Sajnálat és irigység Orbán hatalma okán

Forrás: Fidesz.hu (felül),  illetve
filmrészlet az "Akarat diadalából"

A miniszterelnököt hatalmas küzdelem eredményeként ismét megválasztották a kormányzó párt elnökének. Egyetlen jelöltként erre alig volt Orbán Viktornak esélye, de bejött. Igazán fontos mérföldköveként a személyi kultuszon alapuló diktatúra elleni harcnak. A kialakult helyzetet végső soron két megközelítésből is lehet szemlélni. Az egyik a sajnálat, míg a másik az irigység.

A sajnálat alapvetően az ország iránt, amely erőltetett menetben látszik menetelni a populista demagógiákkal szegélyezett úton az egyszer volt bolsevik típusú diktatúra felé. Erről árulkodik tulajdonképpen az is, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag érdemi kihívó nélküli versenyben kapta meg a Fidesz feletti uralmat. Immár tizenharmadszorra. Miközben, ahogy a tudósítás szól, szólt a vastaps. Orbán Viktornak, és a permanens harcának. Amelyről folyamatosan beszél, ha nem is írt könyvet a folyamatos harcáról. Vastaps ügyben pedig nyugodtan lehetnek rossz tapasztalatai sokaknak. A pártkongresszusokon elvárt vastaps ugyanis sokszor volt a kerekek alól felharsanó nevetéshez hasonlóan őszinte. S még csak a hatalom garanciája sem. Amit egyébként megannyi, és akár külföldi, történelmi példa is jelez. Például, amikor Gorbacsov a nyitásról beszélt Nicolae Ceausescu gondosan kiválasztott több ezer híve előtt, akkor egy korabeli tudósítás szerint az illendőségből felhangzó levezényelt tapson kívül hideg fogadtatásban részesült. Nem úgy a román vezér, akit 45 perc alatt 30-szor szakítottak meg vastapssal, és felállván üvöltve a dicsérő szólamokat.

Alkalmasint nyilván sok apró, és néhány szarvas hibát lehet majd még találni a Fidesz kongresszusának felszólalásai között. Akár még a részvételben is fellelve néhány árulkodó mozzanatot. De igazán kár lenne meglepődni például Semjén Zsolt részvételén és felszólalásán. Ezen ugyanis legfeljebb csak az lepődik meg, aki szerint a KDNP tényleg párt, és nem csak a Fidesz kereszt-klerikális lobbi-platformja. Miközben persze azon is kár meglepődni, hogy Rogán Antal a nagy igyekezetben Az előző kormányzásukból őket kipenderítő miniszterelnöknek tulajdonította bécsi cukrászdás szlogent. Holott az nem állításként fogalmazódott meg, hanem kérdésként, és ne a miniszterelnöktől, hanem egy köztéri plakáton. Ám kár lenne egy polgármestertől és frakcióvezetőtől elvárni a pontosságot. Legfeljebb az ország sajnálható, ha az ügyeit is ilyen nagyvonalú nagyképűséggel kezelik. Különösen, mivel a miniszterelnök gyakorlatilag a bérek vásárlóerejének befagyasztását hirdette meg.

A sokat emlegetett aktuális harca ugyanis alapvetően erről szól. Erről kell, hogy szóljon, mert másként nem értelmezhető. Az orbáni rezsiháború ugyanis valójában nem a rezsiről, hanem egyes rezsitételek nominális mértékéről látszik szólni. Egy család rezsiköltségébe a gyerek cipőjétől a kenyéren keresztül a fűtésig számos tétel belekerül. Ebből Orbán Viktor harca valójában csak egyes szektorok szolgáltatása ellen irányul. Ráadásul a fizetnivaló százalékos mértékében. Szó nincs arról, hogy a valós rezsiköltségeket csökkentené a család bevételének, a család költésének egy szeleteként. Mely megközelítés a fizetnivaló nominális, számszerű csökkenésén kívül természetesen a bevételek növelését is magába foglalhatná. Ha tehát a Fidesz úgy hirdet harcot, hogy csak a csökkenésre, és ráadásul csak egyes tételek csökkenésére összpontosít, akkor ez világosan jelzi a fent említetteket. Azt, hogy Orbán Viktor a keresetek befagyasztását szeretné elérni, illetve az éhbérszintű foglalkoztatást kívánja fenntartani, szélesíteni. Amiről különben, nem is olyan régen, a belügyminisztere szintén megemlékezett.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a hatalom koncentrációja, pontosabban a hatalom maga irigyeket szül. Márpedig korántsem csak abban a formában, hogy „ha én király lennék”, hanem nagyon is konkrét célt megfogalmazva. Az pedig szintén nyilvánvaló, hogy a tett-hatékony irigyeket nem a feltétlenül az ellenzék között kell keresni. A hatalomkoncentráció ugyanis kézben tarthatóvá is teheti az ellenzéket. A vezetői eltüntethetők, lejárathatók. A hívei pedig megfélemlíthetők, vagy jelentéktelenné tehetők. Jól mutatja ezt megannyi diktatúra természetrajza. Ahogy ugyanezek nyújtanak példát arra, hogy a legirigyebbek azok között fordulhatnak elő, akik csak egy lépésre állnak a hatalom centrumától. Nekik ugyanis reális lépés lehet meglépni azt az egy lépést. Kipenderítve a székből a jelenleg ott ülőt, és a már előkészített hierarchiát és hatalmi rendszert egy mozdulattal a saját kezébe kaparintani. Minden rosszat az előd nyakába varrni, és az adott szervezet megmentőjének képében tetszelegve kielégíteni a saját hatalomvágyát.

Freud kiszólt a portálra?

Így nagyon is könnyen lehet, hogy Orbán Viktor a trónkövetelőnek vívja meg harcait akár a realizmussal szemben is. Nem lenne egyedül a történelemben. Márpedig potenciális trónkövetelővel jól el van látva. Ott van a nagybajuszú és agresszív decibelharcos, a legkitartóbban talpnyaló frakcióvezető, a legkisebb királyfi és legfrissebb alelnök, bármit előadni képes anti-bölcselő egyaránt. Egy-egy lépésre a kondértól. De különben is alighanem a leghangosabb hívek, és tapsvezénylők egyike. Elvégre Orbán Viktor kiválóan alkalmas arra, hogy adott esetben elvégeztessék vele a diktatúraépítés piszkos munkáját. Talán csak a tudatalatti felszínre törése a hiba a Fidesz honlapján: „utált Orbán Viktor”. Legfeljebb, ha elég humanista az utód, akkor megtartja örökös és tiszteletbeli elnöknek. Amitől még nyugodtan elküldheti gyógykezelésre. Érdemei elismerése mellett természetesen. A következményekért azonban a jelen miniszterelnököt legfeljebb emberként lehet sajnálni. Ahogy Julius Caesart az epilepsziájáért. Politikusként nem.

Andrew_s