Érdekképviseleti pávatánc Balog Zoltánnal

A tanárok, tanítók munkája a generációk láncolatának nevelésében ősidők óta jelentős. Ennek során, ismerünk olyan korszakokat, amikor rabszolgák tanították az utódgenerációkat, de ez sem mond ellent az előző állításnak. A jelen hazai gyakorlat pedig lassan annak nem mond ellent, hogy pedagógusokat egzisztenciálisan túszul ejtve, gyakorlatilag a felelős minisztérium kezelje a tanárokat ismét rabszolgának.

A túszul ejtés nyilvánvaló, mivel a kétségtelenül csökkenő gyermeklétszám miatt, és a kisebb létszámú osztályok mérsékelt preferenciája miatt az elbocsátás kísértete ott ijesztget sokak éjszakájában. Az általános munkaerő-piaci helyzet pedig a pályamódosításnak sem kedvez. Így, különösen kisebb településeken, a pedagógus nagyon könnyen abba a helyzetbe kényszeríthető, hogy aláír, és hallgat, vagy fel is út, le is út. A pálya elnőiesedése miatt ugyanakkor ez olyanokat fenyeget, akiknek legtöbbször a saját gyermekeikkel is van mit törődniük. Nagyjából ez a kép a korábbi mozaik-kockákból is kirakható, legfeljebb az érdekvédelmi szervezetek, illetve a társadalmi szolidaritás tehetnének arról, hogy Balog Zoltán laposelemügyi miniszter, illetve csapata, ne érezze úgy, hogy bármit mondhat, bármit megtehet.

A társadalom szolidaritásához a tanári pálya presztízse azonban, eufemisztikusan, nem túl magas. Ez egy hosszú folyamat eredménye, és több kormány működésének gyümölcse. Egy olyan fa ágain, amelynek gyökerei a rendszerváltás előttre nyúlnak talán vissza. A tanárok érdekvédelemének működésére pedig szép példa volt az, amit a Magyar Pedagógus Kar (MPK) ötletének felmerülésekor történt. No meg persze az, ami akkor nem történt, amikor a fizetésemelésről kiderült, hogy részleges, illetve a társadalmat megosztó módon kerül bevezetésre. Ahogy tulajdonképpen mély hallgatás fogadta Balog Zoltán azon kijelentését is, ami az ellenség kezének tekintett minden, a kormányzat nagyszerű ötleteivel szembeni, ellenkezést. Felidézve ezzel az 1950-es évek belső ellenségekre vadászó világát. S persze megalapozva azt, hogy az ellenkezőkről listák, és jegyzőkönyvek szülessenek. A tanári érdekvédelem legnagyobb dicsőségére természetesen. Átengedve ezzel a felszólalási terepet a pártoknak, amivel tulajdonképpen a kormányt erősítették.

A tanárok között sem mindenki feltétlenül ellenzéki ugyanis. Így amikor a szakszervezetek helyett az ellenzéki pártok szólnak a kiszolgáltatottságról, akkor ez a tanárok megosztásának kormányzati szándékát szolgálja. Gátolva az egységes fellépést. Sok szempontból különben előre hiteltelenítve és a baloldali ellenzék mételyének képében ábrázolhatóvá téve a későbbi fellépéseket. Például azt a meglehetősen gyámoltalan, és valójában semmit sem garantáló, és semmit sem demonstráló fellépést, amivel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) már majdnem sztrájkot helyezett kilátásba. Nem véletlen tehát, ha még Balog Zoltánnak, vagy tanácsadóinak, is feltűnt az a kínálkozó lehetőség, hogy az ellenzéki ellenség elleni fellépésről kezdjen beszélni a nagyszerű életpályamodell kritikája kapcsán. Minden kritikát egyszerűen hazugságnak tekintve, és ekként lesöpörve az asztalról. Végképpen kétségessé téve, hogy Mendrey László miről fog majd tárgyalni. Alighanem, Galló Istvánnéval, illetve az általa képviselt Pedagógusok Szakszervezettel kézen fogva lesznek de facto elhajtva. Még akkor is, ha de jure majd kiadnak valami szép közleményt a semmiről.

A fáziskésésbe került érdekvédelmi egyletek ugyanis előre lehetővé tették az emberi erőforrások ministránsának azt, hogy ismét megemlékezzék a felülről szervezett érdekvédelem mindent megoldó nagyszerűségéről. Arról, hogy az immár, gondolom sokakat meglepő módon, nemzetivé tett kar, a Nemzeti Pedagógus Kar minden problémát megoldó voltáról hozsannázzanak. Szocialista ármánnyá téve mindent, amit ellene, vagy a pedagógusok jövőképét megtipró intézkedések ellen felhoznak. Holott a kiszolgáltatottság, a másokat a pedagógusokkal szembefordító bérrendezési kommunikáció korántsem pártfüggő. Alighanem párthovatartozástól függetlenül érint, vagy érinteni fog mindenkit. Mármint azokat, akik nem kerülnek fel az éppen aktuális jegyzőkönyvek alapján az éppen aktuális felmondási listákra. Mely listázás ellen valahogy nagyon halknak tűnik az egységes, és nem csak egy szakszervezet helyi ügyvivőjének elég felületes megnyilatkozásáról szóló, szakszervezeti tiltakozás.

S ebből a szempontból a mindent nemzetivé nevezés nemesített nemtelensége teljesen helyénvaló stratégia. Elvégre az, aki egy nemzeti kar működését, és az annak beleegyezésével kialakított modern rabszolgaságot kritizálja, az nemzetellenesnek kiáltható ki. Márpedig nem is olyan régen esküdött, belügyi védelemmel, az új generációja annak a korábban betiltott gárdának az utódszervezeteinél, akik számára úgy hat egy ilyen kitétel, mint vadászebnek a puskaszó.

Andrew_s