2018. szeptember 19., szerda

Szijjártó a troll

Fotó: MTI / Illyés Tibor
Az Európai Parlament alapvetően kiosztott egy taslit a magyar kormánynak. Ezt lehet szépíteni, illetve mesedélutánokon enyhíteni. De alapvetően megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Ehhez képest a lakosság békés dagonyában ücsörög, és békésen viseli, hogy a regnáló hatalom hülyének nézi. Mert mi mást is tenne? A recept bevált, tehát alkalmazza.

Az egyik pontja a kommunikációs cunaminak az, hogy egy hosszabb, talán megszeppenésnek is feltüntethető szünet után elindították annak a vitáját, hogy a lehetséges ötből három pofon küldte-e a padlóra, vagy a negyediket is rámérték-e az Orbán-kormányra. Mert azon polemizálni, hogy az említett jelentést a tartózkodókat figyelembe-véve vagy azt kihagyva szavazták-e meg, aligha más jellegű vita. Nem a jelentés tényeit, megállapítását cáfolja, hanem a politikai következmények mértékén rugózik. Egyébként a kormány propagandája még ebben is ellentmondásosnak tűnik. Az egyik pillanatban el sem fogadják a szavazás végeredményét, míg a másikban a szerintük meg sem történt szavazást akarják megtámadni az Európai Bíróságon. Úgyhogy Orbán szerint nem is kaptak taslit, de azért feljelentik a verekedőt. Egy vidámabbra részegedett kocsmaközönség ennél kevesebbre harsány közröhejjel reagálna. Valószínűleg. A politikusok azonban talán munkaköri kötelességből morózusak. Nem röhögik körbe Orbánt.

Talán Szijjártót sem. Pedig Orbán egykori csicskása igazán minden t megtesz a nagyérdemű szórakoztatása érdekében. Közben kicsit kamuzik is. De ez nála valószínűleg munkaköri kötelesség. Most minden esetre beleállt. A politikai szószékbe. Tudom, arra inkább ráállni szoktak. Mint a hordóra. A mintacsicska meg is tette. A maga hordószónoklatát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az ülésén. Kijelentette, illetve inkább bejelentette, hogy „egyes tisztségviselők nemrég képtelenségeket állítottak Magyarországról, és ezek nem voltak mások, mint hazugságok”. No jó. De cáfolta a kormánypropaganda a Sargentini-jelentés hetven-valahány pontját? Noha valószínűleg meg lehetett volna tenni. Akár írásban is összerakva a manipulálatlan jelentésben leírtakat, és annak tételes, bárki által ellenőrizhető adatokkal alátámasztott cáfolatát. Az uniós kommunikáció azonban nem ettől hangos. Így aztán a kormány, egykor a forint bedöntésében is jeleskedő, külügyminisztere nagyjából olyan teljesítményt produkált, mint az internetes fórumok fizetett trolljai.

Azok, akik abban a pillanatban elkezdenek másról beszélni, személyeskedni, amint tények felsorolását kéri tőlük valaki. Amikor nem fogadja el valaki vitának azt, hogy szerintük Orbán szent, igazmondó, és csalhatatlan. Amiből következik, hogy a normális magyar ember Orbán fenekét nyalja, és a szavain csügg. Pókháló helyett. Mert az utóbbi a fejében van. A trollnak. Meg a magyar külügyérnek. Dúsan elfedve a valóságot, ami egy pillanatig nem hagyja magát zavartatni. Ahogy Szijjártó sem a valóságtól. Mert azt mondta ez a bátor ember, hogy „a magyarok véleményét mi képviseljük, hiszen mi nyertük a választásokat”. Amiből legfeljebb az következik, hogy Szijjártó troll-üzemmódba kapcsolva kifejtette: csak az a magyar, aki rájuk szavazott. Mert egyébként a többség, mint tudjuk, és bármikor ellenőrizhetjük: nem a Fideszre szavazott. Valójában az ellenzék megosztottsága segítette a hatalomba a Fideszt és nem a többségi szavazatok.

Miközben elég sokan otthon maradtak. Azaz tartózkodtak. Ha azt a logikát követjük, amit Orbán a Sargentini-jelentés kapcsán, akkor a szavazáskor otthon tartózkodók szavazata is beleszámítana a végeredménybe. Ebben az esetben, a teljes szavazásra jogosultak halmaza alapján kellene számítani a Fidesz szavazáskori támogatottságát. Ami alapján igencsak a lakosság kisebbsége juttatta ilyen mértékű hatalomhoz. Különösen úgy, hogy a határon kívüli szavazatok kapcsán a nyugati munkavállaló láthatóan kevesebb ajnározást kapott, mint a környékbeliek. Holott az előbbiek tudhatóan milliárdokat utalnak haza, míg az utóbbiak tudhatóan milliárdokba kerülnek az államnak a különböző támogatási csatornákon keresztül.

A jelenleg is hullámokat vető gazdasági exodus fényében különösen érdekes Szijjártó azon kijelentése, miszerint a „magyarok országa boldog, és büszke az ezeréves történelmére, a keresztény kultúrájára és hagyományaira”. Mármint a boldogsági rész. Tekintve, hogy tíz-, illetve százezrek a lábukkal szavaznak az ellenkezőjére.

Andrew_s

2018. szeptember 12., szerda

EP-üzenet Orbánnak: coki

Az Európai Parlamentben megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Önmagában ennek hatásai valószínűleg később jelentkeznek. Mert aki azt hiszi, hogy holnaptól nyugaton kel fel a nap emiatt, az más szerekkel kísérletezzen. Ugyanakkor az üzenet elég világos. Orbánt egyelőre semmiképpen nem szándékoznak megválasztani Európa császárának. Bármennyire is annak hiszi magát.

Egyben természetesen azt is megüzenték így a többi diktátorpalántának, hogy egyelőre más trágyadombot keressenek maguknak. Kapirgálási célra. Meg önkifejezésre. Amelyre hazánkban a kormány által befolyásolt média kiváló terepet biztosít. Már csak azért is, mert a Fidesz ötös számú párttagkönyvének a tulajdonosától a nem véletlenül királyinak csúfolt televízió mikrofon-állványaiig elég sok szervilista szóvirág-kertész ténykedik a Fidesz holdudvarában. Így az első hangerő-reakciókig aligha kell sokat aludnunk. Valószínűleg hamarosan megindul a teljes kommunikációs gépezet az orbáni hatalomtechnika mentegetésére, illetve győzelemként való beállítására. Elvégre bárki emlékezhet a hazai, egyébként érvénytelen népszavazást követő kommunikációra. Mert a vezér nem tévedhet. Orbánnak meg elég régóta vannak ilyen komplexusai.

Tehát az alapfeltétel: Orbán tévedhetetlen. Így az egész unió, illetve annak parlamentje természetesen hülyékből áll. Többségében. Valamint többnyire olyanokból, akik azzal fekszenek, illetve azzal is ébrednek, hogy mivel tarthatnának be Orbánnak. Illetve az egész országnak. Mert Orbán énképében az ország azonos a neki feltétel nélkül pitizők gyülekezetével. Ezt számos korábbi megnyilatkozásból sejthetjük. Ennek egyenes következménye, hogy a Sargentini-jelentés megszavazói az ország bukását szeretnék látni. Orbán szerint. Ha pedig magyar képviselők, akkor hazaárulók. Mert a Fidesz a haza. Orbán szerint. Akkor is, ha egyébként kisebbségi többséggel, igazi bolsevik módon kormányoz.

Így nyugodtan felkészülhet mindenki, hogy pillantok alatt kinevezhető lesz hazaárulónak a várható kommunikációs offenzivában. A zöldpárti Judith Sargentini alighanem szemét libsivé fog válni. Ha B. Zsolt írja majd pamfletben, akkor hülye picsa is lehet belőle. Amellett, hogy idióta magyarellenes szemét libsi is lesz. Úgy mellesleg. Szijjártó meg talán bekéreti a világ nagykövetét, és kioktatja a szerinte, illetve vezére szerint érvényes, kötelező haladási irányról. Orbán pedig személyesen fogja elmesélni, hogy ez egy olyan pofánrúgás volt, amivel tulajdonképpen elismerték az ő nagyszerűségét. Mert az alaptézis töretlen: ő tévedhetetlen.

Az Európai Unió parlamentjének ettől még jelenleg érvényes az üzenete. Megüzente Orbánnak: coki.

Andrew_s

2018. szeptember 6., csütörtök

Dúró: büszkén embertelenül

Forrás: Wikipédia
Dúró Dórában összeért, ami összetartozik. A Népszava közöl legalább is egy írást arról, hogy a nevezett homoid az abortusz kapcsán leginkább a magzat szívhangját hallgattatná a mesterséges terhességmegszakítást kérővel. A jelzett forrás, a Népszava nagyjából elmeséli, hogy ez miért minősülne etikátlannak, illetve alapvetően gonosznak.

Alkalmasint egyfajta lelkiismereti zsarolás is, ami alapvetően embertelen is. Ugyanakkor azért persze emlékezhetünk arra, hogy Dúró Dóra egykori pártjában, vele egy időben megfordult, nem egy esetben ott is maradt figurák szájából mik bírtak előtüremkedni az idők során. Igen, kérem, a Jobbikról van szó. Arról a pártról amelynek sorait a zsidók listázását, a cigányok kasztrálását felvető figurák pártolták, illetve erősítették. Igen, tudom. A középre törekedő Jobbik ideiglenesen parkoló pályára helyezte Novákot, és Toroczkai önálló párttá szervezte a Jobbik jobboldalát. Azonban nem árt talán figyelembe venni néhány aprócska mellékkörülményt. Az egyik, hogy a média nem Dúró Dóra elhatárolódásaitól volt hangos. A válóperétől sem. Márpedig azt ugye senki nem gondolja egészen komolyan, hogy miközben a férjeurát látványosan félre tették a Jobbikban, és Dúró megtartotta mind a popárttagságát, mind a jól fizető megbízását, akkor szóba sem álltak egymással.

Életszerűbbnek tűnik, hogy Novák kiállítása a partvonalra egy ócska színjáték része volt csupán. Amit a Jobbik pillanatnyi helyzete tett egyelőre véglegessé, és aligha a nagy ideológiai szakítások a szélsőséges nézetekkel. Ugyanakkor pontosan tudható, hogy Dúró kiállt Toroczkai mellett. Felvállalva ezzel a rasszista retorika melletti kiállást is. Márpedig a szerintük nem kívántak sterilizálását is elvárni kívánó nézetek már nem is állnak olyan messze attól, amelyet a harmadik birodalom ideológiai keretei között is lelkesen hirdettek egyesek. Azt is tudjuk, hogy az emberek pszichológiai, valamint fizikai kínzása sem volt egy eleve elutasított eszköz. Az, hogy ezt a későbbi korokban is alkalmazták korántsem menti a lágerek, a verőszobák alkalmazottait. Már csak azért sem, mert éppen a hazai példa azt mutatja, hogy az ÁVH szakmányban vette át a korábbi verőlegényeket is.

Amikor Dúró Dóra, kiáll egy alapvetően embertelen ötlettel a nyilvánosság elé, akkor valószínűleg nem tesz mást, mint kinyilvánítja azt, ami a lényege. Elvégre a biológiai ember, illetve a szociális ember nem okvetlenül esik egybe. Egy pillanatig nem vonhatjuk kétségbe, hogy biológiailag kétségtelenül ember. Minden tekintetben eleget tesz a biológiai fajfogalom egyedekre elfogadott ismérvének. Ahogy rajta kívül, még sok-sok milliárdan a Föld nevű bolygón. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy eléri azt a szocializációs minimumot, ami alapján elvárható lenne a sok-sok milliárd másik emberben az ember tisztelete. Ebből a szempontból Novák Előd neje egy embertelen proto-kápó. Nem ő az egyetlen.

Az egyetlen pozitívum a megnyilatkozásában, hogy eloszlat minden kétséget arra nézve, hogy valójában milyen szemlélet jellemzi a szélsőjobboldali politika szereplőit. Azt a szélsőjobboldalt, amelynek megnyerésére egyébként Orbán is számos gesztust gyakorolt. A jelenlegi tendenciákat, az egészségügy lerohadását, az oktatás szétverését, a hatalom centralizálását nézve nem is csak a szavak szintjén. Dúróban összeért az embertelenség a politikussal. Orbán gesztusaival pedig összeért az embertelenség a hatalommal is. Ha figyelembe veszem, hogy Dúró Dóra több gyermekes családanya, akkor kicsit csodálkozom. De lehet, hogy csak státusz-anya. Abból a hitből táplálkozva, hogy példamutató lombikként kell szolgálni. Mely esetben azonban nagyon sajnálom a gyermekeit.

Azokat azonban kicsit jobban, akiknek nincs esélyük az emberhez méltó életre, a bennük rejlő lehetőségek kibontakozására. Ebből a szempontból sajnálok minden meg nem született gyermeket. Valamint sajnálom azokat az anyákat is, akik bármely okból az abortusz mellett döntenek. Különösen azokat, akik azért döntenek így, mert gyermekük erőszakba fogant, vagy esélyét sem látják annak, hogy emberhez méltó életet élhet. Természetesen el lehetne várni Dúró Dórától, hogy az embertelen ötletelések helyett, politikusként, a gyermekek emberhez méltó életéért tegyen meg mindent. Azok származásától függetlenül. Azonban, figyelembe véve a politikai elkötelezettségét, belátom, hogy ez egy igen meddő elvárás lenne.

Andrew_s

2018. szeptember 5., szerda

Az oligarcha-barátság család-kampánya

Lehet abban valami, hogy az ember gyereke ne nagyon mászkáljon olyan helyeken, ahol a kormány-prédikációk óriásplakátjait, illetve a kormányzászlókat láthatja. De, ha már ilyen helyeken jár, akkor legalább ne olvassa el a szövegeket. Ha mégis, akkor próbálja meg leszállítani a gondolkodóképességét, és a memóriáját is kapcsolja ki. Akkor jól fogja alakítani a kampányok célközönségét.

No, meg nem is jön idegbe. De azért mégis csak a célközönség tagjának alakítása a lényeg. Mert akkor rájöhet, hogy a célközönség alapvetően pontosan az a lózungokat élvező, és azon szinte elélvező réteg, akiknek korábban a csasztuska-idézetekkel éles szocreál plakátok, majd még korábban azok a filmhíradók szóltak, amelyen valamelyik nagytiszteletű antiszemita esedékes böffentését örökítették meg. Alkalmasint most azon köztéri információszennyezések kapcsán jutott ez eszembe, amin az jött szembe, hogy Magyarország annyira családbarát, hogy majd ki csattan. Aztán eszembe jutottak azok a hírek, amelyek alapján családosokat simán kilakoltatnak úgy, hogy még csak javaslat sem születik alternatív élethelyzeti megoldásokról. Aztán az a szemfényvesztés, amellyel az iskolakezdés alapján élt a hatalom.

Ez, ugyebár arról szólt, micsoda családbarátság az, hogy előbbre hozták a családtámogatási összegek kifizetését. Attól azonban a családoknak, természetesen egy fillérrel sem jut több pénz. Csak a támogatottak előbb elkölthetik, és csak később fog kopogni a szemük. Aztán majd jöhet Harrach, és elmesélheti, hogy rossz életviteli szokásaik vannak. Majd jöhet Hegedűs Zsuzsa és sokadszor is felszámolhatja a gyermekéhezést. A családbarátság jegyében. Amely gesztusoknak nyilvánvalóan nagyobb a kommunikációs hatása, mint annak lenne, ha a családok közül egy sem élne mélyszegénységben, és egy gyermeket sem érintene az abszolút, vagy relatív éhezés. Amellett, természetesen érdemes figyelembe venni, hogy az egzisztenciális bizonytalanság frusztrál. Márpedig a frusztrált tömeg könnyebben hiszterizálható. A lét határán pedig könnyebb akár egy kiló liszttel is manipulálni.

A plakát és zászlókampányoknak ugyanakkor van egy másik oldala is. Akár közbeszerzik, akár közrámutatnak a beszállítókra. Az az oldal, ahol a semmitmondó szlogeneket, majd a köztéri motyókat előállítják. Az legfeljebb csak a pénzszórás következetességét jelzi, hogy nem idén kezdődött. Mert azt már az Origo is megírta vagy három éve, hogy 2015-ben is volt egy őszre időzített kampánya a gazdasági exodus kormányának. Akkor három és félszáz millióból. Az idei a kampánynak az előjátékai közé tartozik például, hogy a Közbeszerzési Hatóság még áprilisban tette közzé a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) számára kreált ajánlati felhívást. Amelyben a teljesítés helye azért is érdekes, mert kilátásba helyezi más országok területén is az orbanista igehirdetést. A CSBO részvételét különben, a parlamenti irományok szerint, kormányrendelet (244/2016. (VIII. 17.) Korm.) biztosítja.

Ugyanakkor idén már korántsem ugyanannyit kóstál a kampány. Az EU-s értesítő alapján kicsit több, mint 600 millió forintra taksálják az áfa-mentes költséget. Természetesen a megfogalmazás szerint komplex feladatokra szánva. Kormánypropagandára, valamint kormánypropagandára. Egy kis kormánypropaganda csatolásával. Amely összegre, természetesen, bárki azt mondhatja, hogy a M. L. felcsúti gázszerelő már le sem hajol ennyiért. Talán az oligarchia más tagjai közül is csak páran. Ugyanakkor érdekes kérdés lenne, hogy vajon az ország valóban családbarát, vagy csak beszélnek erről a vezetői? Ennek kapcsán meg érdemes lenne összevetni az országban élő családok számát azok számával, akik hasznot húznak ebből a kampányból. Valamiért az az érzésem, hogy a tényleges családok száma adódna többnek.

Amiből az is következhetne, hogy amennyiben a családok ténylegesen megéreznék, ha a csapból nem propaganda folyna, hanem a hideg tej keveredne a meleg mézzel. Igaz, akkor nem is kellene talán kiplakátolni azt, hogy a kormány milyen nagyon családbarát. Elvégre mindenki látná. A családok meg naponta tapasztalnák. A közterek használata tehát erre: feleslege lenne. Ha a családok nem tapasztalják, de mégis hirdetik, akkor is felesleges a köztérhasználat. A zászlókat nem lehet elvinni tanszer helyett az iskolákba, és a tápanyagtartalmuk is kérdéses. Legfeljebb megállapítható, hogy a kampány hazudik. De legalább nem olcsón.

Mindezektől függetlenül még lehet a családbarátságban valami. Csak kicsit hiányos a megfogalmazás. Hiányzik belőle, hogy az ország bizonyos családok barátja. Az Orbán-holdudvar nagy családjának feltétlen barátja.

Andrew_s