Tanítani akarsz? Hülye vagy?

A munkahelykereséssel kapcsolatban gyakran megélt helyzet az, amikor nemleges választ kap a jelentkező. Ennek leginkább semmibe vevő megnyilvánulása az, amikor semmilyen választ nem kap valaki. Annak ellenére, hogy megígérik. Ám sokszor akkor sem sokkal jobb a helyzet, ha válaszolnak, és látszólag konkrét indokot említenek az elutasításra.

A rébuszok helyett tekintsünk konkrétabban egy esetet, melynek során a pályázat célja egy tanári állás elnyerése volt. Tiszta sornak tűnik a dolog, mivel egy szakközépiskola keresett mérnöktanárt a saját szakterületén. A helyzet azért látszott teljesen tisztának, mivel ugyanabban a kertészeti szakközépiskolában végeztem magam is. Igaz, évtizedekkel ezelőtt. Tehát az alapszintű szakismeret, és a helyismeret is adott. Az iskola helyzetének ismeretéből pedig könnyen képet kaphattam annak alapján, hogy a mérnöktanári végzetséghez ugyanott hospitáltam. Az iskolai közhangulatot pedig az iskolanapok látogatásával sikerült úgy, ahogy felmérni. Mivel a szakma egyetemét végeztem, volt egyetemi iskolatársak között is többeket üdvözölhetek a tanári karban. Érthető, hogy amikor a hirdetést megláttam arról, hogy kertészmérnök tanárt keresnek, örömmel pályáztam meg a pozíciót. Nyilván nem egyedül, és nem is a biztos nyertes beképzeltségével, de nem is az esélytelenek közé sorolva magam.

Elvégre miért ne hihettem volna, hogy az álláshoz a szakirányú egyetem, az ott szerzett egyetemi doktori, illetve a jogutódnál végzett mérnöktanári képzés elegendő a kertész-tanoncok szakmai pallérozásához. A pályázat tehát elment. Alapvetően a központosítás jegyében a KASZK nevű műintézet főigazgatóságára, valamint továbbítva a pályázatban jelzett mail-címre is. CC-ben, tájékoztatás gyanánt a középiskola levélcímére is ment egy másolat. Ez az alapvetően udvarias gesztus végül vétkes könnyelműségnek tűnt. Ugyanis hamarosan megérkezett az elutasítás. Nem a központi, és hirdetést feladó szervezettől, hanem a tagintézet akkor még igazgató-helyettesétől, aki, mint megtudtam, azóta megbízott igazgató lett. Érdemes a választ, mint a jelölt lenézésének állatorvosi lovát megtekinteni:

„Tisztelt Pályázó!

Köszönjük, hogy jelentkezésével, pályázatával megtisztelte iskolánkat. Önéletrajzát, motivációs leveleit, végzettségeit figyelembe véve sajnálattal közöljük, hogy ebben a tanévben intézményünkben nem tudunk munkakört biztosítani Önnek.”

Látszólag teljesen rendben van. Nem hülyéznek le, és a megfogalmazás abszolút udvarias. Első olvasatra. Azzal sincs gond, hogy az iskola freemail-es címéről jött, de az aláírásban a levelet küldő személyes levélcíme van, amit adatvédelmileg inkább nem tennék közzé. Az ördög a részletekben van. Motivációs levelet ugyanis egyetlen egyet küldtem. Még akkor is, ha a levéltörzsben található szöveg valóban mellékelve lett PDF-ben is. A levelet író tehát vagy nem olvasta el a mellékletet, vagy számára a darabszám és nem a tartalom a lényeg. Valami ilyen érzés kerített hatalmába a végzettségekkel kapcsolatban is. Ugyanis alig valószínű, hogy szakközépiskolai tanárnak akadémikusokat várnának. Amúgy sem biztos, hogy képesek lennének az ásó és ásólapát közti különbség megvilágítására. Pedig, ha a végzettségekre hivatkozik a hölgy, mint elégtelen paraméterre, akkor mégis csak ez lehet a megfejtés. Illetve az, hogy nem olvasta el az önéletrajzot. Miközben azért hivatkozik az önéletrajzra. Fogas paradoxon.

Az természetesen a megszólításból világos, hogy egy sablonlevélről van szó, amit egyszer összegyógyítottak, és most szétküldtek fűnek, fának, kisvirágnak. Azonban az is világos ugyanebből, hogy az elküldője nem személy szerint engem néz le, hanem minden pályázót. Már csak azért is, mert motivációs levélből logikusabbnak tűnik, hogy egy szerepel, mintsem pályázónként tucatjával kerülne el egy intézethez. Még a köz adóforintjaiból fenntartott közintézményekhez sem. Ahol az adóforintokért cserébe sokszor alattvalóként kezelik az embereket. Alkalmasint az említett iskola felügyeleti szervénél is. Erre akkor jöttem rá, amikor megpróbáltam kideríteni, hogy a tájékoztatásként kapott másolatra, az igazgatóhelyettestől kapott, a magán-címét tartalmazó e-mail mennyiben tekinthető hivatalos válasznak.

A KASZK titkársága elküldött a főigazgatói titkárságra, ahol gyorsan leráztak azzal, hogy munkaüggyel ők nem foglakkoznak, hatásköri kérdéseket meg sem hallanak, és a helyi vezér különben is szólította a telefont felemelni hajlandó dámát. A munkaügyön legalább udvariasak voltak. Tőlük tudtam meg, hogy az eltelt időszakban megbízott igazgató lett a valamikori helyettesből. Csak remélni merem, hogy ezen információ kiadásáért senki nem üti meg a bokáját. Ettől persze továbbra sem tudom, hogy az említett levél mennyiben tekinthető hivatalos elutasításnak. Mert ez esetben nagyon lenéző és suta az intézményi felfogás.

Holott bőven elegendő lett volna azt megírni, hogy megnéztük az önéletrajzodat, és nem te kellesz. Van más. Világos? Ennél kicsit persze talán udvariasabban. De legalább tényszerűen. Mondjuk úgy, hogy:

„Tisztelt Pályázó!

Köszönjük, hogy jelentkezésével, pályázatával megtisztelte iskolánkat. A jelentkezők anyagának mérlegelésekor nem Önre esett a választás. Így sajnálattal közöljük, hogy ebben a tanévben nem tudunk intézményünkben munkakört biztosítani Önnek.”

Felesleges udvariasan fogalmazva közölni, hogy „nem számítasz öcsi, mert senki vagy, és semmibe se veszlek”. Persze, ha sikerült egy akadémikust találni a posztra, az más. Remélem, hogy a következő iskolanapkor, ha még lesz iskola, találkoznom is sikerül a szerencséssel. Vagy az igazgatóval. Elvégre, a szakmaiságtól függetlenül, elég lehet egy kis baki a Párttal szemben, oszt jó napot.

Andrew_s