2013. december 4., szerda

Rogán házhoz rendeli a bíróságot

Rogán Antalnak nem ment el otthon a szél, és ezért nyilvánosan gondolta elengedni a demagóg buborékot. Azzal kapcsolatban, hogy micsoda dolog Eva Rezesova házi őrizete. S lássunk csodát, hirtelen vissza is vitték az előzetesbe. Demonstrálandó, hogy milyen az, amikor egy nyikhaj politikus adhat büntetésvégrehajtási megrendelést a jogállam sírgödrének a szélén.

Önmagában lehet azt vitatni, hogy az ítélet, amivel a részegen vezető, majd több ember halálát követelő balesetbe szálló milliomosnőt „megkínálták” arányos-e a tettel, amivel vádolták. Az is nyilvánvaló, hogy sokak szerint nem, míg mások szerint igen. S szinte biztosan van arra mód, hogy az ügyészség akár súlyosbításért fellebbezzen. Munkaköri lehetőségeivel élve, és nem azért, mert egy politikus elböffenti magát. Mármint egy valóban független ügyészség esetében. Függetlenül tehát attól, hogy az ügyészség utólag miként „papírozza le” az esetet, Rogán Antalnak, a felkorbácsolt közhangulat szellemlovasának a feltűnéséig volt egy érvényes bírósági döntés. Arról, hogy a gyermekeit is ideköltöztető nőt házi őrizetben elég megőrizni a végleges ítéletig. Az, hogy az élet körülményei milyenek, az mindaddig nem kellene, hogy számítson, amíg jog előtti egyenlőségről, illetve a koncepciós, politikai megrendelésekkel befolyásolt eljárások mellőzéséről beszélhetünk. S amíg beszélhetünk.

A jelen eset tehát legalább kétfelé választható. Az egyik az elkövető tette, és életkörülményei, melyet a közvélemény akár egymással is súlyozva megítél. Nem egy esetben a médián keresztül manipuláltan. Az elkövető életkörülményei ugyanis megfizethetővé teszik a luxusautót, a piát, és a legjobb ügyvédeket. Azonban nem csak milliomosok szeme elé ereszkedik le vörös köd, ha isznak. S ebből a szempontból pontosan annyira kár az úton kiégett autóban meghalt négy emberért, mint a kocsmai késelések áldozataiért. A jogegységi kívánalom jogosan igényelne azonos elbírálást. Ehhez nem Rogán Antal, és a mögötte lihegve tapsoló kormányzati gombnyomogatók kellenének, hanem egy egységesen működő jogrend. S ez van a másik kupacban. Miközben a két részkupac jobbára független egymástól. De nem Rogán Antal hatalmi pávatáncától.

Az, amikor egy kormánypárti, a kialakult jogrendért felelős politikus házhoz megy tüntetni a kialakult helyzet ellen, akkor világos, hogy magát a jogrendet támadja. Mely támadást hatékonnyá tesz az a mellékkörülmény, hogy kezében a parlamenti csákány a jogrend alapjainak a felszedéséhez is. Visszaélve a kialakult közhangulattal, és látszólag a tömeg nyomásának engedve. Valójában a saját és vezére mozgásterét még csökkentő lehetőségek réseit egyre bezárva. Kihasználva egyben azt a kommunikációs lehetőséget, hogy amennyiben az ellenzék felszólal az ügyben, akkor a bűnösök védnökeként lehet a jogrendért megszólalókat feltüntetni. Ellenük fordítva a közvéleményt. Az pedig ebből a szempontból nem játszik, hogy ezzel a szélsőjobb eszközkészletéhez zárkózik. Boldog tudatlanságot mímelve, és mosolyogva a történelmi tanulságokon. Azon, hogy a szélsőségeket nem lehet büntetlenül felhasználni a személyes hatalom érdekében.

Azonban ezen utóbbi gondolatok kapcsán nem lehet elhallgatni az ellenzék felelősségét. Azt, hogy a szélsőséges erők által feldobott féligazságokra nem adott a gazságoktól mentes alternatív válaszokat. Hagyva a szélesre tárt ajtót a csendőrnosztalgiás gárdavonulások előtt. S teret engedve annak az aljas politikának, ami az emberi jogokért, a jogrendért való kiállást az ellenzék bűnösmentő akcióiként akarja láttatni. Mely folyamatban visszaütnek azok az esetek, mint amikor az MSZP a jobbik malmára engedte a vizet a NAV-vizsgálatokkal kapcsolatban. Mely kapcsán az újabban feldobott labda is elszállt a magasba. Kocsis Máté, részben a korábbi nem-aláírásra hivatkozva telt orcával nyilatkozik arról, hogy az ellenzék miatt nem lehet vizsgálódni a milliárdok után. Miközben egyetlen ellenzéki erő nem reagál azonnal. Azzal, hogy „Öcsisajt, a kétharmaddal Ti obstruáltátok a meghallgatást, és ugyanezzel a kétharmaddal miért nem ezen törpöltök Rogán népszerűség-haknijának helyette? He!” Pedig még itt is volna mit keresnie az ellenzéknek. Az emberek megszólítása ugyanis aligha megy másként, mint az embereknek beszélve.

Akkor talán az ellenzék feltehetné azokat a kérdéseket, melyek ott vibrálnak a neten is. Például, hogy vajon indokolt volt-e a Vizoviczki-csapat büntetését enyhíteni? Vajon Rogán Antal ebben az ügyben is fel kíván lépni? Vagy a Debrecenben is korrupciógyanúba keveredett vállalkozó és csapata esetén tiszteletre méltóbb a jogrend a Fidesz frakcióvezetője számára? Esetleg a belvárosi polgármester nem kapott vezérétől felhatalmazást a diszkókirály ügyében? S bár ezek a kérdések talán szintén a jogrend politikai meghágásáról szólnak, azért a Fidesz-politikusok válaszolhatnának rájuk talán. Elvégre a frakcióvezető már úgyis lendületben van a fűnyíróval. Aki ugyanakkor elérte, hogy Rezesova bármilyen ítéletsúlyosbítást üldöztetésként, politikai koncepciós eljárásként tüntessen fel. Elmenve a nemzetközi bíróságokra és ezzel megúszva sok mindent csapolhatja meg az adófizetők pénztárcáját. Köszönjük EmeseTóni!

Romhányi József: Állati jogok
Törvényről és jogról vijjogott a héja,
és ettől égnek állt a jérce taréja.
Mert tudta, hogy ebből származnak a bajok.
Ez a törvény vérzik, és ez a jog sajog.

Andrew_s

8 megjegyzés:

  1. "a felkorbácsolt közhangulat szellemlovasának a feltűnéséig volt egy érvényes bírósági döntés. "
    Igaz, azonban az is, hogy érvényes volt, de nem volt jogerős, mégpedig az ügyészség fellebbezése folytán.
    Az viszont tényleg gáz, hogy egy nem jogerős bírósági döntést Rogán - akárcsak vezére - kritizál.

    csendes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. S az is "fura", hogy a fellebbezésnek azonnal helyt adtak, mihelyest Rogán leadta a megrendelést.

      Geo

      Törlés
    2. Ne legyél rosszindulatú. A fellebbezés már jóval korábbi volt (kihirdetéskor), és a büntetőeljárásról szóló tv. szerint a szabadság korlátozó, vagy azt feloldó intézkedés elleni fellebbezést haladéktalanul szokták elbírálni (haladéktalanul elutasítják, vagy helyben hagyják).
      Csendes

      Törlés
    3. Két eset lehetséges.
      a/ Rogán megjelent a színen és a korábbi fellebezés papírjait előkapva sebtében házhoz mentek.
      b/ Rogán tudta, hogy úton vannak a Rezesovát majd visszakísérő rendőrök, és a már folyamatban levő ügyet meglovagolva odament arcoskodni és kampányolni kicsit.

      Ezen a szinten, bocs, de nem hiszek a véletlenekben.

      Geo

      Törlés
    4. Harmadik opció, hogy Rogán megtudta "véletlenül" az ügyészségtől a döntést, s Habonyék jó ötletnek találták az őszinte felháborodást kampányfogásnak eladni.

      Törlés
    5. Egen! Egy szerencsés "véletlen"....

      Törlés
  2. Azt viszont érdemes lesz megnézni,, hogy a Vizoviczky-féle vállalkozások milyen tulajdonosváltáson mennek keresztül most, hogy elengedték.

    VálaszTörlés