Egy egykori eszmenap emlékére

Forrás: Thecopydude.com

Oroszország múlt századi nagy fordulataként ünnepelték hazánkban is évtizedeken át a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját november 7.-én. Hagyományosan a bolsevik erők győzelmeként, és a létező szocializmus hosszú menetelésének startpisztolyának eldördülésére emlékezve a szocialista blokk államaiban. Aztán a rendszerváltásnak nevezett történelmi izé keretében megszűnt hazánkban is ünnepnapnak lenni. Annyira, hogy talán már szentségtörésnek minősül akár szóba is hozni.

Holott ott és akkor egy valódi tömegbázison alapuló valódi forradalom volt, és korántsem olyan célokat tűzve a zászlóra, ami miatt a legtöbb tekintetben elvetélt kísérletnek minősíthető ma már. Nagyrészt azért, amiért a tömegek valójában eszközül szolgáltak. Még akkor is, ha a vezetők célja esetleg valóban nem a rossz szándéktól bűzlött. A cári birodalom hagyatéka ugyanis kétségtelenül a tömeges szegénység volt, és a periféria, valamint a birodalom centruma közti olló igencsak szélesre nyílt. A történészek provokálásának szándéka nélkül, de kívülről, és messziről akár egyfajta éhséglázadásnak is tekinthető az a bizonyos forradalom. Nem is igazán vezetett volna talán egy erőszakos rendszerváltáshoz akkortájt, ha a tömegek indulatait nem sikerül becsatornázni egy konzisztens ideológiai rendszer megtámogatásának folyamatába. Egy olyan ideológia szolgálatába, melynek kidolgozása egyáltalán nem alulról jövő kezdeményezésként indult. Uljanov grófot ugyanis aligha lehetne tanulatlan tuskónak tekinteni. Ahogy utódja a hatalomban, a papnövendékből lett aktivista szintén nem volt egyszerű falusi suttyó. S ez még akkor is igaz, ha ma divat lehet akár Lenin, akár Sztálin intézményesített utálata.

Amit nagyrészt azzal érdemeltek ki, hogy alapvetően szó nem volt rendszerváltásról arrafele. Alapvetően egy authoriter rendszert lecseréltek egy másik authoriter rendszerre. A váltáshoz pedig az indulataik nyomán manipulált tömegek szolgáltak eszközül. A cár helyére egy grófból lett vezér került, és lassan, de biztosan gyakorlatilag ujjászerveződött a centrumból parancsokkal vezérelt, és bürokratikus rendszer. A tömegek pedig szép lassan ráébredhettek arra, hogy túl sokat csak a szólamok szintjén nyerhettek. Illetve, sokan alighanem rá sem ébredtek, mivel a generációkon át ható célzatos nevelés eredményeként végső soron a vakhit erejét is latba vethette a hatalom. Egyben elültetve a fejekben a kiválasztott, a történelem által kivételezett nép, illetve a történelmileg kivételezett eszme képét is. Mert azért erre mindig nagy a kereslet akkor, ha kiszolgálója lehet az erős kompenzációs mechanizmusoknak.

Egyrészt kompenzálja az elnyomatás, az igények kielégítetlenségének érzését, mivel minden áldozatot indokolttá tesz. Másrészt kompenzálja az egyéni inkompetenciával való szembesülést is. A behódolást szükségszerűvé, az önfeladást indokolttá téve, és szolgálva ezzel a személyiség túlélését. Márpedig, mint azt a történelem számos diktatórikus rendszernél igazolta, ezekkel élve a kezdeti ideológiáktól függetlenül alakulnak ki a konvergens társadalmi evolúció termékei. A fasizmus például éppen úgy operált a kivételes nép eszméjével, mint a bolsevik ideológia agymosodájának üzemeltetői. Amit már csak azért is érdemes lehet megemlíteni, mert a névadó párt ugyancsak ebben az időszakban ünnepli születésnapját. A Partito Nazionale Fascista (PNF) november 7.-én már szintén erősen közeledett a szülőszobához. Majd 1921. november 9.-én hivatalosan is megszületett.

Az orosz forradalomra visszalapozva talán a legfőbb tanulsága az lehet, az említett konvergens folyamatokat is figyelembe véve, hogy kár lenne elfeledni. Elfeledni azt, hogy a forradalmak haszonélvezői nem feltétlenül azok, akik manipulálva megvívják azokat. A személyes szándékoktól teljesen függetlenül. Amellett az azt követő évtizedek alapján már ismertek azok a jelek, amelyek beindíthatják a létoltalmi szirénákat. Amikor egyre többször hallani az éppen aktuális ellenségekről. Amikor figyelmeztető szövegek kezdenek obégatni a külső erőkkel a győzedelmes nép ellen szövetkező belső ellenségekről. Amikor minden problémáról mások, és minden eredményről a bölcs vezető tehet. Amikor egyre szorosabb kötél teszi egyre gyengébbé a problémákról szólók hangját. Amikor problémák felemlítése a vezető elleni összeesküvés része. Amikor a vezető már a saját környezetében sem bírálható. Amikor az eszmecsere szó szerint értendő, mert a túlélés zálogává válik a vezér eszméjének istenítése. Amikor már csak perifériálisan lehet megemlékezni bármiről, ami csak nyomokban is emlékeztetheti az embereket arra, hogy talán rossz úton haladnak. Illetve jó úton csak rossz irányban. Például, visszafele a bolsevizmus útján.

Míg el nem dördül egy új Auróra ágyúja.

Andrew_s