Antall József halálának évfordulóján
konjunktúrája van az őt méltató megemlékezéseknek. Nem egy esetben összekeverve
az embert és a politikust, és a megemlékezések egy részében pedig sokkal inkább
a mának szóló látványpékség elemeit keverve bele a megemlékezésekbe. Mintegy
megpróbálva a rendszerváltás utáni első miniszterelnök emlékével megfizettetni
a felejtés bérét.
Holott a Antall József önerőből is elég
megosztó politikát folytatott, amely az érzelmi gazdaságpolitikával, illetve a
szélsőjobboldal felé gyakorolt gesztusokkal igen sok kárt okozott az országnak.
S ebből a szempontból kétségtelenül igazat szólt Orbán Viktor, hogy „egykori miniszterelnök
öröksége ma is ható erő”. A zsellérnosztalgia jegyében szétvert
mezőgazdaság és élelmiszeripar, a teljes keleti piacot feladó gazdaságpolitika
nyomán kisarjadt nagyszámú munkanélküliség hatása éppen úgy máig hat, mint az
ügynökügyek zsebre tett, zsarolásra bármikor felhasználható borítékjai. Ha
tehát Orbán Viktor ezekről emlékezett volna meg, akkor akár éleslátását, a
múlttal való szembenéző-képességét is dicsérhetnénk. A halottra emlékezve
persze azt is megtehette volna, hogy méltatja az embert, és békén hagyja a
politikát. Azonban a beszédére felkészítő kommunikációs szakemberek talán úgy
látták: itt a kiváló alkalom, hogy önmagával se kellejen szembe néznie.
Megfizetve a felejtés említett bérét, de
elfeledkezve arról, hogy az emlékezett törlése nem olyan, mint kirendelt
tapsolók. Nem parancsra működik. A felejtés sem. Legfeljebb azt lehet elérni
parancsra, hogy az emberek hallgassanak. De erre sokkal jobb, és
demokratikusabb megoldás, ha nem provokálják az emlékezést. Ehhez azonban úgy
tűnik nem volt ereje a miniszterelnöknek. Holott, ha hallgatott volna...
Például nem téve olyan kijelentést, hogy „Ha az őt ma méltató, de életében
gúnyoló szocialista és liberális politikustársaimat hallgatom, úgy tűnik, hogy
csak a halott jobboldali lehet jó jobboldali”. Ugyanis Antall József
politikai szerepvállalásának idején a Fidesz, és annak vezetője még
liberálisnak definiálta magát. Elutasítva mindent, ami konzervatív, és
gúnyolódva azon az egyházon, melynek most széles nyelvcsapásokkal tisztítja az
ősszáját.
Az utóbbi illusztrálására elegendő a mára
Orbán-klasszikussá vált „Csuhások térdre,
imához!” felkiáltásra emlékezni. Melyet „szépen” illusztrál a Jézussal
kapcsolatos blaszfémia
is a jelenlegi miniszterelnök akkori önmagának a részéről. Antall József azon
kijelentésével kapcsolatban, hogy 15 millió magyar miniszterelnökeként
definiálta magát, mi más lehetett volna gúnyosabb, mint az orbáni Fidesz
kivonulása a Parlamenti ülésteremből 1990. június 4-én. Annak kapcsán, hogy
Szabad György, az Országgyűlés MDF-es elnöke, Trianonra emlékezve kért egy egyetlen
perces megemlékezést. Igaz, akkor még Orbán Viktor személyes karrierje nem
igényelte az egyházak támogatását, és a határon kívüli magyarok szavazatát.
Hogy is van az a mondás a hatalmi üléspontokról és álláspontokról? A kormányfő
személyes álláspontja minden esetre jócskán megváltozott azóta, hogy felütötte
fejét a Fidesz a parlamenti politizálásban. Így tulajdonképpen egyfajta
önvallomásnak is felfogható az őt ma méltató, de akkor magát liberálisnak
hazudó politikustól elhangzott idézet.
Azzal a kis eltéréssel, hogy számára nem a
jobboldalról vagy baloldalról szól a világ, hanem hívekről és ellenségekről.
Akkor a liberalizmusban, ma a díszkereszténységben látja azt az erőt, ami
híveket toboroz számára. Pontosan úgy, ahogy az akkor gúnyolt MDF-el, illetve
FKGP –vel is koalícióra lépett, amikor a hatalmi ambíciói úgy kívánták, és
ahogy ma a KDNP-t darálja le. Mert úgy hiszi, hogy a honi politikában, mint a
Hegylakóban, csak egy maradhat. S az az egy csak Orbán Viktor lehet a
miniszterelnök szerint. Ha ehhez Antall Józsefre emlékezve kell belerúgni a mai
ellenségeibe, akkor megteszi. Tudomásul véve, hogy az oldalvágás alighanem az
Antallra szintén megemlékező Bajnai
Gordonnak szólt. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy ha Antall József ma is
élne, akkor a rendszerváltó miniszterelnök akkori hibáival lenne tele a
tömegtájékoztatás. Miközben a Fidesz éppen az MSZP-vel készülne koalícióra a
vezetőjét el nem vesztett MDF-el szemben.
De igen. Tudom. A „ha” és a „volna” nem
történelmi kategóriák. Így nem is lehet tudni, hogy mi történt volna akkor, ha
ma nem Antall József emlékével, hanem a politikussal, mint parlamenti
tényezővel szembesülne Orbán Viktor. Az azonban világosan látszik, hogy
szerinte a világ mindent elfelejt akkor, ha ő csettintve ezt igényli. Persze,
megtehetné, hogy nem provokálja az emlékezést. De ezt meg már írtam. Az
önmérséklet pedig nem orbáni kategória.
Andrew_s
"Az Antall-Boross-k ormány kormányzati tevékenységéhez kapcsolódik az ÁVÜ működésének első teljes éve, az 1992-es privatizációs törvénycsomag, az ÁV Rt. megalapítása, a kárpótlás törvénybe iktatása és a folyamat elindítása; a bank- és adóskonszolidác ió, az MRP-törvény, az E-hitel, a KRP.....
VálaszTörlésA mezőgazdaság privatizációja, a falu tragédiája.
A szövetkezetesít ésnél alkalmazott-hoz hasonló, kíméletlen állami erőszakkal verték szét a termelőszövetke zeteket.
Európa egyik legjobb mezőgazdaságána k a szétverése okozója a szinte megoldhatatlan agrár válságunknak, a falu mérhetetlen, most már robbanással fenyegető szenvedésének.
A közvagyon zömét – a nyereséges részét - szinte teljesen az Antall-kormány idején adták el, ténylegesen akkor indult a privatizáció.
A privatizáció hazai és külföldi szerencsései – beleértve a privatizációs bevételeket folyó kiadásai fedezésére használó kormányt is - nem a birtokba vett, gazdátlan "állami tulajdonon" osztoztak, hanem a nyugdíjasok öregségükre gyűjtött vagyonán és minden dolgozóén, az általa már ledolgozott évek arányában.
Érdemes ezen elgondolkoznunk , igaz az emberek annak idején ezt inkább csak érezték és nem tudták."
Igen. A TSz-ek szétszedése majdnem annyira hatalmi nyomásra ment, mint a megalkotásuk, stb.
TörlésA privatizáció már a Német kormány idején megindult.
VálaszTörlésCsak ennyi, kiegészítésként.
Arányaiban 1990 után zajlott a többség. A mezőgazdaságban és élelmiszeriparban biztosan, mert bár egyes célgazdaságok osztatlanul korábban is kikerültek az állami igazgatás alól, a keleti piac szétrobbantása biztosította a termelési alapok olyan értékvesztését, ami olcsó és tömeges eladást, illetve könyvszerinti értéken kis veszteségű szétszabdalást lehetővé.
Törlés