azt sem zárom ki, hogy a túszok egy része esetleg olyan állapotba került, akár külsérelmileg, akár a vele történtek pubikálása okán, hogy célszerűbb lehet a megölésük, mint elengedésük. Bármilyen cinikusan szkeptikus is a feltevés. De a mérleget majd akkor vonjuk meg, ha ahhoz is lesznek adatok. Addig inkább a szabadon engedettekkel örüljünk. Remélve, hogy a tűzszünet nem visszafele sül el.

Iszlamofóbia helyett, hamasztalanítást

Az egyre korbácsoltabb habokat látva sajnos beigazolódni látszik az a félelmem, gyanúm, lázálmom (nem kívántat szívesen törölném), hogy a hamaszisták mészár-céhe utat nyithat az európai szélsőségesekkel való kézfogás, és általában a fasizálódás felé. Egyben, és nem is mindig csak a sötétségből kikiabálók részéről, elindult egy vallási intoleranciát mutató szál is. Holott az emberformájú veszélyes hulladékoknak a vallás legtöbbször nem több kanócnál.

Legtöbbször nem egy hitrendszer tehet arról, ha felhasználják a nagyon is világi célok érdekében. S itt le is választanám a hitrendszert, az abból megélni kívánó egyházakról, és az azt, hatalmuk céljaikra is felhasználni akarókról. Mert ez utóbbiak egyáltalán nem vétlenek abban, ha a vallással fanatizálhatókat fanatizálják. A fanatizáláshoz még szorosan vett vallás sem kell. Legfeljebb egy egészen vékony mázként. Ahogy a nácizmus sem volt vallás a szó szoros értelmében, de fanatizálásban iegn jól, mondhatni halálosan jól teljesített.

Ugyanakkor a zsidó gyökerekkel rendelkező Jézus tanításai nevében irtottak ki, de mentettek is meg embereket. Ami szintén jól mutatja, hogy sokkal inkább az emberi cselekedetek játszanak a kérdésben. Miközben elfeledkeznek sokan arról, hogy Isten szabad akaratot adott az emberi teremtményeinek. Így az egyént semmilyen vallási lózung nem mentesíti a cselekedetinek a következményei alól. A Hamasz mészárosainak tettéért a vezetőiket, és őket magukat terheli felelősség. Vagy akár a hitet erre használó imámokat, és azokat is, akik hallgatólagosan, vagy tevőlegesen támogatták ezt a szervezetet. Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással, ahogy a liturgikus szöveg mondja. Márpedig az ilyen támogatók sem voltak kevesen.

A Hamasz kétségtelenül egy olyan ideológiát képvisel, ami az iszlám talaján alakult ki. De annak alapján megítélni a vallást olyan lenne, mintha az eretnek mozgalmak elleni fellépés alapján itélné meg valaki Jézus tanításait. Miközben pragmatikusan szemlélve: nagyon kevés vallás, hit tűnt el vallásháborúk, pogromok nyomán. Pedig törekvés jó párszor volt rá a történelemben. Gyanítom, hogy maga az iszlám hitrendszer nem fog eltűnni még akkor sem, ha a jelen helyzet hamaszista felelőseit lassú tűzön megpirítják.

Andrew_s