2013. december 27., péntek

Hoffmann Rózsa, az opportunista

Forrás: hvg.hu
A gyermek felnövekedvén sok mindent megtanul. Alkalmasint a szegregáció is egyfajta tanulás eredménye. Tehát az elfogadás is megtanulható. Amihez komoly muníciót adtak a cserdi cigányok Budapesten. Sajnos azonban Hoffmann Rózsa nem ilyen emelkedett szellem jegyében tartotta meg saját évértékelőjét. Inkább csatlakozott a nyakig iszapban is hurráoptimista balgák táborához, melyről a központi nemzeti hírcsatorna kétrészes tudósítást közölt.

A közzétett szöveg alapján nehéz elhinni, hogy az év közben, a mostani közlés szerint, saját kérésére lefokozott államtitkár-asszony komolyan gondolja sorai komolyságát. Már maga a lefokozása is olyan előzmények, az akkor még nem kellően felszalámizott diákság tüntetése, nyomán következett be, ami világosan jelezte alkalmatlanságát. A felsőoktatásból való kipenderítése ugyanakkor egyfajta vezéráldozatként következett be. Ez világos volt már akkor is. Részlegesen pozíciót áldoztak a diákság előtt. Látszateredményt biztosítva az egyik oldalon, és teret engedve egy igazi keményvonalas szolgának. Klinghammer ugyanis aligha más, mint egy kőkemény bürokrata a klasszikus fajtából. Felfele nyal, és lefele vasbakanccsal tapos. Ez világosan látszott a felsőoktatásban keresztülhajtott oktatáspolitikán. Pozícióba kerülése ugyanakkor Hoffmann szerepét is jobban megvilágíthatja. S azért érdemes talán inkább a szerepnél, és az embernél leragadni, mert szakmaiság oldaláról amúgy is többször szóltam róla, és a jelen nyilatkozat ökörségeit is bőven fogják másutt taglalni.

Alighanem sokkal lényegesebb lehet a teljes rendszer jellemzésére az, hogy Hoffmann Rózsa pozíciót kaphatott egyáltalán. Az, hogy olyan társtettest kapott ehhez az oktatáspolitikában, mint az egykori rektor, az inkább csak árnyalja a képet. Ugyanis maga Hoffmann Rózsa is iskolai vezető volt. Egy olyan korszakban, amikor az iskola a szocialista embertípus kifaragásáért létezett. Aminek következtében egy iskolai vezetőnek igen szoros kapcsolatokat kellett ápolnia az MSZMP-vel. Akár tagja volt a Pártnak, akár nem. De leginkább tagja volt, mert a karrier-pressziók ebbe az irányba hatottak. Aki tehát kellően opportunista és kellően törtető volt, az belépett a Pártba. Márpedig az, aki önéletrajza alapján Művelődési Minisztériumban főelőadóként dolgozott az 1970-es években, majd onnan tudott bepottyanni egy igazgatóhelyettesi, majd egy igazgatói székbe, az kellően megbízható elvtárs, illetve elvtársnő kellett legyen. No meg, törtető. Érdemes lehet ugyanakkor megjegyezni, az MSZMP-től függetlenül, hogy az említettek alapvetően igazgatási pozíciók.

Ennek két valószínűsíthető következménye van ugyanis. Az egyik, hogy Hoffmann Rózsának aligha lehet komoly tanítási gyakorlata. Mármint olyan tanítási gyakorlata, amit gyermekek között, a mindennapok személyes bajaival küzdve szerzett. A pedagógusok napi munkájával kapcsolatos tapasztalatai tehát nagy valószínűséggel közvetettek. Amikor tehát úgy próbál fellépni, mint olyan, aki „közülük való”, az aligha több egyszerű szemfényvesztésnél, kommunikációs trükknél. Egyben azt is megmagyarázza, hogy miért hiszi támogatásnak a kiválogatott hallgatóság szervilista hallgatását, illetve ütemezett tapsait. Egyszerűen ezt szokta meg, és nem érzi, nem látja a különbséget a támogatás, és annak kikényszerített látszata, csalfa visszfénye közt. Ez alkalmas jelöltté teszi a hierarchia közkatonájának a szerepére, mivel a személyes ismeretei, és az ezekből fakadó kételyek, önálló gondolatok, nem zavarják a parancsnoklási láncban betöltött szerep ellátásában. Ráadásul, mivel Párt-hierarchia által uralt szakigazgatásban szerzett korábban tapasztalatokat, természetesnek tekintheti a politika és szakmaiság viszonyában az előbbi egyeduralmát. Valószínű tehát, hogy egy fikarcnyi disszonanciát sem okoz a lelkében a politikai utasítások maradéktalan végrehajtása.

Azt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint saját szervezetváltásai, hogy egy lokális hatalmat ígérő erőhöz bármikor csatlakozni képes. Ott pedig a neofita seprűk lelkesedésének látszatával hajlandó akár az abnormát is túlteljesíteni. Amikor a bennfentesek már sejthették, hogy a karriernek nem biztosan záloga többé az MSZMP, akkor Hoffmann Rózsa is megvilágosodott. Az első Orbán-kormány ideje alatt a Fidesz tagjainak sorába lép, és onnan vitorlázik át a KDNP-be. Gyarapítva azok sorát, akiknek Orbán-függetlensége finoman szólva is kétséges a klerikális platformban. Ezzel a Fideszből való KDNP-be pottyanással azonban nincs egyedül, és önmagában még csak komoly pártváltásnak sem tekinthető, ha a két párt viszonyát szemléljük. Mely viszonynak legékesebb jele volt legutóbb a Fidesz-ben eldöntött KDNP-lista. A közoktatásért felelős kormánytag szempontjából inkább zárójeles megjegyzésként érdemes csak megjegyezni, mint a pozícióharcra való elvtelen képesség jelét. Hoffmann Rózsa igazgatási életútjának is zárójeles következménye. Alkalmasint a magyar oktatás jórészét is zárójelbe tevő következménye.

Az igazgatási előéletnek lehet egy sokkal komolyabb, és a tanítási gyakorlathoz hasonlóan szintén csak valószínűsíthető utózöngéje. Nem más, mint a személyes információbank. Az ismeretségek és az emlékezet. Minisztériumi főelőadóként számos más, például iskolaigazgatói helyet betöltő emberrel hozhatta össze a sors. Néhányan talán máig lekötelezettjei lehetnek az alattuk levő székért. Amire esetenként ráerősíthet az is, hogy Hoffmann Rózsa jelenleg szintén olyan pozícióban van, ami az említett székek lábainak kirugdalását is lehetővé teheti. Miközben az államtitkárasszony esetleg mások esetében is tudhat akár informális előzményeket a székfoglalásokról. Márpedig ezek az ismeretek aranyat érhetnek akkor, ha közvetlen eredményt kell elérni. Letörhet ellenállást éppen úgy, ahogy lehetőséget ad a hatalmi manipulációra. Ahogy Semjén Zsolt disszertációjának kapcsán is elég hatásosnak látszott Hoffmann Rózsa kiállása. Ez egyrészt nyilvánvaló, és később pozícióra, védelemre váltható szívesség, másrészt hatalmi demonstráció is lehetett. Elvégre lehetnek még néhányan, akár intézményi csúcson is vezető pozícióban olyanok, akiknek a végzettségével kapcsolatban felmerülhetnek kérdések. Hoffmann Rózsa pedig korántsem olyan életutat tudhat maga mögött, aminek során ne szerezhetett volna, akár csak ismerősök ismerősén keresztül, fontos információkat. Végzettségekről, Pártban betöltött szerepekről. Márpedig a pedagógusok hallgatása, az intézményi vezetők behódolása, az érdekképviseletek annulálhatósága egyértelműen azt jelzik, hogy az államtitkár-asszony tudhat valamit. Kiről mit.

De ez utóbbi egyben magyarázatot adhat arra is, hogy a nyilvánvaló pozíciógyengülés ellenére miért maradt Hoffmann Rózsa mégis államtitkár. Egy kontraszelekciós útra lépett kemény hierarchiában, egy hiperhierarchikus rendszerben ugyanis nyilvánvalóan karrierelőnyt jelent, ha valakinek nincsenek szakmailag kényes kérdései, de kellően kézben tudja tartani a hozzárendelt emberek munkahelyi életének fonalait. Márpedig, ha a vélelmezett helyzet fennáll, akkor Hoffmann Rózsa ideális jelölt egy államtitkári posztra. Arról persze vannak tapasztalatai sokaknak, hogy a kontraszelekció milyen eredménnyel jár hosszú távon.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook