Néhány önkormányzatot kitüntettek a
közmunkások foglalkoztatásában elért nagyszerű teljesítményért. Jutalmat
kaptak a sok közmunkásért, és ötvenhárom önkormányzat vezetője most elégedett
mosollyal veheti szájára Pintér Sándort. Valószínűleg nem abban a formában,
ahogy sok közmunkás kívánja nekik, de az ilyen apróságokat most hagyjuk
figyelmen kívül.
Érdemes talán a sorok közé is bekukucskálni
inkább, mivel a sikerpropaganda fekete szilánkjai oda vannak beékelődve. Az
ugyanis látszólag nagy siker, hogy egyszerre 217 ezer közileg munkáltatott
ember dolgozott. Azonban az teljesen világos, hogy a megélhetési minimumot is alig
fedező közrabszolga-bérrel megfizetett állást más helyett töltik be. Mármint
más olyan állás helyett, ami biztos egzisztenciát, szolgáltatások megvásárlását
is biztosító bért garantálna. A fenti szám tehát egyben azt is jelzi, hogy ennyien
biztosan a szegénységi határon tengődnek, szolgáltatást nem vesznek, mert gyakorlatilag
felélik a fizetést, és megtakarítások híján nem képeznek tartalékot.
Egzisztenciálisan kiszolgáltatottak, és egy vekni kenyér képével is sakkban
tarthatóak. Táplálva a szegénységükön keresztül hatalmi függőségbe
kényszerítettek táborát, akikkel szemben Pintér Sándor már korábban felvillantotta
az unortodox workfare talaján álló kényszermunka árnyjátékát. Az is teljesen
nyilvánvaló, hogy az említett szolgáltatásvásárlás-megtagadás a szolgáltató
szektorra kiterjedő fokozott kereslethiányt jelent. Előrevetítve a
munkanélkülivé válás, és elszegényedés spiráljának újabb fordulóját.
Ugyanakkor érdemes elidőzni a jutalmazás
tényén. Az teljesen világos, hogy akkor érdemes jutalmazni, ha az adott
szervezett pozitív elvárásokat teljesít. Tehát a jutalom azt sejteti, hogy a
kormányzat nem tekinti a közmunkára kényszerülést, a mögötte álló tömeges
munkahelyvesztést, illetve a valós foglalkoztatás-bővülés stagnálását negatívumnak.
A pozitív üzenet az lenne, ha azt az önkormányzatot jutalmaznák, amelyik a
legtöbb, piaci munkabérrel megfizetett állás létrehozásához tudott segédkezet
nyújtani. A jelenlegi jutalom ennek ellene hat. Azt sugallja, hogy „akkor teljesítesz jól, ha elszegényítesz”.
Ennek az oka nagyon egyszerű. Ha, mondjuk, az önkormányzat felbontja a
szerződést egy, a területén parképítéssel foglalkozó céggel, vagy felmond a
saját kertészeinek, akkor az ott foglalkoztatottak munkanélkülivé válnak. Azonban
a füvet továbbra is csak le kell majd nyírni. Tehát a feladat megmarad. Nosza,
alkalmazzuk a kertészt közmunkásként. A korábbi bérének a felét helyből
megtakarítottuk. Az önkormányzat tehát eleget tud tenni a központi
forráskivonási elvárásoknak. Esetleg az egy fizetésből felvesz két közmunkást.
Egy a füvet nyírja, míg a másik a torzsát festheti zöldebbre, ha valamelyik
főcsinovnyik arra jár. Van tehát egy fő bérmegtakarítás és két fő közmunkás. Pintér
Sándor már emelheti is a kezét egy magas fokú buksi-simogatásra. Ha sikerül az
egész projektet kiszervezni és szociális szövetkezetnek eladni, akkor puszit is
osztogathat a meleg kézfogás mellé. Papíron, a működési költségek
kiszervezésével, még a közmunkások nyakába lehet sózni ugyanis az
adminisztrációt, és minden egyebet is.
De a jutalmazásnak ez nyilvánvalóan csak az
egyik oldala. Egyike csak, a munkanélküliség-generálást jutalmazó fejezetnek. A
következő fejezetben az olvasható, hogy nem csak a tendenciát jutalmazza a
kormányzat, hanem a teljesítményt. Nyilvánvaló ugyanis, hogy rangsort
felállítva lehet csak jutalmat osztani. Leginkább akkor, ha van egy elvárás, és
egy ahhoz mért teljesítményszint. Következésképpen az valószínűsíthető, hogy
van egy elvárt szint abban, hogy az önkormányzatnak hány embert kell
közrabszolgásítani. Világos, hogy amennyiben teljesíteni akarja a kvótát
felfele, akkor nem érdekelt másban. Nem érdekelt például más jellegű
munkahelyteremtésben sem. Ez a hatás természetesen kölcsönhatásban van az
előzőekben elmondottakkal is. De magyarázat lehet arra, hogy a pártja és
kormánya felé mindenáron teljesíteni akaró polgármester miért fog minden más
kezdeményezésnek keresztbe feküdni esetleg. Miközben helybéli kegyúrként
természetesen a haszonélvezője is a kiszolgáltatottságnak. Pusztán jó lenne
tudni, hogy amennyiben van egy elvárt munkanélküli-, illetve közrabszolga-szám,
akkor ez hol, melyik önkormányzatnál mennyi. S ehhez képest mennyire kell sztahanovistának
lennie az önkormányzatnak a miniszteri dicsérethez, valamint a vele járó
extra-pénzekhez.
Mert az is valószínű, hogy a kiosztott 148
millió forint, elosztva az 53 önkormányzat között csepp a tengerben. Ha jutalomként
kerül kifizetésre, akkor könnyedén elszivároghat az önkormányzati vezetés irányába.
Ha pedig elfogadjuk, hogy Pintér Sándor csak adóban
nyolcvanmilliós összeget csengetett ki tavaly, akkor van az egész gesztusban
valami cinikusan nagyképű. Egy olyan mértékű jutalomnak a globális
kiosztásával, ami a belügyminiszter jövedelmét akkor sem biztosan karcolná
mélyen, ha saját zsebből fizetné. Tulajdonképpen reklámkampány-statisztává
silányítva még a saját táborából verbuvált polgármestereket is. Akik talán
igen, a közrabszolga-programba kényszerítettek viszont biztosan nem érdemlik
meg ezt a fajta közszolgálati lenézést.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése