G. Fodor: Etikexit

Forrás: 24.hu

Olvasom, hogy az ELTE-t hatalmas veszteség érte. Nem kérem, nem egy neves professzor halálhíre a téma. Hanem az, hogy az egyetemet otthagyta G. Fodor Gábor. Az ok pedig az, hogy az egyetem etikai bizottsága elmarasztalta. Jobbára azért, mert több olyan, morálisan és etikailag is kifogásolható akcióhoz hozzáragadt a neve, mint például Tóbiás József feleségének és kislányának a lejáratási kísérlete.

A pletykák szerint olyan orgánumokban tett rossz fát a tűzre, amelyek Habony Árpádhoz kötődnek. Úgyhogy még az sem kizárt, hogy a következő hír az lesz: az ELTE etikai bizottságát menesztették. Esetleg az intézmény rektorát is. Ahogy pár napja az volt a hír, hogy a Habonyról érdeklődő papot menesztette az egyházi főnöke. Mert Habonyról jót vagy semmit. De inkább semmit. Még ibizai reklámvideót sem. Szóval: lehet, hogy az egyetem rektora kezdhet félni. Elvégre ő kezdeményezte az etikai eljárást. Arra is hivatkozva, hogy a docens által az egyetemhez köthető írások „megjelentetése az egyetem társadalmi megítélésére és hírnevére is negatívan hatott”. Amiben talán van igazság. De talán nincs. Ezt ki-ki megítélheti. Ahogy azt, hogy G. Fodor „védekezésében” mennyi az igazság.

Mármint abban, hogy miközben őt szívatja az etikai bizottság, „számos, valóban indokolt esetekben az Egyetem néma maradt”. Amely esetekről lehet, hogy többet tud, mint amennyi kiszivárgott. Akár arról az eseménysorozatról is, amely végül Semjén egyfajta bevédéséhez vezetett. S amellyel kapcsolatban az ELTE hírneve szintén negatív aurával gazdagodhatott. Tekintettel arra, hogy dékáni szintig érintve volt a KDNP vezérfiguráját érintő ügy elsimításában. Így aztán előfordulhat, hogy G. Fodor, különben teljesen érthető, és akár példamutatónak tekinthető, számon kérését követően felborul még pár éjjeli az egyetem környékén, illetve az egyes bársonyszékek alatt. Amely helyzetért különben nem lenne nagy kár. Valószínű, hogy jó néhány olyan pohár van ott szakdolgozati, doktori, és egyéb címkékkel felmatricázva, amelyekbe időszerű lenne tiszta vizet tölteni.

Sok szempontból különben nem is igazán van más lehetősége a rektornak. Ha ugyanis nem azt akarja igazolni, hogy G. Fodor ellen politikai döntést hoztak, akkor egy olyan útra lépett az intézmény vezetése, amin célszerű végigmenni. Már csak azért is, mert a politikai támadások kivédése mellett tényleg példát mutathatna a többi felsőoktatási intézménynek. Morálból, illetve etikából. Is. Valamint függetlenségből is. Jelezve, akár a politikának is, hogy egy határt az oligarchikus ejtőernyősök és titán-elvtársak sem léphetnek át. Már akkor, ha az egyetem küszöbét is át akarják lépni.

Úgyhogy, G. Fodor távozásától függetlenül, kíváncsian várom a fejleményeket. Azokban az esetekben is, amelyek már szellőztek egyet az ELTE kapcsán, és azokban is, amelyek a jelen eset nyomán kerülnek majd napvilágra. Az említett út következetes végigjárása nyomán. G. Fodorért meg addig is, szinte biztosan, krokodilkönnyeket hullat a hallgatóság.

Andrew_s

G. Fodor a jó izlés és a kopaszok ellen

Oly öröm fogni... a mikrofont
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A bulvártörténetek azok, amelyek között korántsem bírok naprakész olvasottsággal. Másban sem biztos, de ebben kiugróan. De azt követően, ma a háttérrádióból még mindig visszaköszönt Tóbiás József családi esete a 888.hu-val, csak-csak megpróbálom kordába szedni az ezzel kapcsolatos véleményem. Tudva azt is, hogy alapvetően egy kommunikációs csalinak tűnik az egész „ügy”.

Mert azért érdemes azt is látni: igencsak jókor verte ki a biztosítékot G. Fodor portálja a biztosítékot. Egy üggyel, amit G. Fodor lezártnak tekint. De amely ügy beszélni, valamint csócsálni valót biztosítva akkor, amikor különben a szükségállapot-törvény, a statisztikákkal kozmetikázva sem bíztató foglalkoztatottság, az összeomló ellátási rendszerek, kivándorlási arányok okozta gazdasági csődközelség, a gárdákat esetleg legalizáló jobbikos hadsereg-javaslatok, és más ügyek igencsak igényelték a figyelem megosztását. Ha elterelni nem igazán sikerült. Az is világos, hogy az MSZP elnökének erőit akkor is megosztaná a kialakult botrány, ha morális nyertesként jön ki az egészből. Ahogy morálisan eljátszhatják néhányan a „jó fideszes” szerepét is, amikor elhatárolódnak a botrány alap-történetétől, és annak kirobbantójától. Mindezek hatására pár kérdés kapcsán erős kétségeim vannak.

Aziránt például egészen biztosan, hogy ez a 888 részéről egy önálló, Orbán környezetének legalább hallgatólagos támogatását sem bíró, akció lett volna. Egy despotikus, hűbérrendszert építő, és személyi kultuszra épült rendszer esetében ezt feltételezni alighanem balgaság lenne. Ha pedig elfogadjuk, hogy nem önálló akció volt, akkor szinte biztosan történt valamiféle kommunikációs, illetve politikai becslés is az üggyel kapcsolatban. Amibe szinte biztosan belekerült az, hogy ilyen helyzetben nagyon nehéz nem túlreagálni a kérdést. Márpedig a túlreagáló, ideges ellenfél hibázik. Nem véletlen, hogy hasonló, nem is okvetlen gusztusosabb gesztusokkal gyakran éltek annakidején a ringbe szálló nagyágyúk. Talán most is élnek ilyen eszközökkel, de mostanában nem néztem ilyen meccseket. Alkalmasint ez is inkább a miniszterelnök köreire utal ötletgyárosként. Orbán esetében ismert a stadionszocializációja. Éppen úgy, mint az alapvető pitiánerség. Márpedig egy ellenzéki párt elnökét a magánéletén, a családján keresztül támadni, és azon mód, ahogy ez megtörtént alapvetően pitiáner. No meg bunkó. Illetve mélyen etikátlan. De a sajtóetika sosem tartozott Orbánia érzékenyen betartandó területei közé. Már a diáktüntetések kapcsán sem.

Az tehát, hogy Tóbiás az egész családja nevében pereskedni szándékozik, aligha karcol meg valakit is „osztjónapotország” katonái esetében. Különösen, mert a feljelentések hatása erősen vitatható lesz. Alighanem erősen függve a feljelentések tartalmától. Mert az is könnyen előfordulhat, hogy kellő túlreagálás esetén nem is lesz hatásuk. Az alaptörténet ugyanis, mint tudjuk, az, hogy a 888.hu-ra kikerültek a pártelnök feleségének, Rába Tímeának azok a képei, amelyek igen lengén ábrázolják. Alkalmasint a képeket aligha a fiók mélye rejtegette, és valószínűleg publicitásra szánták eredetileg is. Ebben az esetben akkor is legfeljebb a másod, vagy sokadközlés joga kapcsán perelhetne az eredetiket készítő, ha a három-mellű nőt ábrázolnák. Miközben Rába Tímeának aligha van mit szégyellni a képeken. Baromi jól néz ki rajtuk, és aligha felelős azért, hogy a képek láttán kinek milyen gondolatai támadnak. G. Fodor-nak, ha feltételezzük, hogy az aláírás nélküli szöveg az övé, például falusi rötyin végzett önkényeztetése. Ez sokkal inkább az írás szerzőjét, mint Tóbiás József feleségét minősíti. Ahogy az irigység sem lehet per tárgya. Mert nyilván sokakban inkább a férje iránti irigységet generál a manapság is „jelenség” Rába Tímea. Az MSZP elnöke ebből a szempontból akár büszke is lehetne.

Az persze egy egészen más kérdéskör, ami az inkriminált, és mára a netről levett közlés egyéb elemeire vonatkozik. A pártelnök leányát belerángatni a cikkbe kifejezetten szemét húzás. Különösen azt követően, hogy az anyját, és vele minden nőt, előzőleg maszturbációs segédeszköznek minősítették. Amely lehet, hogy teljesen konform a Kövér-Ákos szemlélettel, de arról a szemléletről meg senki sem mondta, hogy kultúremberhez méltó. Az ugyanis valószínű, hogy a képek a szépségkirálynő tudtával készültek, és az is, hogy a férje tudott róluk, de a gyermeknek ehhez igencsak semmi köze. Ahogy ahhoz sem, hogy melyik szülőtől mit örökölt. Amely utóbbival kapcsolatban érdekes megállapítás az, amely szerint jó, hogy nem a papa kopasz fejét örökölte. Amely kiszólás akár jópofinak is lehetett eredetileg szánva. De nem az. Mert úgy állítja be, mintha a kopaszság valami elviselhetetlenül degradáló hátrány lenne. Amiért joggal tiltakozhatna mindenki, de különösen azok a nők, akiknek bármely okból hiányzik a haja.

Miközben persze tudjuk: G Fodor-t olvasni a kormánypárt részéről lehet felüdülés, és az irigységtől csorgó nyálú kocsmaszavazóiknak akár kielégítő is. De a többieknek, ha már kopaszság, és nő, inkább Sinéad O’Connor számainak meghallgatását javaslom.

Andrew_s

Orbánia pávai kettőse

A pávatánc nem egészen tudom, hogy milyen ritmusra táncolódik, és egyszerre hányan kellenek hozzá. Bár, mint azt a miniszterelnöktől tudjuk, ő ebben profi. Így igazán hagyatkozhatunk rá. Márpedig szerinte, és kedvenc Századvég-főnöke szerint láthatóan egy emberes tánc, de a tudathasadás elengedhetetlen kellék a profi műveléshez.

G. Fodor Gábor esetében ez viszonylag egyszerűen tetten érhető, hiszen saját blog-bejegyzésében hívja fel táncra az olvasókat. Itt először a „baloldali sajtómunkások” kedvéért összeszedi mindazokat a sajtó-értékeléseket külföldről, amelyek Orbán pillanatnyi szerencséjét méltatják. A devizahitelek forintosításának ugyanis nagyjából szerencse-faktornyi köze lehet a svájci nemzeti banknak abbéli döntéséhez, amivel a lovak közé dobták a gyeplőt. Egy esetet leszámítva. Azt, hogy Orbán Viktornak a múltkori családlátogatás alkalmával valaki megsúgta Svájcban, hogy nagyjából milyen gazdasági döntések várhatóak. De, bizonyítékok híján, ezt hagyjuk ki a számításból. Maradjunk a szerencsénél. Kevésbé látszik sikamlósnak, s G. Fodor bejegyzése szempontjából nincs is jelentősége. Pávatáncilag nincs. Azt ugyanis senki nem vitatja, hogy az ott említett Financial Times, Economist és a többiek valóban közölték azokat a gondolatokat, amelyek idézésre kerültek. Az azonban egy érdekes állapot lehet, közel a manifeszt skizofréniához, hogy a most idézett források jó részét simán lesöpörték az asztalról, amikor a magyar kormányzat orbitális baromságairól írtak. Ahogy az is kevés visszhangot kapott a magyar sajtóban, hogy annak idején a The New York Times is megemlékezett a Kósa-Szijjártó páros forintingatási akciójáról.

G. Fodor költői felszólítására, miszerint „Van kérdés?”, valójában ez irányban lehetne tudakozódni. A saját blogján az említett úriember például kifejtős esszét írhatna arról, hogy milyen érzés lehet egyedül kettőst táncolni? Ugyanott kitérve arra, hogy mennyit kell keresni, és abból mennyit kell félretenni ehhez a tánchoz? No meg ahhoz, hogy eközben valaki teljesen hülyét, hiteltelen szakmai nullát csináljon magából. Mert azt nem vitatom, hogy minden diktátornak szüksége van talpnyalókra, de diktátori talpnyalónak lenni nem nyugdíjas állás. A történelem tanúsága szerint nem. Mert a gerinctelen lojalitás értékes, de egy idő után kellemetlen is lehet. Még akkor is, ha a jelen napok pillanatiban maga Orbán Viktor erősítette meg: a pávatánca valóban egyszemélyi kettős tánc. S nem azzal, hogy szerinte most olyan szerénynek kellene lennie, mint az ibolya. Ez ugyanis egyértelmű szóvirág. Még akkor is, ha feltételezem: ismeri az ibolyát. Mint olyan kis, liláskék virág izét, amit jól nevelt férfiak olykor csokrétában adnak a hölgyeknek. Szóval: elhiszem, hogy Orbán Viktor látott már ibolyát. Legalább fényképen. De a „szerénység” az ő esetében csak leírt karakterek halmaza, amit a nyilatkozat kedvéért kimondani is megtanult.

Az azonban már egy sokkal érdekesebb tünetegyüttes egyik részhalmaza lehet, amikor olyanokat fejteget az Európai Unión belüli migrációval kapcsolatban, hogy: „egy, közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk”. Tehát szó nincs szerinte arról, hogy az EU-n belül „A” országból „B” országba menetelők kivándorlók lennének. Így aztán meg is nyugodhatunk abban, hogy bár nagy baromságot mondott a bevándorlókkal kapcsolatban, a későn mozduló ellenzék a kormányfő fenséges árnyékára vetődött. Ha azonban komolyan venné bárki azt, ami Orbán Viktor magyarázkodásából, a korábbi kijelentések élének tompításából következne, akkor nyilvánvalóan nem csak a Londonba és máshova irányuló magyar gazdasági exodus, de az ide érkezők sem számítanak bevándorlóknak. Az EU-n kívüli országokból érkezők esetében pedig majd a nagybecsű vezár kegye fogja eldönteni, hogy ki a gazdasági menekült, és ki az, aki az életéért futott. Elvégre, mivel a megélhetéséért munkát fog keresni, az utóbbiakra is pillanatok alatt rásüthető, hogy tulajdonképpen gazdasági menekült.

A másik oldalon pedig ott sorakoznak a miniszterelnök azon megnyilvánulásai, amelyekkel a szélsőjobb előtt rángatja az EU-szkeptikus madzagot. Az ugyanis nem rémlik, hogy Orbán Viktor elítélte volna az EU-s zászlók kitiltását a Parlamentből. Ahogy Kövér másik megnyilatkozása, a világháborús víziók miatt sem szóltak szalagcímek a kormányfői tiltakozásról. Nemkülönben Szaniszló Ferencnek a szintén világháborút, és az egész EU-tól való elszakadást idéző kijelentései miatt. Amivel kapcsolatban az sem kifogás, hogy az egy TV-műsorban hangzott el. Azt követően, hogy Orbán Viktor szerkesztőségi eligazítást tartott, semmiképpen sem kifogás.

Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a miniszterelnöknél is valami sajátos tudathasadás van. Amikor kritikát kap az EU-ból, akkor akár ultranacionalista, háborúhoz közeli retorikát is megenged magának, míg abban a pillanatban, amikor szájon csapják, akkor mindent másként kell nála érteni. Bátran megmagyarázva, hogy amit maga mondott, az sem úgy van: „Tecciktudni tanitónénik, bácsik, én nem úgy gondoltam, hogy mindenkinek ló..t hátulról, mert én csak lótenyésztés jelentőségére és az ahhoz szükségesekre akartam emlékeztetni”. Bátran kiállósan. Ahogy bátran bevállalja a kormányzati döntések következményét. Öt év kormányzás után is az elődjére mutogatva. Pávatáncosan. Egyedül is kettőst járva.

Andrew_s

Bezárult a gyávasági háló

G. Fodor Gábor igazán rendes ember. Mert ki más törődne, akár a saját renoméja kárára azzal, hogy embertársainak vidám perceket okozzon. Elvégre, szinte még fel sem száradhattak a Zuschlag-álinterjúja után kapott kacagó-görcs könnyei, amikor tegnap ismét szolgálatba helyezte magát. Ezúttal a Mesterházy Attiláért való aggódással magyarázva Orbán Viktor vitamentességét.

Azt mondván, hogy a regnáló miniszterelnök puszta nagyvonalúságból adta elő az „Üregi nyúl bátorsága” című magánszámát. Ami azért igazán leleményes megközelítés a Századvég stratégiai igazgatója részéről. Ráadásul ostoba is. Megközelítésnek és kifogásnak egyaránt. Egy választási vitába aligha az nem megy bele, aki biztos a győzelmébe. Ha ugyanis igaz lenne G. Fodor Gábor állítása, hogy az ajánlattal a kormányfő „arra kapott alkalmat, hogy a jobboldali erőfölényt bemutassa” akkor Orbán Viktornak elemi érdeke fűződne eme labda lecsapásához. Már akkor, ha itt szellemi erőfölényről lenne szó. A jelen felállásban ugyanis azt a fajta erőfölényt demonstrálja, hogy „akármit csináltok, akkor is maradok”. Amihez tényleg nem kell vita, de az a fennkölten bugyuta magyarázkodás sem, amivel G. Fodor mentegette Orbán Viktort.

Mesterházy Attila meg is üzente, hogy őt ne sajnálják, és ne féltsék a Fideszben a vitától. Elérve azt a helyzetet, ami óhatatlanul felértékeli a személyét. Orbán Viktor ugyanis hiába emlegeti azt, hogy az MSZP elnöke nem valós kihívó szerinte. Bajnai Gordonnal szemben még tavaly elzárkózott a vitától. Gyurcsány Ferenc elszámolós vitáját pedig igyekeznek agyonhallgatni a kormányoldalon. Amivel a miniszterelnök körül tulajdonképpen bezárult a gyávasági háló. Három potens kihívóból immár hárommal nem halandó szóba állni. Ez pedig nem annyira az erő demonstrációja. Ahogy az sem, ha valaki kozmetikázott arcmásával plakátoltatja tele a fővárost. Miközben a szennyes mosogatását az aprószolgákra bízza. Elfeledkezve arról, hogy a kicsinyes genyózás szintén nem az erő biztos jele. Márpedig nehéz másként értelmezni azt, amikor a szóvivői slepp indul támadásra, vagy a házelnök alakítja a morcos házmestert. Esetleg más kampánymunkával nem kellően ellátott polgármesterekre bízva Mesterházy Attila macerálását.

Mert különben eszünkbe sem jutna, hogy Szekszárdon semmi más probléma nem akadna már egy polgármester számára, mint a Simon-üggyel való foglalkozás. A tolnaiakat minden esetre e helyről biztosítom mélységes irigységemről. Nyilván az összes út kiváló minőségben csillog-villog, a közbiztonság az egekben, míg annyi a versenyszférában létrejött munkahely, hogy megyei importra szorulnak közmunkásból. Amennyiben így van, akkor csak irigyelni lehet az ott lakókat Horváth Istvánért, a tolnai megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármesteréért. Akinek immár Orbán Viktor helyett is van ideje a narancsszínű gatya tisztábbra sikálásában. Megjegyezvén ott Szekszárdon, hogy „Mesterházynak megvan a lehetősége a válaszra” abban a Simon-ügyben, amivel bőven foglalkozik a belügyi apparátus. Elfeledkezve arról, hogy Orbán Viktor országos kérdésekben sem képes részt venni egy vitában. Vagy választ adni a vagyonát illető kérdésekre, melyekkel nem a belügy foglalkozik. Úgyhogy mégsem irigylem a tolnaiakat a szekszárdi polgármesterért. Ha az ottani ügyeket is ilyen nemtörődöm helyzetfelismeréssel intézi, akkor nincs miért irigykedni.

De ezt nyilván a helyiek tudják jobban. Az ő választásuk Horváth István. S még véletlenül sem szeretnék ugyanabba a hibába esni, mint az említett politikus. A távolról minősítve a helyi ügyeket. Inkább csak a jelenséget emelve ki, hogy a Fideszen belül szemmel láthatóan továbbra is a vitamentesítő, és elvtelen, összezárási parancs van érvényben. Ez lassan eléri ugyanazt a nevetségességi szintet, amivel G. Fodor görcsölt rá a Vezér szolgálatára. Lassan, de biztosan erodálva esetleg tényleg jobb sorsra is érdemes, és egyedül talán tehetséges helyi politikusokat is. Annak a fényében különösen, hogy Nyitrai Zsolt nagy garral hangoztatta: „Politikánkat a párbeszédre alapozzuk”. Bár ő a munkástanácsok kapcsán szólalt meg. De az a párt, amelynek emberei egy választási kampányban le vannak tiltva a választási párbeszédekről, milyen párbeszédre lehetnek képesek a szakmai szervezetekkel. Alighanem inkább pártbeszédre. Ahogy azt a tanárokkal folytatott „párbeszéd” mutatja.

Bemutatva azt is, hogy milyen a valóságban az a szolgálati mese, amit a Fideszben képzelnek a polgárok szolgálatáról. De legalább elmondhatjuk, hogy magyar relikviává avatjuk az amerikai akácfát. Arccal a szintén amerikai csicsóka államosítása felé. Meg a vasút felé. Latexben.

Andrew_s

Szánalom a hajóágyúnak

Forrás: Blikk

Annak idején sokan mosolyogtak azon, amikor Orbán Viktor gyorsnaszádhoz hasonlította a hazai gazdaságot. Aztán kevesebbet mosolyogtak bejelentés helyén, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) konferenciáján részt vevők, amikor a különadókkal megindult a betonba döngölési program. Most mégis ez a hasonlat látszik részben életre kelni. Még ha nem is a gazdaság kapcsán.

A hadihajók egyetlen eszközének erejéig azonban mégis. Ez nem más, mint a hajóágyú. Abból is az elszabadult példánnyal érzékeltethető helyzet. A hajó jelenleg a Századvég nevet viseli, és Zuschlag János vállalta be az elszabadult hajóágyú szerepét. Holott akár még jó ötletnek is tűnhetett talán, hogy a Fidesz által kedvelt szervezet kiadja egy bukott MSZP-s politikus emlékiratait. A bajok ott kezdődtek talán, amikor elkezdték erőteljesen túllihegni a dolgot. Kezdve azzal, hogy a promóciós interjú egyik jegyzője az a G. Fodor Gábor volt, aki köztudottan Orbán Viktor bicaján pedálozik. A pedálról lecsúszott lóláb meg messzire világított a kampányszellemiség sötétjében. A népszerűsítőnek szánt interjú tehát akkorát rúgott vissza, hogy a fal adta a másikat. Amitől aztán elszabadult az említett hajóágyú. Mert a túlteljesítési válsággal küzdő G. Fodor Gábor túlzottan magabiztos is volt. Nem számolt sem azzal a helyzettel, amibe Zuschlag Jánost belevitték, sem a börtön személyiségromboló hatásával. Különösen egy olyan személyiségben, ami talán már előtte is el volt telve önmaga fontosságának kergetésével.

Az interjúban meglebegtetett ötvenmillás MSZP-s ajánlat már ott visszafele sült el, amikor Gyurcsány Ferenc Zushlag saját bírósági vallomását hozhatta fel „mentségül”. A vallomás felvétele alapján Feri nem akar mutyizni. A Századvég csapatának realizmus jegyében talán azonnal takarékra kellett volna állnia. S még az is lehet, hogy megpróbálták. De alighanem már későn. Tehát már nem tudták megakadályozni, hogy ne kürtölje világgá az egykor a Terror házánál gusztustalankodó volt politikus a legújabb Gyurcsány-sztorit. Annak kapcsán, hogy a könyvéből külön dedikált egyet a Demokratikus Koalíció vezetőjének. Azzal a kísérő szöveggel, hogy: „Ha Gyurcsány nem árul el, és számomra kedvezőbben áll az ügyhöz, nem jutok idáig”. Amin rögtön látszik a hajóágyú-effektus. Az ugyanis kétségtelen, hogy amennyiben annak idején Gyurcsány megpróbálja kihúzni a slamasztikából, akkor ma nem a Fidesz-kampány sztárszerzője Zuschlag. Ebben az esetben viszont attól lenne hangos a kampány, hogy a DK vezetője akkor egy bűnöző mosdatásában exponálta magát. Így viszont az említett, börtönből frissen szabadult ex-politikus maga menti fel ismét a DK vezetőjét.

Alighanem annyira, de annyira szeretné fontosnak érezni magát, hogy szinte már meg is sajnálhatjuk. Mert mással aligha magyarázható, hogy nyilvánvaló a józan mérlegelés hiánya a szavak mögött. A Századvég, önmagát politikai gondolkodónak tartó, stratégiai igazgatója igencsak gondolkodóba eshet. Azon, hogy kellett-e neki egy ilyen sztoriba főszerepet ragadnia magához. Az ugyanis teljesen világos, hogy ezt követően a könyv kapcsán felbillenő összes éjjeli tartalma G. Fodorék nyakába fog ömleni. Ami, tekintettel a kezdetektől elég mocskos, és személyes támadásoktól sem mentes kampányt tekintve talán nem annyira szánalomkeltő. De a hazai közélet minősítése révén mégsem örömteli fejlemény. Már csak azért sem, mert azt jelzi: megpróbáltak kihasználni valakit, akinek a börtönévek után talán inkább a pszichiátriai szaksegítség kellett volna. Ez pedig legfeljebb a Fidesz-kapcsolatairól is ismert kiadó gátlástalanságának az illusztrációja.

A hajóágyú meg lövöldöz tovább. Mert ő fontos akar lenni. Olvasott szerző akar lenni. Gazdag akar lenni. Akár azon az áron is, hogy altesti részleteket keverjen bele az alapvetően politikai rizsába. Közhírré dobolva, hogy őt fogdosta egy idősebb politikus a Parlament liftjében. Szinte természetesen széles csóvát generálva a börtönévekre és az említett aktusra vonatkozó megjegyzésekből a neten. Amely kétes érétkű figyelemfelhívásra a homofóbokra, és kapcsolati ókonzervatívokra is építő kormánypárti kampánynak aligha lehetett szüksége. Még akkor sem, ha emberileg, Zuschlag szempontjából érthető. Egyrészt talán arra számítva, hogy a 18+ -os részletek sejtetése növeli az olvasótábort. Másrészt talán egy tudatalatti kompenzációs igénytől hajtva. Azt sugallva, hogy: „Nézzetek rám! Voltam ám olyan, hogy rám még a liftben is buktak!”. De bezzeg most. Amikor gfodoros alamizsnáért kell könyvet írni. Egyszerre két lyukat is ütve a fedélzetbe.

Azt természetesen ma még nem lehet tisztán látni, hogy hova fajul még a „nagy leleplezés” részleteinek csepegtetése. De az biztos, hogy a kampány gusztustalansága kapcsán már most sem lehet hiányérzetünk. S még hetek vannak hátra. Bőven van még idő a további leleplezők, és visszaemlékezők szolgálatba helyezésére.

Andrew_s

A disznók nem adnak interjút

„Érdekes életük lehet fiúk!” Valami ilyesmi hangzik el a Sötét Zsaruk című film vége fele. S ilyesmi juthat az eszébe annak, aki a kampányban előhúzott Joker-lapokat nézi. Esetleg még a Tanú című hazai klasszikus. Amiből megtudhatjuk azt is, hogy a hatalom olykor „szívességet” kér. Többek között ez az, ami hiteltelenné is tehet megnyilatkozásokat.

Például Zuschlag János interjúját, ami jó időzítéssel érkezett meg a Simon-ügy elhalása környékén. Nyilván teljesen véletlenül. De azért, aki az ilyen véletlenekben hisz, az feltétlenül keresse fel körzeti mesemondóját. Esetleg a központi tündérfelelőst a Nemzeti Bank termeiben. Amitől persze korántsem kell elhinni azt sem, hogy a politika a szentek terepe. De legalább az ellenzéké. Így például Gyurcsány Ferenc sem feltétlenül az angyalok karából érkezett. Ellenben jelzésértékkel bírhat, hogy Orbán Viktor még mindig nem gondolt a vagyonelszámolással kapcsolatos válasz megadására. Alighanem nem is fog. A számok világa veszélyes terep. S az ezen a terepen való ködösítésre is kiváló lehet egy volt MSZP-s képviselő nyilatkozata. Azt követően, hogy letöltötte büntetését. Ami kapcsán könyvet írt.

Vállaltan részt véve ezzel, igaz, egyfajta passzív ágon, a kampányban. Azt követően, hogy a politikában exponált ismerősök „hagyták” megbukni, nyilván nagyon objektíven, és volt pártjával kapcsolatban sem elfogultan. Ellenben nyilván felmérve, hogy éppen a kampány felsrófolhatja a keresletet. S természetesen a nyilatkozatai árát. Akár a politikai árát is. Amit jelez az interjúban is, hogy éppen a Simon-ügy volt az egyik elindítója a megnyilatkozáshoz vezető úton. De legalább az is elmondható, a beszélgetést sajtó alá rendezők legalább egyikéről, hogy nem a flekk-díjért dolgozott. A szöveget jegyzők egyike ugyanis G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója. Aki saját bevallása szerint sem elemző alkat. Önmeghatározása szerint politikai gondolkodó, akinek intézménye igen komoly kormányközeli támogatásokat kapott, és a 444 összeállítása szerint személyesen is van mit tejbe és mézbe aprítgatni. S úgy fél éve lehet, hogy maga is interjúalany volt. Mely interjúban azt próbálta artikulálni, hogy a lengőbordáig feltolt nyelvnek semmi köze a seggnyaláshoz.

Tehát a Zuschlag -interjúnak nem csak az időzítése teljesen véletlen a kampány-korszakra, hanem a készítőjét is véletlenszerűen kisorsolásra a munkanélküli újságírók adatbázisából. Természetesen tudom, hogy mindezek alapvetően nem az említett interjú tartalmára vonatkoznak, és még akár karaktergyilkosságnak is tekinthető. Bár, van egy olyan érzésem, hogy G. Fodor Gábor legjelentősebb karaktergyilkosát G. Fodor Gábornak hívják. Az interjú érdeminek szánt részével azért is kár talán foglalkozni, mert a fentiek alapján szinte biztosra vehető a kérdések és az azokban sugallt válaszok sora. Mert ki a Fidesz vezetőjének esélyes személyes kihívója? Gyurcsány Ferenc. Kit kell tehát megköpdösni egy lejáratóra hangolt interjúban? „Természetesen” Gyurcsány Ferencet. S mi sem természetesebb, hogy találunk rászabott felkérdezést, és előre kiszámítható választ a kampány-röpiratnak felérő interjúban. Ahogy megtaláljuk annak a leszögezését is, hogy Mesterházy Attila szintén tudott mindenről.

Amitől továbbra sem kell szentnek tekinteni az ellenzéki vezetőket. De azért egy cseppet engedtessék meg a gyanú az időzítés és a kérdezőbiztos személye miatt is. Különösen, mivel a szöveget olvasva az az érzése lehet az embernek, hogy a következő kérdéssorban már az ellenzéki vezetők személyes pénznyomtatása is szerepelhet esetleg. Aztán már csak keresni kell valakiket, akik egyike megfogalmazza a kabátlopásos kérdést, míg a másikának ott lesz kéznél a semmit sem tagadó, de minden elmaszatoló válasza a szívesség-bankban. No meg elég vaj a füle mögött ahhoz, hogy az említett szívességi tőke rendelkezésre álljon. Kampányidőszakban elengedhetetlenül. Amikor a csúnyagonosz ellenzék elszámolásra meri felszólítani a kormányfőt! Fúj! És abcúg! Elfeledkezve arról, hogy Simon megbukott, és távozott a közéletből.

Miközben Felcsút környékéről meg az emberek látszanak menekülni, és nem azok, akik mástól a trágyát is megfújják. S a nem létező disznóól lakóinak kiutalt támogatás kiutalója valamint a felvevőjének ismeretségi körében előforduló politikusok kapcsán sem a közéleti eltűnés a legújabb hír. Mert még ennek a mérlegnek is két serpenyője kellene legyen. De Mészáros Lőrinc disznai igazoltan nem adnak interjút. Bármennyire is tündérmese Matolcsy György világa.

Andrew_s