Antall József halála az orbáni felejtés bére

Antall József halálának évfordulóján konjunktúrája van az őt méltató megemlékezéseknek. Nem egy esetben összekeverve az embert és a politikust, és a megemlékezések egy részében pedig sokkal inkább a mának szóló látványpékség elemeit keverve bele a megemlékezésekbe. Mintegy megpróbálva a rendszerváltás utáni első miniszterelnök emlékével megfizettetni a felejtés bérét.

Holott a Antall József önerőből is elég megosztó politikát folytatott, amely az érzelmi gazdaságpolitikával, illetve a szélsőjobboldal felé gyakorolt gesztusokkal igen sok kárt okozott az országnak. S ebből a szempontból kétségtelenül igazat szólt Orbán Viktor, hogy „egykori miniszterelnök öröksége ma is ható erő”. A zsellérnosztalgia jegyében szétvert mezőgazdaság és élelmiszeripar, a teljes keleti piacot feladó gazdaságpolitika nyomán kisarjadt nagyszámú munkanélküliség hatása éppen úgy máig hat, mint az ügynökügyek zsebre tett, zsarolásra bármikor felhasználható borítékjai. Ha tehát Orbán Viktor ezekről emlékezett volna meg, akkor akár éleslátását, a múlttal való szembenéző-képességét is dicsérhetnénk. A halottra emlékezve persze azt is megtehette volna, hogy méltatja az embert, és békén hagyja a politikát. Azonban a beszédére felkészítő kommunikációs szakemberek talán úgy látták: itt a kiváló alkalom, hogy önmagával se kellejen szembe néznie.

Megfizetve a felejtés említett bérét, de elfeledkezve arról, hogy az emlékezett törlése nem olyan, mint kirendelt tapsolók. Nem parancsra működik. A felejtés sem. Legfeljebb azt lehet elérni parancsra, hogy az emberek hallgassanak. De erre sokkal jobb, és demokratikusabb megoldás, ha nem provokálják az emlékezést. Ehhez azonban úgy tűnik nem volt ereje a miniszterelnöknek. Holott, ha hallgatott volna... Például nem téve olyan kijelentést, hogy „Ha az őt ma méltató, de életében gúnyoló szocialista és liberális politikustársaimat hallgatom, úgy tűnik, hogy csak a halott jobboldali lehet jó jobboldali”. Ugyanis Antall József politikai szerepvállalásának idején a Fidesz, és annak vezetője még liberálisnak definiálta magát. Elutasítva mindent, ami konzervatív, és gúnyolódva azon az egyházon, melynek most széles nyelvcsapásokkal tisztítja az ősszáját.

Az utóbbi illusztrálására elegendő a mára Orbán-klasszikussá vált „Csuhások térdre, imához!” felkiáltásra emlékezni. Melyet „szépen” illusztrál a Jézussal kapcsolatos blaszfémia is a jelenlegi miniszterelnök akkori önmagának a részéről. Antall József azon kijelentésével kapcsolatban, hogy 15 millió magyar miniszterelnökeként definiálta magát, mi más lehetett volna gúnyosabb, mint az orbáni Fidesz kivonulása a Parlamenti ülésteremből 1990. június 4-én. Annak kapcsán, hogy Szabad György, az Országgyűlés MDF-es elnöke, Trianonra emlékezve kért egy egyetlen perces megemlékezést. Igaz, akkor még Orbán Viktor személyes karrierje nem igényelte az egyházak támogatását, és a határon kívüli magyarok szavazatát. Hogy is van az a mondás a hatalmi üléspontokról és álláspontokról? A kormányfő személyes álláspontja minden esetre jócskán megváltozott azóta, hogy felütötte fejét a Fidesz a parlamenti politizálásban. Így tulajdonképpen egyfajta önvallomásnak is felfogható az őt ma méltató, de akkor magát liberálisnak hazudó politikustól elhangzott idézet.

Azzal a kis eltéréssel, hogy számára nem a jobboldalról vagy baloldalról szól a világ, hanem hívekről és ellenségekről. Akkor a liberalizmusban, ma a díszkereszténységben látja azt az erőt, ami híveket toboroz számára. Pontosan úgy, ahogy az akkor gúnyolt MDF-el, illetve FKGP –vel is koalícióra lépett, amikor a hatalmi ambíciói úgy kívánták, és ahogy ma a KDNP-t darálja le. Mert úgy hiszi, hogy a honi politikában, mint a Hegylakóban, csak egy maradhat. S az az egy csak Orbán Viktor lehet a miniszterelnök szerint. Ha ehhez Antall Józsefre emlékezve kell belerúgni a mai ellenségeibe, akkor megteszi. Tudomásul véve, hogy az oldalvágás alighanem az Antallra szintén megemlékező Bajnai Gordonnak szólt. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy ha Antall József ma is élne, akkor a rendszerváltó miniszterelnök akkori hibáival lenne tele a tömegtájékoztatás. Miközben a Fidesz éppen az MSZP-vel készülne koalícióra a vezetőjét el nem vesztett MDF-el szemben.

De igen. Tudom. A „ha” és a „volna” nem történelmi kategóriák. Így nem is lehet tudni, hogy mi történt volna akkor, ha ma nem Antall József emlékével, hanem a politikussal, mint parlamenti tényezővel szembesülne Orbán Viktor. Az azonban világosan látszik, hogy szerinte a világ mindent elfelejt akkor, ha ő csettintve ezt igényli. Persze, megtehetné, hogy nem provokálja az emlékezést. De ezt meg már írtam. Az önmérséklet pedig nem orbáni kategória.

Andrew_s