2013. szeptember 17., kedd

Diákhitellel a szolgatenyésztés szolgálatában

Kép a Gattaca című filmből
A felsőfokon végzett tanulmányok költsége kétségtelenül nagy terhet róhat a szülőkre és a diákra egyaránt. Ennek egyik áthidaló megoldásaként jött létre a diákhitel kétségekben sem szegény konstrukciója. A probléma ugyanis az, hogy sem a tényleges tanulmányokra való költés ellenőrzése nem megoldott, sem a visszafizetés nem garantált.

Amikor ugyanis a társadalom éppen a szociális abortuszprogram kiterjesztésének a korszakát éli, akkor nehezen lehet egzisztenciális garanciarendszerről beszélni. Nem véletlen tehát, hogy a diákhitel az egyik sarkalatos pont lehet a diák végzését követően a már végzett fiatal életében. A munkanélküliség ugyanis éppen úgy nem jelent biztos visszafizetési lehetőségeket, ahogy a közmunkaprogramok is legfeljebb a fizikai túlélést jelentik. Ugyanakkor, ha a fiatal egyáltalán hazánkban marad, akkor a kockázatkereső magatartásának egyik mellékhatása a zsarolhatósága. A megélhetési zsarolhatóság ebben az esetben értelemszerűen azt jelenti, hogy a korábban felvett hitel állami pallosként lebeg a feje felett. Egyáltalán nem szolgálva ezzel azt a népszerűség-keresést, mely ugyanakkor a kampány közeledtével egyre jobban jellemzi a kormányzatot is.

Talán ennek hatására jelentette be Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár azt a „segélycsomagot”, amivel meg kívánják támogatni a diákok hitelt felvett rétegét. Ennek alapján a hallgatói jogviszony alatt gyermeket vállalóknak elengednék a diákhitel egy részét. Ami, függetlenül a visszamenőleges törvénykezéstől, meglehetősen a felfordított éjjelin való trónolás újabb szép példája. A gyermek ugyanis aligha 11 perces projekt. Úgy általában. Aki tehát felelősséggel gondolkodik a jövőjéről, az nem élhet ezzel a lehetőséggel, mivel a diákhitel egy részének elengedése se, garantálja a munkahelyet, az egzisztenciális biztonságot a diákévek után. Ugyanakkor világos a szándék, hogy visszafogják a munkára jelentkezők, és különösen a kvalifikált munkára jelentkezők számát. Aki ugyanis szülésre vállalkozik az egyetemi élet alatt az vagy a gyermekét, vagy a tanulmányait kénytelen némileg hanyagolni. Az előbbi esetben belép a képbe a gyámügy, míg az utóbbiban a tanulmányi osztály. A tanulmányi előremenetelnek azonban szinte biztosan nem kedvez a fokozottabb felelősség.

Ugyanakkor az egyetemi évek végén nem feltétlenül fog a fiatal anya, de talán a fiatal apa sem bármilyen munkára jelentkezni. Tehát az értelmiségi pályák egy részéről eleve kiszorulhat. Így, végső soron, abba a szolgarétegbe csúszik bele, aminek bővítése és újratermelése már több kormányzati intézkedés esetén jól felismerhető hatalmi célként lepleződött le. A kormányzati intézkedés tehát hosszú távon egyáltalán nem segíti a fiatalokat. Miközben egy olyan intézkedés, mely a szüléseket egyértelműen a fiatalabb biológiai korra igyekszik leszorítani. Ez különben biológiailag egyáltalán nem lenne kedvezőtlen. A probléma az, hogy a társadalom által biztosított egzisztenciális lehetőségek ezzel nincsenek összhangban. Így még az sem valószínű, hogy a diákévek alatt vállalt gyermeket könnyebben követik a továbbiak. Ami kiegyensúlyozott körülmények között valóban működhetne, az ilyen, zsarolásszerű eseménymegéléskor kontraproduktívvá válhat. A szinte kényszerből vállalt gyermek megérkezésének csökkenhet a pozitív élménye, és ez károsan hathat a testvérek megérkezésére.

Ugyanakkor, bármennyit is szajkózza a kormányoldal a családok fontosságát, ez a párkapcsolatok stabilitásának sem kedvez. Az érzelmi kérdésből üzleti kérdéssé degradálhatja a párkapcsolatot. Végső soron az államot léptetve be a prostituációs hierarchiába. Egy újabb lépcsőfokot építve a diákprostitúció amúgy sem egyszerű épületébe. Márpedig ez tovább ronthatja a kormányzat legújabb, talán hangulatjavítónak szánt, intézkedésének társadalmi hatásait. Bevonva immár a gyermeket is egy olyan játszmába, ahol végső soron alig lenne normálisan keresni valója. Mindössze azt demonstrálva, hogy az állami intézkedésekkel továbbra is egyfajta offenzíva zajlik a folyamatok, és benne a magánélet folyamatainak, totális kontrollja felé. Ezúttal a diákságot alacsonyítva le, a neoratkoista szemlélet példájaként is, a szolgaság tenyészállományának szintjére.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook