2013. szeptember 12., csütörtök

Tahófrakcióügyi árnyék-sztori

Forrás: Cink
Az óvodai áthallásoktól sem mentes Illés Zoltán-ügy kapcsán további hullámok vetődtek partra. Ezek között Orbán Viktornak az elhatárolódása a személyi kultuszát tápláló mondattól, és államtitkárától hiányzik. Így legalább abban biztosak lehetünk, hogy a miniszterelnök elég langyosnak, melegnek és nyálasnak érezte a környezetvédelem önjelölt apostolának nyelvét. Ugyanakkor a reakciók mégsem teljesen érdektelenek.

Legelőbb is ugyebár a bírságorientált házelnök reakcióját érdemes figyelembe venni. Szerinte ugyanis a kormány nevében megszólaló államtitkár megjegyzése sértő ugyan, de nem annyira, hogy fel kellene lépni ellene. Ezzel Kövér László végső soron személyeskedési jogosítványt töltött ki mindenkinek. Így aztán, ha valamelyik képviselő azt találná mondani, hogy a bajsza nagyobb, mint az esze, akkor legfeljebb elmehet a piszoár mellé duzzogni. Mert még személyes sértésnek tekintve sem léphetne fel ellene. Ugyanakkor teljesen érthető a gesztus, mivel a korábbi komcsizásokért és az egyéb arrogáns megjegyzésekért önmagát is el kellett volna marasztalnia. Annyira pedig nem egy karakán figura, hogy kiálljon, és elnézést kérjen. Nem mintha Illés Zoltánban lett volna annyi gerinc, hogy ekként tegyen.

Annak ellenére, hogy Selmeczi Gabriella, az általa menetrendszerűen elvégzett bajnaizás nehéz munkáját kipihenendő mesélt Illés Zoltán bocsánatkéréséről. Ha ezt úgy értékeljük, hogy megvédte az államtitkárt, akkor Illés Zoltán kezdhet rettegni. Bár egy sms-re talán még azt követően is futni fogja. Az említett bocsánatkérést ugyanis ebben a formában, diszkréten, a pad alatt ejtette meg Illés Zoltán. Tehát, miközben a képviselőtárs szexista lehülyézése nagy plénum előtt zajlott, a bocsánatkérést mintha szégyellte volna Illés Zoltán államtitkár. Mintha nagyobb szégyen lenne elnézést kérnie a bunkóságért, mint tahó módon viselkednie a Parlamentben. Ami aligha szándékosan, de mégis megerősíti Vadai Ágnes véleményét arról, hogy a Fidesz-KDNP keretében egyfajta „tahófrakció” jött létre az egyre kevésbé tisztelhető Házban. Ami szinte nyilvánvalóan jelzi azt, hogy szakmailag sehol nincs az említett államtitkárság. Politika-szakmailag biztosan, de talán környezetvédelmileg sem.

A tiszai ciánkatasztrófa ugyanis nem hipotézis, hanem megtörtént, élővilággyilkos eseménye volt a nem is túl távoli múltnak. Szél Bernadett kérdése, hogy a tárca felkészült-e egy hasonló problémára a bánya esetleges újranyitása esetén korántsem feltétlenül nélkülöznek minden alapot. A kérdés mindaddig élő, amíg egyáltalán szóba kerülhet a cianidos technológiával működő bánya újranyitása. Akkor is, ha pillanatnyilag a román parlament nem állt ki az újranyitás mellett. Illás Zoltánnak tehát alapvetően egy szakmapolitikai kérdésre kellett volna, és szakmailag megalapozottan, válaszolnia. Erre volt válasz az arrogáns és enyhén szólva is neveletlen válasza. Bemutatva azt, hogy a szakmaiságot miként pótolja a verbális koki. Ebben is felzárkózva a miniszterelnökhöz. S valójában ez, jószerivel a surranó-pályán, tapasztalható jelenség legalább annyira elítélhető lenne, mint a személyi kultusz biankó kiszolgálása. Azonban ezt nyilvánvalóan nem fogja a kormánypárti frakció elítélni, mivel ebben az esetben számos államtitkáron és miniszteren is számon lehetne kérni a szakmaiságot. Amely számonkérést esetleg nem bírnák ki. Így Illés Zoltán nem csak a miniszterelnöknek tett egy bőven nyálas gesztust, hanem kormányzati kollegáinak is. Azzal, hogy eleve elutasított minden olyan szakmaiságot, amelynek következetes végigviteléért végső soron a fizetését kapja.

A miniszterelnök bemuta(ja),
ahogy a Parlamentben mennek a dolgok
Forrás: Hir24 videófelvétel
Ugyanezért kizárt, hogy akár maga lemond a pozíciójáról, akár a miniszterelnök lemondatja a közeljövőben. A kormányzati társak nem engednék lemondani, mivel ez számukra káros példát statuálna. Orbán Viktor pedig alighanem legalább két okból nem fogja lemondatni. Az egyik az, hogy azzal elismerné az általa képviselt humánpolitika újabb kudarcát. Ezt egyébként sem kockáztatná, de a kampányra fordulva biztosan nem fogja meglépni. A másik ok részben ezzel is, de az előbbiekkel is összefügg. Illés Zoltán lemondatása után folytatni kellene a sort az oktatáshoz nem értő Hoffmann Rózsával, vagy a családpolitikához nem értő, de abba folyamatosan belebeszélő Rétvári Bencével, és a többiekkel. Ha azonban valóban szakemberek töltenék be a szakpolitikai pozíciókat, akkor Orbán Viktor nehezebben érezhetné magát, a félvakok között félszeműként, univerzális zseninek. Márpedig az, aki mindenben maga szeretne kézileg vezérelten intézkedni, mert ebben látja a hatalmi önmegvalósításának zálogát, az nem fogja ezt a lehetőséget megteremteni.

Tehát Illés Zoltán, az sms-kultúra lovagja maradni fog. Immár Kövér László tahósági jogosítványával is a zsebében. S persze a munka alóli felmentéssel, mivel a házelnök szerint teljesen rendben van, ha egy kormánytag konkrét, a munkáját érintő kérdésre nem érdemben, hanem személyeskedéssel válaszol. Miközben érdemes gyorsan szétnézni azügyben is, hogy Illés Zoltán, illetve Kövér László gumicsont-generátora milyen lényeges, de sokkal súlyosabb kormányzati lépésről igyekszik elterelni a figyelmet.

Andrew_s

13 megjegyzés:

  1. Megpóbáltam kicsit,nagyot.Félelmetes mi van a sulikban,esküszöm nem hiszem el!Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig sajnos hihető.
      Ez sajnos dettó megtörtént: http://endresy.blogspot.hu/2013/09/tanitani-akarsz-hulye-vagy.html

      Azóta, szerintem részben emiatt is, kaptam választ. Nem az igazgatótól, hanem a munkaközössgé vezetőjétől, és jórészt magánlevélként. Mint volt iskolatárstól.

      üdv:
      Endre

      Törlés
  2. Nos nem mindenben egyetértve, de magam is úgy gondolom, hogy ez itt a lényeg. Kérdés: megbírságolhatja-e a házelnök a kormány valamely tagját, ha az a neki feltett kérdésre nem válaszol. Mert ebben az esetben konkrétan nem volt válasz. A kérdésre, hogy tettek-e valamit, két válasz lett volna lehetséges. Tettünk, mégpedig....
    vagy nem tettünk.

    Ezek nem hangzottak el, helyette volt a terelés.

    Üdv: Csendes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kövér láthatóan kiadta a biankó jogosítványt tereléshez, személyeskedéshez.

      üdv:
      Geo

      Törlés
    2. No, de a kérdésem még mindig az: megteheti-e büntetlenül a kormány bármely tagja, hogy nem felel az ellenzék kérdésére?
      S ha igen, miért teheti meg.
      Eddig nem volt erre példa. Az írásbeli kérdésre kötelező a felelet írásban. A szóbeli kérdésre nem kötelező?

      üdv. csendes

      Törlés
    3. A látszat szerint megteheti.

      Nincs adat arra, hogy összehívták voln a házbizottságot.

      üdv:
      Geo

      Törlés
    4. Akkor miért nemez az ellenzék csapásiránya?
      Tényleg nem értem ezt az ellenzéket.:-((


      üdv: csendes

      Törlés
    5. Bocs, a "nemez" természetesen: "nem ez" akart lenni.

      Törlés
    6. Az ellenzéket, mint többszor is leírtam, én sem értem....
      Néha azt is kétlem, hogy ellenzék.

      üdv:
      Geo

      Törlés
  3. Ha nem lesz legalább akkora bukta 2014-ben,mint 2-ben a Fidesznek,megérdemeljük a sorsunkat.Nem értem azokat az embereket,akik ugyanúgy ki vannak szipolyozva,mint az ellenzékiek,mégsincs hídlezárás,tömeg az utcán.Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A reakciókat én sem teljesen értem. Illetve a hiányukat....

      Geo

      Törlés
  4. Házsazbály
    "42.§(1) Az Országgyűlés ülésének napirendjében feltüntetett időpontban az interpelláció és kérdés
    tárgyalására minden olyan héten, amikor az Országgyűlés ülést tart legalább a határozati
    házszabályi rendelkezésekben meghatározott időtartamot kell biztosítani. Valamennyi
    képviselőcsoport számára lehetővé kell tenni, hogy legalább egy általa benyújtott interpelláció
    és kérdés tárgyalására sor kerüljön. A Házbizottság a független képviselők létszámát
    figyelembe véve biztosítja számukra az interpellációk és kérdések feltételének lehetőségét.
    (2) Akihez az Alaptörvény szerint interpelláció vagy kérdés intézhető, köteles az
    interpellációt vagy kérdést személyesen, kivételesen helyettese útján megválaszolni."

    Arról szó sincs, mi van akkor, ha a kötelezettségét a megkérdezett megszegi.

    VálaszTörlés