Két szék között az LMP

Az LMP fiaskóját először az mutatta, hogy a Vágó Gábor elkezdte magyarázni a bizonyítványt, amiért lerészegezte Gyurcsányt. Lehetne persze úriemberes gesztus, ha nem tudnánk: úriember nem részegezi le a tárgyalópartnert. Különösen, ha nincs konkrét bizonyítéka rá. Aztán ma reggelre már az is kiderült, hogy Vona tényleg ajtót mutatott a LMP-nek.

Egyébként, függetlenül attól, hogy Vágó túl pökhendi volt a DK-s sajtótájékozató után, hogy bocsánatot kérjen a megjegyzéseiért. Mármint akkor, ha nyeregben érzi magát. Márpedig ehhez az kellett volna, hogy a benzinkútnál tartott párt-csúcs, ne csak egy tárgyalási csücsök legyen. Hanem tényleg eredményt felmutató csúcs. Ahhoz sem kell kremlinológusnak lenni, hogy tudjuk: az autópálya melletti benzinkút büféjében tartott megbeszélés reklám Vonának. Jelezve, hogy gőzerővel járja a vidéket. Valamint egyfajta csicskáztatása az LMP-nek, amely párt vezetőjét az út mellé rendelte a Jobbik vezetője. Szél azonban sikeresen belenavigálta magát abba a helyzetbe, hogy ennél megalázóbb körülményeket is el kellett volna fogadnia. Mert, pártja nevében, gyakorlatilag biankó megígérte a Jobbik felszopását. Így nem tehette meg, hogy ne jelenjen meg akárhol, ahol talál legalább egy web-kamerát, ami igazolja a tárgyalás megtörténtét. Ráadásul még jó képet is kellett vágnia mindehhez.

Az, hogy előtte hablatyoltak egy nagyot a komfort-zónájukról, és hatalmas mellénnyel elmondták a többi ellenzéki pártot mindenféle kerékkötőnek az nem vall túl nagy politikai éleslátásra. Különösen abban a stílusban elkövetve, amit Vágó Gábor alkalmazott. A személyes sértésig is elmenve a DK elnökével szemben. Nem azért, mintha Gyurcsány szent lenne. Nem is tévedhetetlen. Szeretni sem kötelező. Számos ötlete, döntése akár vitatható is lehet. De a jelen helyzetben, különösen azok után, hogy Vona beharangozta a magabiztos magány-vágyát, mégis inkább látszik képviselni a reálpolitikai szemléletet, mint az LMP vezetéséé. Mert továbbra is reálisabb az országos, pártfüggetlenül megoldásra váró kérdésekre szervezhető választás utáni koalíció, mint a választások előtti összefekvése azoknak, akik ezzel csak választókat veszthetnek.

Szél Bernadett tehát megszívta. Nagy arccal, és Vágó bunkóságával próbálta ott a mérleg nyelvét játszani, ahol nem tudta megkülönböztetni a mérleg tányérjait a malomkövektől. Addig billeget a tányérok között, míg most talán a párt puszta túléléséért küzdhet meg a szavazatokért. No, meg azért a képviselői baksisért, ami nem is annyira baksis. A közmunkában elérhető fizetésekhez képest. Könnyen lehet, hogy a következő lépésnek nem marad más, mint visszakullogni a DK asztalához. Hatalmas presztízsvesztéssel. Esetleg betagozódni a „Fidesz még mindig jobb, mint Gyurcsány” vonulatba. Még nagyobb presztízsvesztéssel.

Majd kiderül.

Andrew_s

Az olimpikon, aki a Jobbikra cserélte a Fideszt

Előre bocsátva, hogy természetesen egy sportembernek is joga van azt a pártot, amelyiket akarja, azért elgondolkodtató is lehet a legújabb hírek egyike. Az, hogy Kovács Tamás egykori olimpikon, olimpiai bronzérmes vívó elfogadta Vona Gábor felkérését és a Jobbik képviselőjelöltje lesz. A jelenség mellett az indoklás is elgondolkodtató.

Leginkább az, hogy a hatalmi arrogancia nem igazán számol az egyénnel. Ez jól lemérhető azon, hogy az utolsó csepp valószínűleg nem is annyira a Fidesz morális, illetve politikai vakrepülése lehetett az olimpikonnál. Sokkal inkább az, hogy a fejére ültettek egy Titán-elvtársat (fiatalabbaknak: Ti tán tudtok vele kezdeni valamit), aki aztán magy ívben leköpte Kovács Tamás apjának, Kovács Pálnak az emlékét. Ha valami, akkor az ejtőernyős beültetések rendszere, és a feladatra emberileg láthatóan alkalmatlan, de hatalma balga tudatával teljesen eltelt, és kinevező felé valószínűleg a leváltásáig lojális, vezető kinevezése árulkodó. Annak, aki nem negyven éves újszülöttként élte meg a rendszerváltást, hanem némi emlékeket őriz a késői Kádár-kor szokásrendszeréről. Abból a korból, amelyben a jelenlegi Fidesz-vezetés is szocializálódott. Amely emlékek alapján nyilvánvaló: Orbánnak, illetve híveinek, valóban nem a módszerekkel, a kádárizmussal volt baja akkortájt.

Ugyanakkor, maximálisan tiszteletben tartva a sportember pártválasztását, azért érdemes kiemelni, hogy a „néppártosodott Jobbik választási programját” emlegeti az indokok között. Ami részben jelzés, hogy a Fidesz, ahonnan jön, már nem tekinthető szerinte néppártnak, részben azt is jelzi, hogy a Jobbik cukiskodása, középre vonszolódása láthatóan hatásos optikai tuningot jelent. Azok szemében mindenképpen, akik már elfeledték Vona gárdamellényes belépőjét, Orbánnal közös istállóból való indulását, és mindazokat a rasszista, szeggregatív megnyilvánulásokat, amelyeket a Jobbik keretei között egész jól elviseltek. Legfeljebb besorolták az illető „irodalmi munkássága”, magánmegnyilvánulásai közé.

Amely utóbbiak nem csak a múltban jellemezték a Jobbikot. Legutóbb közel két hete képviseltette magát a Jobbik a lengyelországi fajvédők felvonulásán. Márpedig Toroczkai László, a Jobbik alelnöke aligha tekinthető a Jobbiktól független politikai entitásnak. Aki, nem mellesleg, Ásotthalom, burka-ellenességben burkolódzva népszerűséget remélő polgármestere is.

Azt alig hiszem, hogy Kovács Tamás képviselői részvételét leszavazná a Jobbik elnöksége, vagy a párt választmánya. Annál sokkal jobban rá vannak szorulva a közvélemény számára elfogadható párt-arcokra. Azt meg csak remélni szeretném, ha Kovács Tamás, mint szabadon választó és választható magánember értékválasztása, a Jobbik említett nézeteivel való rokonszenvezése minél kevesebb fiatalnak jelentene példát. Különösen a sportban, ahol szintén aligha jelent pozitívumot a származáson-, a valláson-, az anyagi helyzeten alapuló előítéletesség. Mert különben a pokolban játszható félidőket hozhat csupán.

Andrew_s

Vonabocsika

Rémlik, hogy Vona Gábor nem ma kezdte hangoztatni, hogy bocsánatot kér a zsidóktól és cigányoktól. Ma a TV-ben (hírTV) azt hallottam tőle, hogy ha kell, akár naponta bocsánatot kér. Nem kell. Mert az jutott eszembe, hogy a tudatosan, szándékosan elkövetett, illetve el nem követett tettek, valamint következményeik nem a hangzatos bocsánatkéréstől függnek. A szándékos elkövetés miatt a sokat hangoztatott bocsánatkérés nem több a levegő rezgésénél, üres mondatoknál, hangzatos kampányfogásnál.

Már csak azért is, mert egy menetben kért bocsánatot, és éltette a gárdát. Amit szerinte félreértettek, félremagyaráztak, félre vittek. De amely gárda vonulásai, megfélemlítésre alkalmas akciói, paramilitáns egyenruházkodása ellen nem szólalt fel. Ahogy nem szólalt fel érdemben a kampányérdekek által meghatározott politikai szakasz előtt a zsidózás, a cigányozás ellen sem. Amennyiben a tettei tudatlanok voltak, akkor alkalmatlan politikusnak, mert nincs tudatában a tetteinek. Bár illethetné bocsánat. Az Úrtól. Ahogy Jézus is bocsánatot kért atyjától azoknak, akik nem tudják, hogy mit cselekszenek.

A szándékolt tettek, gesztusok nem attól lesznek bocsánatosak, hogy hangosan bocsánatot kér valaki. Hanem attól, sokkal inkább attól, hogy kiérdemli. Ahogy a tiszteletet is kiérdemelni kell, és nem elvárásra, megrendelésre jár. Ha Vona Gábor valóban megbánt volna bármit, akkor nem a médiában kérne bocsánatot, hanem tettekkel igyekezett volna felmentést kérni. Elsősorban a saját lelkiismeretétől. Az országban elég sok szegény, támogatásra érdemes lakos van. Kicsik és nagyok. Csendben, és nem médiafelhajtás keretében, elmehetett volna önkéntes gondozónak egy hajléktalanszállóra. Nem egy TV-híradónyi időre, hanem évekre. Ahogy támogathatna állami gondozottakat, elesetteket, fiatalkorú bűnösöket is.

Ezzel, emberként hitelesebb lenne. Ha nem is lenne a Jobbik féligazságaira támaszkodó hatalomvágyó jelöltje. Vona a hatalmi aspirációt, és a szólamokat választotta. A bocsánatkérése hangos, de semmit sem jelentő. Nem a megbánás, hanem a hatalomvágyó, önmagát reklámozó hazugság jele. Legfeljebb.

Andrew_s

Évkezdet: Ahogy nem alakult semmi

Mindenki lenyugodhat. Majtényi a jelek szerint mégiscsak hajlandó a jelöltséget választani. Tök meg vagyok hatódva. Ahogy attól is, hogy a volt miniszterelnök, Medgyessy Péter nagyszerű jobbikos ötletéhez nem azonnal zárkózott fel mindenki. Vona sem. Az év tehát a politikai meghatottság jegyében indul. Vagy mégsem.

Visszafele haladva, és Medgyessy Péter ötleténél leragadva azért érdekes volt látni, amint állítólag értelmes, de legalább is értelmiséginek tekinthető emberek is kezdték komolyan venni. Vagy, inkább, fogalmazzunk úgy, hogy vitaalapnak tekinteni. Márpedig ez nem biztosan a legjobb megoldás. Ugyanis óhatatlanul a gondolathoz szokás, szoktatás veszélyeivel jár. Különösen olyan körülmények között, hogy a Jobbik féligazságaira lassan háromnál több éve nincsenek alternatív válaszok. Azt ugyanis még vitának sem tekinteném, hogy értelmesnek tűnő érvek nélkül, legfeljebb valami zsigeri szókollekcióval leülnek vitázgatni néhányan a Jobbikkal. Amely helyzet különben nem annyira a radikális jobboldaliakat csatasorba állítani képes pártot értékeli fel, hanem sokkal inkább a többieket értékeli lefele. Azt a fajta ellenzékiséget, amikor azt már pompásan tudják artikulálni, hogy mit nem akarnak, de azzal még jobbára adósak, hogy mit szeretnének. Bár, az is valami, hogy legalább azt ki tudták nyögni, hogy a Jobbikkal talán inkább mégsem fognának össze. Jelenleg. Éppen aktuálisan.

Mert az óvatosság mindenképpen indokolt. A politika terén, már többször láthattunk olyan soha be nem következőnek ígért állapotot, amit aztán csak sikerült tető alá hozni. Különösen igaz ez akkor, ha a felszínen marad az értékelés feletti polemizálás. amire csábíthat sokakat a Jobbik esetében, hogy a pártvezetés elindult középre. Amitől a szimpatizánsok között nem feltétlenül lett kevesebb rasszista, ősmagyarcsakra-hívő, antiszemita, és általában olyan, aki a saját lelki nyomoráért és személyes tehetségtelenségéért inkább másokat szeretne megverni, internálni, lelőni, vagonba rakni. De a párt vezetése legalább retorikailag elindult középre. Ami különben egy ütős kommunikációs fogás abban a helyzetben, amikor a Fidesz elindult a szélsőségek felé. Felporszívózni a Jobbik támogatóinak egy részét. A helyzet tehát úgy alakult, hogy adottak a nemzeti demokraták, akik egyre inkább a jobboldal széle felé játszanak. S ugyanakkor adott a Jobbik, ami ettől befele próbál elhelyezkedni. Márpedig a jobbszélhez képest minden balfelé leledzhet. A nemzeti demokratákhoz képest pedig könnyen előfordulhat, hogy ezzel szocialisztikusabbnak látszódhatnak. Felvetve azt a kérdést, hogy a nemzeti demokratákhoz képest vajon a nemzeti szocialisták vannak-e a középhez közelebb?

Ebben az esetben valóban elkelhet egy ellenzéki vezéregyéniség. Ahogy azt Medgyessy is emlegette még 2012-ben. Igaz, annak kapcsán, hogy szerinte a választók kikényszerítik majd az ellenzéki együttműködést. Azóta tudjuk, hogy ez mennyire sikerült. Röviden: semennyire. Még akkor sem, ha hosszabban ezt nagyon meg tudják magyarázni. Azok is akár, akiknek lényeges szerep jutott abban, hogy ez az együttműködés, a pártok szintjén, ne jöhessen létre. A civilnek mondott mozgalmak esetében pedig sokszor a civilség is kérdőjelekkel terhes. A valós céljaik is. Eltekintve azoktól az esetektől, amikor egy pártoktól független célt lehet(ne) a zászlókra tűzni. Az elért eredmények felett aztán lehet hosszasan elvitatkozgatni. Aminek a haszna jobbára Orbánnál kamatozott eddig. Mert levezeti a feszültséget. Mert elviszi a hangsúlyt a viták felé a megoldás kényszere felől. Mert atomizálja az ellenzékiséget. Újabb frontokat nyitva ott is, ahol különben talán sosem lenne törésvonal. Elég arra az örökbecsű, nem is annyira „civilista” dobásra gondolni, amikor 2012-ben nem az alternatív kormányprogram került a viták középpontjába, hanem az, hogy legyenek-e pártzászlók Bajnai visszatérésekor a tömegben, vagy sem.

Ezért, és mert más problémák is előfordultak, nem volt időm hasra zuhanni attól, hogy a civilek felkérték Majtényit. Arra, hogy legyen már Áder kihívója. Így aztán nyugodtan vártam a percet, amikor a volt ombudsman és az Eötvös Károly Intézet igazgatója mégis csak elfogadja a felkérést. Egyben feltételekhez is kötve ezt az elfogadást. Amitől már nem is annyira szimpatikus az egész. Mert azt sugallja: kell a fenének az egész, de ha nagyon akarjátok, akkor üsse kő. Márpedig civilként, az én civil nevembe ne legyen olyan valaki köztársasági elnök, aki szívességet gyakorol ezzel. Ne gyakoroljon. Vagy legyenek ilyen ambíciói és jelöltesse magát, vagy hagyjuk a csudába. Igaz, ehhez a másik oldal is kellene. Egy olyan jelölt állítási koncepció, hogy az ellenzék felvázolja, hogy mi a fenét vár el a köztársasági elnöktől. Aztán keresne egy, ezt reprezentálni képes jelöltet.

De természetesen azt is elfogadom, ha a pártoktól hideglelést szimuláló civilek jelölnek valakit. Ám akkor tegyék mellé azt a követelményt is, amitől ennek értelme lesz. A legcivilebb jelölt ugyanis az, akit a civil társadalom választ. Közvetlenül. A politika-egyház, a parlament közbeiktatása nélkül.

Andrew_s

Magyarországi jobbra át

Olvastam egy eszmefuttatást arról, hogy az ellenzék felkínálkozott a kormányzóságnak, illetve a kormánypártnak. Ez mára igencsak elavultnak tűnő gondolatsor. Ugyanakkor egy másik hír fényében mégis lehet elgondolkoztató. Mert egy közvélemény-turkálás szerint (tovább)csökkent a Jobbik támogatottsága.

Az ellenzékkel kapcsolatos megállapítás azért tűnhet különben elavultnak, mert a jelenlegi parlamenti, illetve a parlamenti küszöböt súroló pártok esetében ez egy 2012-ben már egy nyilvánvaló folyamat volt. A 2014-es választásokig szépen ki is teljesedett. Majd utána. Amit mutat az, hogy abban az esetben pedig, amikor egy párt vezetőségi tagja, például Hiller a kerítésügyben, tesz a Fideszt erősítő nyilatkozatot, akkor egy párt is elindul az ellenzéki arcvesztés felé. Amitől persze egy cseppet sem lesz jobb a helyzet. Még abban az esetben sem, ha ezt újra és újra elmondják, elmondjuk. Beleértve azt is, hogy az ellenzék meghatározása is kétséges. Ha ugyanis azt tartanánk ellenzéknek, aki nem a Fidesz, illetve a klerikális lobbi-platform tagja, akkor a Jobbik, illetve az LMP is az ellenzék része. Függetlenül attól, hogy valójában egy politikai blokkot alkotnak. Lefedve a hagyományosan jobboldalinak tekinthető ideológiai palettát. A liberalizmus inkább centrista jobb szélétől a paramilitáns szervezetekkel szimpatizáló szélsőjobbig. Még akkor is, ha az utóbbi tekintetében a Jobbik számos kísérletet tett arra, hogy legalább a valamilyen, ezt tompító, képet mutató paravánt tegyen a kirakatba. Ahogy az LMP is be-beszólogat a Fidesznek.

Ahogy a Jobbik is. Egyfajta látszatellenzéki képet táplálva. De vigyázva arra, hogy igazán lényegi kérdésekben ne legyenek élesek a konfliktusok. Beleértve azt is, ahogy a civil mozgalmakkal sakkoznak. Nyilvánvalóan megvezetve és csak fásultabbá téve azokat, akik az első lendületnek engedve felülnek a ringlispílre. Mert bajok márpedig vannak. S ezért valóban igen szerencsés lenne, ha kialakulna egy hiteles vezetők által szervezett, és nem követő üzemmódban működő civil hálózat. Olyan, amelynek vezető ereje egy mozgalom utcára vitele előtt képes a kormányzati kezdeményezésekkel szemben alternatív megoldásokat, ehhez kapcsolódó pozitív üzeneteket, és közérthetően pozitív üzeneteket megfogalmazni. Nem pedig az utána sem. Miközben nehezen hihető, hogy a különböző politikusokkal, pártmegbízottakkal, pártkáderekkel együtt haknizó „civil” hangadók politikailag függetlenek.

De ettől még el lehet egy pillanatra időzni a Jobbik említett támogatottságcsökkenésén. A számok alapján nagyjából egy százalékkal csökkent a Jobbik, és egy százalékkal nőtt a Fidesz támogatottsága. Ami, a bázis különbözősége miatt, azt jelenti, hogy a Fideszre többel szavaznának többen, mint amennyivel kevesebben a Jobbikra. De ez természetesen nem zárja ki, hogy a Jobbikot „elhagyó” támogatók ne a kormánypárt támogatóihoz igazoltak volna át. Márpedig ez azt sejteti, hogy elindult a lelkek vándorlása. Megindulhatott az „erőshöz”, a várt győzteshez húzás. Ami azt jelentheti, hogy a gyávasági pótszernek indult, egyébként értelmetlen, népszavazásból az orbanisták képesek lehetnek taktikai fegyvert kovácsolni. Már csak azért is, mert meg tudják szólítani a kampánnyal azokat az egybites gondolkodókat, akik szellemtestvérei a Brexit eredményét is eldöntötték. S akik közül sokan a Jobbikot támogatták volna. S akikkel kapcsolatban az is megkockáztatható, hogy Vona felszínes középre indulása nem jött be.

Mert az a helyzet alakult ki populistán demagóg, jobboldali centrumban ketten viaskodnak. Függetlenül attól, hogy Vona nem igazán volt eddig sem uniópárti, míg a Orbán unióellenes uszítása mögött esetleg ott vannak az általa is aláírt dokumentumok, záradékok. A centrum felé elindult „vonista” Jobbik ugyanakkor elveszíti a szélsőjobb felöl érkező szavazókat. Mert nekik a hivatalos Jobbik nem elég rasszista, nem elég antiszemita, és nem elég militáns. Azoknak, akik a szavazófülke magányában simán odahúznák Szálasi neve mellé is az „X”-et. A két folyamat eredőjeként pedig az a korántsem vigasztaló helyzet alakulhat ki a szavazásig, a választásokig, hogy a Fidesz továbbra is ütni fogja a Jobbiktól kölcsönzött frázisok üllőjén a populista lózung-vasat. Miközben vagy a Jobbik fog visszaindulni a szélsőjobb irányába, vagy valamelyik onnan kivált tag alapította „utód” veszi át a szerepét. Ami az egész magyar politikai közélet erőteljes jobbra-tolódását eredményezheti a közeljövőben.

Amellyel szemben jelenleg nincs valós, tömegtámogatást is maga mögött tudható ellenzék. Akkor sem, ha feltételezzük a különben valószínű, háttéralkukat a Fidesszel, és akkor sem, ha szimplán az idióták és politikai kóklerek gyűjteményeként kezeljük a baloldalinak nevezett társaságot. Ami különben szintén egyfajta felülés a Fidesz kommunikációjának. Mert, például, a valós liberalizmus aligha tekinthető tisztán baloldalinak.

Andrew_s