2013. november 17., vasárnap

Ellenzéki támasz-leltár-hiány

Thürmer Gyula és Surányi Vivien.
Fotó: Délmagyar  / Szabó Imre
Az ellenzéki erőkről hallgatva a híreket, továbbra is elég szűk körben látszanak gondolkodni az összefogás kapcsán. Ezen az sem sokat változtat, hogy az MSZP-ben megpróbálják a közéleti kommunikációban rutinosabb, és ismertebb „öregeket” reaktivizálni. Miközben Demokratikus Koalíció (DK) mintha előzésbe kezdene Milla göthös örökségét is hurcoló Bajnai-féle formációval szemben.

Az ellenzéki erőviszonyokra az is utalhat, hogy a Fidesz kiket és mennyire támad. Miközben túlzás lenne azt állítani, hogy az emlékezetes, de a jó szándékok ellenére is elhibázott szárszói találkozó elitizmusát sikerült volna teljesen elfeledtetni. Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a közel egy évvel ezelőtti állapotok lényegében nem sokat változtak. Még akkor sem, ha a külsőségek, és a szereplők látszólag nagy léptekkel szaladgáltak össze-vissza a politika sakktábláján. 2012. októberében, amikor, nem kis részben a Milla részéről, sajnos nagyon úgy tűnt, hogy az ellenzék valójában kormánypárti gesztusokat gyakorol, összeszedtem pár szempontot. Olyanokat, amelyeknek a hatalom szempontjából teljesülnie kell a kormányzati sikerhez:

  1. Legyen [az ellenzék] belülről megosztott, és lehetőleg a pártjain belül is legyen megosztottság;
  2. Az ellenzéki rendezvényeken ne alakulhasson ki olyan hangulat, ami a hangoskodáson túlmenő tevőleges akciókhoz vezethet;
  3. Az ellenzék ne alakíthasson ki olyan egységfrontot, ami alkalmas lehet összehangolt cselekvésre;
  4. Az előző pont értelmében ne alakulhasson ki olyan ellenzéki rendezvény, melyen a kormányzatot elutasító szervezetek tagsága „összeadódó” tömegként jelenhessen meg;
  5. A mégis megrendezett ellenzéki események létszáma elegendő legyen a demokrácia meglétének valószínűsítésére, de az előzők teljesülése miatt alapvetően tehetetlen legyen;

A fenti pontokat áttekintve, noha a szereplők esetleges erőviszonyai is változtak az eltelt hónapok során, tulajdonképpen ma is végigpipálhatjuk szinte mind az öt pontot. Az ellenzék ma ugyanúgy megosztott, mint amikor a Milla és a Szolidaritás között is vita volt a rendezvényeken megjeleníthető pártjelvények kapcsán. A rendezvényeken leginkább ma is szájtépés zajlik. Annak felvázolásával, hogy mit kellene tenni, betartani. Másoknak. A harmadik és negyedik pont kapcsán elég a legutóbbi, október 23.-i rendezvényre gondolni. Nem csak egységfront nem alakult ki, de Mesterházy Attila helyzet-felismerési kudarca a közönség egységének sikerét is megtorpedózta. Ugyanakkor a továbbra is lehet rendezvényeket tartani a hatalmi szépségflastromok jegyében. Ezeken a továbbra is csökkenő tendenciát mutató részvétel kisebb részben tulajdonítható a kormányzati kommunikációnak. Sokkal nagyobb szerepet kap benne, hogy az ellenzék köreiből nagyon kevés pozitív üzenet érkezik.

Az is érthető tehát, ha egyre több figyelmet kapnak azok az alternatív megoldások, melyek néhány, időközben megjelent problémára, szempontra is reflektálnak. Ezek közül jelentős körként emelhetjük ki az egyes politikai irányvonalak „erős” képviselőiben csalódott, de az alapeszméiket eldobni nem akarók képviseletét. Igaz ez a jobb-, és baloldalon egyaránt. Az ugyanis kétségtelen, hogy a Fideszben csalódott, de a jobboldallal szimpatizálók megszólításában Bajnai Gordon nyugodtan csődöt jelenthet. Az ugyanennyire kétségtelen, hogy kiforrott, parlamenti pártként jelenleg csak a Fidesz radikálisaitól alig elhatárolható Jobbik található meg a jobboldalon. Majd a paletta lassú, szinte folyamatos átmenetet képez tőlük a könyvégetők és az ultrák irányában. Ez a kínálat pedig csak azoknak valós alternatíva, akik a bakancsok felett zengő, egy irányba fordított arcélek ordítását kedvelik.

Érthető tehát, ha elindult a jobboldal felé nyíló, nyitó, vagy onnan érkező alternatívák keresése. Részben ebbe a körbe sorolható Tétényi Éva felkérésének ötlete is egy széles választói réteg képviseletére. S gyakorlatilag teljesen ezt az alternatívakeresést reprezentálja a Polgári Konzervatív Párt (PKP) megalakítása Béndek Péter filozófus vezetésével. Alighanem magára vonva a kormánypártok nehéztüzérségét is a későbbiekben. Már akkor, ha a pártot bejegyzik, és szélesebb kampányba kezd a konzervativizmus és a liberalizmus határmezsgyéjén. Az ugyanis kétségtelen, hogy ebben az esetben a Fidesz szavazói tortájából hasíthatna ki egy szeletet. Amit a Vezér aligha fog türelemmel, és szótlanul tűrni az eddigi kommunikációs gyakorlatok alapján.

Ugyanakkor az ellenzék oldalán érdemes lehet talán a baloldali lemorzsolódást is figyelembe venni. A Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy mesterhármas ugyanis a jelenlegi felállásban egy patthelyzethez hasonló állapotba navigálta magát. Az együttműködésükről kiszivárgó hírek alapján sokszor az az érzése az embernek, hogy egy sötét kocsmában eldobott három üres söröskorsóban is több kompromisszum-készség lenne, mint az ellenzéki trióban. Miközben a Fidesz igyekszik gumikötelek rángatásával is gátolni a repülésüket, és pár kisebb pohár is szálldos a légtérben. Márpedig mindaddig, amíg nyugvópontra nem jut a csörömpölés, addig sokak inkább a közelébe sem mennek a zajnak. Ha ez eltart a választásokig, akkor szavazni sem mennek talán. Okkal ábrándítva ki sokakat a baloldalt képviselni akaró nagyobb pártokból. Miközben kisebb mintha nem is lenne.

Holott van. Még akkor is, ha a nagy ritkán megjelenő híradásokban a létüket a regionális hírek közé száműzi a média. Annak kapcsán, hogy a Munkáspárt Vásárhelyen bemutatta a makói jelöltet. Egy 22 makói dísznövény-kertészt. Ami azért azt is jelzi, hogy a fiatalok között is van támogatottsága a jelenleg legöregebbnek tekinthető hazai baloldali pártnak. Az, hogy Thürmer Gyula pártja mennyire jelentene reális kormányzati alternatívát, azt kár lenne túldimenzionálni. Azonban a támogatottságuk jelzi, hogy még a baloldalt sem képes egységesen megszólítani a jelen ellenzéki centruma.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook