2013. szeptember 16., hétfő

Lesz Pető Nemzeti Stadion?

2013. szeptember 16. 20:53
A gyermek érték. Jó kis közhely ez, ha belegondolunk abba, hogy hányszor, de hányszor halljuk ezt a politikusoktól. Egy másik közhely az, hogy az élet érték. Nem egy esetben pedig azt halljuk, hogy az ember az érték. Aztán szembesülünk a valósággal. S szeretnénk azt hinni, hogy az emberi élet érték, és az emberi bánásmód kijár az embereknek. Aztán szembesülünk a valósággal.

Amikor nem is olyan régen a macskai jogok védelme érdekében írtam le pár gondolatot, akkor nem gondoltam, hogy a politika milyen gyorsan erősít meg. A kormányzat ugyanis láthatólag egy kóbor macska szintjén sem feltétlenül kezeli az emberi életet. Már akkor, amikor a költségvetés zsebeibe kellene nyúlni ahhoz, hogy a fenti állítást cáfolják. Ezt sok kórház, rendelőintézet, orvos, nővér erősíthetné meg azt hiszem. Azonban van egy kategóriája az egészségügyi problémának, ami kiemelten tragikus következményekkel jár. A gyermek születésekor szembesülve a várt gyermek betegségével, korlátozott képességeivel a család alighanem tragédiát él át. Egyfajta kis halált, mely gödörből az egyetlen kikapaszkodási lehetőség a szalmaszálakban való kapaszkodás reménye. A remény, hogy valaki segíthet kihozni a lehetőségekből a maximumot. A szerény lehetőségekre építve kialakítani a minél emberibb, önálló élet képességét.


Ebben, nemzetközileg elismerten, és életeket adva bizonyított a Pető Intézet, melyről az utóbbi időkben mégsem a hatalmas orvosi eredmények kapcsán, hanem a hazai csődközelisége kapcsán hallunk egyre többször. Az állam támogathatná, hiszen a gyermekek megszületése mellett annyiszor kampányolnak a kormányzati képviselők, hogy az ember ezt várná. Azt, hogy például a KDNP képviselői akár saját jövedelmük felajánlásával próbálnák összedobni azt a félmilliárdot, amivel megmenthető lenne a sérült gyermekekkel nem egyszer szinte csodát tevő intézményt. Már csak azért is, mert képzőhelyként, a konduktorok utánpótlásának kinevelőjeként is működik. Aki azt hinné azonban, hogy a stadionokat kéretlenül is sorozatban építő kormányzat kisegíti a hazai egészségügynek, és egészségügyi oktatásnak hírt, nevet, és hírnevet szerző Pető Intézetet, az téved. A gyermekek szempontjából esetleg végzetesen téved. Valami elszabott Tajgetosz-szemlélettől hajtva ugyanis a kormányzat leszavazta Szabó Tímea módosító javaslatát arról, hogy a költségvetési tartalékból csoportosítsanak át a gyermekek rehabilitációja, fejlesztése számára.

Hiába, az üléspont ezek szerint ismét nagyon meghatározta az álláspontot. A Párbeszéd Magyarországért (PM) soraiból érkező javaslat ezek szerint csak elutasításra találhat. Minden tartalmi vizsgálat nélkül. Ahogy alighanem azonnal elfogadásra került volna egy kormánypárti javaslat, amelyik immár Semjén Zsolt ablaka alá is stadionról intézkedne. Elvégre a KDNP-s képviselő annyit sínylődött korábban, hogy ez a legkevesebb, amit megérdemelne. Bár, pusztán a gondolatkísérlet szintjén érdekelne ugyanennek a szavazásnak az eredménye akkor, ha Orbán Viktor unokája szorulna majdan sürgős konduktori segítségre. S azért csak a gondolatkísérlet szintjén, mert végtelenül embertelen lenne ilyet kívánni bárkinek is. Ahogy végtelenül embertelen az a hozzáállás, amely másokat foszt meg az emberi segítség lehetőségétől. Minden esetre jelenleg ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz által, alig pár napja, ígért védelem mennyit ér.

A helyzet már csak akkor lenne még rosszabb, ha kiderülne, hogy nem is csak a párthűség, hanem valami önös érdek húzódik meg a döntés mögött. Az ugyanis kétségtelen, hogy az intézeti épületeknek helyett adó mindkét terület, mind a Villányi úti, mind a Kútvölgyi úti, komoly ingatlan-értékkel bírhat. Ami adott esetben lehetőséget adhat arra, hogy némi lobbi-pénzek csurranjanak azoknak, akik segítenek a terület megszerzésében. De még elgondolni is rossz lenne, hogy a gyermekek, és különösen a beteg gyermekek jövőjével ilyen szempontok alapján játszanak a Parlamentben. Azért persze remélem, hogy a Villányi úton közlekedő villamos megállóját még sokáig Pető Intézetnek és nem, mondjuk, Villányi úti Nemzeti Stadionnak fogják hívni.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése