Maflások az oktatásnak - képzési gettósítás

A CEU-n kívül is van oktatáspolitika. Annyira, hogy a nagy tüntetősdi árnyékában igen komoly maflásokat is osztogatnak. Erre mutatott rá a HVG-ben megjelent egyik írás is. Annak bemutatásával, hogy a középfokú oktatás pofozó-bábúvá tétele igazi apokalipszist hozhat a diákság jövőjét illetően. Jórészt azért, mert olyan adminisztratív intézkedésekkel alakítják át, ki tudja hányadszor, a középszintű oktatást, amelynek a realitásokhoz igen kevés köze van.

Ennek mélyén, alaptézisként valóban meghúzódhat két alapvető, egyfajta kormányfői személyes, illetve egy kormányzati hatalomtechnikai motívum. Nem is feltétlenül egymás kizáró módon. Az utóbbi elég nyilvánvaló akkor, ha a lex-CEU mögé is gondolunk. Valószínűleg nem is újdonság, és a neten több szerzőtől is felbukkanó motívum, hogy minél több, nyelveket beszélő, vitaképes, gondolkodásra szocializálódott állampolgár van az országban, annál kevésbé lehet a faék-egyszerűségű ellenségideológiákat eladni. Ráadásul ez nem csak a világi, hanem az egyházi iskolákban képzett emberekre is igaz. Akik esetleg eredetiben képesek elolvasni a pápai üzeneteket, összefüggéseiben képesek értelmezni Jézus tanításait, illetve a Biblia nagy részét, azok messze humanistább alapról képesek indulni, mint a jelenlegi kormánypártok tagjainak nagy része. Már csak azért is, mert megtanulhatnak különbséget tenni Isten tanításai, és a hatalomhabzsoló egyházak, nem egy esetben szellemi rabszolgaságot hirdető, köznapi szemfényvesztései között. A kormányzat politikai kereszténységéről már nem is beszélve.

Ugyanakkor, a felsőoktatás elleni globális fellépésnek lehet egy egészen egyszerű, a személyes kilátástalanságból fakadó oka is. Annak a felismerése, akár csak tudat alatti megélése, hogy az orbáni oklevél mögött lehet kapcsolati tőke, a kor helyezkedési szabályainak ismerete, apuci segédlete, vagy bármi más. Bármi más, aminek a közel-nullánál több köze van a valós teljesítménnyel elérhető eredményekhez. Egy olyan szakdolgozatra kapva egyetemi végzettséget, amely a saját korában sem lett volna senki más által megvédhető. Nem is elsősorban szakmai, hanem formai okokból. Érthető haragot szülve a kormányfőben bárki iránt, aki jobbat képes alkotni. Mert a hatalom biztosíthat hallgatást a múltról, biztosíthat mesterségesen felduzzasztott hódolói tömeget, számolatlanul szolgálhat tapsoló statisztákkal. De észt, empátiát, intelligenciát, önbizalmat, őszinte elismerést és tiszteletet nem ad. Mert nem adhat. Ha pedig valaki kellő képességek nélkül mégis király akar lenni, akkor a legbiztosabb módja ennek, ha mindenki mást megvakít. Legalább annyit, hogy kialakulhasson ellene egy egységes álláspont. Alkalmasint, ha ez a helyzet állna fenn, akkor sem Orbán Viktor lenne az első a történelemben, akit ilyen motivációs rendszer igazgat. Elég az egykori román vezér feleségének vegyészeti ismereteire, és az akkori kor román felsőoktatására emlékeznünk ehhez.

A fentiek egyébként akkor is igazak lehetnek, ha látszólag nem igazak. A kommunikáció szintjén ugyanis akként szól a maszlag: emelni kell az egyetemi oktatás, és vele a középszintű oktatás színvonalát. Mely utóbbi egyik zálogát a középiskolák központi felvételijében látják. Az egyetemek bemeneti oldalára pedig elitképző intézményeket tennének. Ami látszólag a korábban elmondottaknál objektívebbnek tűnő érveket sejtetnek. Azonban a központi középiskolai felvételi valójában számos diákot aszerint bélyegezne meg, hogy a szülei milyen hatásfokkal voltak képesek érvényesülni. Ha egy gyermek egy közmunkasújtotta térségben születik, és a papa nem a Fidesz helyi Döbrögije, akkor generációs kiszorulhat a kikapaszkodást biztosító oktatási formákból. A tehetségétől, készségeitől és képességeitől gyakorlatilag függetlenül. Az elitnek fenntartott gimnáziumokba tehát nem a képességei szerinti elit diákok, hanem szülők pénzén versenyre idomított csemeték dúsulhatnak fel. A bemeneti oldalon megugorva a lécet, és sokat kiszorítva. A kimeneti oldalon azonban alulmaradva minden olyan megméretésnél, ahol a mérce nem a pénz, hanem a tudás. Valójában ezek az intézkedésék tehát nem csökkentik, hanem gyorsítják a papírok száguldását a lejtőn. Mert ahhoz, hogy a jóelvtársak csemetéi túléljék az egyetemet, ahhoz a legbiztosabb mód a követelmények csökkentése a felsőoktatásban. S van az a politikai nyomás, amelyért a rektoroknak is korpásodhat a lelkiismerete.

Miközben tudjuk, nem csak az ország, hanem az ipar vezetői között sem kevesen vannak, illetve voltak már egy éves is, akiknek sokkal inkább középostoba szolgák, mintsem autonóm személyiségek kellenek. Alkalmasint a kötelező középiskolai felvételi pártolását is Parragh dobta közhírré tavaly. Amire az internet még akkor is emlékezik, ha a hírt az eredeti linkről elvitte már a cica.

Így aztán a középfokú képzési rendszernek, a teljes kormányzati súlyt beleadva, lezavart maflás, még anyagilag is kifizetődő lehet egyeseknek.

Andrew_s

Orbán szakdolgozata a legfontosabb?

Hiányzó ez-meg-az a hivatkozásoknál
A bélyegképp minőségéért elnézést

Annak idején a civil mozgalmak kapcsán írt Orbán Viktor egy szakdolgozatot. Most a civil mozgalmakkal szembefeszülő a kormányzati álláspont. A miniszterelnök számára akár közvetlen személyiségi konfliktust is okozhatna. Ott belül. De erre alighanem kár lenne nagy tétekben fogadni. Azért volt egy pillanatnyi szalmaláng azzal kapcsolatban, hogy a szakdolgozat eltűnt a netről. Majd kiderült: mégsem.

Arra azért mindenképpen jó volt az eset, hogy a miniszterelnöki köpeny igen alapos fordulataira irányítsa a figyelmet. Ami különben az egész pártjára jellemző. S ami alapján eléggé megkérdőjelezhető lenne a kormányfő hitelessége. Még akkor is, ha nem fejtegeti ki annak idején a pávatáncos életfilozófiáját. Ami nem annyira egy felelős kormányfőtől elvárható hozzáállás. A „mindenkinek azt mondani, amit hallani akar” pávatánca sokkal inkább egy szervilista felelősségkerülő alapelve lehetne. S Orbán Viktor esetében tudjuk, hogy nem igazán siet személyes felelősséget vállalni. De ez messze vezetne a szakdolgozattól. Attól, ami mégsem tűnt el. De amellyel kapcsolatban jó néhány kérdés maradt megválaszolatlanul. Hacsak az egykori konzulens Fellegi Tamás karrierútját nem tekintjük egyfajta válasznak.

Ugyanakkor erősen kétséges, hogy Orbán Viktor esetében pont a szakdolgozata lenne a legfontosabb probléma. Az sok szempontból a múlt. Az ország jelenét sokkal inkább a mostani ténykedése befolyásolja. Akármilyen segítséget is vett, vagy éppen nem vett igénybe a szakdolgozat évtizedekkel ezelőtti megírásához. Az persze egy másik kérdés, hogy az internetről mennyire lehet eltüntetni valamit, ami egyszer kikerült a világhálóra. A tapasztalat az, hogy legtöbbször előkerül, és nem is mindig a legjobbkor. De ez Orbán Viktort nem érinti. Egyrészt nem tűnt el, csak archiválódott a szakdolgozat. Másrészt a hithű orbanistákat az sem befolyásolná, ha annak idején bekötött üres lapokat ad be szakdolgozat gyanánt. Igaz, akkor a talán a tartalmával sem lehetne szembesíteni.

Andrew_s

Nyílt levél Ph.D. -ügyben

Még emlékezhetünk arra, hogy közszereplők, vezetők életútjával kapcsolatban rendre kerültek elő a kételyek a beosztást, előmenetelt megalapozó végzettségek, szakdolgozatok, diplomák kapcsán. Többről szóltunk már korábban. Így 2013 decemberében két írást is ihletett Erdő Péter testvérének, Fülöpné dr. Erdő Mária a rektornak (Apor Vilmos Katolikus Főiskola) az esete. 

A „Rektori Trehányság-Felelősség” című írásban több olyan furcsaság megemlítésre került, melyre bizony jó lenne a mindenki számára megnyugtató válasz. Beleértve a védést megalapozó nyelvtudással kapcsolatban felmerült kételyt, illetve azt is, hogy a Ph.D.-dolgozat témájával kapcsolatban mindössze egyetlen publikációt sikerült fellelni a rektor-asszony akkor elérhető publikációs jegyzékében. Ami számos egyetemen bizony kevés lenne egy tudományos fokozathoz. Az említett cikkben idézésre került egy olyan fórumhozzászólás is, amely Fülöpné dr. Erdő Mária pedagógiai előéletét kérdőjelezi meg. 

Egy másik, szintén tavaly decemberi cikk már általánosabb kérdéseket feszegetett „Disszertáció, Szakdolgozat, Morál” címmel. Nevezetesen azt, hogy egy egyetemi témavezető milyen mértékben élhet a nála „szakdolgozó” diákok eredményeivel, munkásságával. Milyen morális elvárások lehetnek a diákok szakdolgozatainak felhasználását illetően. Ennek a cikknek a kapcsolata az előzővel ott lelhető fel, hogy amennyiben a rektor-asszony a Ph.D. témájában kifejtett munkássága valóban csak egyetlen publikációt „ért”, akkor milyen eredmények alapozzák meg a tudományos fokozatot. 

Amiért most talán érdemes volt ezt összefoglalni, az az, hogy a szerkesztőség egy nyílt levelet kapott. Nem Fülöpné dr. Erdő Máriától az esetleges válaszokkal. A levél aláírója dr. Rostás Rita. S bár a levélben nem kerül megemlítésre, a hazai viszonyokat ismerve, talán érthetően sem az intézmény, sem az érintett „Ph.D. –értekező”, a levél szövege alapján mégis az előbbi cikkekben leírtak „ugranak be”. Miközben akár esettanulmányként is érdemes elolvasni. Olvassuk hát együtt! (szerkesztői megjegyzés: a levelet „Nyílt levél melléklet nélkül.docx” néven kaptuk. A mellékletet, melyre hivatkozás olvasható a szövegben mi sem kaptuk meg)

Andrew_s

 

„A világ egy veszélyes hely, nem azok miatt, akik gonoszságokat követnek el, hanem azok miatt, akik ezt tétlenül nézik”    Albert Einstein

Nyílt levél Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének,

Dr. Lovász László akadémikusnak, az MTA elnökének,

Dr. Balázs Ervinnek, a MAB elnökének, Dr. Csernoch Lászlónak, az ODT elnökének

Miniszter Úr, Elnök Urak!

Az utóbbi időben tudományos életünk vezetőinek és szakpolitikusainak nyilatkozataiban gyakran szerepelt a „minőség” főnév a felsőoktatás ilyen irányba történő elmozdításával kapcsolatban. A minőségi felsőoktatás felé vezető lépések egyike, ha a felsőoktatásban dolgozó vezetők „minősége” nem megkérdőjelezhető. Ha viszont az állampolgár ennek megvalósulását próbálja követni a nyilvánosság számára hozzáférhető esetekben, elkeserítő megállapításokra kénytelen jutni. A legelkeserítőbb az, hogy nevesített személyekkel kapcsolatos szakmai-etikai kifogások az előterjesztő tisztességes szándékától függetlenül rövid időn belül átpolitizálódnak, megindul az orbánozás-gyurcsányozás és a névtelen, mocskolódó kommentelés. Véleményem szerint ehhez hozzájárul, vagy legalábbis lehetővé teszi, hogy a megszólított „hatóságok” – akik a minőségbiztosítás őrei lehetnének – a konkrét esetekhez kapcsolódóan kerülik az egyértelmű állásfoglalást, ezzel teret engedve a ki kinek a barátja célozgatások elindulásának, ami szakmai-etikai kérdésekben teljesen irreleváns.

Álljon itt példaként az általam előterjesztett szakmai-etikai kifogás.

Egyik felsőoktatási intézményünk vezetőjének szakmai önéletrajzában meglehetősen hézagos információk szerepeltek, az érintett személy nem hozta nyilvánosságra a Ph.D. értekezéshez kapcsolódó publikációs listáját, a nyelvvizsga bizonyítványokat, a külföldön szerzett fokozatának honosítási adatait. Az érintett a sajtó ilyen irányú kérdéseit egyszerűen negligálta, és semmit nem tett azért, hogy disszertációja a nyilvánosság számára hozzáférhető legyen. Mivel ezt a hozzáállást egy felsőoktatási intézmény vezetőjétől nem tartom tolerálhatónak, kértem a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) állásfoglalását az ügyben.  A MAB válaszát a nevek és pontos címek kihagyásával idézem: XY „a rektori tisztséget … tanárként tölti be, ezért neki az Nftv. előírásai szerint doktori fokozattal kell rendelkeznie. … Tudomásunk szerint a … tanári kinevezés előterjesztése során az illetékes minisztérium hivatalból vizsgálja a doktori fokozat meglétét.” (Tehát csak a meglétet vizsgálja!) Emellett hivatkozik a 2001. évi C. tv-re a honosítással kapcsolatosan, vagyis ha jól értelmezem a hatályos jogszabályok értelmében a doktorjelölt a honosítási eljárás után lenne csak jogosult a doktori cím viselésére. A 169-6/2014 ikt. számú levelét így fejezi be:  ”Tájékoztatom, hogy a MAB-nak nem feladata a felsőoktatási intézmények akkreditációja kapcsán a miniszteri hatáskörbe tartozó jogi aktusok törvényességi felülvizsgálata. A … működésével kapcsolatos jogszabálysértés vélelmezése esetén az oktatásért felelős miniszternél kezdeményezhet törvényességi ellenőrzést”.

Időközben nem kis nehézségek árán a külföldi egyetemen lemásoltattam az említett vezető (elektronikusan nem hozzáférhető)  Ph.D. dolgozatát, melyet tanulmányozva az a vélelmem alakult ki, hogy a dolgozat néhány vonatkozásban kimeríti az ODT 262/2012 (VII. 5.) határozata 2. pontjának tényállását. Ennek alapján „a doktori fokozat visszavonható, ha azt annak jogosultja úgy szerezte meg, hogy … értekezésében hamis, esetleg hamisított adatokat használt és ezzel a doktori ügyben eljáró testületet vagy személyt megtévesztette…”. Jelzést intéztem az Országos Doktori Tanács elnökéhez, és kértem az eljárás megindítását. Válaszának utolsó mondatát elég idézni: „Az Országos Doktori Tanácsnak nincs jogszabályi felhatalmazása a doktori cím használata jogosultságának elbírálására”. Vélelmemmel érdemben nem foglalkozott, a külföldön szerzett fokozatok honosításával kapcsolatban az Oktatási Hivatalhoz irányított: „a honosítási eljárásokról az adott felsőoktatási intézmények, illetve az Oktatási Hivatal vezet nyilvántartást”. Megkerestem az Oktatási Hivatalt, ahonnan egy főosztályvezető azt válaszolta, hogy ilyen nyilvántartás nincs, egyébként pedig kérdésemmel forduljak közvetlenül az érintetthez. Ezúton üzenem a főosztályvezető úrnak, hogy sem gyáva, sem elmebeteg nem vagyok: pontosan tudom, hogy az én kérdéseimre az érintett nem köteles válaszolni. Ráadásul a válaszokat nem a magam számára keresem, azok a nyilvánosságra tartoznak, ezért kérdéseimet próbálom olyan jogi személyek útján feltenni, akik felé a válaszadás nem tagadható meg. Szégyen, de egyelőre nem találtam ilyet.

Jelenleg ott tartok, hogy a MAB elnökének tanácsát megfogadva az oktatásért felelős miniszternél kezdeményezek törvényességi ellenőrzést. Őszintén megvallva eddigi tapasztalataim alapján kezdek meglehetősen szkeptikussá válni, tartok tőle, hogy a miniszter a formális jogi követelmények teljesülését vizsgálhatja, tartalmi kérdésekben nem foglalhat állást. Még talán azt is megkapom, hogy mivel a dolgozat a honosítás hiányában nem köthető egyetlen hazai egyetemhez sem, forduljak a külföldi doktori iskolához (ez egyébként folyamatban van). Tehát hogy is állunk a magyar minőségbiztosítással? A jog teljes zsákutca? Aki a tartalomról véleményt mondhat, annak nincs jogszabályi felhatalmazása, akinek pedig jogszabályi felhatalmazása van, az a tartalmat nem vizsgálja? Innen egyenes út vezethet a politikus berkekben gyakran hangoztatott felmentő mondathoz: ”törvényes, de nem etikus”. Jó lenne, ha a felsőoktatás, ami a jövő nemzedék erkölcsi értékítéletének kialakításáért (beleértve a leendő politikusokat is) felelős, nem süllyedne erre a szintre. Tisztességes célként tűzzük ki azt, hogy ami nem etikus, az nem elfogadható.

Miniszter Úr, Elnök Urak!

Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik leveleimet eddig megválaszolták, és számomra felvilágosítást adtak arról, hogy minőségbiztosítási ügyben Magyarországon kinek mi nem a hatásköre. Köszönettel fogom nyugtázni e témában várható további felvilágosításaikat is, viszont a józan ész, a szakma, az etika és a jog nevében kérem Önöket, hogy emellett konkrét és általános kérdéseimre szíveskedjenek világos és egyértelmű választ adni. Ehhez nem kerülhető meg egy objektív szakmai testület állásfoglalása: e téren eddigi próbálkozásaim kudarcot vallottak, ezért kérem Miniszter Urat és a többi címzettet, segítsenek megtalálni azt a minőségbiztosításért felelős jogi személyt, aki kézbe veszi az említett művet és arról szakmai véleményt ad. Mivel az alábbi kérdéseimre adott válaszok iránymutatóak lehetnek a felsőoktatás jövőjének tekintetében is, kérem Miniszter Urat, hogy innentől tekintse levelemet a 2013. évi CLXV. törvény értelmében közérdekű bejelentésnek:

1. Úgy tűnik számomra, hogy vagy a jogalkalmazás sérül, vagy joghézag van, ha nincs olyan hivatal, amelyik a külföldön szerzett és honosított fokozatokról nyilvántartást vezet, tehát kérdésem, hogy amennyiben a 2001-es jogszabály értelmében honosítani kell a külföldön szerzett fokozatot, akkor hol vezetnek erről „bárki számára hozzáférhető” nyilvántartást?
2. Melyik testületnek joga és kötelessége a honosításra felszólítani azt a szerzőt, aki jó- vagy rosszhiszeműen eltekintett ettől? Feltételezem, hogy az adott felsőoktatási intézmény szenátusa követelheti a honosítást a felterjesztés előtt. Azonban ha ez a lépés – bármilyen okból – kimaradt, akkor melyik az a fórum, akinek joga van közbelépni a mulasztásról való értesülés után?
3. Ki az, aki a honosítás hiányára hivatkozva kimondhatja, hogy nem használható itthon a Ph.D. cím? Helyes az a feltevésem, hogy a jogtalanul használt, illetve visszavont fokozat birtokában megkapott oktatói címek és kinevezések is érvényüket vesztik? 
4. Ha a honosításra vonatkozó jogszabály már hatályon kívül került, akkor milyen lehetőség van jelenleg a minőség megőrzésére, ki vizsgálhatja, hogy a szerző teljesítménye, munkája egyáltalán megfelel-e az itthon szokásosan elvárt nyelvi és szakmai követelményeknek?  Lehet egy a tudományos közvélemény elől „eldugott” dolgozat különböző beosztások alapja? Etikus-e ez a szigorú, de nyilvános magyar követelményrendszer szerint fokozatot szerzettekkel szemben?
5. Lehet-e úgy érvényes a doktori fokozat Magyarországon, hogy a szerzőnek egyetlen lektorált folyóiratban sem jelent meg cikke a kutatásáról?
6. Kimeríti-e a hamisított adatok használatának tényállását, ha egy szerző számos esetben megváltoztatja az irodalmi hivatkozások évszámát, és saját több évvel korábbi, belső kiadványban megjelent munkáját szinte szó szerint felhasználja Ph.D. dolgozatában?
7. Megtévesztésnek tekinthető-e, ha korábbi munkájára nem hivatkozik, viszont a korábban már hivatkozás nélkül megjelent szöveghez új – a megjelenés utáni – hivatkozásokat illeszt?
8. Elfogadható-e olyan dolgozat, melyben a lábjegyzetek és az irodalomjegyzék kiadási adatai nincsenek összhangban?
9. Tekinthető-e tudományos minősítésre érdemesnek egy dolgozat, melyben a szerző „statisztikai módszerek felhasználásával” történő feldolgozásról ír matematikai statisztikai próbákra való utalás nélkül, százalékszámítást követően a szignifikáns összefüggéseket ránézéssel határozza meg.

Egészen konkrétan is bejelentem és a MAB elnökére hivatkozva kérem a törvényességi ellenőrzést az alábbi ügyben:  

A külföldi egyetemen a dolgozat címlapján D201110910199 kódon nyilvántartott 2011-es Ph.D. dolgozat (szerzője a mellékletben nevesítve), nagymértékben a szerző 2002-ben megjelent könyvén alapszik minden jelzés nélkül. Az értekezésben 47 olyan hivatkozás van, melyben a kiadási évszámokat a szerző tendenciózusan későbbire írta át, vélelmezésem szerint abból a célból, hogy a külföldi bírálókat megtévessze, és ezzel elérje, hogy úgy tűnjön, friss a kutatás, követi az új szakirodalmakat.

Amennyiben a honosítás nem történt meg, az adott intézmény (nevesítve a mellékletben) szenátusa a 2012-ben hatályos jogszabályoknak megfelelően járt-e el, ha ennek hiányában … tanári címre felterjesztette.

Bár Önöknek nyilvánvalóan hivatalból is joga van bekérni a műveket, a dolgozat másolatát és a könyvet küldöm a Miniszter Úrnak, a könyv és az értekezés címlapját, valamint a vélelmezett hibákról készített – korántsem teljes – összefoglalót minden tisztelt címzetthez eljuttatom.

Videant consules, ne quid res publica detrimenti capiat.

Budapest, 2014. július 24.                                                        

                                                    Válaszukra várva mély tisztelettel:                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                               

                                                                                                                         dr. Rostás Rita