Orbán követte Vonát Isztambulban

Orbán Viktor ellátogatott Törökországba. Egy kicsit, az éghajlati különbségek miatt talán a személyes rezsicsökkentését gondolta így elősegíteni. A szállingózó hírek sem szólnak egyelőre elbakizott kézcsókról. Szinte már unatkozva pipálgathatnánk ki a frázispufogtatásokat, ha nem jönne hír egy díszdoktori avatásról. Mégpedig az egyik legrégebbi török egyetemen.

A Marmara (Márvány) egyetemet szakiskolaként 1883-ban avatták, és többek között bányászati képzés is zajlott a falai között. Mára azonban igazi multikulturális oktatási központtá vált, és több nyelven is zajlik ott az élet. Magyarul ugyan nem, de ez mit sem von le a magyar-török kapcsolatok jelentőségéből. Azoknak a kapcsolatoknak a jelentőségéből, melyek komoly történelmi múltra tekinthetnek vissza. Elég egy telefonkönyvben a „Török” vezetéknevűek számára pillantani, hogy a magyar és a török történelem komoly összefonódásokat mutat. Többek között a törököknek köszönhetjük azt a felismerést, hogy a magyarok összefogásához nemzeti tragédia kell. Mert „nekünk Mohács kell”. De a törököknek köszönhetünk sok minden mást is. Elég ehhez a még mindig üzemelő fürdőinket számba venni, vagy elmerengeni egy disznótoros tál felett. Beleértve a „magyaros” ételek idegenből származó alapanyag és fűszerigényét is.

Erről nem annyira emlékezett meg a miniszterelnök. Holott alighanem több valóságtartalma lett volna, mint annak a kijelentésnek, hogy az országnak nem sokkot, hanem az átalakulás lehetőségét jelentette az Európát megrázó válsághullám. Hacsak nem úgy értette, hogy neki személyében lehetőséget jelentett a kétharmados parlamenti többség megszerzésére, és annak segítségével leküzdenie azt a sokkot, ami a korábbi vereséget követte. De ez nyilván csak egy sarkított értelmezése az ott, szinte zárt körben elhangzott mondatoknak. Az egyetemen oktató több ezres tanári gárdát, és a közel hatvan ezres hallgatói létszámot tekintve az MTI által közölt „több tucat egyetemi oktató és hallgató” aligha jelenthetett nagy érdeklődést arra, hogy az orbanizmus „jobban teljesít az európai átlagnál”. A díszdoktori azonban nem ezért járt ki, hanem a török-magyar kapcsolatok elősegítéséért, valamint azért, mert „támogatja Ankara európai uniós csatlakozási törekvéseit”. Magyarul a szokásos protokollrizsa.

Ugyanakkor érdemes talán emlékezni arra, hogy Orbán Viktor nem az első magyar politikus, aki a közelmúltban megfordult az isztambuli egyetemen. 2013. novemberének elején egy másik jobboldali politikus ugyancsak előadást tartott. Vona Gábor egy dékáni plakettel gazdagodott annak alkalmából, hogy megemlékezett a türk-magyar kapcsolatok történelmi hagyományairól. Egyben támogatást verbuválva a székelyek szabadságharcához. Ugye? Ha ezt a valamikor három részre szakadt ország erdélyi fejedelmei megélhették volna? Habár a reálpolitika jegyében talán meg is értenék. Ki tudja? Talán még a főturáni színben megjelenő Jobbik-vezért is elviselnék. Egy darabig. Az azonban mindenképpen megfontolandó, hogy Vona Gábor elmondhatja: Viktor, ezen az úton követni fogsz. Függetlenül attól, hogy a Jobbik vezetője az iszlám küldetéstudatnak tett gesztusokat Isztambulban. De az vesse rá az első kavicsot, aki elhiszi, hogy a politikusnak nem kell a nyíltszíni taps.

Azon persze lehetne egy kicsit még fanyalogni, hogy Orbán ott lett díszdoktor, ahol korábban a Jobbik vezetője vendégszerepelt. De valószínűleg ennek nincs nagy jelentősége. Nemzetközileg ugyanúgy a kötelező protokoll-tiszteletkörök részeit képezik a látogatások. Sokkal jelentősebb az, hogy a látogatásokból milyen hazai kommunikációs trófeát tudnak faragni a hívek számára. S az, hogy ebből a hazai politika és gazdaság számára milyen üzeneteket közvetítenek. Márpedig ebből a szempontból elég uborka-szezoni hír Orbán Viktor törökországi látogatása. Még ha Afrikába utazott volna. Ott már majdnem olyan meleg az éghajlat, ahova jó páran szívesen küldenék. Különösen így télvíz idején, a megfagyás elleni rőzsegyűjtésért kiszabott rendőri büntetések korában.

Andrew_s