Gyónni bárkinek?

Pár napja hallgatom, olvasom, hogy azon pörög a média, beleértve a közösségieket is, hogy mi történt a Szcientológia Egyházzal. Mármint azon kívül, hogy hatóságok kiszálltak, házat kutattak, és tették, amit tettek. Gábor György a Facebook-on azt is felveti, hogy a hirtelen vehemencia oka egy oligarchikus immunreakció lehet.

Lehet. Elvégre több olyan vélemény ismert, hogy az említett egyház információkat gyűjt. A személyes információk pedig később a hívek „féken tartására”, illetve harmadik személy befolyásolására is felhasználhatók. Ezt az egyházzal kapcsolatos film is emlegeti. Miközben ez egy általános jelenség. A személyes információ mindig is magas prioritású érték. Nem véletlen, hogy az adatkezeléssel kapcsolatos rendelkezésekben is kiemelt jelentőségű. Ahogy az olyan esetekben is, amikor bárki ilyen információk birtokába jut. Legyen az egy orvos, vagy bárki más. Elég ehhez a gyónási titokra vonatkozó szabályok múltjára gondolni. Mármint arra, hogy ezek a szabályok milyen mélyen beágyazottak az évszázados múltba, valamint a köztudatba. Az utóbbiba annyira, hogy az egyházi személyek felé egyfajta a beosztásukból fakadó bizalommal fordulnak sokan.

Ami azt eredményezi, hogy sokan olyasmiket is elmondanak egy egyház képviselőjének, amit egyébként nem igazán tennének közszemlére. Ugyanakkor érdemes belegondolni, hogy mi garantálja bármely egyház bármely gyóntatója esetén a feljegyzések hiányát. De akár ezt is, hogy a saját memóriájára támaszkodva éljen, illetve éljen vissza a tudomására jutott információval. A feljegyzések esetében pedig elgondolkodhatunk azon is, hogy a technológiai lehetőségek mennyire teszik lokálissá az információk fellelhetőségét. Gábor György azt veti fel, hogy valamely prominens személyről tudhattak meg a szcientológusok valami kínosat. Természetesen ez sem kizárt. Különösen, ha emlékszünk a vezér lányának telefonjával kapcsolatos múltbeli történésekre. A helyzet azonban a jelen esetben kicsit más. Annyiban, hogy egy elektronikusan keletkezett információ ma már bárhol lehet a világban. Akárhány másolatban.

Az, hogy a „Szcientológiai Egyháznak meg kell semmisítenie az adatokat, s be kell fejeznie a harmadik személyekre vonatkozó adatgyűjtéseket”, az egy nagyon derék elhatározás. Azért a megvalósíthatósággal kapcsolatban élhetnek némely kételyek. A kételyek forrásától elindulva pedig feltehető egy másik kérdés is. Az is, hogy vajon ki olyan kerülhetett be abba a bizonyos egyházi hálóba, akiről a hatóság szeretett volna valamit nagyon megtudni? Mert ez a lehetőség is fennállhat. Mert ennek a botnak is két vége van. Mert az a mondás is nagyon régi, hogy az a titok, amit két ember tud, már nem titok többé. A vélt nagyobb haszon érdekében természetesen érdemes lehet megosztani ilyen információt. Például a nemi szokásokat a bőrgyógyásszal.

De egyházzal? Bármelyikkel? Bármit is?

Andrew_s

Szex, suli, adatvédelem. Kétszer

Szexuális migrén-tea

Úgy két napja jelent meg egy hír arról, hogy egy testnevelés-tanár állítólag szexuális tartalmú üzenetekkel csetelt a diáklányokkal. Az Index szerint. A tudósítás címe sokat sejtető, a részletek alapján semmitmondó volt. Felértékelni egy frissebb hír értékeli fel. Ami már arról szól, hogy Egerben a gimnazisták szexuális szokásai közt akarnak turkálni.

Az első hír kapcsán szót vesztegetni inkább arra érdemes, hogy egy kérdéses helyzetből miként lehet akár politikai tartalmat hordozó publicisztikát kreálni. A sajtókészítők nagyobb dicsőségére. Az a sokat sejtető cím „Meg kell tanulni lenyelni” volt, és semmit mondóvá azért vált, mert a képként közölt csetszöveg alapján kiderül: fejfájásra javasolt sós teára vonatkozik. A maga szövegösszefüggésében. Ami persze nem jelenti azt, hogy a publicisztika szerzője ne ábrándozhatna másról. De ez legyen a környezetében élő lányok problematikája. Alkalmasint a cseteléssel meggyanúsított testnevelő tanár első indulatban felmondott, majd a KLIK nyomására (jön a politikai szál) visszakerült az iskolába. Holott lehet, hogy egyszerűen rájött. Hülyeség volt felmondania a pillanat nyomása alatt. Még akkor is, ha bebizonyítható: ő küldte az üzeneteket és nem egy megcsalt, visszautasított kollegina használta ki az esetleg szabadon heverő telefont. Amiről a képernyőképeknek is valahogy le kellett mentődni.

A képek alapján ugyanis nagyon úgy tűnik, mintha ugyanarról a telefonról kerültek volna lefényképezésre. Márpedig, ha igaz lenne, hogy különböző lányoknak küldött üzenetek, és a lányok dobták fel a tanárt, akkor a képek vélhetően a „célban” készülnek. Különböző környezetben. Így aztán marad a kérdés, hogy kinek a telefonjáról készültek a bizonyító erejűnek hitt képek. A tudósításból erre nem kapunk választ. Ahogy arra sem, hogy hány éves leányokról és hány éves tanárról lehet szó, ha a diákok nyilvánvalóan tegező viszonyban vannak a tanárukkal. Amely utóbbi lehet, hogy kétségessé teszi a tanári alkalmasságát, de azért nem okvetlenül minősül szexuális zaklatásnak. Már csak azért sem, mert az üzenetek alapján a csajok „vették a lapot”. A világ összes szmájlija ott virít a képen. Szintén ellentmondásosnak tűnve azzal az állítással szemben, hogy a lányoknak szerepe lenne a „feljelentésben”.

A résztvevők kora különben azért lenne kérdéses, mert ha a tanár nem egy nyálát lánykákra csorgató vénség, és a lányok már nagykorúak, akkor még a szexuális évődés is természetes lehet egy bizonyos szintig. Alkalmasint megjegyezve, hogy a világ számos esetet ismer arra nézvést, amikor a tanár elvette feleségül a tanítványát. Az életkori adatokra szintén nem találunk a tudósításban érdemi adatot. Amikor tehát először olvastam az Index szövegét, sokkal inkább kérdések merültek fel, mintsem valami égbekiáltó borzasztóságot sejtettem volna a sorok közé. Korántsem kormánykitüntetésre terjesztendő a tanárt, akinek tanári alkalmassága a távolságtartó-képesség hiánya miatt mindenképpen kérdéses lehet. Ha tényleg ő a szerző. Mely esetben még mindig maradhatnak adatvédelmi kérdések a telefonokhoz való hozzáférések, esetleges cset-hamisítások környékén.

Mely adatvédelmi kérdések sokkal élesebben merülnek fel az egri gimnazisták tervezett kifaggatása kapcsán. Amely kérdezősködésben a lopási, a szlopálási szokások mellett az óvszerhasználati szokásokra is rá kívánnak kérdezni. A következő felmérés tárgya talán már a kedvenc szexuális testhelyzetre is rákérdez. Hangmelléklettel. Felmérendő az orgazmus során kiadott hangeffektusokat és azok környezeti decibelterhelését. Azért szerencsére itt még nem tartunk. Csak az óvszerhasználati szokásoknál. Egy pillanatig sem vitatva, hogy inkább használják, mint nem. Miközben hallgatólagosan elfogadja a tényt: a gimnazisták élnek nemi életet, és a promiszkuis szexualitást is megelőlegezi. Úgy látszik erről az Index-béli, veszprémi iskolában nem hallottak. De maradjunk Egerben. Amiről tudjuk a dalból: „papok városa”. S bár a fapapucsban nem lehetünk biztosak, a prüdériájáról híres klerikális kormányplatform létéről azért tudhatunk. Amely oktatás, és iskolai egészségügy-politikája úgy állhat fel, hogy „felvilágosítás=NO; suliszex-felmérés=SÍ”.

Az igazság másik arca, hogy a szülők nagy része hozzájárult a kérdezősködéshez. Ami már csak azért érthetetlen, mert az adatvédelmi szakiknak ugyanakkor voltak némi aggályai. A szülői hallgatás tehát két dolgot sejtethet. Egyrészt azt, hogy sokadrendű állampolgárnak érezhetik magukat az iskolai bürokratákkal szemben. Másrészt ellenben azt, hogy inkább az iskolaorvosra bízzák a kérdezősködést, mintsem leüljenek beszélgetni a csemetékkel. Ami szintén nem vigasztaló.

Andrew_s

Átlátszó naivitás?

Hétfőn keveredett az Átlátszó jóvoltából a köztudatba az a hír, ami a Gamma International egyik szerverének a feltörését, illetve annak következményeit tárgyalja. Eszerint egy magát Phineas Fishernek nevező hacker forráskódokat, és dokumentumokat töltött le egy kémprogrammal és megrendelőivel kapcsolatban. Azzal a Finfisher –rel kapcsolatban, ami az Átlátszó szerint egy kifinomult, fejlett kémprogram, s amelyet nem mutatnak ki a vírusirtó programok.

Az utóbbi megállapításnál azért tűnik célszerűnek az Átlátszót citálni, mert a lapjukon található internetes link jelenleg nagyon link. Nem mutat sehova. De ez lehet persze átmeneti üzemzavar is. Noha végső soron szinte lényegtelen. Az ugyanis elsőre, és minimális krimi-olvasói gyakorlattal is nyilvánvaló, hogy egy igazán kifinomult kémprogramról nem szoktak cikkeket közölni. Ahogy James Bond utódai sem valószínű, hogy házfalnyi hirdetésekben számolnának be a ténykedésükről. A hazai első hírek még 2013. szeptemberében láttak napvilágot. A Wikileaks-re hivatkozva. A mostaniak pedig egy számítógép-feltörésre hivatkoznak. Ennek alapján bukni látszik a James Bond-hasonlat. Holott a Wikileaks-hivatkozás csak arra vonatkozik, hogy hazánkban is üzemel egy Finfisher-szerver, és a hekker-támadás sem létezés tényének, legfeljebb a működésmódnak és kuncsaftoknak szerzett publicitást. Ami persze lehet kellemetlen egy-egy országban. De, ahogy olvashatjuk: „a multinacionális cégcsoport sokféle kémtechnológiát és ezekkel kapcsolatos tanácsadást kínál kormányzati hírszerző szervezetek, elsősorban titkosszolgálatok és bűnüldöző hatóságok számára”. Állítólag zártkörű expókon reklámozva. Annyira, hogy például a kormányzati szerveknek ajánlott megoldásokat és tréninget a cég főoldalán hirdetik. Titkosan.

A nagy hírből az a kitétel, hogy „nem mutatják ki a vírusirtók” pedig üzletpolitikailag látszik irreálisnak. Még visszacseng az a réges-régi sajtótájékoztató, amikor valami ilyen tárgyú kérdést szegeztek neki egy vírusirtókat gyártó cég képviselőjének. Aki egyszerűen visszakérdezett valami olyasmit, hogy: amennyiben ők nem mutatják ki, akkor miért ne mutatná ki egy politikai és üzleti konkurens terméke? S azért ebben akkor is volt valami. Ahogy ma is. Antivirus eszközöket ugyanis a föld számos pontján fejlesztenek, és már az alacsony internet-penetráció korában is sok hozzáférhető volt. Ha tehát valaki olyan állítással él, hogy „A” programot nem mutatnak ki, akkor érdemes lenne odatenni, hogy melyik szoftverrel kísérelték meg hiábavalóan a kimutatást, illetve leszedést. A pongyolaság és szakmaitlanság ebben az esetben lehet blikkfangos, de a hitelesség rovására megy.

Ezzel szemben próbálkozzunk egy másik nézőponttal. Tegyük fel, hogy tényleg léteznek kémprogramok, lehallgató-rendszerek, és olyan eszközök, amik alkalmasak akár a teljes internetforgalom szűrésére. Ebben az esetben egy lebukás azonnal kompromittálná az adott eszközt. Ettől kezdve akár tényleg szabadon letölthetővé tehetik, ugyanis használhatatlanná válik. Célszerű lehet ugyanakkor olyan körítést és dezinformáció-tömeget mellécsatolni, ami hihetővé varázsolja a történetet. Nem fukarkodva olyan adatokkal, amelyek más csatornán már kikerültek, tehát növelik a hitelesség látszatát. Ráadásul meggyőzővé is varázsolják a történetet, hogy a kompromittált eszközt a gyártó cég tudta ellenére szerezték meg. A módszer annyira nem lenne új, hogy analógiája elolvasható Ewen Montagu-nak, a hazánkban „A sosemvolt ember” címen megjelent, könyvében. Az adott „feltörés” és „adatszivárgás” ráadásul azzal a kényelmet nyújtó mellékhatással is jár, hogy eltereli a figyelmet a ténylegesen működő eszközökről. A közfigyelem a dublőrre terelődik és el van azzal foglalva. Ahogy azzal is, miszerint a nagyonfedettentitkos szervezetekről konkrét adatbázist vezettek, amelyben „egy nbsz.gov.hu-s email címről, SSNS Hungary-s aláírással” érkezett elektronikus levél is van. Amellyel kapcsolatban azért érdekes lett volna, ha a technikai fejlécről készült képernyőképet is közzé teszik. Miközben érdemes talán azzal a mellékhatással is foglalkozni, ami óhatatlanul az internetet használók öncenzúráját erősíti. S amelyhez az Átlátszó most, akarva-akaratlanul, nagyban hozzájárult. Talán már írják is nekik a kormányzati köszönő levelet.

Eközben persze nem árt az olyan trivialitásokról sem megfeledkezni, amelyek szinte közhely-számba mennek.

•           Amit két ember tud, az nem titok;
•           A legbiztosabb titoktartás a kommunikáció hiánya;
•           Az interneten a valós anonimitás jórészt megvalósíthatatlan;
•           Bizonyos titkolt információk beszerzésére az ókortól igény van;
•           A legbiztosabb tűzfal az internetkapcsolat hiánya;
•           A legbiztosabban megőrzött információ az, amit sosem írnak le, és amiről nem beszélnek;

Úton a lakatlan sziget felé, vagy kilőve a Holdra.

Andrew_s

Kocsis Máté aggódik.

A Fidesz-nél ismeretlen az adatvédelmi nyilatkozat?

A Fidesz immár mindenki nevében aggódik. Mondhatni eljutott a hivatásos rettegők táborába, ahol némileg megpihent. A sok aggódásra okot adó olyan jelenségek, mint a recesszió, a továbbtanulási válság, a népességi statisztikák alakulása, a jegybank helyzete alighanem már mind megoldást nyert, és már csak egy dolog hibádzik széles e hazában. Nevezetesen az Együtt 2014 Facebook oldalán indított adatgyűjtés az, ami a kormányzati erőknek a migrénes fejfájást okoz.

Erről osztotta meg aggályait Kocsis Máté egy sajtótájékoztatón a vasárnapi pogi-kávé-kormánybeszéd kombóra megjelentekkel. Az onnan lemaradók pedig a Fidesz honlapján olvashatják el azt, amit nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója a kérdésről tud, sejt, illetve sejtet. Őszintén elismerve, hogy pár dologról keveset tud, és sokat sejtet. Ami alighanem teljesen megfelel azon rétegeknek, akik az informatikai rendszerekről még annyit sem tudnak, mint Kocsis Máté, viszont fogékonyak az egyszerű mondatok populizmusára. Az, hogy a Haza és Haladás Alapítvány a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) érdeklődését felkeltette, az lehet szép szólam, de semmit nem jelent.

Adott esetben a vizsgálat eredménye lenne érdekes, és nem az azt prejudikáló sejtetés. Elvégre az érdeklődés felkeltődhet, különösen, ha a hatalom segít is benne, majd lelohadhat, a szükséges vizsgálatok elvégzését követően. „Oszt jónapot!", hogy egy Fidesz-klasszikust idézzünk. Kocsis Máté megfogalmazásában különben hol Bajnai Gordonékról, hol a Haza és Haladás alapítványról, míg másutt az Együtt 2014-ről eseik szó. Ügyesen összemosva mindent mindennel. Felkeltve a gyanút, hogy vajon a kommunikációs igazgató tudja-e, hogy miről kommunikál?

Egyébként, mielőtt bárki segítene Kocsis Máténak a pánik bugyraiba merülni, érdemes tudni azt, hogy a sokak által használt Facebook-on való adatgyűjtés az, ami a kommunikációs igazgatónak nem tetszik. Ennek során azon polemizál, hogy az odakattintókról bármikor lehet profilt, személyiségrajzot készíteni. Ez, ismerve a Facebook-ot elképzelhető, de elképzelhető azok esetében is, akik Orbán Viktor Facebook-oldalán nyomnak egy „like"-ot, vagy kommentálnak valamit. Velük kapcsolatban mintha alacsonyabb fordulatszámon pörögne az aggódás motorja. Persze, nem kötelező odalátogatni, kommentelni. Ahogy egyébként nincs ez másként a hivatalos aggódás tárgyával kapcsolatban sem. Alkalmasint persze a Facebook beépített lehetőségeivel elég alaposan korlátozható sok minden, mivel annak nem a Fidesz, hanem a nagyvilág adatvédelmi elveinek kell megfelelnie. Így aztán annak sincs akadálya, hogy valaki lekorlátozza adatai olvashatóságát. Erről Kocsis Máté éppen úgy megfeledkezett, mint arról, hogy az inkriminált Facebook-oldalon van egy adathasználatról tájékoztató nyilatkozat is. S arra az esetre, ha mégsem a Facebook-ról, hanem egyes honlapokról lenne szó, akkor az Együtt 2014 honlapján levő csatlakozási felhívás oldalán szintén van adatvédelmi nyilatkozat.

Ezzel szemben, miközben a Fidesz honlapján is lehetőség van beregisztrálnia magát valakinek, az „adatvédelmi nyilatkozat" kulcsszóra való keresés üres eredményhalmazt adott vissza. Nem mintha oda kötelező lenne bárkinek is regisztrálnia magát. Próbaképpen ellátogathatunk a tagfelvételt kezdeményező egyik kerületi honlapra is. A III. kerületieknél adatmegadási lehetőség van. Adatvédelmi nyilatkozatra utaló link nincs. Emiatt Kocsis Máté vajon miért nem aggódik?

Andrew_s