2013. november 27., szerda

Martonyi: antiszemitizmus márpedig van!?!

Forrás: Amerikai Népszava
Martonyi János aligha lehet irigyelhető kommunikációs helyzetben. Egyrészt meg kell próbálnia zöldebbre festeni a füvet, miközben olyan látszatot kell keltenie, hogy nem füvezik. Tehát semmilyen, teánál erősebb, szer hatása alatt nem áll miközben a hazai antiszemitizmus ügyében nyilatkozik. Ráadásul Izraelben. A nagy nyomás alatt nem lehet véletlen, ha zavar támadhat az erőben.

Az ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy meg kell értetnie az izraeli vendéglátókkal, hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus. Ha pedig mégis van, akkor az egy európai tradíció. Esetleg mérési hiba, és a felmérések módszertani bakija. De leginkább még sincs. Illetve, nem is akkora gond. Márpedig, ha nem akkora gond, mint amekkorának a kormány ellenfelei lefestik, akkor nyilvánvalóan már majdnem nincs, hiszen a kormány permanensen hadban áll. Az ellenfeleivel szemben. Az rasszizmussal szemben pedig zéró-toleranciát hirdetett. Legalább akkor, ha a mégis felbukkanó neohorthyzmus csak azért bántja a kormánypárt frakcióvezetőjét, mert a galád baloldal írni merhet róla. Fúj! Mert azért nem lehet azt állítani, hogy Martonyi dolgát olyan nagyon megkönnyítették.

A „Függetlenség napja” című filmben szereplő virtuális elnöknek ezerszer könnyebb dolga van. Előtte letagadják az 51-es körzet létét, hogy ő is könnyebben tudjon hazudni. Azonban az egy sci-fi. Martonyinak ebből csak a fikció jutott. Ráadásul olyan események tudatában, mint a galiciai transzportban is sáros Horthy bálvány-avatása, a gárdaavatás belügyi segédlettel, és Orbán távolmaradása az egy évvel ezelőtti antifasiszta nagygyűlésről. No meg azzal a miniszterelnöki nyilatkozat-fordulattal, hogy a kormány megvédi a zsidókat. Holott az antiszemitizmus hiánya azt jelentené, hogy nincs mi ellen megvédeni a zsidóságot. A külügyminiszter persze mondhatja azt, hogy ő minderről nem tud. De azért valahogy nem lenne túl hiteles ez a mondandó. Úgyhogy nem kizárt, hogy méretet kellett volna venni a külügyér orrának hosszáról az interjú előtt, és azt követően. Könnyen előfordulhat a Pinokkióra jellemző méretnövekedés megfigyelhetősége. Még akkor is, ha konkrétan nem tagadta le a jelenséget, de azért erősen igyekezett valami perifériális helyzetbe száműzni a kérdést. Érthetően.

Egyben megcáfolva azt a kutatási eredményt is, mely erőteljes növekedést jelez hazánkban az antiszemitizmus okozta félelem-indexben. Aminek nyilván semmi köze, a Radnóti kötet megégetéséről internetszerte körbejárt fényképhez. Martonyi szerint legfeljebb. Mely könyvégetés aligha tartozik a pusztán elméletben jelentkező jelenségek közé. Így elég behozza a materiális világba azt, ami a miniszter szerint pusztán a politikai síkon jelenik meg. Miközben az sem lenne túl vigasztaló, ha tényleg „csak” politikai antiszemitizmus létezne. Bár, egy huszárvágással megoldotta talán a kérdést. A könyvégetéstől Rogán nyilatkozatáig. A zéró-toleranciát ugyanis akként kell értelmezni, hogy a kormány minden „elfogadhatatlan kijelentésre” ekként reagál. Márpedig a szoboravatás, a gárdaeskütétel, a könyvégetés nem kijelentés, hanem cselekedet, amit a szélsőség megcselekedett. Az mehet.

De természetesen nem csak arra kell hagyatkozni, ami Martonyi Jánosnak a legutóbbi interjújában hangzott el. Pontosabban, nem csak arra kell hagyatkozni, ami az abban elhangzottak, és a naponta tapasztalható jelenségek közt tátongó űrként jelentkezik. Elegendő a „The Jerusalem Post” korábbi anyagait áttekinteni, és köztük elolvasni egy hazai szerző cikkét. A szerző neve ismerős lehet: János Martonyi. Azaz a magyar külügyminiszter, aki november 24-én értekezett a magyar zsidóság reneszánszáról. Közbevetőleg szükségét érezve egy önvallomás-szerű betétnek: „I’m a non-Jewish person, I’m a Catholic, but I also frequently speak with my hands – and I’m sure this is not the only thing that I have in common with the Jews (Nem zsidó, hanem katolikus vagyok. S bár erősen gesztikulálok, biztos vagyok benne, hogy ez nem csak a zsidókra jellemző)”. Ezen kívül még bevallhatta volna, hogy lúdtalpa is van. Pont annyira lenne érdekes. Már akkor, ha Martonyi János nem látta volna égető, szükségét a fentiek leszögezésének.

Ehhez tegyük fel, hogy itthon nem kellene a Fidesz által célba vett választói rétegek antiszemitizmusával számolnia. Ebben az esetben szükséges lenne-e egy izraeli út előtt leszögeznie, hogy nem zsidó, csak muszáj odamennie? Aligha. Egy valóban befogadó, valóban nem rasszista választói közösség számára teljesen mindegy lenne, hogy a feladatra különben alkalmas miniszter milyen ősökkel büszkélkedhet. Martonyi azonban nyilvánvalóan pontosan tudja, hogy korántsem mindegy a Fidesz-nek és a jobboldali holdudvarnak. Természetesen lehetne egy rejtett segélykérésként is felfogni az idézett kitételt. Azt üzenve a külügyminiszter részéről, hogy „nem mondhatok mást, de vegyétek észre az engem is sakkban tartó antiszemitákat”. Ez a kiszámítottságot azonban, bocsátassék meg, nem nézem ki a miniszterből.

Marad az, hogy Martonyi nem tételezte fel az olvasókról, hogy visszalapoznak a neten. Vagy csak szimplán zavar támadt az erőben. Mint másoknál is, amikor puszta tiszteletből lekomcsizzák Orbán Viktort. Mert amikor valaki azt nyilatkozza, hogy a miniszterelnököt más anyagból gyúrták, akkor nehéz másra gondolni. Mert vagy gyengébb anyagból mint az egyszeri halandót, és akkor nagyon tiszteletlen, vagy különb anyagból. Amivel kapcsolatban még sokan emlékezhetnek a jelmondatra: „Mi kommunisták különös vágású emberek vagyunk. Nem közönséges anyagból vagyunk mi gyúrva...” (J.V. Sztálin). Éppen úgy lebuktatva a kormánynak a bolsevik indíttatástól sem messze eső, diktatórikus módszertanát, ahogy Martonyi elismerte közvetve az antiszemitizmus létét.

Andrew_s

3 megjegyzés:

  1. azért az angol mondat fordítása nem kissé nem sikerült...
    :o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tükörben valóban, de szerintem a lényeget jobban visszaadja, mint a Google transzlator :-))

      Törlés
    2. BTW, pont azért van ott az eredeti is :-)

      Törlés