2013. november 19., kedd

Választást nyert az MSZP...

... a Fidesz-Jobbik koalíciónak

A Fidesz könnyen lehet, hogy véglegesen megnyerte a jövő évi választásokat. Ráadásul úgy, hogy semmi további törvénymódosításra nincs szükség, mivel a Jobbik megoldotta ezt a problémát. Egy egész egyszerű húzással, ami nagyjából Piszkos Fred logikáját követte. Lecsaptak egy labdát, és az egyenesen az MSZP fején landolt.

Azok után ugyanis, hogy Ángyán József már közel egy éve egy megegyezési rendszer alá vette a Fideszt és az MSZP-t, a milliárdos adócsalások ügyében is ütött ezen a vason. Annak „örömére” megszólalva, hogy az MSZP sem támogatta az esetleges visszaélések kivizsgálását. Márpedig nehéz megmagyarázni, hogy amennyiben nem érintett az egykori Fidesz-kormánytag által emlegetett közös maffia-rendszerben, akkor miért ne támogatná az LMP által felvetett vizsgálóbizottság felállítását. A saját magyarázatuk szerint azért, mert a Jobbik aláírta a kezdeményezést. Amely magyarázat vagy igaz, vagy nem, de azért nagyon légből kapott pótcselekvésnek tűnik. A Horváth András kiugrott NAV-ellenőr vádjaival kapcsolatos eljárást, és elkövetési értéket nézve mindenképpen. Ráadásul az MSZP ismét levizsgázott helyzetértékelésből. Ezen a látszaton keveset javít az, hogy elvben támogatnának egy vizsgálóbizottságot.

Ha ugyanis annyira érdekeltnek éreznék magukat a kormányhoz közeli visszaélések kivizsgálásában, és mentesnek az esetleges sárcseppektől, akkor akár elé is mehettek volna a kialakult helyzetnek. Például nem azzal, hogy utólag biztosítják az LMP-t, hogy majd támogatnak egy bizottságot, hanem sokkal inkább azzal, hogy maguk kezdeményeznek egy hasonló vizsgálatot. Megelőzve az LMP-t. Valamint mindenki mást is. Eleve biztosítva a jóhiszeműséget, és elhárítva azt a vádat, hogy nem érdekük az adóvisszaélések kiderítése. Ahogy a maszatolás, az időhúzás látszatát is elkerülhették volna. Természetesen bárki mondhatja, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Azonban egy kormányzásra készülő pártban vagy van annyi szakértő, hogy egy kialakult helyzetre akár rögtönözve is rámozduljanak, vagy kár görcsölni. A kormányzás során sem fog mindenki előre engedélyt kérni a meghunyászkodásra. Mármint demokratikus körülmények között. Ugyanakkor az MSZP-re rávert labda kráteréből a teljes ellenzékre is hullik pár sárdarabka. Még akkor is, ha a Fidesz, érthetően, nem fogja szorgalmazni a vizsgálatokat. A közhangulat alakításához ezen a ponton nem kell már a Selmeczi-féle kommunikációs gárdának szinte a kisujját sem megmozdítani.

Az ugyanis szinte biztos, hogy a Jobbik alaposan ki fogja használni a helyzetet, és azonnali hatállyal taccsra tesz minden MSZP-s kezdeményezést. Lett légyen az kísérlet Horthy szentté avatásának a megakadályozása, vagy a távolsági buszok menetrendjének újragondolása. Ráadásul Bajnai libáihoz képest ez egy kézzelfogható, és friss élményként lesz bármikor kijátszható kártya. Az „MSZP kiállt az adócsalók mellett” felirattal. Ahogy az LMP-nek sem lesz más lehetősége, mint előre menekülni. A jelenleg kialakult ellenzéki blokkban helyett kapó PM-en ütni meg akár még szimpatikus is lehet az LMP-s vezetésnek. „Vesszenek az árulók” jeligére. Hangoztatva, hogy bár a szélsőségeket elítélik, a milliárdos adócsalásokban mégsem nyújthatnak segédkezet. Ami ráadásul retorikailag alig támadható álláspont Még akkor is, ha a jelenlegi bátor kiállás mögött egy majdani hármas koalíció képe, és a vele megszerezhető képviselői fizetések lebegnek fényesebben a légben.

Az Együtt-PM természetesen megtehetné, hogy szakít az MSZP-vel. De ehhez már késő. S ebből a szempontból Gyurcsány korábbi kijelentése a pártpénzekkel kapcsolatban felértékelődhet. Ott is a Jobbik döntött úgy, hogy kezdeményez egy vizsgálóbizottságot az ügyben. Holott az MSZP akkor is megléphette volna ezt a kezdeményezést. Ráadásul a saját finanszírozásának tisztázása érdekében. Elkerülve a kínos magyarázkodásokat, és a még kínosabb látszatot. Azt, hogy az adócsalások mentén összeért a kör. Annak a pénzlapátoló futószalagnak a köre, mely mellett a Jobbik olvashatja a névsort. Részben megúszva a saját átvilágítását, részben politikai üldöztetéssé konvertálva az esetleges pénzügyi piszkálásukat. Kétségtelen stratégiai nyertesként szállva ki a hatalmi játék jelenleg lezárult köréből.

Ezen az sem sokat változtat, hogy Ángyán József, és szövetségesei, hivatalosan is kibontják a TESZ (Tisztesség és Emberség Szövetsége) zászlaját. Túl sok vizat aligha fognak felkavarni. Sokkal inkább egyfajta tisztára mosott kezek egylete szerepet kapnak valószínűleg. Amennyiben pedig túl hangossá válnának, akkor Ángyán József még mindig megfogható a valamikori kormányzati tisztségén keresztül. Ha pedig tényleges tömegbázisuk alakulna ki, akkor még mindig előttük lehet a pálya a „tiszta gárda rendes árja” mozgalomhoz való csatlakozáshoz. Mert gyanítható, hogy a Jobbik addig fogja ütni a vasat, amíg ki nem hűl. Rájátszva a létező csendőrnosztalgiára, az emberek elkeseredettségére, és kihasználva az ellenzék stratégiai balfékségét, választalanságát, bénultságát. Ami lassan tényleg olyan képet mutat, mintha tényleg nem akarnának választást nyerni.

Szinte tudatosan rombolva mindent, ami egy esetleges győzelemhez vezethetne. Ami, gazdaságilag lehetne akár egy tudatos választás is. De akkor számot kell vetni azzal is, hogy a 2014-es választás lehet talán az utolsó esély. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy azt követően éppen olyan demokratikus választások lesznek, mint a sztálini Szovjetunióban. A szélsőségeseit „roll out”-tal kiszervező Jobbik előtt pedig ott virít majd a hatalomba vezető útként a fideszes koalíció.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése