2013. november 20., szerda

Gyermekjognap 2013

A Civitas ChildLaw logoja
Egy nap sok mindenről lehet nevezetes. Szinte nincs olyan napja az évnek, amikor ne született, vagy halt volna meg egy jeles személy, ne történtek volna fontos események. Így ez a november 20.-ával is, ha szétnézünk a világban. A Google például Selma Ottilia Lovisa Lagerlöf születésnapjára hívja fel a figyelmet. Akinek szellemisége nincs is olyan messze egy másik jeles eseménytől.

A svéd írónő olyan jelentős, gyermekeknek szóló munkával lett népszerű a kisebbek, és nem egyszer a nagyobbak, körében is, mint például a Krisztus legendák, vagy a Nils Holgersson kalandjait ismertető mesék. Az utóbbit, elsősorban morális tartalma miatt, olyan magasra értékelték, hogy 1909-ben megkapta a Nobel-díjat is. A gyermekekkel kapcsolatban azonban más miatt is jeles ez a napja az évnek. Ezen a napon tartják ugyanis a gyermekek jogainak világnapját. Elég régóta ahhoz, hogy ezzel kapcsolatban szinte mindent, és az ellenkezőjét is elmondjanak arról, ami általános érvényű ebben a témában. Azonban talán mégsem árt röviden megemlíteni, hogy már 1959-ben elfogadták, hogy ezt a napot, az 1954-es javaslatnak megfelelően, a gyermekek jogainak szenteljék. Negyven évvel később elfogadta az ENSZ Közgyűlése a Gyermek Jogairól szóló Egyezményt. Ezt a dokumentumot három ország, az USA, Szomália és Dél-Szudán kivételével valamennyi ország elfogadta. Hazánk is.

Ami azért is jelentős tényező a gyermekekkel kapcsolatban, mert olykor hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy létezik ez a nemzetközi egyezmény, valamint az ezt kiegészítő iránymutatások, és jegyzőkönyvek rendszere. Akár olyan fogalmi meghatározásokkal is, hogy például az igazságszolgáltatás szempontjából a 18 év alattiakat gyermekként kell kezelni. Ami nyilvánvalóan nem jelent automatikusan büntethetetlenséget, de a kezelés elnagyoltsága ellen talán véd. Ahogy számos, a gyermekekkel kapcsolatos más esetben is lehetne iránymutató. Az életkortól függetlenül, és a büntetőügyektől függetlenül, sőt akár a nemzetközi egyezményektől függetlenül is lehetne ok valamiféle önmérsékletre a nemzetközileg elismert nap környéke a gyermekekkel kapcsolatos megnyilatkozások kapcsán. Például arra, hogy legalább ezen nap előjátékaként ne szolgáljanak a gyermekek kampányeszköznek. Még akkor sem, ha szerepeltetésük lehet egyfajta figyelmi mágnes a tanácsadók szerint.

Ahogy Orbán Viktor is a gyermeki jogok napja előtti napon gondolta alkalmasnak az időt, hogy kisgyermekkel szerepeltesse magát. Kaposváron osztogatva emléklapokat, és videót is készítetve a jeles eseményről. Ami talán még rendben is volna, ha nem kapcsolja össze némi politikai negativizmussal. Olyan látszatot keltve, hogy gyermeki körbe csomagolt kampányrendezvény zajlott tulajdonképpen. Alkalmasint gyermekszülési megrendelést is leadva a társadalomnak, amiből az a közlése kétségtelen tény, hogy a népesség akkor nő, ha több gyermek születik, mint ahányan meghalnak. Hazánk azonban az utóbbi években sajátos népesség-dinamikát produkál. Az elvándorlás következtében tulajdonképpen több gyermeknek kellene születni, mint ahányan meghalnak, valamint elhagyják az országot. Ráadásul a gyermek megszületésének ténye ebben a folyamatban csak a belépő pont. Azt még hosszú életévek követik, ha tragédia nem történik.

Így, a fenti életkori határt is figyelembe véve, a megszületett gyermeknek még legalább 18 olyan évet kellene tudni garantálni, amelynek során az említett Egyezmény szerint megilletheti a képességeinek maximális kibontakoztatásának joga. Az, hogy megfelelő táplálkozást biztosítva növekedhessen, tanulhasson, ne vessék meg a szülei miatt, ne diszkriminálják a szülei és saját hite szerint. Sőt, semmi miatt, amiről maga aligha tehet. Nem vitatva természetesen azt, hogy tervgazdálkodás-szerűen beígért játszóterek, stadionok, uszodák kaphatnak szerepet a gyermekek sorsában, a politikai megnyilatkozásoknak talán a gyermek-emberhez méltó élethez való jog garanciáival sem ártott volna foglalkozni. Talán akkor kevesebb gyermek élne mélyszegénységben, szétzilálódott családi körülmények között, diszkriminálva és oktalanul szegregálva. Csak messziről látva azokat a játszótereket és más létesítményeket, amiket gyermekek közt fényképeződve emleget a politika felsőháza.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook