2013. november 21., csütörtök

Hordában széthordott génjeink

Forrás: Galaktika.hu
Az emberi géntérkép feltárása igen komoly etikai dilemmákhoz vezethet, mivel egy lépéssel közelebb hozhatja a mindennapokhoz a galtoni eugenikát. Márpedig az embernemesítési kísérletek rossz emlékeket idéznek a történelmileg nem is távoli múltból. Ugyanakkor a „másik oldal” a genetikai régészet, vagy régészeti genetika valamint az eredetkérdések újragondolása nem különben vethet fel etikai kérdéseket.

Akár azt is, hogy meddig szabad elmenni azon az úton, melyet Madách Imre zseniálisan megsejtett. Azt írván az „Ember tragédiájában” a teremtés kapcsán, hogy: „Az ember ezt, ha egykor ellesi, Vegykonyhájában szintén megteszi”. Ami látszólag a klónozásra jobban illene, de például a neandervölgyi emberrel kapcsolatban már felmerült a reprodukálásának a gondolata. Aminek az alapja éppen az, hogy a csontmaradványokból igen jó minőségű géntérképek állíthatók össze. S éppen ezek alapján az is megállapítható, hogy a közös ősökkel rendelkező Homo sapiens korántsem vetette meg a neandervölgyiekkel kialakított szaporodási közösséget. Ahogy, mint az már több éve tudjuk a kutatások alapján, a gyenyiszovai emberrel sem. Végső soron tehát, mint azt a még újabb vizsgálatok rámutatnak a három eddig is ismert Homo-nemzetségbeli faj, illetve egy további, leletekkel nem, csak a genetikai hagyatékból azonosított negyedik szolgáltatta a ma ismert emberpopuláció közvetlen génforrását.

A genetikai átfedésekkel egyben azt is jelezve, hogy őseink igen kiterjedt körben kerestek, és találhattak szex-partnert. Megtörve a genetikai izolációhoz vezető utat. Ahhoz ugyanis, hogy egy faj önálló legyen, ahhoz nyilvánvalóan szükség van az izolációhoz. Igaz ez az emberre is, mint biológiai fajra. Ez az izoláció többféle is lehet, melyek egyikének nyilvánvaló formája a földrajzi elkülönülés. Ami, mint arra Darwin klasszikus megfigyelései is rámutattak, életmódbeli, illetve szocializációs izolációt, például az udvarlási szokásoknak a párválasztást izoláló átalakulását is maga után vonhatja. Az emberősökre az életmódbeli elkülönülés a jelek szerint nem volt egyértelműen jellemző. A termékeny utódokat eredményező fajközi szexualitás azt jelzi, hogy a genetikai elkülönülés sem volt teljes. A földrajzi akadályokat a horda-vándorlások során lassan, de biztosan leküzdötték az eszközhasználatban is jeleskedő vándorló „egységek”. Maradhatott volna a szocializációs eltérés, mint izolációs tényező. Azonban mind a távoli rokonok megfigyelése, mind a jelen háborúi azt mutatják, hogy ez nem játszik. A szomszéd hordát lerohanó csimpánzok, és a szomszéd területeket megszálló csapattestek egyaránt magasról tesznek az udvarlási szokásokra. Miközben a szomszéd nőstényeit, hölgyeit magukévá teszik. Miért pont a Homo-fajok korábbi hordái lettek volna különbek? Ahogy a még korábbi elődök, az afrikai ősök sem lehettek sokkal válogatósabbak. A 2011-ben publikált eredmények alapján mintegy 35 ezer évvel ezelőtt arrafele is olyan komoly genetikai keveredés következett be, aminek hatását a mai napig őrzi a bennszülött lakosság.

S itt kezdődhet az ahol a felelősség tisztán természettudományi szintjének vége, és kezdődik a társadalomtudományi felelősség. Még akár ugyanannál a tudósnál is. Mert az egyik oldalon ott van a genetika tudományához hozzáadott érték. A másik oldalon pedig ott van a potenciális muníció a fajelméletek hívőinek. Akkor is, ha adott esetben csak demagóg, tudományos összefüggéseiből kiragadott féligazságokat hangoztatva lehet meghülyíteni a szerényebb képzettségű közönséget. Kifejtve, hogy az egyik fajhibrid mitől kevésbé hibrid, mint a másik. Elméleteket gyártva arra, hogy az afrikai, kelet-ázsiai populációk mitől jobbak, vagy rosszabbak, mint a drasztikus genetikai sodródáson átesett, és így elszegényedett észak-európaiak. Egy füst alatt fétisként kezelve mindaddig a DNS-vizsgálatokat, míg a befogadó közegnek szinte fogalma sincs arról, hogy miként lehet ezt a helyén kezelni. Például arról, hogy szó nincs a modernkori országhatárokkal modellezhető genetikai térképről. Lévén, hogy az emberi géntérkép a jelenkori populációra vonatkoznak. A maga komplex szaporodási közösségének teljességére. Amiben nincs egyértelműen jobb, vagy rosszabb genotípus. Lévén, hogy az evolúció nem percéletű politikai rendszerekben, hanem évezredekben, fajok túlélésében, illetve eltűnésében „gondolkodik”.

Akkor is, ha a teljes élővilág „külhoni” eredetű, és akkor is, ha a pánspermia elmélete tokkal-vonóval téves. Bár, a földi élet biokémiai szinten megfigyelhető „unalmas” egyformasága valószínűbbé teszi a külső eredetet. Azonban élővilág és nem fajszinten. Bár éppen az ember esetében fel-felbukkannak azok az elméletek, melyek a Föld szempontjából import-árúként kezelik a bolygón. Azonban, mivel biokémiailag mi sem térünk el a többiektől, ez csak egy közös ősforrás esetében állna meg. Az egyik ezzel a külső eredettel foglalkozó könyv éppen a közelmúltban jelent meg. Többek között a napsugárzás iránti érzékenységet hozva fel az idegen eredet mellett. Ami, tekintettel a pigmentáltabb bőrű fajtársakra, inkább látszik egy modern árjaelmélet elméleti megalapozásának, mint könnyen emészthető realitásnak. Ami a fajszintű betelepítést nem zárja ki teljesen. Bár, akkor már valószínűbb egy csimpánzalapú irányított-mutációs kísérlet, mivel elég régóta ismert a Pan troglodytes, de még inkább a Pan paniscus, illetve a Homo sapiens közeli rokonsága. De ez csak további etikai kihívásokat jelentene. A rasszizmus iránt fogékonyaknak meg további töltényeket.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook