2020. december 24., csütörtök

Anti-Karácsony 2020

Forrás: dark.pozadia.org
Négy évvel ezelőtt, egy hasonló írást kezdtem azzal, hogy „a Karácsony nem mindenkinek ugyanazt jelenti”. Idén, azt hiszem ez kifejezetten érezhető lesz. A külső, illetve a társadalom belső körülményei egyaránt speciálissá teszik az idei ünnepnapokat. Lehet, hogy nem utoljára. Talán nem is először. Bár, gyanítom, először.

Ha körülnézünk, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a gazdasági világjárvány nagybani játékosai alapvetően egy kommunikációs konvergenciát mutatnak. S mielőtt most jönnének a szájhúzogatások: Igen, van tömeges megbetegedés. Nem kétlem, hogy van. Ahogy vírusok is vannak. Nem azóta, hogy felfedezték ezeket az elszabadult örökítő-anyagokat, hanem valószínűleg az élet hajnala óta. Azóta teszik a dolgukat. Fertőznek, és a túl nagy sikerrel fertőzők kihalnak. A legsikeresebbek pedig beépülnek a gazdaszervezet örökítő anyagába. A kettő között pedig széles a skála. Azt meg majd a jövő fogja eldönteni, hogy a jelenlegi tömeges fertőzést okozó koronavírus-típusnak milyen sors jut. Tekintettel a mortalitási rátára, valószínűbb, hogy betagozódik majd a többi, rokonságába tartozó vírus közé. Kialakul egy immunitási egyensúly, és az eljövendő generációk majd együtt élnek vele.

Ettől persze senkinek nem lesz jobb, aki belehal. Ahogy a családjának sem. Pont olyan szomorú esemény, és pont olyan keserves órák, napok, hónapok követik majd, mint minden más haláleset kapcsán. Amely órákat, napokat, hónapokat a politikusok is igyekeznek keservesebbé tenni. Mert a politikusok is teszik a dolgukat. A hatalmi pozíciójuk mértékében cselekszenek, illetve tépik a szájukat. Olykor cselekvés helyett tépik a szájukat. Vagy cselekszenek a saját érdekükben, és a köz nevében tépik a szájukat. Amit a világszemléletük diktál, és a társadalmuk megenged. Mert azért alapvetően a politikus is a társadalmi hierarchia egy darabkája. Jobbára azt teszi, amit hagynak neki. Hogy mi köze ennek az ünnepekhez? Valószínűleg sok.

Egyszerűen azért, mert a mélyülő válságok terepein a politikusoknak égető szükségük van valamilyen bűnbakra. Lehetőleg olyanra, amit objektív körülményként lehet feltüntetni. Egy biológiai objektum, esetünkben egy koronavírus, igen kiváló erre a célra. Gyenge az egészségügy teljesítőképessége? Ugyan, kérem. Járvány van. Gyenge a gazdasági hatékonság? De, dehogy! Otthon kell maradni, mert járvány van. De azért tisztelettel megkérdeznék egy ebben járatosabbat arról, hogy megpróbálta-e már a gazdasági válság-gócok, illetve a járvány-kommunikáció térképét egymásra fektetni? Mert erősen szubjektav érzésként nagyon úgy tűnik, hogy az utóbbi decibeljei jól összecsengenek azzal, hogy tűnik nagyobbnak a baj.

Hazánkban pedig elég nagy gondok látszanak. Az ugyanis már a tavaszi satufék kapcsán látszani látszott, hogy az ország gazdasági tartalékai gyakorlatilag a helybenjáráshoz is kevesek. A helyzet pedig, félek tőle, azóta sem lett sokkal jobb. Nem a sikerpropaganda ön-vállonveregetésének a szintjén, hanem a mindennapokban. Azokban a mindennapokban, amelyekben a nagy nemzeti karantén tovább atomizálja a lakosságot. Érteni vélem, hogy mekkora nagy engedmény, hogy az éjféli misére bárki elmehet. Ha van olyan templom, ahol megtartják. Azt a hatalmas kegyet is, hogy a szeretet jegyében nagy kegyesen megengedi a hatalom az idősebb szülők meglátogatását is.

Ez azonban valószínűleg alárendelt szereppel bír ahhoz képest, hogy talán okkal, de lakásukba kényszeredetten élnek sokan. Olyanok is, akikre talán eddig sem nyitották rá sokszor az ajtót, de most a hatalom kiváló kifogást is gyárt ehhez. Nem a karácsonyfa ünnepén, hanem általában. Mert az emberek jó része általában is ember, általában is vannak napjai az életének. De kétségtelenül lehet, hogy a nagy népi elszigetelődés Karácsonykor még szembetűnőbb. Így aztán felértékelődhet az a hagyomány, amely szerint a karácsonyi ünnepsor egyike azon jeles napoknak, amikor az öngyilkosok száma megugrik. Vajon mennyire futja ebből a hagyományból azt követően, hogy természetesen „csak az ő érdekükben”, de lényegesen többen érezhetik magukat elhagyatva, út mellé dobva még az átlagos éveknél is.

Ha netán megugrik a halottak száma, akkor azt a járvány, a kormányzati intézkedések mellékhatásaként, egy vállvonogatással fogják elintézni? Mert így jártak?

Andrew_s

2020. december 10., csütörtök

Tanulság nélkül a vétó kapcsán

Jó ideje megy a pörgés a vétó körül. Tudja a kedvesen nyájas olvasó? Ha nem, akkor ez az a blöffmérkőzés, amelyben a magyar és a lengyel kormány próbálja megcsóválni az EU-t. A jelek szerint nem is teljesen sikertelenül. Ettől függetlenül persze azon is el lehetne gondolkodni, hogy mi a fenét ér egy jogállamisági záradék, eljárás akkor, ha az Brüsszelben, vagy akárhol zajlik. Ezzel az erővel a Plútón is hozhatnának határozatot a szilikon alapú törpék. Ha esetleg léteznének. Az ugyanis világos, amíg vér nem folyik, addig nagyjából a kutyát sem érdekli közjogilag a magyar belügy. Ezt pedig Orbán pontosan olyan jól tudja, mint Merkel.

Ha pedig ezt mindkét fél tudja, akkor az összes többi cécó nem több parasztvakításnál. Merkel megpróbál jól kijönni a helyzetből a saját politikai végjátékában. Orbán meg igyekszik a legmagasabb áron eladni a helyzetet. Nem külpolitikailag, hanem a belpolitikában. Annak a szorgos kisebbségnek, akik simán újra fogják választani mindaddig, amíg az ellenzék egyes frakcióit jobban zavarja a másik frakció puszta léte, mint a regnáló kormány. Nem az ötperces ökölrázások, hanem a napi politikai prüntyögések szintjén. Amelyben Orbán kétségtelenül rutinosabb. Ha az ellenzék lemegy az ökölrázások, a hitviták, a perc-lózungok szintjére, ott simán vereségre van ítélve. Mert az, aki jelenleg inkább otthon marad, mint beszálljon az ovisok hitvitáiba, az nem fog elmenni az urnához. Szavazni szinte biztosan nem. Azonban ezen politikailag jelenleg megszólítatlan tömegnek a brüsszeli vétó-vita pont annyira érdekes a jelen politikai mérkőzések színvonalán, ott a bányászbéka alatt, mint a plútói néptanács. Illetve nem, az utóbbi érdekesebb lehet. Ha jól van megírva a sci-fi műfajában.

Alkalmasint Orbán ezzel is nyugodtan számolhat. Azzal, hogy amíg nincs komolyabb belső konfliktus, és mindenki egyre halkabb hümmögésekkel, de tudomásul veszi, a jelen helyzetet, addig nyugodtan blöffölhet, licitálhat a vétó körül. Az idő neki dolgozik. Minden hazai válságjelenségért mutogathat Brüsszelre. Minden egyes nappal alaposabb indokként mutogathat a brüsszeli töketlenkedésre. Miközben a német autóiparnak nagyobb a közvetlen hatása a hazai viszonyokra, mint az EU-parlament teljes pofázási teljesítménye. Alkalmasint ezt Merkel is tudja. De azt is, hogy a saját autóipara jobban rá van szorulva az olcsóbb termelési bázisra, mint a független bíróságokra, a befolyásmentes sajtóra. Főleg akkor, ha a befolyásolások nekik, az ipar embereinek kedveznek. Merkel pedig alapvetően mégiscsak hazai pályán fogja lejátszani a saját politikai végjátékát. Neki sem mindegy, hogy a német ipar milyen emlékeket őriz róla.

Így aztán nyugodtan lehet kerekre meredt szemekkel, messiásvárási tetániába merevedve, akár Merkel, akár az EU megváltó megoldásaiban bízni. Nem fognak megoldani semmit. Ha pedig mégis, akkor annak komoly ára lesz. Ha az ellenzék a munka elsumákolásával, de brüsszeli nyomásgyakorlással nyer, akkor az a csoda három napig fog tartani. Utána szépen felszalámizza önmagát. Majd, miután elindul a nemzeti, illetve mégnemzetibb platformok ki-, illetve összeválása, Orbán küldhet a következő zacskó szotyiért. Különösen úgy, hogy a vétó-blöffel mégis elérte: kialakult egy látszólagos kompromisszum. Orbán megállapodás-szinten is megkapta az igazolást arról, amit anélkül is tudtunk. Brüsszelnek nincs valós befolyásolási lehetősége. Tudom, tudom. Gazdasági megszorítások, meg hasonlók. Perszehogyne. Mint írtam, ezzel minden belső válságért Brüsszel lesz az automatikus felelős, és korántsem biztosan gyengíti Orbán hatalmát.

A nagypolitika mellett persze létezik a kispolitika. A holland, német, francia, olasz, spanyol átlagmelós szintje. Ha annyi leszivárog ide, hogy az ő pénzéből egy brüsszeli kompromisszum mentén a magyarokat (is) támogatják, akkor ezen a szinten egy kicsit megint szarabb lesz magyarnak lenni Nyugaton. Nem hivatalosan, hanem a beszólások, a szájhúzások, a gesztusok szintjén. Nem az ibizai kaszinókban, vagy az adriai szexjachtokon. Hanem ott lent. A gépházban. Ahova a magyarok zöme kiment. Nem turistaként, hanem dolgozni. Százezrével.

Ugyanakkor meg abban is kár bízni, hogy az izolációpártiság, az idegengyűlölet, illetve az idegenek megvetése, a haztai piac mondvacsinált védelme magyar találmány. Ugyanazok, akik most látszólag a magyar széljobbal szimpatizálnak, bármikor kezdhetik félteni a saját munkaerőpiacukat a magyaroktól. A heti piacukat a magyar termékektől. Különösen, ha mondhatják: a magyarokat támogatják a ti pénzetekből. Egy lakossági bojkott, amihez hasonlót azért a kínai árukkal szemben is éleszteni próbálgatnak több helyen, nem az, ami ellen a nagypolitika szintjén lehet hadakozni. De ez az, ami a sarki boltból kiszoríthatja például a magyar borokat. Most persze lehet számon kérni a megváltó saját receptemet. Nincs. Legfeljebb annyi, hogy meg kellene próbálni saját hatáskörben megoldani a magyar belpolitikát. Nem Brüsszeltől várni a megvilágosodást. Vannak olyan aranyköpések, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Bár jelenleg egyre inkább odaszorul. Aztán olyan is van, hogy a népet nem lehet leváltani. Ami nagyjából igaz. A politikusok azonban sokszor hiszik, hogy őket sem. Amiben viszont általában tévednek.

Andrew_s