2013. november 2., szombat

Üzenet a komposztból

Forrás: DeviantArt
A közelmúltban ismét felmerült Tétényi Éva neve, mint miniszterelnök jelölt. A labdát felvettem, és magasra igyekeztem dobni. Egyben érveket is igyekezve gyűjteni, a miértre. A minap egy ismert médiaszemélyiség dobta tovább a labdát az interneten. Az eset komoly tanulsággal szolgált.

S mielőtt bárki félreértené, nem duzzogásilag járt komoly tanulsággal az, hogy egy kollega ugyancsak bedobta az esztergomi polgármester esetleges jelölhetőségét a Facebook-on. Andrassew Iván posztja a témában végső soron megtisztelő, mivel a felvezető véleménye összecseng azzal, amit korábban magam is írtam. Jószerivel az egyetlen talán még talpon maradt, és széles támogatói bázisra számítani képes jelölt maradt az ellenzék jelenlegi állapotát tekintve. A kommentek azok, amelyek nagyon komoly, és tulajdonképpen siralmas képet nyújtanak. Nem hangvételükben, nem trollizmusukban, hanem összességében. Az, hogy előkerült Esztergom piros-csíkos zászlójának kitűzése, és a polgármester-asszony nehezen körvonalazható jobbikos kötődése, az nem gond. Akár ésszerű magyarázatok is találhatók a jelenségekre, és természetesen mindenkinek joga van nemmel is szavazni bárkire.

Mire azonban az újabb, és újabb hozzászólásköröket, a saját korábbi írásomra született véleményeket, vagy a hasonlóképpen a jelölteket feszegető beírásokat végigolvassa az ember, akkor felállíthatja az immár idült hazai kórképet. A körkép alapján mindenki hajszál pontosan tudja, hogy kit nem szeretne miniszterelnöknek. Bárki merül is fel, azonnal ellenvélemények százai sorakoznak ellene. Másoktól. Minden véleményre és mindig másoktól. Az éppen aktuális másoktól. Kit ezért, kit azért nem szeretünk. Lett légyen az akár kormánypárti, vagy akár ellenzéki. Amikor pedig olyan beírással élünk, hogy: „ez remek, de ki legyen?” akkor elkezdenek reciklálódni a korábbi nevek. Azt az érzetet keltve, hogy hazánkban a kérdésfeltevés a rossz.

Forrás: DeviantArt
Azt kellene megkérdezni, hogy kit kell éppen utálni, és nem szabad akarni jelöltnek. A Föld lakosságának felsorolása után talán mégis akadna egyvalaki, aki fennmaradna a listán. Talán csak feledékenységből. Igaz, a néhány milliárd ember magyaros kielemzésére nem lenne idő a választásokig, de Pató Pál országában ez eddig sem zavart senkit. Rohadtul nem zavart, és ránk is rohadt az egész politika. Itt ülünk a kupac alján, és fintorogva öklendezünk a jelen állapotokat látva. Sokak által egy-egy büdös mócsingot csócsálva, és elmélázva azon, hogy a gané elég meleg-e? Holott baromira nem azzal kellene foglalkozni, hogy milyen negatív listákat lehet összeállítani. Ebben történelmileg igazoltan nagyok vagyunk ebben az országban. Ha bárki igaz magyart megkérdeznek, órákig tudja sorolni, hogy melyik csatát miért vesztettük el, és miért kell mégis győzelemnek látni a gerinctöréses bukást. Büszkén őrizve a történelmi sebeket, mint az útszéli részeg koldusok a fekélyeket. Ez a negatív önmarcangolás köszön vissza a politikában. Az ellenzékben is.

Az ellenkező véleménytől meg tótágast áll a gondolkodása sokaknak. Holott nem arra lesz kíváncsi a választáskor senki, hogy hány milliárd embert nem akarunk magyar miniszterelnöknek. Azt az egyet kellene megtalálni, aki mellé a Fideszben csalódott jobboldal éppen úgy nyugodt lelkiismerettel teheti oda az „X”-et, mint a tőle balabbra állók. Talán a „kit miért nem” kidobós játéka helyett, egy pozitív listán kellene gondolkodni. Mielőtt a „ki nevet a végén” győztese nem egy gárdabakancsokon hatalomba menetelő, betyárostoros, és házistadion-nyertes hordószónok lesz. S hogyne. Nem kell elfeledkezni az ellenérvekről sem. De akkor azonos koordinátarendszerben kell kezelni. Például: Tétényi Éva jobbikos kötődésű? Ki látta a gárda-eskütételen megjelenni? Senki? Ja, akkor meg különben is kócosan ébred reggelente, s ezzel végképp leseperve. Mert nagyjából ilyen bonyolultságú érvellések is felbukkantak számos fórumon. S nem csak az esztergomi polgármester-asszony esetében.

Holott össze lehetne állítani egy alkalmassági listát arról, hogy ki lehet alkalmas ellenzéki jelölt Orbán Viktorral szemben. A sort megkezdendő néhány javaslat:

  • Hiteles személyiség. Mert mit ér a legszebb elmélet, ha senki sem hiszi el, amit a jelölt mesél.
  • Széles potenciális támogatói kör. Az kevés ugyanis, hogy a pillanatnyilag kétfejű ellenzék növeszt egy harmadik fejet. Valóban egy fej kell. De olyan, aki mindenki mást meg tud szólítani.
  • Kontextus-kezelési készség. A szép elméletek önmagukban kevesek. Azt vagy bele képes helyezni a helyi és országos politika szövetébe vagy Orbán-hoz hasonlóan állandó szabadságharcot fog vívni. A realitások ellen.
  • Helyzet-felismerési készség. Pont ennek hiánya üvölt jelenleg az ellenzék egyik nagy pártjában. Mesterházy-tól eltérően, a miniszterelnök nem lehet lépcsőházi gondolkodó. Ott helyben kell tudni értékelni a helyzetet, és megfelelő szakembernek kicímkézni a megfelelő feladatot. Utólag mindenki roppant okos.
  • Demokratikus attitűd. Ellenkező esetben az összes korábbi pont látszata erőszakkal kerülhet biztosításra. Gépfegyverekkel, koncepciós perekkel fenyegetve bármit el lehet látszólag hitetni sokakkal. Tapsolásra is lehet kényszeríteni tömegeket, és nem érdekes a Vezér személyes hibáinak hekatombája sem. Mindenki kussol, és serényen pánikol.

A lista alighanem folytatható. De nem érdemes a végtelenségig folytatni. Mert idő van. Ha pedig lista lesz, akkor a megfelelő listához ki kell választani a megfelelő ellenzéki jelöltet. Ellenkező esetben mi leszünk „Az Ország, Aminek Orbánja Marad”. S Máriáé csak akkor, ha Viktor elsőszülött unokáját Máriának hívják majd.

Andrew_s

A Gépnarancs-on Idő van!!! címmel olvasható

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook