2018. április 29., vasárnap

Lesz-e, és milyen Kúria-pecsét a választásokon?

A 2018-as választások valószínűleg úgy fognak bevonulni a közeljövő történetébe, mint az, amelyet alapvetően a kommunikációs harc jellemzett. Ebbe az egyik oldalon simán benne van az a fajta kríziskommunikáció, amivel a Fidesz szavazóbázist szerzett. De az is, amely a választások előtt, illetve most, azt követően jellemzi az ellenzéket.

Elfogadva azt, hallgatólagosan, hogy az ellenzék, illetve annak egyes személyiségei valóban ellenzékiek. Mert azért, például, Botka előkerülése, majd rombolása nyomán azért rezgett a léc rendesen. Nem kevésbé az LMP és a az olyan törpe minoritások, mint Fekete-Győr András, vagy  Gulyás Márton utolsó pillanatig kitartó „nem egyezkedünk senkivel” akciói, hozzáállása esetén. Amely felsorolt esetek egyébként beleférnek abba, amit a választások előtti kommunikációs harcba sorolhatunk. Az LMP is határeset, de a másik két mozgalmár valós tömegbázisa jelenleg szinte szóra sem érdemes. Akkor sem, ha a jövőben akár jelentős párttá is alakulhat a már megalakulásakor is inkább az átverést választó Momentum. Átvéve a generációs stafétabotot a Fidesztől, amely már se nem fiatal, se nem demokrata, és még csak nem is szövetség a szó politikai értelmében. Mert elmekórtani, hatalomtechnikai, illetve büntetőjogi értelemben, többek szerint, a mai napig szövetség.

De vissza a kommunikációhoz, amelyben a legutóbbi dobás nem is a tüntetések szervezése. Noha az is megérne egy külön társadalom-lélektani fejezetet. Abban a hatalmi kézikönyvben, amelynek a „hogyan vezessük le a semmibe a jogos feszültséget” lehetne a címe. Azonban kétségtelen, hogy ennél talán lényegesebbek, ma már, azok a lépések, amelyek a választási eredmények megélését, utóhatásait illetik. Eltekintve most azoktól a sebnyalogatós szólamoktól, amelyek utólag nagyon bölcsen állapítják meg a „vidékre” ható ellenzéki kommunikáció hiányát. Noha ez már 2013-tól egy létező, ismert, leírt, és a baloldal részéről intenzíven letojt állapot volt. Illetve maradt. Maradjunk a választások utózöngéinél, amelyek között kifejezetten érdekes lehet az, hogy tervei szerint a Demokratikus Koalíció a Kúrián támadja meg a választás eredményét. Alkalmasint új szavazást követelve.

Amely új szavazás követelése legalább túllép azon, hogy a szavazatok újraszámolását követelnék. A jegyzőkönyvek újra beolvasásáról nem is beszélve. Mert azért az elég gyorsan belátható, hogy egy kiterjedt választási csalást rendszerszinten, az alapadatok manipulálásával lehet csak elkövetni. Ez egyébként azt is jelenti, hogy ugyanabban a rendszerben, ugyanazokkal a manipulációs hatásokkal kifejezetten kétséges lenne az előzőtől jelentősen eltérő eredményeket várni. Márpedig ezt, szerintem, a DK-nál is tudják. Ráadásul a párt nincs is rászorulva arra, hogy ezzel érje el a média-ötpercet. Ha rosszul nem is érinti. Ugyanakkor komoly kommunikációs kezdeményezésként tekinthetjük. Tulajdonképpen annak a vasnak az ütlegeléseként, amelyet a Fidesz kezdet melegíteni, és felkínálni pofozásra.

Az ugyanis mára teljesen nyilvánvaló, hogy Orbánnal a beképzeltségi ló már régen túlszáguldott a reális belátások határain. Jól látszott ez azon, amikor a különben érvénytelen népszavazást kezdte győzelemként bebeszélni saját magának, majd a híveinek. Megüzenve, hogy a törvényi környezet érdekli legkevésbé, és a hatalmi kommunikációtól vár el mindent. Itt azonban könnyedén öngólhoz is vezethet ez a hozzáállás. Ha ugyanis a minimális újraszámolásokat is megtagadják, akkor ennek kétségtelenül van egy olyan üzenete is, hogy a valós csalások lelepleződésétől félnek. Mert akkor, ha tiszta játékot játszottak, és mindenhol a valós adatokat kommunikálták, akkor miért kellene félni egy újraszámolástól?

A mostani kúriás akciótervezet tulajdonképpen csak ezen a területen lép szintet. Tegyük fel, hogy a Kúria nem rendel el, illetve nem javasol új szavazást. Még egyes, érintett körzetekben sem. Ezzel végső soron azt a látszatot erősítheti, hogy az igazságszolgáltatás teljes egésze behódolt a Fidesznek, a regnáló hatalomnak. Beleértve a nyílt kiállást a csalások mellett is. Amelyek meg nem történtét a teljes újraszámolás, illetve egy hasonló eredményre jutó új szavazás valószínűsíthetné legjobban. Egy nemleges döntés, ami Orbán lelkiállapotához valószínűleg közelebb áll, tehát a diktatúra meglétére ütné rá a Kúria pecsétjét. Ugyanakkor a DK kommunikációs patthelyzetet teremtett a Kúria számára. Mert a másik döntési ággal sem jár sokkal jobban.

Ha ugyanis megsemmisíti a választások eredményét, akkor ez azt jelenti, hogy az újabb szavazásig visszaáll az előző kormány, és a teljes jelenlegi országgyűlés zárójelbe kerül. Egyben egy felsőszintű jogi grémium fekete pecsétjét üti rá a jelenlegi választási rendszerre, illetve a választási eredményekre. Azzal, hogy elismeri a csalások lehetőségét, illetve akár a megtörténtét is. Biztosítva azt, hogy a jelenlegi jogi környezetben is elérhető legyen a választási rendszer megváltoztatása. Amit a tüntetések aligha fognak kikényszeríteni.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. április 28., szombat

Maszlag és sajtóetika

A sajtóetika, vagy akár csak a betűvetők felelősségérzete nem mindig ostromol magas hegyeket hazánkban. Alkalmasint könnyen lehet, hogy ennek egyik illusztrációiként gondolták az olyan ütősnek szánt címet kiosztani egy ételmérgezéses esethez, ami már-már szinte drogfutárok levesbe főzését sugallja.

Olyanok, mint „Gulyáslevesbe kevert droggal mérgezik a turistákat Budapesten?”. Vagy ahonnan ide, a Propellerre átkerült az anyag, az Indexen: „Mi ez az egész, hogy turistákat mérgeznek Budapesten gulyáslevesbe kevert droggal?” Az meg az én hibám, ami miatt csak két nappal a megjelenés után olvastam ezt a borzalmat. Mert az. A mérgezés is, és azonnal leszögezném: minden együttérzésem annak, aki a méreggel szennyezett fűszertől rosszul lett. Abban a reményben kívánva mielőbbi gyógyulást, hogy minden komplikáció nélkül megússzák.

Azonban nem kevésbé borzalom a tudósítás sem. Amelynek szövegkörnyezete egyértelműen jelzi, hogy a kedves, ámde roppant tudatlan szerzője egészen komolyan gondolta a drogos ügyet. Mégpedig a szó köznapi értelmében sugallva a „drog” szó használatát. Mert ezt írja: „Az atropin a csattanómaszlag hatóanyaga, gyakorlatilag maga a drog”. Ami valószínűleg úgy baromság, ahogy van. Illetve, valószínűleg egy információs kisiklás. Aminek a valószínű oka az, hogy kevés fogalma volt arról, hogy általában drognak neveznek minden olyan, jobbára szárított, növényi származékot, amelynek biológiailag aktív hatóanyaga van. De az is igaz, hogy magam is ezért akadtam fenn az írásokon. Mert a gengszterváltást követő többszörös, jobbára kényszeres, szakmaváltások előtt kertészmérnökként szereztem diplomát. Akkor, amikor az akkori nevén Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen igen komolyan vették a növények, és köztük a fűszer-, illetve a gyógy-, valamint a gyomnövények ismeretét is.

Ebből következőleg még emlékszem rá, hogy a csattanó maszlag (Datura stramonium) kutya-közönséges gyomnövény. Nem is túl ritka. Nem is először okoz komoly élelmezésügyi problémát. Mert még talán emlékeznek páran arra az esetre, amikor a magjával szennyezett lencse okozott komoly mérgezéseket. Ha magját, vagy az elszáradt növény részeit beledarálták valamelyik fűszerbe, jelesül a köménybe, akkor az szívás. Mint a mostani eset is mutatja. Az ok valóban egy olyan alkaloid-turmix, amiben az atropin is szerepet kap. Még akkor is, ha az utóbbi névadója a nadragulya (Atropa belladonna), amelyet Atroposz-ról a sors-istennők egyikéről neveztek el. De ennek nem sok köze van a fűszerköményhez. Ahogy a szennyezett fűszerköménynek Agatha Christie-hez sem sok köze van. Noha az egyik könyvében szerepet kap a belladonna (Rejtély az Antillákon).

Valószínűleg arról van szó, hogy ellenőrizetlen termőterületről tömeges, és figyelmetlen betakarítással begyűjtött és ezért vélhetőleg igen olcsó szemetet használtak fel. Nem kevésbé figyelmetlenül. Mert a maszlag illatanyagai korántsem jellemzőek a köményre. Így őrölt állapotban is érezhető. Darálatlanul pedig igencsak eltérő a két növény magja. Az egyik barnás és hosszúkás, míg a másik inkább fekete és kerekded. Még jó, hogy azért az Index legalább nyomokban közöl olyan információtöredékeket, hogy azért itt egy gyomnövényről van szó. Így legalább az olvasóknak csak egy része fog talán az ütősnek szánt címek alapján egész összeesküvés-elméleteket kreálni a turistákat megmérgező, majd esetleg kolbászba is töltő bandákról. Mert azért annak a sugalmazása, hogy „gulyáslevesbe keverték a drogot”, igencsak erre hajaz.

Mintha a gondatlanság, a figyelmetlenség, a janicsár-gazdálkodásra hasonlító idegenforgalmászok nem jelentenének elég problémát. Meg a sajtó általános állapota, amelynek egyáltalán nem használ az, hogy blikkfang oltárán olykor feláldozzák a objektivitást. Nem először, és nem is egyedileg. Mert kaptunk már bogarak inváziójának eladott, az ISIS-t talán megtámogató, sáskajárást, illetve az iszlám államra „ráaktuálizált” bacikat is. Most legalább szó szerint maszlagról van szó a jelek szerint. Ráadásul csattanóról.

Talán ez ihlette a szerkesztőket. Arra, hogy „kéne valami csattanós cím a maszlaghoz”. Az sem baj, ha maszatos.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. április 27., péntek

Sallai, a lakmusz

Érdekel még valakit az LMP? Sokakat talán nem. Ez hiba. Nem azért, mert jelentős politikai erőt képviselnének, hanem mert olyanok, mint azok töltésmérők, amelyek a cellákban levő trutyi sűrűsége alapján saccolják meg az akkumulátorok töltöttségét. Azt elég jól jelzi az LMP is. A feszültséget, és a trutyit. Miközben megpróbálnak az éppen aktuális felszínen maradni.

A legutóbbi botrányszerű hírek egyike volt, hogy kikerült egy hangfelvétel, amelyen Sallai Róbert Benedek kulturáltan viselkedve szólította meg Hadházy Ákost. Nagyjából a részeg falusi suttyó kulturális szintjén, és egy kocsmai provokátor stílusában. Ami, ne becsüljük le, szintén egyfajta kultúra. Aki ugyanennek a PC-verziójára kíváncsi, az hallgassa Orbán Viktort. Amint halk szóval fenyegetődzik. Mindenki felé, akire rámutat, mint idegenre. Leginkább persze azokra, akikkel vagy a büdös életben nem találkozott sem ő, sem a hívei, vagy nem értenek vele feltétlenül egyet. A beszédírói által alkalmazott, látszólag udvarképesebb stílus mögött azonban ugyanaz áll. Nagyjából az, hogy „ne ugrálj, mert bebaszok a pofádba”. Nagyjából az, ami egy levitézlett focista stadion-öltözői, faszméregetős péniszirigységéből megmaradt.

Sallai Róbert Benedek, a kikerült hangfelvétel alapján tehát teljesen Orbán-konform. Akár a Fidesz ügynöke, akár nem. Így, ha mégis távozni gondolna az LMP-ből, akkor igazán nem kell sokáig keresgélnie a lehetséges befogadó szervezetet. Ez egyébként azt is jelenti, hogy szellemiségében van legalább egy Fidesz-közeli ember az LMP-ben. Akkor is, ha az illető szerint a Fidesz senkit sem vett meg a pártban. Ellentétben, szerinte, a DK-val. Amely pártnak, Sallai szerint, valószínűbb, hogy embere legyen az LMP-ben. Ami egy kétségtelenül érdekes állítás. A felvetés szintjén is.

A DK-nak ugyanis aligha érdeke egy olyan párt léte, amelyik valahova a radikalizálódó jobboldal és az alig létező baloldal közé ékelődve próbálja mélyíteni a maga kis lövészárkát. Mert szavazatokat, támogatókat vihet el. Ami arányaiban érthetően jobban érinti a DK-t, mint ugyanannyi támogató elvesztése a Fideszt. Ha tehát lenne olyan tagja a DK-nak, aki pont az LMP-be való beépülésben látja akár a saját, akár a pártja politikai túlélését, az elrugaszkodott a realitásoktól. Beosztástól függetlenül.

Ugyanakkor a Fidesz részéről maga a realitás lenne beépülni az LMP-be, akár olyan áron is, hogy néhány tagnak megígérik a politikai túlélés lehetőségét. Lebukás esetére. Az ellenzék megosztása a DK-nak nem, a Fidesznek lehet az érdeke. A választások előtt az LMP volt az, amelyik gyakorlatilag az utolsó pillanatig a megosztás pártján állt. Nem Gyurcsány tett megjegyzéseket a tárgyalások után az LMP-s küldöttségre, hanem a szintén suttyó-díjasan elmpés Vágó Gábor próbálta lejáratni a tárgyalópartnereit. Rántva egyet a csak maga mögé képzelt passzáton. Ami alapján elég könnyedén el lehetne képzelni, hogy az oldalak közé szorult szalámizókat a Habony-művekből látták el tanácsokkal. A Fidesz nagyobb dicsőségére. Függetlenül attól, hogy az sem lenne túl meglepő, ha a szegedi Orbán-Botka találkozóról derülnének ki pikáns részletek.

Ugyanakkor ez tulajdonképpen már a múlt. A választásokat követő szellemi utóvédharcok majd csak elülnek. A posvány meg marad. Amelynek a sűrűsége most annak a stílusnak látszik kedvezni, amit Sallai is képvisel. Ami egyébként nem több, mint a politika szintjére emelt állapota annak, amit naponta lehet tapasztalni. A trendivé tett ostobaságnak, bunkóságnak, illetve a harsány prosztóságnak. Egy országban, ahol már évekkel ezelőtt kormánybiztosi erény volt az ostobaság. Úgyhogy még Sallaiból is lehet valaki. A Fideszben. De addig is kiváló lakmusz. A pártjával együtt.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. április 26., csütörtök

Kásler nem Harrach, de rosszabb még lehet

Hát tévedtem. Annyiban, hogy a jelek szerint nem Harrach nyeri majd el Balog méltó helyét a csak erre méltó kormányban. A kiszivárgott hírek szerint az Országos Onkológiai Intézet igazgató főorvosa, Kásler Miklós kapta meg a lapos-elem-minisztérium fő-sodorvonalának továbbpedrését. De nem lehetett kifizetetlenül hagyni a nagy egyetemsüllyesztési szakmogult sem. Úgyhogy Palkovics Lászlóból is miniszter lesz.

A kettő együtt különösen érdekes lehet. Mert Palkovics kinevezése azt jelenti, hogy innovációs és felsőoktatási miniszterként fog dolgozni. Amiből azonban az is következik, hogy nagyjából a szerszámfának nagyon alkalmas valamelyik faanyagból kísérlik meg a vas előállítását. Természetesen elfogadva, hogy ez utóbbi is komoly innováció lenne. Illetve, nem is. Inkább mennyiségi kérdés. Azt ugyanis tudományosan elfogadhatjuk, hogy a fák is tartalmaznak vasat. Ha elég sok fát kivágnak, akkor a hamvaikból összejöhet egy kisebb vaskarika alapanyaga. Előbb-utóbb, és baromi nagy befektetéssel. Azért nagy újdonság lenne. Talán már meg si született Palkovics fejében, hogy egy ilyen újdonságot megérné megművelni. Különösen, ha sikerülne valami jó hazaffy zsebébe tenni utána a bevételt.

Az egész miniszterség ezen irányvonaláról azért nehéz nem eszünkbe idézni a régi jó tervfelajánlásos tudományos kutatásokat. Amelyek leginkább kutatási jelentésekben teljesítettek jól. Az innováció, hasonlóan a tudományos kutatáshoz aligha végezhető normára. Mármint akkor, ha valós eredményekben és nem eltört kémcsövekben számítják. Még az alkalmazott kutatások esetében sem más a helyzet. A piacra törő újdonságok alapjait sem úgy szokták „kitalálni”, hogy bezárnak egy tudóst egy szobába, és közlik vele: délután ötre kérjük a nagy ötletet. Ha tetszik az innovációt. Vagy annak legalább az alapjait. Ha valaki az egyébként elég ingoványosan hétköznap-értett innovációt miniszteri irányítás alá vontan, és nem a sokféle, különböző helyzetben, amúgy is ténykedők „fennhatósága” alatt képzeli el, az evolúciósan a hatökör felé tett hatalmas lépéseket. A könyvtárral ellenkező irányba. Ahol olvashatna elég sokat arról, hogy a normatívan elképzelt kutatás és fejlesztés milyen múltra tekint vissza a rendszerváltásnak nevezett izé előtti korok évtizedeiben. Liszenkó elvtárs ajánlásával.

Akár hozzácsapják a felsőoktatást akár nem. Különösen úgy, hogy a felsőoktatást a normatív újítókkal zárják közös kalodába, de az oda vezető életút többi állomását meghagyják a nagy vízfej alatt döglődni. Az EMMI nevű vegyes hordalékhalomban. Függetlenül annak a minisztériumnak a vezetőjétől. Mert az oktatási rendszer kettészakítása azt is eredményezheti, hogy lesz egy külön, a gyermeket a középiskolás koráig, idomító korszak a tanulók életében. Az egyik minisztérium fennhatósága alatt. Majd átkerül egy másik rendszerbe, amely legfeljebb köszönő, rosszabb esetben betartó viszonyba lesz ezzel. Mely rosszabb esetben mindkét minisztérium presztízskérdést csinálhat abból, hogy a másikat lejárassa. Amely presztízsharcnak a következő generációk isszák meg majd a levét. Megerősítve azt, amit már 2011-ben is emlegettem. Azt, hogy a hazai oktatáspolitikát inkább egyfajta gyermekkísérletként kezeli a hatalom. Sokkal inkább, mintsem egy, generációkon átívelő jövőképpel próbálkozna.

Azért természetesen nem mindegy, hogy az állampolgári lapos-elemekért ki lesz a felelős. A lakossági húsdaráló- és téglafaragó szakiparnak mégis csak az a bemeneti oldala. Itt lép a képbe az a Kásler Miklós, akivel kapcsolatban elég gyorsan siettek leszögezni, hogy nem hisz az ősrobbanásban. Ezzel szemben hisz Istenben. Ami nyilvánvalóan a magánügye. Az, hogy a vele készült beszélgetés során a tudomány fölé helyezte az Istent, az is. Az már egy kicsit kevésbé, ha szerinte az emberhez méltó élethez elsősorban hit kell. De még ez is sokban függ attól, hogy ki mit ért „hit” alatt. Mert általánosságban vett hitek, és az egy konkrét isteni elrendelésben való feltétlen vakhit közt azért igen komoly különbségek vannak. Ahogy az emberek különböző szintű identitás-élményei között is. Kásler azzal, hogy ezt legalább egy beszélgetés erejéig elfogadja, akár még szimpatikus lenne.

A problémák ott kezdődnek, amikor nagy ívű szellemi hátra-szaltókat kezd ugrani. Annak érdekében, hogy valahogy kiutat találjon ebből a labirintusból. Mert az egyes identitásszintek elismerése szinte törvényszerűen vezethetne el az identitásválasztás szabadságához. Ami azonban szembe megy azzal az hatalmi akarattal, ami felülről szeretné megszabni, hogy ki számít hazafinak, magyarnak, és kik merhetik magukról azt mondani, hogy „család vagyunk”. Márpedig az emberi öndefiníció szabadsága, az ebből fakadó, csak a mások hasonló szabadságától korlátozott emberi lét idegen a diktatórikus hatalomtól. Így az orbáni rendszertől is. Káslert meg mégis csak az fogja fizetni. Az ő királyi útja erre a problémára az, hogy meghirdeti, illetve nem cáfolja: a méltó emberi létezés feltétele a lemondás. Megtagadva ezzel a szabad cselekvés jogát. Mintegy azonosságot tételezve fel a mások hasonló jogának belátásán alapuló cselekvés szabadsága, valamint a szabadosság közt. Ami legfeljebb csak azok szemében áll fenn, akik maguknak bármilyen jogot fenntartanak maguknak. Elvárva másoktól a hasonló jogról való lemondását. Ezzel gyakorlatilag azt sugallva, hogy az emberi szabadság vezet az autokráciához. Holott a történelem elég kevés valóban liberális autokratát ismer.

Kásler inkább hinne a lapos Föld elméletében. Békésen, együgyűen. Elefántokat rajzolgatva alá. Kisebb kárt okozva, mint olyan miniszterként, aki a gyermekek korai szocializációjáért felelős tárca vezetőjeként a törvény és a vallás mindenhatóságát hirdeti meg. Betűkkel az odamaszatolt szabadosság elleni harc jegyében, de valójában az engedelmes szolgák „előállítása” érdekében. Mintegy az orbániai oktatáspolitika mottójaként.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. április 24., kedd

Balog el. Jöhet a rinocérosz?

Dolgozni? Az mi?
Forrás: balogzoltan.fidesz.hu
Lázárt a jelek szerint Balog követte. Azok sorában, akik felmentésüket kérték a nehéz szolgálat alól. Így aztán az emberi laposelemeknek is új felelőst kell majd keresnie Orbánnak. Már akkor, ha a történet nem fordítva igaz. Lázárral ellentétben Balogból nem igazán nézem ki a józan mérlegelést. Mert ebben az esetben, mint a feladatra teljesen alkalmatlan ember, már rég visszaadta volna a megbízást.

Balog Zoltán nevéhez ugyanis olyan emblematikus szereplők tündöklése, és bénázása is hozzá kötődik, mint Hoffmann Rózsa. Az olyan gesztusokról nem is beszélve, amikor gyakorlatilag nagyipari hatékonysággal nézett hülyének másokat. Vagy legalább megpróbálta. Egy füst alatt semmibe véve mindenki mást, aki nem eléggé orbánviktor. Mert, például, emlékezhetünk kellően dicstelen szereplésére a diáktüntetésekkel kapcsolatban. Nem csak arra, hogy úgy gondolta tárgyalni a diáksággal, hogy inkább nem tárgyalt. De arra is, ahogy az iskolai megtorló-akciókat is szó nélkül hagyta. Gyakorlatilag megerősítve azt a szemléletet, ami már 2012-ben is a diktatúra fejekbe verését szolgálta az iskolákban.

Amely utóbbihoz nyilvánvalóan kötődik a szekularizált iskolai oktatás alapjainak megbolygatása, majd az informálisan kötelezővé tett hittannal a szekularizált oktatási modell felrúgása. Mert hiába lehet elvileg alternatívát választani a hittan helyett, a nem-választás is megbélyegezhet. Különösen egy olyan országban téve problémássá a szabad vallásgyakorlást, illetve –nemgyakorlást , amelyben a vallási szólamokat a hatalomtechnika szolgálatába állították. Nem először a történelem során. De amely nyomásnak éppen egy lelkész tudhatott volna ellenállni. Mert egy egyházi embernek kellene lennie elegendő szellemi muníciójának ahhoz, hogy az emberség jegyében legalább állást foglaljon a történelemben sokszor csak kárt okozó szemléletnek. Még akkor is, ha a hatalom láthatóan, és Erdő Péter esetében sikerrel, igyekezett ledarálni az emberiességi szempontokat.

Balog azonban nem az az ember, akit az emberség megérinthetett volna, ha a hatalom fitogtatása lehetett a másik serpenyőben. Mert mi más vezérelhetett egy lelkészből szőtt minisztert akkor, amikor szegény sorsú gyermekekkel arcoskodott a Hiltonban. Netán akkor, amikor nyíltan is kiállt a diktatúra mellett. De legalább méltán kiérdemelhette a persely-páter bűszkétlen címét. Végső soron elérve azt a szintet, amikor már Orbán számára is inkább kínos a jelenléte a kormányban, mintsem előnyös. Még akkor is, ha valószínűleg nehezen tudja nélkülözni az ájtatos manóba oltott miniszter kétségtelenül vastag arcbőrét, és az ezzel számára előnyösen párosuló totális inkompetenciát. Mármint a szakmait, mert a nyalásit senki sem vitatja.

Ugyanakkor szinte biztosan lesz, aki váltani lesz képes. Kiváló jelölt lehet, például, Harrach Péter a szerepre. A bőre, mint a rinocéroszé, az embersége, mint egy csótányé, a gerince, mint a csigáé, és a gátlásai szóra sem érdemesek. Amellett nem egyházi személy, és a KDNP embereként is nagy ívben tesz az olyan szerinte antikeresztény figurákra, mint amilyen Ferenc pápa.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. április 23., hétfő

Álmodni emberről kicsiben...

Az esedékes Messiás-választó után talán majd talán némi gondolkodás is elindul. Mármint az egyes emberekben. Legyünk optimisták. Meg talán egyszer hálásak azoknak, akik most a hatalomnak hasznosabb, a kedélyeket lenyugtató, leföldelő tüntetéseket szervezik. Nyilvánvalóan nem azért, amiért elbénáztak valamit. Noha, közvetve, talán azért is.

Ehhez visszakanyarodnék ahhoz a gondolathoz, amit már felvetettem. Ahhoz, hogy a Kádár-korszak túlélési és egyfajta ellenállási lehetőségeinek ismerete, netán újra-felfedezése igen hasznos képesség lehet. Az ugyanis egyre nyilvánvalóbb, hogy szervezett formában jelenleg nem megy. A szervezetek egy része részéről nem is akarnak igazán győzni, mert olyan harmatosan gyengék, hogy tudják: esélyük sincs. Rosszabb esetben korrumpáltak, de ez nem szükségszerű. Még akkor sem, ha már a 2014-es választásokról az volt az érzésem, hogy maguktól annyi baromságot aligha követhettek el a Bajnai-Mesterházy páros környékén. Egy másik része a jelen politikáját képviselőknek ellenben mindenáron győzni akar. Egyedül, elől, mint vadszamár. Elég arra gondolni, hogy hány miniszterelnök-jelöltje volt a jelen választáskor induló sokfejű ellenzéknek.

Mely utóbbi izmozásba bele lehet izzadni, bele lehet büdösödni. De valójában egy idő után a kutyát sem érdekli. Mert eltekintve attól, hogy nyilván van az LMP-ben nagyon hívők csapata, de ki a fenét érdekli most, a választások után az, hogy SzélBernadett őssze akarja hívni az ellenzéket. Az a Szél Bernadett, akinek pár nappal a választások előtt még csak arcoskodásra, majd ezt követően egy kis lábhoz rendeltségre tellett. De a választások előtt esze ágában sem volt kompromisszumot kötni. A mostani felbuzdulás mögött éppen ezért inkább azt sejtem, hogy Vona után Orbánnal is bepróbálkoztak. A Fidesznek azonban nincs koalíciókényszere. Így megpróbálnak visszakapaszkodni az ismertségbe. Ilyen felállásban, ha valaki nem hithű LMP-támogató, irracionális döntés lehet a támogatása. A tüntetések pedig kiábrándítóak.

Sokak számára maradhat az a régi módszer, hogy maga körül próbálja lebontani a rendszert. Egy kicsit. Amikor a sorok közé fogalmazva kicsit összekacsint a munkatársakkal. Amikor megpróbálja nem hagyni, hogy hülyének nézzék. Amikor egy hölgy nem hagyja, hogy kedélyjavító intézkedésként alkalmazzák egy munkahelyen. Amikor be mer szólni egy főnöknek, ha mégis. Amikor kiáll a magáért kiálló kolléga mellett. Netán maga is kiáll, amikor a főnök hétvégi házához rendelik a karbantartó brigádot. Meg ilyesmi. Kétségtelen, hogy ezek egyike sem az az út, amelyen magasra lehet jutni. Az sem biztos, hogy így lehet karriert csinálni. De a maga kis színpadán mindenki kipróbálhatja, hogy mennyire erős a gerince. Utána talán nagyban is jobban menne.

Ahogy a kádárizmusban is sokan próbálták ki mindezeket a recepteket. Úgy, hogy nem igazán volt lehetőség kiállni egy nagy színpadra és meghirdetni a tutit. Ellenben egyre inkább az az érzésem, hogy ameddig mindenki görcsösen vezető akar lenni, vagy vezetőt akar maga fölé találni, addig Orbán és rendszere nyerésben van. Márpedig a jelen tüntetései vagy a hosszú távon a fásultságot növelő üvöltés lehetőségét, vagy az éppen aktuális megszólaló felé vetett üveges csodálat megélését kínálják. Miközben, az ehhez vezető úttól függetlenül Orbán de facto vezető, és a vezetőt óhajtóknak biztosítja a pótpapa szerepét. Amellett ehhez rendelkezésére áll a teljes infrastruktúra, és a ködösítés teljes rendszere. Ugyanúgy, ahogy annak idején. Amelynek réseibe annak idején is ott élt egyfajta ellenállás. Mert, többek között az volt a túlélés egyik záloga. Nem az egzisztenciális túlélésé, hanem az emberi túlélésé. Ha tetszik, az emberség túléléséé.

Márpedig az az érzésem, hogy a görcsösen győzni akarók ma csak úgy tudnak magasabbra jutni, ha a mások hátán másznak felfele. Letaposva és kihasználva azokat, akik hinni akarnak bennük. Akkor is, ha nem kínálnak mást, mint egy program nélküli alternatív vezért. Sőt! Leginkább azt kínálják. Orbán helyett egy alternatív Orbánt. Minimális alázattal a támogatók, mint emberek felé. De készséggel felkínálva az alternatív ellenséget. Legyen az a kormány, a cigányok, a zsidók, libsik, vagy aki jön. Elég arra tekinteni, ahogy leginkább az ökölrázás szabadságát ajánlják fel egy-egy tüntetésen. No meg arra, ahogy a rasszista indíttatású, és ellenségkép-gyártásban szintén nagy rutinnal rendelkező jobbikosokat kooptálták a messiást várók.

Nem azt vitatva, hogy a Jobbiknak, mint pártnak ne lenne joga ugyanúgy követelni egy tiszta választást, mint bárki másnak. Azt azonban vitatva, hogy egy győzelem esetén a Jobbik valóban jobb lenne, mint a Fidesz. A győztesnek kedvező választási rendszer lebontásában. Esetleg az olyan, talán üres fogalmi halmaz szempontjából, mint az emberség, a diszkrimináció-mentes emberi megbecsülés, meg a többi ilyen marhaság.

Emberek voltunk, és újra azok leszünk... Embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is...” (Rejtő Jenő: Csontbrigád)
Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes.” (Albert Schweitzer)

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. április 22., vasárnap

Tüntetés, mint messiás-casting?

Volt egy, a fiataloktól indult kezdeményezésből szerveződött, újabb tüntetés. Nem is írtam előtte semmit, mert akkor már előre a fejemre olvasták volna, hogy azért nem ért el semmit. Nyilván! Mert nyilván egy blog tehet mindenről. Miközben a messiást várják. Amivel nem szolgálhatok.

A tüntetés örvén felszólaltak a felszólalók. Mondván: „Mi vagyunk a többség”. A fiatalok képviseletében beharangozták Gyetvai Viktor diáktüntetőt. Majd a többi néma csend. Nem azért, mert nem akartak beszélni. De kezdetektől sem értettem, hogy az ellenzékiség nagy dicsőségére megválasztott Márki-Zay Péter mi a jó fenének kell kiemelt beszélőnek. Legyen jelen. De még jobb lett volna, ha egy, Hódmezővásárhelyen induló szolidaritási tüntetés vezetését vállalja. Az az ő terepe. Ott ismerik, ott híre van. Nem, nem féltem én tőle a fővárost. Nem is szeretném a fővárosi nimbusz rombolását látni benne. De jól jelképezi, hogy a tömeg vezérért kiált, és ő lesz az, akire rászakad ez a szerep. Ha minden városban lennének, lehetnének nagy tüntetések egy helyben ismert, és elismert, vezetővel az alighanem hatékonyabb lenne.

Annál biztosan hatékonyabb, mint a fővárosban, éppen az említett különállást sugalló, izolált feszültséglevezetéseket tartani. Olykor összejőve, majd egyre kevesebb tevőleges támogatóval meghalasztva a reményt. A tanártüntetéseken, annak idején Pukli volt az, akit pajzsra emeltek, és aki örömmel mászott be az ismertségbe a tömeg hátán. A most felszólalók közül talán Márki-Zay Péter az, aki számára ez megadatik. Ha él vele, elveszti a saját városát. Ha nem él vele, akkor elveszti a tömeg bizalmát. Sajnálom. A szervezőket is. Az eredeti kezdeményezőket is. Akik kezéből láthatóan csúszik ki a történések irányítása. Ahogy halványulnak az eredeti célok, csökkennek az indulatok, és aztán a többi: néma csend.

Mert minden sajnálatom azé, akit bántalmaztak. De a békemeneten való bántalmazás nem közösségi érdem. Nem Krisztus sebeinek felmutatása az, ami előre visz. Ahogy újságírónak lenni sem alanyi érdem. De a netadós tüntetések szervezése láthatóan sem vált dicsőségére senkinek. Tüntetést szervezni egy tervezet ellen szép dolog. A volna viszont nem történelmi kategória. Ott egy talán bevezetett akármi ellen fárasztották a tömeget. Itt egy megtörtént választási eredmény ellen kellene tudni hatékonyan fellépni. Kicsit más. Kicsit nagyon más. De sebaj, mert felszólalókban nincs hiány.

A tervezetteken kívül jöttek az előre be nem harangozottak. Csupa érdemes személyiség. Élőben, vagy videóról. A lényeg a szereplés. Mert egy színpad az olyan valami, amit meg kell tölteni. Fellépőkkel. Taps helyett világító telefonokkal üdvözölve üdvözülten a fellépést. Állítólag lesz még egy demonstráció. Elindítva az egész kezdeményezést azon az úton, amitől korábban féltettem a fiatalokat. Úgy, hogy az egésznek egy haszonélvezője marad. A regnáló hatalom.

Ezt természetesen lehet károgásnak minősíteni. Lehet azt állítani, hogy az egyet nem értők alapvetően a verőlegényekkel azonos szintet képviselnek, és le lehet minden más, a hurráoptimizmustól eltérő, véleményt mindezzel lesöpörni az asztalról. Mert természetesen egy az igazság. Az övék. Minden más hazugság. Az, hogy ez a fajta hozzáállás ugyanaz, mint Orbáné? Az, hogy pontosan ugyanazt a kollektív ellenségképzést jelenti, amit Orbán képvisel? Az, hogy pontosan ugyanúgy az agyonmanipulált véleménydiktatúrát jelenti, amit Goebbels nyomdokaiban haladva a kormány csinál? Az nem számít kérem. Mert éljen a plurálisan egysíkú véleménymetszet. Ha nem Orbáné, akkor a messiást váróké.

Lehet, nem is kéne szervezni, csak kitenni egy színpadot. Aztán meghirdetni a casting-ot. Messiásoknak, és az őket felkenő véleménydiktátoroknak.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. április 21., szombat

Lázártalanítás

Lázár János jobbra el. A hírek alapján szinte ez az egyetlen biztos információ. A többi jórészt találgatás. Fel lehet tételezni azt, hogy kellően megszedte már magát ahhoz, hogy békésen elvonuljon a vadászkastély kies magányába. Ebben is lehet valami. Ha nem is csak a tele a zsák effektus. Miközben hatalomtechnikai, kremlinológiai okai is lehetnek a távozásának.

De sorba haladva, először azt a teliputtony, telizsák effektusra vessünk egy pillantást. Azzal, hogy Lázár kevésre tört volna, aligha vádolhatnánk a nemzeti főkaparnokot. Az alacsonyról felkapaszkodott suttyóra hajazó reakciói alapján az sem valószínű, hogy ne kaparna még egy kicsit, ha tudna. A hatalomvágya tekintetében sem érheti szó a háza elejét. Mégis gondolhatta úgy, hogy ideje megállni. Mégpedig akkor, ha Orbán rendszeréből már nem sokat néz ki. Sem anyagilag, sem annak túlélését tekintve. Esetleg egyikből sem. Így eljuthatott ahhoz a racionális megfontoláshoz, hogy ezt követően behúzza a féket.

Ezzel egyrészt lehetőséget teremt magának arra, hogy a már megszerzett javakat akár a piacon megforgatva fialtassa. Tekintettel arra, hogy Kósánál jobb kvalitásokkal rendelkezik, még ennek a hatásossága sem kizárt. Aztán már ő is hivatkozhat arra, hogy minden bevétele teljesen reális, és morálisan is rendben van. Legfeljebb az első milliókat, netán milliárdokat pedig ne kérdezze, feszegesse senki. Különösen, mert az azokhoz való hozzájutás kisebb-nagyobb stiklijei el is avulhatnak időközben. Így csak azt az időt kell kibekkelni, amíg ez az idő eltelik. Ennek alapján elég lenne az egyes tételek elévülését nézni ahhoz, hogy kiszámolhassuk a Lázár által Orbánnak becsült hatalmi időt.

Azonban a fentiek azt tételezik fel, hogy Lázár döntése valóban Lázár döntése. Miközben a pakliban benne van, hogy a döntés Orbáné. Korántsem feledve, hogy többször felmerült Lázár neve azok között, akik a Fidesz élén Orbánt leválthatnák. Feltéve, hogy mindazokat sikerül erről meggyőzni, akik a Fidesz bivalyaiként Orbánt a hatalmában tartják, és bomolni hagyják. Márpedig a kétharmad nem az Orbánt esetleg leváltani akaróknak kedvez. Így Orbán helyzete pillanatnyilag stabilizálódott. Nincs szüksége a trónkövetelőkre maga körül. Ugyanakkor Lázárnak az az erénye sem nyom most sokat a latba, hogy talán a legesélyesebb lett volna egy Fidesz-Jobbik koalíció letárgyalására. A kétharmaddal erre sincs Orbán pártja rászorulva.
Így Lázárra hatalomtechnikailag egyszerűen nemhogy szükség nincs a kormány környékén, de egyenesen problémás lehet a jelenléte. Ezért lehet, hogy fentebbről mondták meg: szereztél már eleget Janikánk ahhoz, hogy most állj egy kicsit takarékra. Már csak azért is mert Lázár a tipikus külső káder. Sem a bibós brancsba nem tartozik, sem Orbán falusi baráti körébe. Elég vaj lehet a füle mögött, hogy zsarolható legyen, és elég információja ahhoz, hogy ne lehessen egykönnyen elsűllyeszteni. De az informális háló ettől még elég likacsos lehetett alatta. Amiért azért aligha kell sajnálni szegény Lázárt, és aligha a főváros aluljáróiba fogja összetarhálni az aznapi felesre valót.

Attól meg Orbánt nem kell félteni, hogy nem fog találni egy szorgos talpnyalót. Aki hülyébb, mint ő, tehát nem veszélyes, és elég korrumpált ahhoz, hogy kézben tartható. Aztán Kósa helyre is majd csak találnak valakit.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. április 19., csütörtök

Gazdasági exodus: újratöltve

Munkásszálló-csendélet (Cambridge)
Fotó: EISimay
A választás eredményének közismerté válását követően röppent fel a hír, hogy az egyik legkeresettebb szóvá a „kivándorlás” vált az interneten. Néhányan erre rácsodálkoztak. Magam pedig a rácsodálkozókon csodálkozom. Legalább annyira, mint azokra, akik most veszik észre, hogy hatalmas bajok lesznek, lehetnek ebből.

A hirtelen megugrás sok szempontból természetes, ami a kivándorlás felvetődését illeti. Azt is mondhatnánk, hogy normális reakció, és önmagában talán nem is lenne komolyabb jelentősége. Az teljesen normális, hogy csalódás esetén megindulnak a kompenzációs mechanizmusok. Ilyen a politikai csalódás is. A túlzott várakozásokkal, illetve a rég megszokott mechanizmusokkal való szakítás kényszerei. Mely utóbbira is bőven volt példa az elmúlt évtizedekben. Még akkor is, ha valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy hányan kaptak nyombél-fekélyt a személyi jövedelemadó bevezetésétől, vagy a rendszerváltásnak nevezett politikai aktustól. Mely utóbbiról éppen az utóbbi Orbán-kormányok bizonyították be a legélesebben, hogy a gazdasági struktúraváltások dacára, alig jelentett politikai szakítást a jó öreg, és kipróbált bolsevizmussal.

Könnyen lehet tehát, hogy amennyiben a Fideszt leváltják a hatalomból, akkor is a „kivándorlás” lett volna az egyik legkeresettebb szó az interneten. Ha mégsem, akkor legfeljebb a szavazóközösségek eltérései miatt. A potenciális kivándorlók többsége ugyanis általában nem az átlagos képzettségben elmaradó régiókból szokott verbuválódni. Alkalmasint igazolva azt, amit korábban egyszer már leírtam: a Fidesz oktatás és szakképzés-politikája komoly részt kap a kivándorlás elleni küzdelemben. Amennyiben a képzetlenség, a nyelvtudás hiánya komoly gát lehet. Miközben könnyebben manipulálható tömeget is eredményez. De ettől függetlenül sem zárható ki, hogy egy kormányváltás komoly csalódási hullámot indított volna el. Talán mégis a kivándorlás irányába.

Mert a kivándorlás kérdése jó ideje a „levegőben van”. Amikor tehát valaki a megélt, vagy várható politikai környezettel érez érzelmi, illetve egzisztenciális konfliktust, akkor könnyebben kerül elő alternatív megoldásként. Miközben tudjuk: a hirtelen felindulásra sokszor alszunk rá egyet. Az emberek esetleg rákerestek a szóra, aztán maradnak. Mert a családi kötelezettségek, a járulékos macera, a kinti lehetőségek racionális felmérése, illetve a várható személyes veszteségek felmérése után mégsem vándorol ki az illető. Marad. Egy internetes keresőszó-statisztikának tehát nem tulajdonítanék túl nagy jelentőséget.

A jelentőségét a tendenciák adják. Azok a tendenciák, amelyek miatt elég érthetetlen lenne a rácsodálkozás még a tényleges kivándorlások megugrása esetén is. Mert korábban is látható volt, hogy:

Ez a „korábban” pedig nem tegnapo volt. Az idézet ugyanis egy 2013-as, a társadalom szociális abortuszát leíró írásból származik. Annak fényében, hogy a fiatalok elvándorlása nagyon komoly következményes népességvesztést eredményez. Pont azok körét érintve, akik gazdaságilag és biológiailag is a leghatékonyabb, legtermelékenyebb, illetve legtermékenyebb korszakukban vannak. Egyébként tévedés lenne azt hinni, hogy a kormány ennek ne lett volna tudatában. Tekintettel arra, hogy már egy évvel ezt megelőzően, 2012-ben is komoly neoratkoista hangok hallatszottak a hatalmi gépházból. De valószínűleg Orbán háza-táján úgy döntöttek, hogy a képzetlenül manipulálható tömeg lakosságon belüli arányának növekedése, illetve az elégedetlenek kivándorlása hatalomtechnikailag jobban megéri, mint érdemben tenni bármit is a fiatalok maradása érdekében.

Mármint az üres kampányokon, mint a „pöttyös” népszerűsítésén, és a közmunkától dagadó kebel fétis-értékének a növelésén, illetve hasonlókon túl. Annak érdekében, hogy Orbán kormánya ne úgy vonuljon be a történelembe, mint a gazdasági exodus kormánya. Pedig 2014-re már világosan látszó tendencia volt az egzisztenciális kilátástalanság kivándorlást erősítő volta. Jelezve különben azt is, hogy ez a kilátástalanság már nem személyes, hanem generációs problémává érett. Ami tovább erősítette a gazdasági exodus hatását. Természetesen a politikait is. Többek közt azt is, hogy az ellenzéki véleményeket képviselők, az azoknak tömegbázist biztosító elégedetlenek is jelentős számban távoznak.

A tendenciák tehát már 4-5 éve kirajzolódtak. Ahogy az is, hogy Orbán kormánya, a gazdasági exodus kormánya előre megfontolt szándékkal nem tesz olyan lépéseket, amely a tendenciák ellen hatna. A saját szempontjából logikusan. Mert a hatalmát erősíti. Még akkor is, ha egyébként nemzedékek, ha nem a nemzet elárulásával ér fel ez a hatalomtechnika.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. április 18., szerda

Schmidt, az alvó-bérenc?

Néha, egy-egy fórumon leíródik, elhangzik a költői kérdés, hogy a kormányközeliek, illetve Orbán nem unja-e a sorosozást? Illetve, hogy van-e olyan marha, aki beveszi? Ezekre a kérdésekre ismerjük az általános választ. „Nem unják”, és „igen”. Ameddig az utóbbi kérdésre elég „igen” érkezik, addig nem fogják unni.

Akkor sem, ha néhányan közben nevetségessé válnak. Mint legutóbb Schmidt Mária. Akiről a „NemGogol”-blog tette legutóbb közzé a saját szakmai önéletrajza alapján, hogy egyike a nyugalmazott Soros-bérenceknek. Bérencsége az ösztöndíjas korszakára tevődik. Amikor évekig élt az MTA-Soros Alapítványtól kapott pénzből. Papíron persze ezt kutatási ösztöndíjnak hívták, és a zsidóság 20. századi történetét kutatta. Többek között. De, tekintettel ideológiai csatlakozására a nem egyszer antiszemita gesztusokat gyakorló miniszterelnökhöz, és egyebek mellett az el nem határolódását a történészi kukabúvártól, aligha tekinthetjük komolynak ezt a kutatást. Illetve, a kutatást még csak-csak, ha kapott rá valami fokozatot, de az szinte biztos, hogy mély hatást nem gyakorolt az igazgató-asszonyra. Bár, még ez sem biztos.

Amennyiben esetleg módszertani hatásokra gondolunk, akkor még hathatott is. Jó példa erre a legutóbbi, a tulajdonában is levő, nyomdaipari termékben közzétett lista. Amely listázást ugyan sokan elítéltek, de kétségtelenül lehet Schmidt Mária korábbi tanulmányainak is a terméke. Abból a szempontból, például, hogy pontosan tudta: minden társadalmi diszkrimináció, csoportokat dehumanizáló, illetve kirekesztő akció az érintettekről készülő listák összeállításával kezdődik. Ahogy a zsidókról is pontos kimutatások alapján „gondoskodtak” azok, akik szerepet kaptak, illetve vállaltak a népirtásban. Az, hogy az említett sajtótermék tulajdonlásában az LMP-ben exponált fiacskája is érdekelt legfeljebb csak enyhe illusztrációja a korábban általam is emlegetett kérdőjelnek. Az LMP valós kötődéseit és ellenzékiségét illető kérdőjelnek. Amely ellenzékiségben eddig sem nagyon hittem. Fenntartva a tévedés minimális esélyét.

Mindez azonban nem kisebbíti azt a tényt, hogy a miniszterelnök egykori fő-tanácsadója, a főigazgatói címeket halmozó (XX. Század Intézet, főigazgató; XXI. Század Intézet; Terror Háza Múzeum) kartársnő mégiscsak elég sokat köszönhet Sorosnak. Pontosabban köszönhetne. De tudjuk, hogy a köszönet nem politikai kategória. Jókaitól pedig azt is, hogy a „hála egy neme a gyűlöletnek”. Amely mondás igazságát nem csak Schmidt Mária illusztrálja Soros Györggyel kapcsolatban. Már évekkel ezelőtt, 2015-ben világos volt az, hgy a másik nyugalmazott Soros-bérencben, Orbán Viktorban is vad indulatok, és komplexusok dúlhatnak.

Azért persze valószínűleg nem szerepelnek sem ők, sem más, hasonló ösztöndíjakkal, egykor, megtámogatott kormánytagok a szerintük sorosisztákat soroló listákon. Noha akkor, ha Soros valóban az ország ellen keresne a pénzével kapcsolatot, akkor a hatalom birtokosainak megvásárlása valószínűleg hatékonyabb lenne, mint a hatalomgyakorlásban fajsúlytalanoké. Nyitva tartva azt az egy éves kérdést, hogy vajon ki is lehetne a legesélyesebb a „milliárdos embere” címre. Míg majd esetleg ki nem derül, hogy a mostani gyűlölet-keltők csak alvó ügynökei egy milliárdosnak. Valamelyiknek.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. április 16., hétfő

Tüntetés: Bocsánatkérés helyett

A korábbi írás kérdésekkel ért véget a szombati tüntetéssel kapcsolatban. Érdekes reflexióként kaptam olyan visszajelzést, hogy ez a mai fiatalok korholása lenne. Noha nem szántam annak. Nem is lehet az. Márcsak azért sem, mert azok akik a „mai fiatalokra”, mint rémesen borzasztó társaságra gondolnak, azok amnéziásak.

Elfelejtik azt, hogy a ma fiataljai olyanok, amilyenné az előző generációk által épített, működtetett, illetve eltűrt társadalom szociológiai körülményei alakították. Ha a ma fiataljainak problémát okoz a konfliktusok kezelése, akkor nem tanítottuk meg őket. Ha a ma fiataljainak problémát okoz a felelősségteljes eszközválasztás egy közös cél érdekében, akkor valószínűleg hiányzott a példa. Már arra is, hogy a közös célt, mint közöset kezelje a társadalom. Márpedig szinte programozottan gátolja a jelen állapot meghaladását, hogy a társadalom egy több generációs, és több irányú diktatúra hagyatékát, ráadásul sokakban fel nem dolgozott hagyatékát hordozza. Benne a „szülők” generációja is.

Az, amelyik pontosan tudja, hogy miként kell létezni a sorok közt élő gondolatok világában. Vágyta a szabadságot, de nem tudta lekezelni a helyzetet, amikor megkapta. A szabadság vágyával valójában nem tudta átadni a szabadság felelősségének a képzetét. Nincs miért korholni a fiatalokat. Valójában így a korábbi morgás jó része sem releváns. Igen, jó lenne, ha lenne célorientált reakció egy olyan problémára, mint a magyar kormányzás milyensége. Annak korrupcióival, szélsőségességeivel, kétséges legitimációjával, és egészen asszimetrikus, a valós képviseltségi igényeket alig sem tükröző választási rendszerével. De akkor, ha a társadalom egésze azt a példát szolgáltatja, hogy guminyelű játékkalapáccsal kell beverni a gumiszöget a betonfalba, akkor ez van. Még véletlenül sem fog az ifjabb generáció sem úgy reagálni, hogy a megfelelő eszközzel, akár konfliktusok árán is, de nyugodtan ébresszék fel a bent lakókat.

Igen, mindannyian felelősek vagyunk. Azok is, akik nem állították meg korábban Orbán ámokfutását, és azok is, akik Orbán helyett csak egy másik vezérelvű vezetést képesek elképzelni. Ahogy azok is, akik sok kicsi tábortűz körül próbálják megtapsoltatni saját magukat, miközben a társadalmi jégkorszak mást kívánna. A kiolvadás hosszú lesz, valószínűleg fájdalmas is. Sokaknak. Sokunknak. Ezt tudtuk nyújtani. A világ most ezt tudja nyújtani. Legfeljebb az lehet vigasztaló, hogy az ország már sok idióta diktátort túlélt. Ha a lakosság egy része nem is feltétlenül. Illetve nem feltétlenül itt.

Így igenis kellenek a tüntetések. Nem azért, mert hirtelen azt érezném, hogy célt ér el. Mármint akkor, ha új választásról, újraszámolásról van szó. A választások anomáliáira való figyelem-felkeltést, a permanens kommunikációs nyomást, a szavazások eredményeinek konkrét megreklamálását jobb eszköznek érzem első körben, mint egy-két tüntetést a szavazásokkal kapcsolatban. Azonban a fiataloknak még van esélyük, illetve joguk, legalább a saját bőrükön megtanulni, hogy a szabadság, a tüntetés szabadságát is beleértve, felelősséget jelent.

Andrew_s
Comments on Facebook

2018. április 15., vasárnap

Kedves tüntetést szervező fiatalok!

Kedves tüntetést szervező fiatalok!
Nem becsülöm le a tüntetéseket. Igaz, túlbecsülni sem szeretném. Természetesen lehet azt mondani, hogy fotelforradalmár vagyok. Egy olyan nemzedék tagjaként amelyik lassan itt hagy Titeket. Ki gyorsabban, ki lassabban. Egy olyan nemzedékből amelyik túlélte Kádár rendszerét. Egy olyan rendszert, amely biztosítja: Orbánét is túl lehet majd élni. Jobbára ugyanazokkal a reflexekkel.

Ráadásul egy olyan nemzedék tagjaként írok, amelyet lassan itt hagytok. Nem képletesen, hanem szó szerint. Sokan elmentek majd külföldre. De legalább is sokan tervezik. Mások a sarki kocsmába. Akár tervezés nélkül. Ám visszatérnék a kádári korszakra. Ez az a nemzedék, amelynek gyakorlatilag minden tagja elmondhatja: a vérébe, zsigereibe ivódott a korszak. Nyugi. Most sokan azt fogják mondni, hogy nem, ők, vagy az X., illetve az Y. kivételek. Nyugi. Nem kivételek. Egy hosszú korszak szocializálta az embereket arra, hogy a felelősség leginkább másokkal szokott megtörténni. Arra, hogy kilométeres lózungokkal, és a helyi kiskirályoknak kedves szólamokkal kenjék szét a valós felelősséget. Amely kiskirályi pozícióra is vágyódnak páran. Amely pozícióban sokszor keresnek egy még kiskirályabbat. A legkiskirályabbak pedig a hordóról szórják a legkevésbé felelősségre kötelező szövegeiket.

Elég azokra tekinteni, akik Boross Péterhez hasonlóan, kiszolgáltak, illetve kiszolgálnak mindenkit. Csak számon kérhető felelősséget ne kelljen vállalniuk. De igaz ez a az ország felelősségpánikos miniszterelnökére is, akinek Kádár személyével is csak az volt a baja valószínűleg, hogy nem ő ült a székében. Most ő ül, és gyakorlatilag egy ugyanolyan párt-apparátust működtet. Amúgy a fentiek igazak az olyanokra is, akik csak szeretnének valakik lenni. Akikben a tömeg hajlandó a Messiást látni. Miközben nem mondanak semmi számon kérhetőt, és leginkább semmit sem mondanak. Bármilyen indulat elinflálására, a semmibe földelésére készen. Az önkritika hangján pedig meg kell említeni, hogy igazak azokra is, akik a kanapéról nézve a világot pontosan meglátják a tendenciákat, megírják a tendenciákat, érzik a piacon kapható zápult tojás szagát, de nem szerveznek tüntetéseket.

Ez van. A világ már csak ilyen. 1848-ban sem 50-70 éves, a korábbi korszakok túlélési stratégái voltak a lánglelkű forradalmárok. Igaz, forradalom is azért lett, mert szakítottak a hagyományokkal. A tegnapi tüntetés előtt azt írtam, hogy a ma fiataljainak talán sikerül szakítani azzal, ami a korábbi generációk túlélését jelentette, de a jobbára megölte a kezdeményezőkészségüket. A tüntetés megtartatott. Gyakorlatilag azzal az eredménnyel, hogy sikerült megbeszélni: jövő héten is összejöttök. Mint egy házibuliban. Aztán lesz talán még egy, meg még egy. Míg majd csak a szervezők mennek el. Ha még az országban lesznek. Mert az is egy út. A felelősség elöli menekülés egy jövedelmező útja. Ami akkor is igaz, ha tudom: a regnáló hatalom ezer módon nyomja a vele elégedetleneket ebbe az irányba. Nem véletlenül.

Van azonban egy kis bökkenő. Ha Angliában, vagy bárhol másutt, ahol a főnököt nem Kádár szocializálta, próbálkoztok meg a decibelkirálysággal, akkor csak putri jut. Ha pedig úgy gondoljátok, hogy itt nem kell felelősséget vállalni, de ott majd sikerülni fog, akkor hazudtok. Vagy magatoknak, vagy azoknak, akiket tüntetni hívtatok. Mert egy regnáló hatalmat nem lehet leváltani egy olyan tüntetéssel, amelynek a szervezői nem hajlandók addig elmenni, amíg nem teljesül a cél: a hatalomváltás. Márpedig ebből a szempontból a tüntetés eredménye: nulla. Mert a hatalom maradt, új szavazás nem lett, és alapvetően minden maradt, ahogy volt. Elképzelem 1848-at, amint a szervezők hazamennek azzal, hogy majd egy hét múlva visszatérnek a témára. A Téli Palota ostromát pedig egy színpadról elmesélt igény szintjén. Azzal, hogy a cár legyen kedves megdönteni a saját hatalmát, mert a forradalmi ifjúság egy hétig még készülni szeretne a beszédekkel.

Persze, persze. Most jön az, hogy megsértődtök, vén hülye kádárizmus-szökevénynek gondoltok, aki otthonról mondja az okosságokat. Talán igazatok is van. De mi gátol meg bárkit is, hogy meghaladja ezt? Hogy programot adjon? Hogy felelőssége a célig, és ne csak az eszközig tartson? Minket talán a kádári reflexek. De titeket? A valós elégedetlenség hiánya? A felelősségvállalási készség hiánya?

Mert, ha Orbán csak kicsit úgy működik, mint a bolsevizmus korábbi nagyjai, akkor a lehetőség hiánya nem gátol. Még. De holnaptól talán már az is.

Andrew_s

Comments on Facebook

2018. április 14., szombat

Majd este kiderül!

Forrás: Midnightpunk
Este tüntetés lesz. Fiatalok szervezik, és ez talán ad némi reményt arra, hogy szakítanak a hazai hagyományokkal. Azzal, hogy csak a két véglet létezhet. Az ultrák köztérre hugyozós kultúrája, és a csendes hazakullogás behódolása. Ki fog derülni. Orbánék már előre meghekkelték a kommunikációt. A saját szempontjukból igazuk van.

A realitások szempontjából nincs. De eddig bejött. Emlékezhetünk arra, hogy a tanártüntetések előtt kihirdették: a tanárok balhét akarnak. Aztán akadt egy celeb, aki csendet vezényelt, majd mindenkit hazaküldött azzal, hogy: mutassuk meg, nem akarunk balhét. Amit akkor sem igazán értettem. Nem azért, mert égő városra vágyom. De az látszott, hogy a hazakullogás a fásultságot, a beletörődést növeli csak. A tanártüntetések kiüresedése, senkit meg nem szólító volta, a belső támogatás erodálódása alérte azt, mait az Orbán-csapat akart. Demonstrálta az ál-demokrácia tényét és nem vezetett sehova.

Szokták volt emlegetni a net-tüntetést. Azt, ahol a szervezőnek szerintem előbb volt meg a támogatást tarháló számlaszáma, mint a spontán felolvasott beszéde. De arra is emlékeztetnék mindenkit, hogy ott egy olyan tervezet ellen tüntettek, ami valójában nem lépett soha életbe. A „volna”, meg nem mond semmit a történelemben. Amellett ott Orbánnak és kormányának nem volt valós veszteni valója a net-adó témájának elengedésével sem. Egyszerűen azért, mert az uniós pénzek többet hoztak, illetve hoznak a baráti zsebekbe.

A jelen tüntetés esetében azonban egy regnáló hatalom megdöntése a cél. Itt komoly veszteni valója lehet a hatalomnak. Maga a hatalom. Ami nem egy virtuális kupon egy videó-játékban, hanem a kassza kulcsa is egyben. Lehet a választási rendszert manipuláltnak tekinteni. Ha felénél kevesebb támogatottság kétharmadot hoz, akkor az. Manipulált. Lehet, hogy technikailag lehetőség volt a csalásokra. Lehet, hogy a határon kívüliek szavazatát levél-nepperek vásárolták meg a falvakban. Az utóbbit valószínűleg a büdös életbe nem fogjuk megtudni, illetve bizonyítani. De a lehetősége adott volt. A kompenzációs rendszer lehetővé teszi, hogy az a bizonyos néhány százezer levél eldöntsön körzeteket, és ezzel az országgyűlés sorsát. Mindez lehet.

De Orbán bebetonozottnak tekinti, és tekinteti a hatalmát. Ami, mint írtam, egyben a kassza kulcsa is. No meg az eddigiek büntetlenéségének záloga. Ezt a hatalmat védenie kell, mert nincs más lehetősége. Elment a falig. A sarokba szorított patkány pedig felfut a seprűnyélen és támad. Amellett van valós bázisa a társadalomban. Tetszik. Vagy sem, van. Ilyen körülmények között a hagyományos recept szerinti tüntetés szart sem érhet. Az emberek kimennek és vagy van valós kormánydöntő indulatuk, vagy nincs. Ha nincs, kevesen lesznek, és csendesek. Ha van, akkor sokan lesznek. Vagy csendben, vagy nem.

Az azonban biztos, hogy az utóbbi esetben meg lehet kockáztatni, hogy a szokott recepttel mindenkit csendben hazaküldenek. Ha megpróbálják és sikerül, akkor Orbán évtizedekre megnyugodhat. Ha csak a látszatát sikerül ennek kelteni, akkor is. Akor is, ha a hatalom ki tudja bekkelni, amíg a tüntetésbe beleunva elegen hazamennek ahhoz, hogy a maradékot egy igazoltatással ha lehessen zavarni, illetve el lehessen izolálni. Innentől pedig fokozott a szervezők felelőssége. Mert vagy az élére tudnak, illetve mernek, állni a tömegnek, vagy hiba volt belekezdeni. Ha a tömeg nem kapja meg a katarzist, akkor könnyen elsöpörheti a szervezőket is. Ebben pedig nem az a pláne, hogy Orbán mit fog mondani a balhés ellenzéről. Sokkal inkább az, hogy a hatalomnak nem marad más lehetősége, mint bevetni a karhatalmat. Amire alsó hangon három éve vár. Amióta megpróbálta az egész fővárost provokálni a menekültekkel.

Ugyanakkor arra hivatkozni, amivel Orbán meghekkelte a kommunikációt: baromság. Orbán számára nyilvánvalóan mindenki balhét akar, aki nem ért vele egyet. De ez a „na bumm, és akkor mi van” tipikus esete. Ha az ellenzéknek a valós helyzet megoldásánál az kezd fontosabb lenni, hogy a hatalom mit mond róluk, akkor valójában a hatalmat erősíti.

Azt kellene eldönteni végre, hogy a feszültség hatalompárti levezetésén kívül akr-e bárki változást. Ha igen, akkor nem a hatalom szólamai lesznek számára fontosak. Ha nem, akkor viszont az utóbbiak remek kifogássá érnek majd.

Majd este kiderül.

Andrew_s

Comments on Facebook