2013. szeptember 1., vasárnap

A társadalom szociális abortuszáról

A szociális abortusz fogalmát általában a családok anyagi vészhelyzetével kapcsolatban szokták emlegetni. Ezt az értelmezést, amikor az anya kilátástalan életkörülményei látszanak indokolni a terhesség megszakítását, természetesen, nem áll sem módomban, sem szándékomban átértelmezni. Ugyanakkor kiterjesztése, különösen a hazai viszonyok között indokolt lehet a társadalmi szintű változások leírására.

Erre az első felvetést korábban, az oktatási-, és foglalkoztatáspoltika első jelentős változásai nyomán tettem. Annak alkalmából, hogy a kormánypárt katolikus lobbi-tagozata, melyet KDNP-néven is ismerünk, jórészt a politikai kétszínűség hangszerén játszva próbálta lesöpörni az abortuszt, és annak okait az asztalról. Éppen, hogy csak nem a teherbe esett nők egyfajta szórakozásának feltüntetve a terhesség megszakítását. Azóta, a párt számos tagjának különböző felszólalásai, legfeljebb árnyaltabb képet, de lényegében változatlan képet kaphattunk a témában elfoglalt hatalmi álláspontról. Az akkor felvetett, és a szociális abortusz fogalmának kiszélesítésére szolgáló gondolatok azonban inkább mélyebb ráncokat szánthatnak a homlokunkon, mintsem kisimították volna a korábbiakat.

Az ami akkor, a tandíjviták, és az egyetemi huzavonák kezdetén csak kezdeti tendencia, vagy esetleg csak szinte hipotetikus felvetés volt, az mára gyakorlatilag beérett gyakorlat az oktatáspolitikában. Amire Klinghammer Istvánnak az egyes műveltségi területeket dehonesztáló, nullifikáló megjegyzései még rá is erősítettek. Az akkori fogalomszélesítési szándék oktatáspolitikai alapjai tehát azóta elég mélyre ásattak. Eredményeként, a társadalom jelentős mértékben veszíti el azokat a fiatalokat, akik többféle nyelvi környezetben is értékelhető tudással, alapismereti szinttel, és kellően innovatív személettel vehetnének részt a hazai kibontakozásban. Mármint abban, amit nem a különböző csíkozású zászlók alatti ordibálás, hanem a valós, piaci körülmények között megmért teljesítmény validál. Ez nyilvánvalóan, a biológiából következően, azt is jelenti, hogy az említett fiatalok jelentős mértékben fognak külföldön párt találni maguknak. Az pedig már csak szinte összefoglalásként tehető hozzá, hogy utódaik nagyobb eséllyel nem Pannóniában fogják meglátni a napot és a világot. Különösen nem akkor, ha a hazai kilátások egyre inkább a mesebeli, kút mélyén ülő béka alfelére tárulnak. Akár csak az állampapírok okozta késleltetett eladósodás következtében.

Ahogy tehát a nehéz gazdasági helyzetbe került nő kénytelen szociális okokból abortuszt kezdeményezni a következő generációk rovására, társadalmi szinten hasonló helyzet játszódik le a diákság körében. Ami természetesen talán még nem indokolná az említett fogalom teljes körűen kiszélesített értelmezését. Azonban sajnos a globális foglalkoztatáspolitika pontosan ugyanebbe az irányba hat, és nem csak a diákság rétegében. Ha ugyanis eltekintünk a statisztikai kozmetikumoktól, akkor a legutóbbi adatok is a tömeges elvándorlásról, illetve az elvándorlási szándékok széleskörű, társadalmi katasztrófát előrevetítő, terjedéséről szólnak. A kozmetikumok használata a hatalom részéről érthető, ha nem is indokolt. Érthető, mert jobb színben tüntetik fel a kampánykommunikációra ráforduló kormányzatot. De nem indokolt, hiszen a kérdés triviális: „kiket akarnak átverni?” Amire a válasz leginkább az lehet, hogy saját magukat. Elvégre a munkanélküliség, a szűk hatalmi elitet leszámítva, pártfüggetlenül érintheti az embereket. Lett légyen az akár a tényleges munkanélküliség, akár a közrabszolgaprogramok. Mely utóbbi valóban jelentheti a foglalkoztatási statisztika javulását, de nem szolgálja a családok valós felkapaszkodását a szociális gödörből.

A befejezett külföldi munkavállalás pedig, noha javíthatja a statisztikát, a munkavállalókra terjeszti ki a korábban, a diákságnál említett tendenciákat. A fiatal munkavállalók esetében szinte közvetlenül elmondható ugyanaz, ami korábban a diákokra. Azzal az eltéréssel, hogy az anyagilag, egzisztenciálisan biztos körülményeket külföldön kiépítők remobilizálása gyakorlatilag nullához közeli valószínűséget mutathat. Miközben a külföldön munkát vállalók esetében nyilvánvalóan lezajlik egy másik folyamat is. Az idősebb korosztály külföldi munkavállalása, amennyiben ott egzisztenciát sikerül teremteni, a már létrejött családokat telepíti külföldre. Tehát, esetleg a már megszületett gyermek fog kiköltözni az országból a szülőkkel együtt. Természetesen a munkavállaló partnerével együtt. Az említett szociális abortusz folyamata tehát kicsit úgy kezd működni, mint a kormányzat törvénykezése némely esetben. Visszamenőlegesen. Visszamenőlegesen is csökkentve a jelen és a következő generációkat egyaránt.

S miközben a korábbi nagy kivándorlási hullámok gyakorlatilag kizárólag politikai indíttatásúak voltak, a jelenlegi egyértelműen szociális okokra visszavezethető. Ez nyilvánvaló eltérést jelent a hatásában. A háborús, vagy a politikai menekülés ugyanis nem tőből okozott generációs veszteséget. Bármilyen cinikusan is hangzik, de jutott is, maradt is. Voltak jelentős koponyák, akik kivándoroltak, míg nem kevésbé jelentős koponyák itt is maradtak. Az elmúlt száz év tehát, bár érintette, de nem veszélyeztette az alapokat. Ezért nem is tekinteném szociális abortusznak azokat a hullámokat. A jelenlegi elvándorlásban azonban nem a politikai hozzáállás, vagy a származás a mozgatóerő. Tehát szélesebb kört is érint. Ugyanakkor azokat az embereket tizedeli, vagy ötödöli, meg az országban, akiknek jelentős szerepük lehetne a következő generációk szociális biztonságának megteremtésében éppen úgy, mint azoknak a generációknak a „létrehozásában”.

S ez a kettős hatás az, ami miatt kiterjesztve kezdtem el alkalmazni a szociális abortusz fogalmát. Akár visszaigazolja ezt majd a veretes tudomány, akár nem. Társadalmi szintű folyamatra értelmezve azt, amit, nem egy esetben, pejoratív környezetben emlegetnek az abortuszt ellenzők. Köztük a jelen hazai politikában szerepet vállalók is.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook