2013. november 24., vasárnap

Ellenzékszívatás előítéletekkel

A kiszolgáltatott hajléktalanokat kifosztó, megverő hominidák aljadék voltát nehéz kétségbe vonni. Miközben ez bizonyos szempontból csak tünet. Annak a helyzetnek az egyik tünete, hogy a krízishelyzetben levő rétegekkel kapcsolatban dúl a demagógiák háborúja. A valós megoldások helyett nem egy esetben csak tematizálási vetélkedőt eredményezve.

Akár olyan szintre is eljutva, hogy még a tényleges segíteni akarás szándékát is lerombolja. Mert a következő akciónál hatszor meggondolja a részvételét az, akit egyszer kifiguráztak. Igen, a zsidó és iszlám vallásúak közös segélyakciójáról van szó, mellyel kapcsolatban napok óta csámcsognak egyes honlapok egy videó felett. Az akció arról szólt eredetileg, hogy a Mazsihisz és a Magyar Iszlám Közösség a cigány lakosságban nem szűkölködő Csenyétén ruhaosztási akciót szervezet. Erről az Index közzétett egy videót, melyen tényleg tumultuzóus, és korántsem barátságos jelent látható. Ahogy a blikkfangosra faragott cím mondja: Pankrációvá fajult ruhaosztás Csenyétén. Ezen aztán felbuzdultak mások is, és gondolták, itt a kiváló alkalom, hogy mindjárt három közösségbe is rúgjanak egyet. Végső soron a zsidókat lejáratni nem kell okvetlen félni egy országban, ahol templomban avatnak Horthy-bálványt. Az iszlám-hívők meg nem sok vizet zavarnak, és amúgy is egy zűrös kisebbség. A Koránt meg amúgy is ciki lenne elolvasni. A cigányság? Nos, ők amúgy is betöltik az univerzális pofozó-bábú szerepét. A projekt mehet.

A gond ezzel az, hogy a szűklátókörű és demagóg népszerűséghajhászás mögül hiányzik a helyzet valós felmérése. Ha ugyanis valaki a mai adományozókról tudja, hogy holnap nem lesznek, de a krízishelyzet marad, akkor nyilván az önnön, és a családi túlélés igénye felülírja például a szolidaritást. Jól látható ez a háborús térségekben, amikor a segélycsomagokból mindenki annyit visz, amennyit bír. Meg még egy keveset. Amikor tehát az említett helyzetre reagálnak azzal, hogy: „na ugye, hogy kár beléjük az adomány”, akkor megpróbálhatnának páran élethelyzetet cserélni. S könnyedén előfordulhatna, hogy a nyakas megmondóemberek ölre mennének egy száraz sercliért is. A tél közeledtével pedig egy meleg pulóverért. Különösen, ha hajléktalanok. Olyan mondjuk, akinek esetleg éppen nemrég dobták a Dunába minden cuccát a hallgatólagos támogatást maguk mögött sejtő suhancok.

A hatalom részéről már csak ezért is felelősségteljesebb politika kellene a demagógiák ismételgetésénél. Tarlós Istvánnak például igaza van akkor, amikor a hajléktalanokon kívüliek érdekeiről beszél. Lévén, hogy valóban jogának érezheti bárki például a közegészségügyileg rendben levő aluljárókat. A kizárólagos optikai tunning ugyanakkor éppen olyan rossz válasz a helyzetre, mint amikor a szélsőségesek egy valós problémára reflektálón állnak elő az embertelen megoldási javaslataikkal. Azonban az is kétségtelen, hogy a mások nyomorára mutogatva, a közhangulatban elutasított kisebbségeket vekzálva folytatott kommunikáció hallgatólagos támogatottságot szerezhet, miközben az ellenzék életét is megnehezíti. Ha ugyanis az ellenzék kiáll az említett rétegek mellett, akkor kétségtelenül olyan rétegek mellé kényszerül állni, akiknek létező társadalmi elutasítottsága van. Nem kis részben éppen azért, mert a valós problémák helyett látszatintézkedésekre koncentrálnak.

Végső soron tehát a hatalom képviselői szándékosan is teremthetnek olyan körülményeket, mely a bevezetőben említett tematizációs versenybe torkollik. Az egyik oldalon hallgatólagosan pártolva az embertelen látszatmegoldásokat. Míg a másikon elutasítva azokat. A hatalom részéről nem egy esetben fordulva a látványkommunikáció eszköztárához eközben. Amikor pedig az ellenzék fellép ezek ellen a húzások, illetve a hatalmi manipulciók ellen, akkor az ellenzéknek már az előítéletes közhangulattal is meg kell küzdenie. Függetlenül attól, hogy ez a hatalmi cinizmus mennyire aljas. Különben nagy! Lévén, hogy emberek életével sakkozva próbálja beszorítani az ellenzéket, illetve a hatalmi ambíciók ellen fellépőket egy hátrányosabb versenyhelyzetbe. Az aljasság azért különösen nagy, mert ebben a pillanatban már nem csak az ellenzéki aktivisták kerülnek a sakktáblára, hanem szép számban olyanok is, akiknek a nyomorát tulajdonképpen felhasználják az ellenzékkel szemben. S akiknek a nyomorán éppen ezért eszük ágában sincs a látszólagos helyett a valós megoldások koordinátái között változtatni.

A hatalmi nyalásversenybe pedig be lehet szállni a közvélemény manipulálásának eszköztárával. A körülményeket nem mérlegelő, csak a látszatokon végigcikázó „pályamunkákkal”. Csatlakozva ahhoz a tendenciához, mely az előítéletek áldozataiba rúgva próbál nagyobb látogatottságot, jobb reklámbevételeket, kormányzati, polgármesteri támogatást kicsikarni.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook