A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felsőoktatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felsőoktatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 5., szerda

CEU, képzés, szotyihéj-köpködés

Gyakorlatilag ténnyé vált, hogy az USA-ban akkreditált képzéseit Bécsbe költözteti a CEU. Az szinte biztos, hogy az Orbán-kormánynak, illetve a vezérnek személyesen ez így teljesen megfelel. Valószínűleg a bécsieknek is. Így tulajdonképpen mindenkinek jó. Legfeljebb az országnak általában rosszabb. De az meg szinte senkit nem érdekel. Az a kisebbség, akit érdekel, az meg végképpen nem játszik.

A hatalom szempontjából semmiképpen. Elvégre megkapták azt a negyvenvalahány százalékos választási támogatottságot, amivel kétharmadot lehetett gründolni a Parlamentben, oszt jónapot. A viták meg csendben pörögnek az interneten. Ami szintén keveseket érdekel. Illetve, elég sok embert érdekel, de valójában tök mindegy. Egyrészt azért, mert a viták ezer szálon, és több tucat szempont mentén futnak. Másrészt azért, mert a CEU sem mindenkinek egyformán hiányzik. Leginkább azért, mert a vitatkozóknak jórészt fogalmuk sincs arról, hogy valójában milyen képzések folytak a “Soros-egyetemen”. Mi tagadás nekem sem nagyon. Tudom, utána lehetne részletesen kotorászni, de semmi kedvem hozzá. Majd egyszer lehet, hogy megteszem.

Valójában nincs jelentősége. Számomra, itt és most, nincs. Személy szerint, hogy őszinte legyek nem sokra tartottam az egyetemet. Részemről egy periférián mozgó képző-hely volt. Az sem vonzott, hogy amerikai diplomát ad. Leginkább azért, mert a világ számos más országába is szívesebben mennék, mint az USA-ba. Még turistaként is. Ám ez valójában magánügy. Ahogy szinte mindenkinek az egyéni problémája az, hogy személyében hol tanul tovább. Tekintve, hogy az egyetem jobbára a nagykorúak játszóházai. Akár a világ legjobb, és akkor is, ha a világ gyengébb, de valós képzést nyújtó egyeteméről beszélünk. Mely besorolás felett amúgy a CEU kapcsán is zajlik a vita. Van olyan, aki az ország lejobb egyetemének emlegeti, míg mások szerint ez nem így van. A hivatalos ellenzéki szólamok az előbbit hangsúlyozzák, míg a vezér hű trolljai szerint ez hazugság.

Amúgy a besorolásokat tekintve a The World University Rankings besorolása szerint közel száz, illetve több száz hellyel előzi meg 2017-es adatok alapján a CEU a többi hazai egyetem jövőre várható rangsorát, de ezt sem kötelező hitelesnek elfogadni. Ahogy azt sem, hogy a Top Universities sem sorolja a magyar alapítású egyetemeket az első ötszázba. Mert lehet azt mondani, hogy a külföldiek szemében ez lehet igaz, de a hazai szemlélettől ez idegen. Mert magyar seggbe magyar lóalkatrészt. Meg rangsort. Miközben azért kellő értetlenséggel is szemlélem a CEU-problémát.

Mert tegyük fel, hogy a CEU olyan jelentéktelen, amilyennek fel akarják időnként a hatalom szekértolói tüntetni. Mondván, hogy egy piszlicsáré egyetem mellett miért kell tüntetni, meg ekkora szelet kavarni. Miközben ugyanezek válasza nem ismert arra a kérdésre, hogy amennyiben tényleg jelentéktelen, akkor miért zavarja annyira a hatalom birtokosát? Lehet, hogy mégsem annyira jelentéktelen? Ha pedig jelentéktelen, de mégis zavarja a kormányt, akkor lehet, hogy mégis azoknak van igaza, akik szerint a képzés, mint olyan zavaró a hatalmaskodóknak? Amiről az jut eszembe, amit egykor a főnöknőm mondott, alighanem idézve valakit, valami továbbképzés kapcsán. Azt, hogy „diplomával is lehet utcát seperni, de diploma nélkül mást sem lehet”. Ami nyilván egy sarkított összehasonlítás, de azért van benne valami. A diploma megszerzéséig ugyanis, amennyiben valóban képzés zajlik az egyetem falain belül, akkor szélesedik a nézőpont, épül egy kapcsolatrendszer, és ragad némi ismeret is. Ebből a két előbbi lehet egy centrum-, illetve cenzúrahívő, a tudatlan szolgahad kialakításában érdekelt hatalom érdeke.

Márpedig ebből a szempontból az a vita érdektelen, hogy a CEU az ország legjobb, vagy legrosszabb egyeteme-e? Az ország legrosszabb, de a diplomát valós képzés fejében kiadó egyeteme is jobban segítheti egy fiatal további életét, mint a legjobb stadion padsoraiban elsajátítható szotyihéjköpési szakképzés. Még akkor is, ha az egyetemi padsorokból a diploma kézhezvétele előtt kopik ki valaki. Elvégre lehet, hogy az egyetemen jön rá valaki, hogy jobb villanyszerelő lenne, mint amilyen elektromérnöknek szeretnék a szülei tudni. Igaz, a valós szakképzés is komoly ismereti bázist nyújthat. Úgyhogy az sem jó. Talán nem is véletlen, hogy a komoly tradiciókkal bíró hazai szakképzést is gyakorlatilag szétverték.

Mindamellett Orbán hű trolljai természetesen mondhatják, hogy ez egy városi, ha tetszik aszfalton nőtt parasztértelmiség, egyedi nyavalyája. Mert bezzeg a magyar paraszt másként látja, és a vidék fejlesztése felé fordulnak a felvonuló arcélek. Amiben lehet hinni, ha valaki nagyon akar. Aki nem nagyon akar, az összevethet két adatot. Az egyik az, hogy kormány 150 milliárdot szán a magyar falu-programra. A másik, hogy a még át sem adott Puskás Ferenc Stadion költségvetése idénre már ennél kicsit magasabbra, 190 milliárd forintra nőtt. Hűen tükrözve a jelenleg regnáló hatalom valós preferenciáját a mezőgazdasági szakmunkástól a vidéki értelmiségen, az országosan kiművelt emberfőkön át a stadion-hangadó decibelhuszárokig vezető ív mentén.

Andrew_s

2018. október 10., szerda

Conteo: Corvinusból szálloda?

Pár éve még Orbán agitált leghangosabban az általános tandíjkötelezettség ellen. Ma attól hangos a kommunikáció, hogy a teljes felsőoktatást tandíj-kötelessé tennék. Kísérleti lóként pedig beáldoznák a Corvinust. Mindebben az nem újdonság, hogy a miniszterelnök politikai állásfoglalásaihoz képest a hurrikánban pörgő szélkakas egy állócsillag.

Az sokkal inkább, hogy gyakorlatilag összehangolt stratégia mentén zajlik a hazai felsőoktatás szétverése. Egyben helyére kerül a CEU elleni támadássorozat is. Amelyhez Sorosnak legfeljebb annyi köze van, hogy egy élő emberrel könnyebb volt tematizálni a közbeszédet. Egy füst alatt gumicsontot is dobva a médiának, és jogcímet találva, hogy a plakátkampányban érdekeltek megkapják a nyomtatás, terjesztés kapcsán kiérdemelt baksisukat. Az azonban világos, hogy egy általánosan fizetős hazai felsőoktatásban nincs helye egy olyan, nemzetközi képzési rendszerhez igazodó iskolának, ahol nemzetközileg elismert tanárok tanítanak, és adott esetben olcsóbban, mint amilyen árazások a Corvinus fizetőssé tétele kapcsán felröppentek. Miközben a nemzetközi képzési rendszerbe való beilleszkedéssel a CEU olyat tud, amit egy tömegesnek szánt, a hazai korlátok közé szorított, ámde fizetős felsőoktatás borítékoltan nem tud. Olyan papírt ad, amit nem csak Budapesten ismernek el diplomának. Érthető, hogy vesznie kellene.

Ugyanakkor össze lehet hasonlítani a Corvinus hallgatói létszámát a CEU hallgatói létszámával. Alighanem a Corvinus nyerne. Amellyel kapcsolatban szép janicsár-idea lenne, hogy milyen szép lenne, ha mind fizetne. De világos: ez baromság. A jelen beiskolázási rendszerben mindenképpen. Hazánkban egyszerűen nincsenek több ezrével olyanok, akik megengedhetnék maguknak az évek során akár tízmilliós nagyságrendet elérő tandíjat, és megfelelő előképzettséggel, tehetséggel, illetve tanulmányi szándékkal rendelkeznének. Amiből természetesen az következik, hogy valahogy másképpen kell majd gombolni a jelenlegi kabátot. Amely újragombolásra a legközvetlenebb lehetőség, hogy a beiskolázottak körét ki kell nyitni olyanok felé, akikkel szemben komoly engedményeket tesznek a követelmények tekintetében. Ez nagyjából azt jelenti, hogy fű-fa-kisbokréta felvételre kerülhet, ha kinézhető belőle a fizetőképesség. Ezek egy része valószínűleg tényleg tanulni akar majd. De ne áltassuk magunkat. Ennek az útnak a végén a szimpla, a pénzért vehető diplomák előállítására szakosított papírgyárrá silányított iskolák vannak.

Tárva nyitva azok előtt a feltörekvő szellemi senkik előtt, akiknek pénze van, de esze nincs. Ellenkező esetben, drága pénzért, elmehetnek bármelyik neves, akár Nobel-díjasokat is foglalkoztató egyetemre. Ahol egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt, hogy pénzért felduzzasztott létszámmal folytassanak oktatást. Amely egyetemek rangsorában, bármennyire is szeretnénk az ellenkezőjét, a hazai képzőhelyek nagy része a fasorban sincs. Mondjuk pont a Corvinust jegyzik még valahol. De ez nem fog soká tartani a jelen felállásban. Ugyanakkor, ha megnézzük, hogy mely területek azok, ahol a fizetőképes kereslet, illetve az akár tartalmatlan címkórság párosul, akkor elég gyorsan a diktatórikus törpeállamok körénél kötünk ki. Csak utána majd vigyázni kell, hogy a baltákat tegyék le a hallgatók a ruhatárba. Az oktatáspolitikusok, illetve nem csak az oktatásban érdekelt politikusok, gerince mellé. Miközben persze emlékezhetünk arra is, hogy a Corvinus már korábban is szálka volt az orbanista hatalom szemében. Az az egyetem balszerencséje, hogy sikerült Rostoványi személyében egy olyan rektorral rendelkeznie, aki szervilis buzgalommal igyekezett kiszolgálni minden igényt. Beleértve a serény bólogatást is az egyetem feldarabolásával kapcsolatban.

Ugyanakkor megpróbálhatunk választ találni a kérdésre is, hogy miért pont a Corvinus? Amely kérdésre nyilván rendelkezésre állnak, és majdan felolvasásra kerülnek, a különböző korményzati panelek. Valószínűleg olyasmiket aligha fogunk hallani persze, hogy „Matolcsynak is köze volt az egyetemhez, és szégyelljük”. Ahogy azt sem, hogy a Corvinus timsózása nagyon fontos érdeke az oligarchák ingatlanügynökeinek. Noha elég világos, hogy amennyiben sikerül elsorvasztani az egyetemet, lecsökkenteni a beiskolázottak, illetve az aktívan órát látogatók számát, akkor nyilván nem is kell akkora épületkomplexum az egyetemnek. A jelenlegi főépület egyébként is egy pompás, exponált helyen áll a Vásárcsarnok mellett. Drága telek. Igazi luxusszállodának, illetve irodakomplexumnak való. Akár a homlokzat megtartásával is. Márpedig egy igazi oligarcha ilyet nem hagyhat parlagon heverni. Mert ne áltassuk magunkat: Orbánnak, illetve a többi hátranyilazva feltört zérógenerációs értelmiségnek a valós felsőoktatás maga a parlag. Csinálni nem tudják. Érteni nem értik. Akkor meg minek? Nem igaz?

Andrew_s

2018. augusztus 14., kedd

Gulyás a gender-szakokról: nyasgem

Fotó: MTI / Kovács Attila
A gender-szakokkal kapcsolatos kommunikációs lassan igazi gumicsonttá nemesedik. Eközben két dologra talán mégis érdemes figyelni. Az egyik az, hogy vajon miről akarja elterelni a hatalom a figyelmet. A miniszterek fizetésemelése valószínűleg csak az egyik ilyen téma. A másik az, amiről akár az elszólások szintjén közölnek információkat. Ahogy Gulyás Gergely sem biztosan akarta bejelenteni a nyílt diktatúrát.

Nem mindtha érdekelné a szélesebb társadalmat. Az ellenzéket például szinte egyáltalán nem. A parlamentben ülők többségét csak a saját fizetésük érdekli. Ezen kívül talán még az, hogy a társadalom többségét, mert a többség nem Orbánra szavazott, megosztó baromságokért miként tudják egymásra kenni a szart. A megosztott többséget sem nagyon érdekli. Valószínűleg azért, mert a gender-szakoktól függetlenül is van pár egyéb, a pártok vagdalkozásánál lényegesen érdekesebb, illetve élesebb problémájuk az életben. Amely problémák egy részéről valószínűleg éppen azért gondoskodik a hatalom, hogy az emberek egzisztenciálisan zsarolhatók, a napi problémákkal küzdők legyenek. Ne is legyen energiájuk az olyan kérdésekkel foglalkozni, amilyen például az ország valós hatalmi berendezkedése.

Amellyel kapcsolatban Gulyás, alkalmasint a gender-szakokkal kapcsolatban, sommásan összefoglalta a lényeget az ATV tudósítása szerint. A képzéssel kapcsolatban elvileg ugyenis csak tervezet van. Elvileg egy véleményezhető tervezet. Elvileg akár még vissza is vonható a tervezet. Elvileg akár azt is hihetnénk, hogy éppen a visszavonás megalapozására nyilatkozhatták az ELTE részéről azt, hogy mégsem értenek egyet a megszüntetésekkel. Erre Gulyás azt mondja, hogy bár formális döntés nem született a megszüntetésekről, „de tessenek döntésnek tekinteni az elmondottakat”. Mármint azt, hogy a kormány nem ad lehetőséget a gender-képzésre. Az üzenet világos. Simán összefoglalható azzal, hogy „azt ugattok, amit akartok, mert az lesz amit mondunk”. Ennyit arról, ha bárki szakmai, vagy társadalmi érvet gondol átnyújtani megfontolásra. Minek? A falusi suttyó fe’gyütt Budapestre, megkapta a hatalmat, és a hatalom szétrombolta a a talán kezdetektől sem túl komplexosktól mentes személyisége maradékát. Nem Orbán lenne a történelem első olyan diktatórikus vezetője, akivel ez megtörtént.

A képet elvileg árnyalhatná az, hogy a vezér külpolitikai papucsa, Szijjártó, nagy eredményként üdvözölte a gender-tanulmányokat is folytató, illetve reklámozó  indianai Notre Dame Egyetemmel kötött megállapodást. De az annak megvalósulásáig hátra levő közel egy év alatt még bármi történhet. Egyrészt a hívek közül senki nem fogja a vezér szemére vetni, hogy akár percenként másról beszél. Elég ehhez a miniszteri fizetésekkel kapcsolatos reakciókat olvasgatni. Amelyek közül még a fórumok kommentelői között sem nagyon bukkan fel olyan jobboldali véleményalkotó, aki összevetné a jelen állapotokat Orbán korábbi nyilatkozataival. Majd pont a társadalmi kutatások tárgyköréből fog bárki szót emelni bármiért? Ja, nem. Különösen úgy nem, hogy a hatalom részéről megmondják a hívőknek, hogy mit gondolhatnak a kérdésről. Inkább azt csodálom, hogy egyelőre még csak Semjén, Rétvári, illetve Gulyás szintjén szólaltak meg a napokban. De még várhatunk pár napot. Addigra talán megérik a helyzet, hogy megszólaljanak az olyan szellemi nagyágyúk, mint Kósa Lajos, vagy Németh Szilárd.

Miközben nem látom cáfolatát annak, hogy alapvetően az a baja a társadalmi szerepek, a szerepekhez kötődő sztereotípiák kutatásával Orbánnak, és társulatának, hogy ez nem igazolná vissza, az „asszony főzz, és tedd szét a lábad” mentalitást. Mert egyenrangúnak kellene elismerniük a női vezetőket, illetve általában a társadalom női szereplőit- Holott azt Kövér korábbi megszólalásaiból tudjuk, hogy a NER-kompatibilis nő alapvetően egy hülye lombik. Azért persze érdekes lenne, hogy a Fidesz mikor fogja hivatalosan is pedofilnak bélyegezni azt a férfit, aki óvodapedagógusként dolgozik, illetve minimum lebuzizni az egészségügyben dolgozó olyan férfiakat, akik betegápolással foglalkoznak. A történelemből meg majd csak kiírják valahogy az olyan szereplőket, mint a korábbi írásban is említett Mária Teréziát, Zrínyi Ilonát, az Egri csillagok női hőseit. Nagy Katalin cárnő, Viktória-királynő, és a többiek, sorban állnak addig egy kicsit. Miközben alapvetően nem is a gender-szakokról szól persze a kérdés, sokkal inkább arról a hatalmi demonstrációról, amellyel Orbanisztán vezető kisebbsége be akarja bizonyítani, hogy bármikor megtehet bármit. Olyan területeken is, ahol a hatalomnak nem sok keresni valója van. Mert amikor a tudományt a politika és ideológia játszóterévé tették, az eddig csak olyan nagy eredményekhez vezetett, mint a tudósok megkínzása, megégetése az egyház áldásával, illetve Liszenko elvtárs tündöklése Sztálin kegyelméből.

Andrew_s

2018. augusztus 10., péntek

Nem értjük, irigyeljük, hülyék vagyunk, tiltunk

A nyár közepén rendeletet hoztak az egyetemi szakok egy részének elsöpréséről. Megszüntetve, hatóságilag, a gender-szakokat. A képzésben az ELTE és a CEU a fő érdekelt. A CEU elleni hadjárat régóta ismert. Az ELTE meg így járt. A hatalom fogást akart találni, és KDNP által különösen hevesen utált szakok „személyében” megtalálta. Gondolkodni meg nem kötelező. A rendeletek alkotóinak sem.

Mert azt a részét teljesen értem, hogy a hívek nagy részének a kocsmaszociológiai szinten teljesen világos a kép. Számukra a gender, a társadalmi nem, tanulmányozása „buzisimogatás”. Oszt’ jóna’ot. A banánhámozási verseny veszteseinek ez így teljesen jól is van. Megtapsolják a betiltását, és a KDNP néhány politikusa is elégedettebben csobban a hideg sörhabban. Elvégre az olyan zsenik, mint a KDNP ifjúsági szervezetének (IKSZ) az elnöke, már tavaly nyílt levélben támadta be az ELTE ilyen irányú képzéseit. Az IKSZ-től akkor sem nagyon vártunk volna magasabb szellemi színvonalat, és más ügyek kapcsán sem okoztak csalódást. Elég arra a 2016-os ötletre emlékezni, amikor „örömkommandók” segítségével gondoltak adózni a szaporodásnak. Talán a Vesta-szűzekre, esetleg az életforrás-projektre gondolva nosztalgiával. Ha kinézzük a történelmi ismereteket a KDNP holdudvarában nyalakodókból.

Ami a gender fogalmát illeti, arról valószínűleg halvány gőzük sincs. Arról sem, hogy a „társadalmi nem”, az nem azt jelenti, hogy mindenre nemet kell mondani, aminek köze van a társadalomhoz. Márpedig a hatalom nagyjából most ezt a „nem”- mondást gyakorolja. Ami túlmutat a saját szemellenzőiken az nincs. Alkalmasint ez még csak nem is liberalizmus, illetve az annak tagadásaként hirdetett hierarchizmus kérdése. A gender fogalmához, ha mindent bele akarunk érteni, akkor a nemi szerepvállalás, illetve az ahhoz tapadó sztereotípiák vizsgálata is hozzá tartozik. Ami lényegesen nagyobb halmaz, mint amit a KDNP olyan politikusai, mint Rétvári Bence, illetve Harrach Péter kommunikálni képes belőle. A nemi szerepekhez tartozó sztereotípiák például egyértelműen azt jelzik, hogy történelmileg, ha tetszik konzervatívilag, a katonaság, a hatalom „kezének” levés, az operatív utasításrendszer csúcsán trónolás kifejezetten férfi szerep.

Amikor a Fidesz klerikális lobbi-platformjaként működő politikai képződmény néhány prüntyőkéje kirohan a társadalmi szerepek elemzése, tanulmányozása ellen, akkor pár más kérdés kapcsán is érdekes lenne a véleményük. Érdekes lenne tudni a véleményüket a hatalom csúcsán igencsak hatékony Mária Terézia uralkodói szerepvállalásáról, az Egri csillagokban is emlegetett várvédő nők katonai szerepéről, illetve a szintén megfestett, a munkácsi várat a férfiaknak is példát adón megvédő, Zrinyi Ilonáról. Már csak azért is, mert a „szerepcsúszások” mindennapos esetei szempontjából egyáltalán nem lenne érdektelen a hatalom hozzáállása. Ha ugyanis a sztereotípiákat feszegető viselkedésnek már a szociológiáját is elutasítják, akkor elképzelhető, hogy mi a hatalom hozzáállása egy női csúcsvezetőhöz. Miközben gondolhatunk az olyan, nem egy esetben kényszerű szerepbővülésekre is, amikor egy valakinek fel kell vállalnia, legalább részben, a másik nem szerepét is. Például, a gyermekét egyedül nevelő nő, illetve férfi óhatatlanul abban a helyzetben találja magát, hogy számos, a másik nemhez kötődő családi szerepet is fel kell vállalnia.

A regnáló hatalom, amikor a társadalmi nemhez, a nemi sztereotípiákhoz kötődő képzéseket gondolja korlátozni, illetve magát a „társadalmi nem” létét is tagadja, akkor valójában állást foglal a női vezetők, a gyermeküket egyedül nevelők vagy akár az „óvóbácsik” ellen is. Nem mintha ez túl nagy újdonság lenne a kormány, illetve annak vezetője részéről. Az utóbbi péniszirigy pitiánersége már négy éve előrevetítette a szellemi langyosvíz iránti nemzeti vágyakozást. Ez azóta csak kiteljesedőben van. Akkor írtam, hogy a „kisstílű, fantáziátlan, állatias indulatokkal operáló, szellemi semmittevésbe süllyedő uralkodás az, ami nemzedékeket tesz tönkre, üldöz el, kényszerít szellemi pangásra”. Azóta már tudjuk, hogy zajlik az exodus az országból, hogy az oktatáspolitika nem szolgálja a fejlődést, hogy Orbán valójában csak a populizmus keretei között képes szerepelni. Két akkumulátortöltés között. Ahogy valóban a senkik hatalmát, a kisszer diadalát hozta be a kontraszelektált mindennapokba.

Andrew_s

2018. április 26., csütörtök

Kásler nem Harrach, de rosszabb még lehet

Hát tévedtem. Annyiban, hogy a jelek szerint nem Harrach nyeri majd el Balog méltó helyét a csak erre méltó kormányban. A kiszivárgott hírek szerint az Országos Onkológiai Intézet igazgató főorvosa, Kásler Miklós kapta meg a lapos-elem-minisztérium fő-sodorvonalának továbbpedrését. De nem lehetett kifizetetlenül hagyni a nagy egyetemsüllyesztési szakmogult sem. Úgyhogy Palkovics Lászlóból is miniszter lesz.

A kettő együtt különösen érdekes lehet. Mert Palkovics kinevezése azt jelenti, hogy innovációs és felsőoktatási miniszterként fog dolgozni. Amiből azonban az is következik, hogy nagyjából a szerszámfának nagyon alkalmas valamelyik faanyagból kísérlik meg a vas előállítását. Természetesen elfogadva, hogy ez utóbbi is komoly innováció lenne. Illetve, nem is. Inkább mennyiségi kérdés. Azt ugyanis tudományosan elfogadhatjuk, hogy a fák is tartalmaznak vasat. Ha elég sok fát kivágnak, akkor a hamvaikból összejöhet egy kisebb vaskarika alapanyaga. Előbb-utóbb, és baromi nagy befektetéssel. Azért nagy újdonság lenne. Talán már meg si született Palkovics fejében, hogy egy ilyen újdonságot megérné megművelni. Különösen, ha sikerülne valami jó hazaffy zsebébe tenni utána a bevételt.

Az egész miniszterség ezen irányvonaláról azért nehéz nem eszünkbe idézni a régi jó tervfelajánlásos tudományos kutatásokat. Amelyek leginkább kutatási jelentésekben teljesítettek jól. Az innováció, hasonlóan a tudományos kutatáshoz aligha végezhető normára. Mármint akkor, ha valós eredményekben és nem eltört kémcsövekben számítják. Még az alkalmazott kutatások esetében sem más a helyzet. A piacra törő újdonságok alapjait sem úgy szokták „kitalálni”, hogy bezárnak egy tudóst egy szobába, és közlik vele: délután ötre kérjük a nagy ötletet. Ha tetszik az innovációt. Vagy annak legalább az alapjait. Ha valaki az egyébként elég ingoványosan hétköznap-értett innovációt miniszteri irányítás alá vontan, és nem a sokféle, különböző helyzetben, amúgy is ténykedők „fennhatósága” alatt képzeli el, az evolúciósan a hatökör felé tett hatalmas lépéseket. A könyvtárral ellenkező irányba. Ahol olvashatna elég sokat arról, hogy a normatívan elképzelt kutatás és fejlesztés milyen múltra tekint vissza a rendszerváltásnak nevezett izé előtti korok évtizedeiben. Liszenkó elvtárs ajánlásával.

Akár hozzácsapják a felsőoktatást akár nem. Különösen úgy, hogy a felsőoktatást a normatív újítókkal zárják közös kalodába, de az oda vezető életút többi állomását meghagyják a nagy vízfej alatt döglődni. Az EMMI nevű vegyes hordalékhalomban. Függetlenül annak a minisztériumnak a vezetőjétől. Mert az oktatási rendszer kettészakítása azt is eredményezheti, hogy lesz egy külön, a gyermeket a középiskolás koráig, idomító korszak a tanulók életében. Az egyik minisztérium fennhatósága alatt. Majd átkerül egy másik rendszerbe, amely legfeljebb köszönő, rosszabb esetben betartó viszonyba lesz ezzel. Mely rosszabb esetben mindkét minisztérium presztízskérdést csinálhat abból, hogy a másikat lejárassa. Amely presztízsharcnak a következő generációk isszák meg majd a levét. Megerősítve azt, amit már 2011-ben is emlegettem. Azt, hogy a hazai oktatáspolitikát inkább egyfajta gyermekkísérletként kezeli a hatalom. Sokkal inkább, mintsem egy, generációkon átívelő jövőképpel próbálkozna.

Azért természetesen nem mindegy, hogy az állampolgári lapos-elemekért ki lesz a felelős. A lakossági húsdaráló- és téglafaragó szakiparnak mégis csak az a bemeneti oldala. Itt lép a képbe az a Kásler Miklós, akivel kapcsolatban elég gyorsan siettek leszögezni, hogy nem hisz az ősrobbanásban. Ezzel szemben hisz Istenben. Ami nyilvánvalóan a magánügye. Az, hogy a vele készült beszélgetés során a tudomány fölé helyezte az Istent, az is. Az már egy kicsit kevésbé, ha szerinte az emberhez méltó élethez elsősorban hit kell. De még ez is sokban függ attól, hogy ki mit ért „hit” alatt. Mert általánosságban vett hitek, és az egy konkrét isteni elrendelésben való feltétlen vakhit közt azért igen komoly különbségek vannak. Ahogy az emberek különböző szintű identitás-élményei között is. Kásler azzal, hogy ezt legalább egy beszélgetés erejéig elfogadja, akár még szimpatikus lenne.

A problémák ott kezdődnek, amikor nagy ívű szellemi hátra-szaltókat kezd ugrani. Annak érdekében, hogy valahogy kiutat találjon ebből a labirintusból. Mert az egyes identitásszintek elismerése szinte törvényszerűen vezethetne el az identitásválasztás szabadságához. Ami azonban szembe megy azzal az hatalmi akarattal, ami felülről szeretné megszabni, hogy ki számít hazafinak, magyarnak, és kik merhetik magukról azt mondani, hogy „család vagyunk”. Márpedig az emberi öndefiníció szabadsága, az ebből fakadó, csak a mások hasonló szabadságától korlátozott emberi lét idegen a diktatórikus hatalomtól. Így az orbáni rendszertől is. Káslert meg mégis csak az fogja fizetni. Az ő királyi útja erre a problémára az, hogy meghirdeti, illetve nem cáfolja: a méltó emberi létezés feltétele a lemondás. Megtagadva ezzel a szabad cselekvés jogát. Mintegy azonosságot tételezve fel a mások hasonló jogának belátásán alapuló cselekvés szabadsága, valamint a szabadosság közt. Ami legfeljebb csak azok szemében áll fenn, akik maguknak bármilyen jogot fenntartanak maguknak. Elvárva másoktól a hasonló jogról való lemondását. Ezzel gyakorlatilag azt sugallva, hogy az emberi szabadság vezet az autokráciához. Holott a történelem elég kevés valóban liberális autokratát ismer.

Kásler inkább hinne a lapos Föld elméletében. Békésen, együgyűen. Elefántokat rajzolgatva alá. Kisebb kárt okozva, mint olyan miniszterként, aki a gyermekek korai szocializációjáért felelős tárca vezetőjeként a törvény és a vallás mindenhatóságát hirdeti meg. Betűkkel az odamaszatolt szabadosság elleni harc jegyében, de valójában az engedelmes szolgák „előállítása” érdekében. Mintegy az orbániai oktatáspolitika mottójaként.

Andrew_s

2017. április 23., vasárnap

Oktatás és lexCEU: hova tova?

A közoktatásnak, illetve az oktatásnak mostanában kiosztott taslik hírének újabb hullámai a jelek szerint az MSZP-t is elérték. Erre utalhat, hogy a korábbi János-táblázás után Kunhalmi Ágnes, közel egy héttel a történtek után, de jól megmondta a magáét a kormánynak. A közoktatók szívatása kapcsán is. Miközben a kormányzati gőzhenger is megy tovább a maga útján. Jórészt az előre megfontolt szándékkal elkövetett öntökönrúgás kijelölte úton.  

Az ugyanis eléggé nyilvánvaló, hogy a CEU elleni nagy felbuzdulást csak úgy lehetett menedzselni, ha egy általános érvénnyel bíró törvényt hoznak. Legalább látszólag. A legutóbbi hírek szerint azonban az Oktatási Hivatal hat külföldi egyetem engedélyének visszavonását eredményező eljárást folytatott le. Ha ezeket valahogy ki akarják majd vonni a lex-CEU hatálya alól, akkor még jobban ki kell dugni majd a lólábat a kormányzati köpönyegből. Ha viszont nem, akkor könnyedén megvalósulhat a totálisan zártkörű felsőoktatás, ami valószínűleg a kormányzatnak sem érdeke. Ahogy ugyanis a civil szervezetek általában is ellátnak nemszeretem kormányzati funkciókat, akként a külföldi egyetemek képzései is alkalmasak arra, hogy számos fiatalt kivarázsoljanak munkanélküliségi statisztikából. Nem is csak az ott zajló képzések nyomán, hanem minden olyan, más intézményben zajló tevékenység kapcsán is, amelyben a rendeletileg külföldiesített oktatók közreműködnek. Ugyanakkor egy iskola bezárása mindig felvet pár olyan kérdést, ami visszahullhat az zsigerből intézkedőkre. Nem hiába elismert évtizedek óta annak az idézetnek az igazsága, amely alapján az erőszak az inkompetens vadmarhák végső menedéke („Violence is the last refuge of the incompetent” – Salvor Hardin [Asimov]).

Az egyik nyilvánvaló kérdés, hogy mi legyen az ezeken szerzett diplomák beszámíthatóságával? S mi legyen a folyamatban levő képzésekkel? S mi legyen a folyamatban levő képzéseken majdan megszerzett papírokkal? Különösen az államigazgatásban, illetve az állami pénzből fenntartott intézményekben. Mert a versenyszféra munkáltatói, ha tetszik saját kockázatukra, továbbra is nyugodtan elfogadhatják referencia gyanánt ezeket a diplomákat. De azt mindképpen érdekes lenne látni, amint esetleg államtitkárok, kormányzati tisztviselők felsőfokú végzettsége száll el a semmibe. A folyamatban levő képzésekbe ölt pénzekkel egyetemben. Amely veszteség különben mindenkit érint, ha nem teremt a kormányzat egy tisztességes átjárást más intézmények képzéseire. Mármint az országon belül. Mert az ellen nem igazán lehet „védekezni”, hogy bármely más, a határainkon kívül működő egyetem átvegye ezeket a diákokat. Nyilván nem ingyen, de a tudásukat elismerve. Ami lehet a kormányzat nagyon rövid távú érdeke, de az országnak biztosan nem használ.

Ha a cél pedig a lex-CEU által képviselt szemlélet következetes alkalmazása, akkor persze nem csak a hazánkban szerzett papírokat teheti kérdésessé az intézkedés. A következetesség ugyanis megkövetelné, hogy az olyan papírok honosítását is tagadja meg az állam, amelynek megszerzésében a CEU-hoz hasonló működési modellt követő iskola működött közre. Egyben visszavonva a már honosított papírok érvényességét. Érvénytelenné téve minden más olyan továbbképzés eredményét is, amely az ezáltal érvénytelenített végzettség felmutatásán alapult. Ami azért is kínos lehet, mert egyes pletykák szerint a miniszterelnök, saját lábunkon álló leánykája is valami hasonló papírral rendelkezik. S igen érdekes lenne látni ebben az esetben, amint Orbán Viktor egy hátizsákkal felkerekedik, vonatra száll, és elindul Svájcba magyarázkodni. Esetleg elvonul a leányka munkahelyére megmagyarázni, hogy két tök egyforma képzési rendszerből miért nem egyforma az, amelyikben személy szerint, vagy a családján keresztül érdekelt.

S valószínűleg az az a pont, ahol az ellenzéknek is lehetne némi keresni valója. Elvárni az elfogulatlan, következetes alkalmazását bármely ökörségnek. Könnyen lehet, hogy eredményesebb lenne, mint a sajtótájékoztatós beolvasás. Különösen akkor, ha a beolvasás napokat késik. Mintha valami háttéregyeztetés állna a beolvasás mögött. Miközben az a követelés, hogy kormány „lehetőleg ne döntsön semmiről a közoktatásban 2018-ig, amíg az akkor felálló Botka-kormány át nem veszi az oktatáspolitikát”, még megkésve is komolytalan. Egyrészt azért, mert lehetnek szükségszerűen meghozandó intézkedések is. Másrészt azért, mert Botka nem nyerte még meg a választásokat. Harmadrészt viszont azért is, mert ha az oktatáspolitika terén azt kívánják végrehajtani, amit eleddig kommunikáltak oktatáspolitika címén, akkor valaki nekiállhatna megmagyarázni, hogy az mi is a gyakorlatban. Nem vitatva, hogy a tanártüntetések jelmondataiban szerepelt a 2010-es állapot visszaállításának a követelése. Azonban talán nem ártana arra is emlékezni, hogy 2010 előtt az ellen tüntettek. Különben joggal. Mert Orbán „érdeme” legfeljebb annyi, hogy a folyamatosan lecsúszó oktatáspolitikát zuhanó pályára állította. Amit megállítani kellene, és nem csupán egy lassan, szállingózva, pottyanó pályára terelni.

Andrew_s

2017. április 18., kedd

Maflások az oktatásnak - képzési gettósítás

A CEU-n kívül is van oktatáspolitika. Annyira, hogy a nagy tüntetősdi árnyékában igen komoly maflásokat is osztogatnak. Erre mutatott rá a HVG-ben megjelent egyik írás is. Annak bemutatásával, hogy a középfokú oktatás pofozó-bábúvá tétele igazi apokalipszist hozhat a diákság jövőjét illetően. Jórészt azért, mert olyan adminisztratív intézkedésekkel alakítják át, ki tudja hányadszor, a középszintű oktatást, amelynek a realitásokhoz igen kevés köze van.

Ennek mélyén, alaptézisként valóban meghúzódhat két alapvető, egyfajta kormányfői személyes, illetve egy kormányzati hatalomtechnikai motívum. Nem is feltétlenül egymás kizáró módon. Az utóbbi elég nyilvánvaló akkor, ha a lex-CEU mögé is gondolunk. Valószínűleg nem is újdonság, és a neten több szerzőtől is felbukkanó motívum, hogy minél több, nyelveket beszélő, vitaképes, gondolkodásra szocializálódott állampolgár van az országban, annál kevésbé lehet a faék-egyszerűségű ellenségideológiákat eladni. Ráadásul ez nem csak a világi, hanem az egyházi iskolákban képzett emberekre is igaz. Akik esetleg eredetiben képesek elolvasni a pápai üzeneteket, összefüggéseiben képesek értelmezni Jézus tanításait, illetve a Biblia nagy részét, azok messze humanistább alapról képesek indulni, mint a jelenlegi kormánypártok tagjainak nagy része. Már csak azért is, mert megtanulhatnak különbséget tenni Isten tanításai, és a hatalomhabzsoló egyházak, nem egy esetben szellemi rabszolgaságot hirdető, köznapi szemfényvesztései között. A kormányzat politikai kereszténységéről már nem is beszélve.

Ugyanakkor, a felsőoktatás elleni globális fellépésnek lehet egy egészen egyszerű, a személyes kilátástalanságból fakadó oka is. Annak a felismerése, akár csak tudat alatti megélése, hogy az orbáni oklevél mögött lehet kapcsolati tőke, a kor helyezkedési szabályainak ismerete, apuci segédlete, vagy bármi más. Bármi más, aminek a közel-nullánál több köze van a valós teljesítménnyel elérhető eredményekhez. Egy olyan szakdolgozatra kapva egyetemi végzettséget, amely a saját korában sem lett volna senki más által megvédhető. Nem is elsősorban szakmai, hanem formai okokból. Érthető haragot szülve a kormányfőben bárki iránt, aki jobbat képes alkotni. Mert a hatalom biztosíthat hallgatást a múltról, biztosíthat mesterségesen felduzzasztott hódolói tömeget, számolatlanul szolgálhat tapsoló statisztákkal. De észt, empátiát, intelligenciát, önbizalmat, őszinte elismerést és tiszteletet nem ad. Mert nem adhat. Ha pedig valaki kellő képességek nélkül mégis király akar lenni, akkor a legbiztosabb módja ennek, ha mindenki mást megvakít. Legalább annyit, hogy kialakulhasson ellene egy egységes álláspont. Alkalmasint, ha ez a helyzet állna fenn, akkor sem Orbán Viktor lenne az első a történelemben, akit ilyen motivációs rendszer igazgat. Elég az egykori román vezér feleségének vegyészeti ismereteire, és az akkori kor román felsőoktatására emlékeznünk ehhez.

A fentiek egyébként akkor is igazak lehetnek, ha látszólag nem igazak. A kommunikáció szintjén ugyanis akként szól a maszlag: emelni kell az egyetemi oktatás, és vele a középszintű oktatás színvonalát. Mely utóbbi egyik zálogát a középiskolák központi felvételijében látják. Az egyetemek bemeneti oldalára pedig elitképző intézményeket tennének. Ami látszólag a korábban elmondottaknál objektívebbnek tűnő érveket sejtetnek. Azonban a központi középiskolai felvételi valójában számos diákot aszerint bélyegezne meg, hogy a szülei milyen hatásfokkal voltak képesek érvényesülni. Ha egy gyermek egy közmunkasújtotta térségben születik, és a papa nem a Fidesz helyi Döbrögije, akkor generációs kiszorulhat a kikapaszkodást biztosító oktatási formákból. A tehetségétől, készségeitől és képességeitől gyakorlatilag függetlenül. Az elitnek fenntartott gimnáziumokba tehát nem a képességei szerinti elit diákok, hanem szülők pénzén versenyre idomított csemeték dúsulhatnak fel. A bemeneti oldalon megugorva a lécet, és sokat kiszorítva. A kimeneti oldalon azonban alulmaradva minden olyan megméretésnél, ahol a mérce nem a pénz, hanem a tudás. Valójában ezek az intézkedésék tehát nem csökkentik, hanem gyorsítják a papírok száguldását a lejtőn. Mert ahhoz, hogy a jóelvtársak csemetéi túléljék az egyetemet, ahhoz a legbiztosabb mód a követelmények csökkentése a felsőoktatásban. S van az a politikai nyomás, amelyért a rektoroknak is korpásodhat a lelkiismerete.

Miközben tudjuk, nem csak az ország, hanem az ipar vezetői között sem kevesen vannak, illetve voltak már egy éves is, akiknek sokkal inkább középostoba szolgák, mintsem autonóm személyiségek kellenek. Alkalmasint a kötelező középiskolai felvételi pártolását is Parragh dobta közhírré tavaly. Amire az internet még akkor is emlékezik, ha a hírt az eredeti linkről elvitte már a cica.

Így aztán a középfokú képzési rendszernek, a teljes kormányzati súlyt beleadva, lezavart maflás, még anyagilag is kifizetődő lehet egyeseknek.

Andrew_s