Drogni, vagy nem drogni...

Avagy a drogellenesség diszkréten hatalmi bája...

Forrás: Wikimedia

A különböző függőségek okozta problémák rendre visszatérnek közéletbe az orvosok, társadalmászok, jogászok, és persze a politikusok jóvoltából. Leginkább az utóbbiaknak köszönhetően a médiában is nem egy esetben hallunk a drogról, és nagy ritkán a többi, különben nem egyszer nem kevésbé problémát okozó addikciós jelenségről.

Nagyjából másfél éve írtam: „A drogosok problematikája olyan téma, ami szinte mindig alkalmas az állóvíz felkavarására. Így igazi hírközlési Joker-kártyaként működik”. S amennyiben manapság szétnézünk a hírek között, vagy akár a Parlament munkájára vetünk egy pillantást, akkor ez a helyzet mit sem változott azóta. A napi politikának „hála” az lehetne az érzésünk, hogy a közel tízmillió drogos országává váltunk. Ami azért szerencsére nincs így. Még akkor sem, ha a függőségek, és köztük, talán tényleg legsúlyosabbként, a drogfüggés, valóban súlyos társadalmi és egészségügyi problémát okozhat. Akár közvetett egészségügyi problémát is, amelyek közül az AIDS és a hepatitisz kapja a legnagyobb hangsúlyt.

Így érthető, hogy a világ több pontján működő tűcsere-program, amelynek fontos szerepe lehet a továbbfertőzési lánc, a járványveszély megtörésében, hazánkban is lehet lényeges pontja a drogproblémák tüneti kezelésének. Tünetinek, hiszen sem a drogfüggést nem szünteti meg, sem a drogosok számát nem csökkenti közvetlen módon. Az is érthető tehát, hogy amikor a hazai tűcserés anti-járvány támadásban szerepet kapó Kék Pont Alapítvánnyal megszüntette a józsefvárosi önkormányzat az együttműködést, akkor arra rámozdult a politika is. Miközben egyfelől az érintett alapítvány, és egyenesen HIV-járványt idézve, kinyilatkoztatta a magáét, az érintett önkormányzat is publikussá tette a saját álláspontját. Ami alapján, a kibontakozó nyilatkozatháború részeként, részben akár igaza is lehet. Az adott alapítvánnyal való kapcsolat megszüntetése ugyanis nem okoz önmagában járványt, és még a tűcserék leállását sem. Feltéve, hogy az önkormányzat ezt magára vállalja. Ellenkező esetben a struccpolitika intő példájával állhatunk szembe.

Ami különben nem lenne józsefvárosi specifikum. Amikor ugyanis nemzeti drogellenes stratégiáról vitáztak a Parlamentben, akkor Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Kék Pont ügye kapcsán azt mondta, hogy „nem hagyják az út szélén azokat”, akik eddig az alapítvány szolgáltatásaival éltek. Ami az eddigi gyakorlat szerint Fideszből magyarra fordítva azt jelenti, hogy lövésük sincs, mit kéne csinálni, de addig sem foglalkoznak az üggyel. Az új stratégiával kapcsolatban azon már fenn sem akadunk, hogy 2013–2020-ig terveznek. Jóval a jelenlegi kormány mandátumán túlnyúlva. Nem először és aligha utoljára célozva arra, hogy eszük ágában sincs leköszönni a hatalomból. Ellenkező esetben ugyanis ilyen terminusokban csak akkor lehetne gondolkodni, ha nagykoalíciós elfogadás állna az elképzelések mögött. Ami egyáltalán nem lenne az ördög műve ilyen esetekben, vagy, ehhez kapcsolódva például, az oktatáspolitikában. Azonban ezzel kapcsolatban azért villódzik pár kérdőjelecske.

Az általános vitára bocsátott stratégia alapján ugyanis kábítószer nélküli társadalmat képzelnek el. Ami, ismerve az emberi társadalmak történetét elég abszurd elképzelésnek tűnik. Különös tekintettel arra, hogy ez még a szocialista embertípus kinevelésének csúcspontján sem jött össze, alig valószínű, hogy az orbanista embertípus nevelése során, az iskola rendőrökkel fenyegetett, és ezért alapjában véve félelem-frusztráltabb világában, ez menni fog. Legfeljebb beszélni nem fognak róla. Azt hívén, hogy amiről nem beszélnek az nincs. Holott a struccpolitikában pont az a probléma, hogy miközben a vakságig megy tele a szeme valakinek homokkal, aközben szétrúgják a tények a hátsóját. A porhintés ugyanis a porhintőkre is veszélyes, ha felülnek a saját ostobaságaiknak. Ami persze nem jelenti azt, hogy az iskolai prevenciónak, az okszerű probléma-megközelítésnek ne lenne hatalmas szerepe az elutasító magatartás kialakulásában. Az azonban nem prevenció, amit Zombor Gábor fogalmazott meg a Fidesz részéről. A felvilágosítást abban látva, hogy „a kábítószer-fogyasztás és -birtoklás büntető törvénykönyv általi szankcióival” kell megismertetni a diákságot és a szülőket. Az csak hab a tortán, hogy éppen egy fideszes politikus keveredett droghasználat gyanújába. Amit az sem tesz adott esetben meg nem történtté, ha az őt ezzel vádoló maga sem az angyalok karának egyike.

A kriminalizálás ugyanakkor éppen annyira fogja meggátolni különböző függőségeknek való kitettséget, amennyire a szesztilalom megoldotta az alkoholizmus problémáját. Vagy amennyire a szexualitás hivatalos, és álszent, elutasítása nyomán kihalt az emberiség a középkor évszázadai alatt. A függőségek problémáját, és nem csak a drog-használatét illetően továbbra is valószínű, hogy „a társadalom jobban jár, ha valamilyen módon meg tanulja kezelni az egyes függőséget okozó helyzetek kezelését”. Ehhez azonban a kormányzati erőknek kellene előbb szakítani a hatalom-függésükkel. Esetleg szakpedagógusokra, orvosokra bízva azt kérdést, amiben jelenleg csak a politikai haszonszerzés lehetőségét látják olyanok, akik legfeljebb távolról ugatják a kérdést, mint magányos kutyák, tiszta éjszakán, a Holdat.

Andrew_s