Kék zokniban fehér rózsa.

Engesztelő rózsaosztás, körbe móka, kacagás
Forrás: HVG

A Rogán Antal által bejelentett, és valószínűleg terelési kísérletektől sem mentes meghátrálást követően családon belüli erőszak parlamenti nyugvópontra látszik jutni. Azonban, ahogy frakcióvezető mindenféle meghajlásokról, és ezzel mintegy az erőszaknak való engedésről beszélt, az emberi erőforrások főmestere sem tudott kiállni azzal, hogy „elnézést, tévedtünk, és levontuk a konzekvenciákat”. Miközben Varga Istvánnak valószínűleg közben többen elénekelték, hogy „Egy rózsaszál szebben beszél”. Ami persze nem baj, és a rózsák hallgatagságát ismerve valóban jobb lett volna, ha a képviselő úr csöndben marad. Azért persze az is valami, hogy az Origo szerint beszerzett egy szál rózsát a civil kezdeményezés elindítójának Halász Pálmának.

A rózsaszál átnyújtására azt követően került sor, hogy a Fidesz vezérhangyaságával, végül megszavazták azt, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállásként kerülhessen be a Btk.-ba. A HVG-n megjelent képek szerint nem egy szál rózsa volt, hanem kettő, amit LMP-s képviselőnők kaptak, és ők adták át a kezdeményezőnek. A nagy tudósítási kapkodásban elkövetett eltérés ez esetben sem sokat számít abban az értelemben, hogy Varga István nyugodtan vehetett volna minden képviselőnőnek egy szál rózsát. De elfogadom, hogy a Fidesz képviselőinek a 16%-os adóval agyonvámolt jövedelme nem tette lehetővé a tapasztaltnál nagyvonalúbb gesztust. S ehhez képest az, hogy egy vagy két szál fehér rózsa cserélt-e gazdát, és hányszor, tényleg nem számít. Ha úgy tekintjük, a végeredmény szempontjából sem. Amennyiben végül tényleg érdemi megtárgyalására kerül sor a családon belüli erőszak, akkor ugyanis szintén nem az akciós rózsák számára fogunk emlékezni. Ha a képviselő úr ettől tud nyugodtabban belenézni a tükörbe, a felesége, vagy bárki más szemébe nézni, akkor legyen így.

Ami inkább érdemelhet még pár gondolatot az inkább az a szómágiaszerű megközelítés, amivel Balog Zoltán Emberi Erőforrások Minisztériumában felállítandó, és a már 2012. 09. 15.-én bejelentett kezdeményezésben említett, munkacsoportot munkájáról beszélt. Annak részletei kapcsán a tudósítás is kiemeli, hogy Balog Zoltán szerint az előzetes tárgyaláson megállapodtak abban, hogy „a család szó olyan értéket képvisel, amelyhez nem szeretnének „negatív töltetet” társítani”. Ami így kapásból olyasmit idéz, hogy tulajdonképpen, ha nem családon belüli erőszaknak hívják, akkor családi erőszak már nincs is. Azt persze nem lehet tudni, hogy vajon kevésbé szakad-e a bőr, ha a pofont „együttélési” vagy „kapcsolati erőszak” néven hívják majd a Btk.-ban. De személy szerint azt gyanítom, hogy nem. Ahogy arra is csak tippelni lehet, hogy vajon miért nem a különben szintén elfogadott „párkapcsolati erőszak” fogalmával kerül megjelenítésre. De ennek alighanem igen komoly kommunikációs okai lehetnek. Egyet értve részben azzal, amire a Varánusz posztjának a címe utalt pár nappal korábban: „A kormánynak fontosabb a párt PR, mint a népakarat”. Részben, hiszen a Fidesz látszólag megtört a népakarat nyomása alatt. Feltéve persze azt, hogy a munkacsoport nem az agyonhallgatás és elmaszatolás szervezete lesz a végén az Emmi kebelén belül.

De visszatérve a szavak erejére, a jelenleg Btk.-ba javasolt fogalmi megközelítés egy kiterjesztett értelmezést látszik sugallni. Ami különben nem feltétlenül az ördög műve ebben az esetben, csak pontatlanságokhoz, félreértésekhez vezethet, mint látni fogjuk. Az általam említett párkapcsolati megközelítés egyébként szintén nem lenne teljesen megfelelő. Az utóbbi például azt is sugallhatja, hogy csak párok közti erőszakcselekményeket tenne kriminalizálttá. Márpedig köztudott, hogy a jelenség sajnos szélesebb körű. Érinthet gyermeket, de akár szülőket, illetve más rokonokat is, akik az adott fedél alatt élnek. Ezt például az „együttélési” erőszakkal való megközelítés jobban lefedhetné, miközben az alternatív „kapcsolati erőszak” talán túlzottan kiszélesítheti. Az „együttélésre” korlátozással a probléma alapvetően az lehet, hogy az erőszak elszenvedői olykor már nincsenek együttélési állapotban. Elvégre aligha tekinthető együttélésnek az, ha a megoszthatatlan lakáson kényszerűségből osztozók közt van erőszak. Még kevésbé akkor, ha a jog szerint távoltartottnak tekintett családtag, fütyülve a jogszabályokra, rátöri a lakásajtót a gyermekekre, és kórházba pofozza az ott találtakat. A „kapcsolattal” való megközelítés értelmezése azonban erősen függ attól, hogy ki mit tekint kapcsolatnak.

Egy rózsa az igazi kékharisnyák emlékének

Forrás: palatineroses.com

Így kezdetben nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy Balog Zoltán miniszter úr kicsit előkészítette a terepet annak, hogy az érdemi vitát egy kicsit félrevigye a munkacsoport ténykedésével kapcsolatban. Ha azonban a Népszava tudósítását olvassa valaki, akkor az sem zárható ki, hogy egyszerűen személyes butaságról van szó. Aszerint „fenébe a nemi megközelítéssel, a kékharisnya-hozzáállással, és véletlenül sem szabad családi erőszakról beszélni, mert a família az szent, úgyhogy a kapcsolati erőszak a helyes kifejezés” Balog Zoltán felszólalása alapján. A kapcsolatiságról már szóltam korábban, tehát azt nem ismételném. Az azonban érdekes, hogy az Emmi vezetője szerint kékharisnya-hozzáállás lenne az ügy mögött. Mert egyrészt valóban nem csak a nők lehetnek az elszenvedői ennek, míg másrészt azonban érdemes lehet megjegyezni, hogy a Blue Stockings Society a nők önképzőköre, egyfajta tudományos ismeretszerző mozgalom volt. Olyan résztvevőkkel, akik nélkül ma szegényebbek lennénk. Így aztán a számítástechnika egyik atyját Charles Babbage-t is felkaroló Ada Byron Lovelace emlékének ezúttal nyújtok át egy rózsát a miniszter úr helyett. Bár kétségtelen, hogy az említett mozgalom hölgytagjai aligha pártolták volna a nők, a gyerekek, vagy a szülők verését a családban. Sőt arról sem találtam adatot, hogy a férjüket verték volna. Így tényleg marad a feltételezés, hogy Balog Zoltánnak halványkék gőze sem volt a kékharisnyás mozgalomról az indulatok vörös köde mögött.

Annak az indulatnak a függönyén keresztül látván csupán a világot, aminek fontos alkotórészét alkotja a pártlojalitás, és a pártelvek szem előtt tartása. Azt ugyanis más viták alapján sejthetjük, hogy a kormánypártok családnak csak a házasságkötéssel jóváhagyott kapcsolatot tekintik. Kirekesztve az azonos neműek együttélését ebből a kategóriából, és csak fenntartásokkal családnak tekintve az élettársak kapcsolatát. Amikor tehát Balog Zoltán azt mondja, hogy a „família az szent”, akkor ő alighanem az egyházi esküvővel megszentesített házasságot érti család alatt. Amit világért sem szabad olyan szennyes dologgal együtt emlegetni, mint az erőszak. Elvégre egy ilyen házasságban elő nem fordulhat erőszak. Az ilyen házasságban a nők csak szülnek és mosogatnak, a férjek példamutatóan hazajárnak, és pusztán akkor kerül sor a miniszterelnök által a félázsiai származékoknak kijáró erőszakra, ha az asszony könyvet mer a kezébe fogni gyerekszülés helyett. S a gyereket is csak nevelő célzattal verik félholtra. Tehát ezek a szent családok nem azok, mint azok a „többiek”, amik keretében dúl az erőszak, a nők csak kényszerből a tagjai, és gyerekek is csak úgy vannak. Azokon az apróságokon, hogy a házassági szertartás koronként, kultúránként eltérő igazán kár fennakadnia majd a kormányzati munkacsapatnak. Azon is kár elgondolkodni ennek kapcsán, hogy nem a beszerzett papír, hanem az emberek egymással szembeni viselkedése inkább a lényeg. Az meg tényleg kékharisnyás-önképzős megközelítés lenne, hogy a család jelenleg az életközösségben, illetve rokonságban állók legjobb megközelítése. Márpedig a kormányzati szereplőknek sem kék harisnyájuk, sem kék zoknijuk nem lehet. Mert mivé is válna a hatalom, ha lenne.

Simay Endre István

Melegcsapda.

Már a görögöknél is....
forrás: Wikipedia

A melegek felvonulásával kapcsolatban a legutóbbi hír az, hogy a bíróság, felülbírálva a rendőrség állásfoglalását mégis engedélyezi a felvonulást. A kérdés most már csak az, hogy ennek örüljünk-e, vagy sem? Mert valójában szinte mindegy, melyiket választjuk, a végeredmény az, hogy aligha lehet elvonatkoztatni eközben néhány olyan mellékkörülménytől, ami beárnyékolja akár az egyiket, akár a másikat. Bár az, hogy a bíróság legalább a függetlenség egyfajta demonstrációját végrehajtotta, kétségtelenül örömteli. A felvonulni szándékozók, meg nyilván különösen elégtételt érezhetnek. Ahogy azok az aktivisták is, akik nemi identitásuktól függetlenül, kiálltak a felvonulás mellett.

Persze, a felvonulás kapcsán lehetne azon polemizálni, hogy mennyire természetes állapot az, ha valaki a saját neméhez vonzódik szexuálisan? Erről a filozófusoktól, szociológusokon át, a genetikusokig könyvtárakat megtöltő irodalmat állítottak elő az emberi kultúrtörténet évezredei alatt. Nyilván az éppen aktuális kulturális elvárások, az éppen aktuális közprüdériai index alakulásának a függvényében is. Aztán vagy tudomásul vesszük mindezeket a hagyatékokat, vagy nem. A hétköznapokban legfeljebb akkor kapjuk fel a fejünket, amikor a politika valami gyászos, vagy gyászosan pongyola hozzáállást produkál. Mely utóbbira annak idején éppen a KDNP szolgáltatta a példát, amikor „A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója” örömére csak úgy bedobta a görögöket. De ez már régen volt. 

Sokkal újabb keletű az az alkotmánymódosítási, pontosabban alaptörvény-módosítási javaslat, mellyel a Jobbik új salátatörvényében szembesülhetett a nagyérdemű. A Mirkóczki Ádám által elővezetett törvényjavaslatnak alighanem már a címe is olyan, ami hosszas vitákat válthatna ki, ha a szakmai szempontokat nézné valaki. Az ugyanis, hogy mit tekint egy társadalom magatartászavarnak, az csak annak függvényében értelmezhető, hogy mit tart normálisnak. Az oktatási kormányzat által példának tekintett görögöknél például a homoszexualitás, de a pederasztia sem számított magatartászavarnak. De a görög kultúrát sem ezért tisztelik sokan. Az azonban, hogy mikor milyen szexuális viselkedéseket várt el a társadalom szintén sokat változott a történelem során. S persze ennek fényében az is, hogy mit tolerált, vagy mit büntetett. Mi az, amit nyilvánosságra engedett, és mi az, amit a sötét szobákba száműzött.

Az is nyilvánvaló, hogy amikor a Jobbik azt kommunikálja, hogy nem a homoszexualitás, hanem annak népszerűsítése ellen foglal állást, akkor nem véletlenül tereli át olyan területre a konfliktust, melyben sokak hallgatólagos támogatására számíthat. Miközben az a megfogalmazás is jellegzetes, miszerint „Tilos az olyan reklám, amely egyes szexuális magatartászavarokat — különösen az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat — társadalmilag általános elfogadott, követendő példaként mutat be”. Különösen a Btk.-t érintő javaslatok fényében: „Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki más azonos nemű személlyel folytatott szexuális kapcsolatot (fajtalanság) illetve egyéb más szexuális magatartászavart nagy nyilvánosság előtt népszerűsít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Mivel óhatatlanul azt sugallja, mintha a Jobbik az egyetemes igazság letéteményeseként mindenféle szexuális magatartászavart meghatározni lenne jogosult. Kezdetben látszólag csak a reklámipart, ám a Btk.-n keresztül a teljes társadalmat érintő módon. Az utóbbi éppen eljáró feljelentgetőre bízva, hogy a kézfogást, a puszit, vagy mit tekint „népszerűsítésnek” mondjuk az utca nagy nyilvánossága előtt. Sőt, akár közvetve bíztatva is a feljelentgetőket. Mintegy igyekezve a magánéleten keresztül sakkban tartani a társadalmat.

De ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a homoszexualitás elleni látványos kirohanás időzítése sem véletlen. Gyanúsan egybecseng a melegfelvonulással kapcsolatos bírósági eljárás idejével, illetve a felvonulás aktualitásával általában. Egyfajta kommunikációs csapdát állítva fel vele. Éppen azért, mert a homoszexuálisok a cigánysággal, vagy akár a zsidósággal egyetemben megfelelnek a politikai bűnbak szerepére. Így a szélsőséges hangulatkeltés céljaira is megfelel, ha látványos akcióban szólalnak fel ellenük. Miközben a látens elutasítottságot is figyelembe véve a Jobbik joggal számíthatott arra, hogy nem kap egységesen negatív visszajelzést a salátatörvényére. Még akkor sem, ha végső soron akár a az elgurult gyógyszerekre asszociálnak sokan. A közhangulatot ismerve joggal számíthatott arra, hogy látványosan kevesen fognak kiállni a törvényjavaslat ellen. S még akár a kormányzati ellenvélemény is kisebbet fog „ütni” a kommunikációban. Ezzel párhuzamosan azt sugallva, hogy ők az a karakán párt, ami kimond, ami fellép, ami megold. 

Ha tehát a kormányzat nem határolódik el a javaslattól, akkor a FIDESZ-t rántja le a szélsőjobb szintjére. Amit a nemzetközi fogadtatás miatt a nagyobbik kormánypárt hivatalos kommunikációja nem engedhet meg magának. Ha pedig elhatárolódik, amit végső soron, többé-kevésbé, meg is tett, akkor a szexuálisan nem megengedő szavazók újabb szeletét szalámizhatja le a kormányzat támogatói közül. A szélsőségeseket parlamenti erővé emelő Jobbik tehát mindenképpen nyer az üggyel. Még akkor is, ha elutasítják a javaslatát. S persze, amikor a bíróság végül engedélyezi a felvonulást, akkor a saját híveik felé ez kommunikálható a kormányzati gyengeség újabb megnyilvánulásaként. Mely kommunikációval párhuzamosan mindazok szemében kicsit felértékelődnek a párttal kapcsolatos hírek, akik bármi okból ellenzik a főváros egyik jelentős útvonalának lezárását. Így tulajdonképpen valószínűleg nyugodtan állítható, hogy a Jobbik kommunikációs csapdába ejtette a közéletet. Egyfajta kommunikációs prostitúciót végrehajtva a támogatottságszerzés, vagy legalább –megőrzés érdekében.

Olyan körülmények között, amikor a napi kommunikáció olyan mértékben politizálódik át, ami önmagában felveti a kóros állapotot. Ami közviszonyoktól nehéz függetleníteni a Jobbik esetét a kommunikációval. Akkor is nehéz, ha fellépésük esetleg joggal tekinthető politikai fajtalanságnak Azonban talán érdemes azoknak a puzzle-daraboknak is helyet keresni kedvenc diliházunk fali mozaikjában, melyeket aligha a Jobbik festett tarkára. Mert alig vagyunk túl azon a helyzeten, amikor a FIDESZ szinte a teljes közéletetfeláldozta a hibás személyi és gazdasági döntések megvédése oltárán. Csak azért, hogy egy társadalmat esetleg még jobban megosztó helyzetet teremtsen egy pártkatona kinevezésével köztársasági elnökké. S talán még emlékeznek néhányan azokra napokra, amikor a KDNP által pártolt megosztó és korántsem ellentmondó ötletei keringtek a hírek szárnyain. Melyre jól rímelt a miniszterelnök legutóbbi, vallási tárgyú, megmondórohama. 

Az utóbbiak már csak azért is szóra érdemesek a jelen helyzetben, mert részben tekinthetők esetleg egy burkolt megerősítő gesztusnak az antiszemiták felé. De, ha ettől el is tekintünk, az mindenképpen tudható, hogy például a homoszexualitás törvényi üldözése sokszor éppen a fundamentalista kereszténység talaján szökkent szárba. Amikor tehát a kormányzati erők nyilatkozatai a kereszténység abszolutizálása felé mutatnak, akkor kétségessé válhatnak a szexuális-, a hitgyakorlási-, vagy akár az általános életvezetési szabadságról szóló nyilatkozatok a hatalom részéről. Azt pedig, hogy ebben a helyzetben mennyire lehet kontraproduktív gesztus a bírósági döntés, döntse el mindenki magának. A felvonulás szervezőinek pedig ott marad az azon való elmélkedés, hogy a köz elfogadását, vagy fokozottabb elutasítását sikerül-e kivívniuk a felvonulással? Mert a jelen politikai helyzet alighanem a melegfelvonulás szervezőit is kommunikációs csapdába ejtette.Azt pedig, aki a magánéletből is politikát csinál, minősítse inkább ez.

Simay Endre István