2013. szeptember 3., kedd

Indul az idei agymosoda

Nyugi, a stadion is jön majd
Nyugi, a stadion is jön majd
Forrás: MTI  / Beliczay László
A szeptember eleji iskolakezdés jó alkalom arra, hogy összesítések készüljenek a változásokról. Ami különösen időszerűvé vált az idén, mivel számos olyan változás épült be a szellem nemzeti esztergaipari gépezetébe, ami akár alapvető normákat is megkérdőjelezhet. Még akkor is, ha a kormányzat igyekszik megkeresni a megfelelő színű mázat az előállított állapot emészthetőbbé tételére.

Ilyen volt például az össznépi tanévkezdet meghirdetése is, melyet immár negyedszer illetnek a Nemzeti Tanévnyitó megnevezéssel, és egyfajta vándorgyűlésként kerül megrendezésre. Az elsőt ezen a néven 2010. augusztus 28.-án, Hódmezővásárhelyen rendezték, míg az ideit Debrecenben. S azért, hogy az egyszerű plebejus el ne tévessze, szépen sorszámmal is ellátták ezeket a rendezvényeket. Innen is tudható, hogy ez immár a IV. a sorban. Az, hogy ezek a rendezvények alkalmasint a „nemzeti” megjelölést is leszűkítik, folyamatos hiányérzet maradhat azokban, akik ezt követően nemzetiségi tanévnyitók sorára számítanak. Elvégre az állampolgárok meg nem különböztetése jegyében az országban élő megannyi nemzetiség is igényt tarthatna arra, hogy Hoffmann Rózsa megjelenjen, és anyanyelvükön, mondjuk bolgárul, románul, vagy akár tótul tartson egy külön kis expozét arról, hogy mennyire jó a hittan az iskolásoknak. Természetesen Balog Zoltán miniszter párhuzamos szereplésével. Esetleg felosztva egymás között az országot és a nemzetiségeket.

Azonban van egy olyan érzésem, hogy erre a közeljövőben nem igazán fog sor kerülni. Már csak azért sem, mert a humanoid laposelemekért felelős miniszter, az Emmi nevében felszólalva nyomatékosan felkérte az oktatásban résztvevőket, hogy védekezzenek a szabotázs ellen. Igaz, abban a megfogalmazásban, hogy „ne engedjék beszivárogni az iskolákba az ellenállást”, de azért nyugodtan érezheti emögött minden érintett a cinkos összekacsintást a sok évtizeddel ezelőtt élt sok kis pajtással. Akik pontosan érthetik az üzenet tartalmát: „zárkózz, vagy repülsz”. S ezzel máris értelmet nyert az a korábban csak feltételezésként felvetett gondolat, hogy az iskolarendőrnek nem csak a diákokkal, hanem a pedagógusok körében is fontos szerep juthat. Mert ki más tudná leginkább kontrollálni az iskolákba beszivárgó bomlasztást, és az annak engedő tanárokat, mint a tanári karban fellelhető karhatalom.

A Hallgatói Hálózat aktivistái talán nem erre, hanem az egyébként is megfigyelhető centralizációra, és hatalomközpontúságra gondoltak célozni, amikor megjelentek az orbáni tanévnyitáson. Az úttörőnek öltözött fiatalok „Éljen Viktor, éljen a párt!” szólammal fogadták a miniszterelnököt Törökbálinton, a Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola tanévnyitóján. Mivel Selmeczi Gabriella szintén jelen volt, szinte biztosan meg fog jelenni, a Fidelitas után, egy közlemény tőle is, hogy a Bajnai-gárda már megint gonoszkodott a nép nagy polihisztorával, a gátak őrségének tudójával, a szülészetek megmentőjével, és Európa példaképével. Aki kicsit talán kiesett a szerepéből, és eltérhetett az eredeti mondandótól is talán. Azt mondta ugyanis, hogy amennyiben „a kormány 2014 után is folytathatja munkáját, a Pest megyei településen élők számíthatnak arra, hogy az új sportpálya is megépül”. Amiben nyilvánvaló a tévesztés, hiszen eddig mindenhol stadionokat építenek. Pont Törökbálint miért nem érdemel vajon egy új stadiont. Értelme ugyanis pont annyi lenne, mint a többinek. Bár még az is lehet, hogy csak nyelvbotlás volt, és stadion lesz az, mire a Közgép megnyeri a tendert. Akárki meglássa.

Elvégre volt olyan országos vezető, aki templomokat épített. Így aztán kell egy olyan is, aki stadionokat. A templomok végül is még állnak. A hívek újratoborzását pedig szintén megoldja az új iskolaév. Mármint Hoffmann Rózsa tervei szerint, aki már januárban világossá tette, hogy számára a szekularizált világ olyasmi, ami szíve szerint csak mással történhet meg. Azt a fondorlatos gondolatot ugyanis nem feltételezem róla, hogy a kötelezővé tett hittannal küzdjön a szekularizált oktatásért. Holott a valóság könnyedén ezt hozhatja. A kötelező olvasmányok mérhetetlen népszerűsége ugyanis az imakönyveket is utolérheti, ha kötelezővé teszik az olvasgatásukat. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy miközben hívők tízezreit akarják már a kisiskolások körében is verbuválni, az eredmény éppen az ellenkezője lesz. A presztízsből, kényszerből, elvárásra templomba járók éppen úgy mélyen megutálhatják azt, mint az MSZMP szemináriumait. S ezt Hoffmann Rózsa is első kézből tudhatná, ha egyszer végiggondolná azt, amit éppen tesz. De, ahogy főnökének, úgy alighanem neki is van az a pénz, amiért korpásodik a gerince. Egy államtitkári fizetés ugyanis aligha 47 ezer forint.

Pedig Hoffmann Rózsáé, a hittan hittérítőjéé lehetne, mert „A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták” (Mt 7,12).

Andrew_s

13 megjegyzés:

  1. csak a nick-kel mail címmel szívesen beszólok egy egyszerű regisztrációval, de ezt a profil választási dolgot nem is értem. miért kellene nekem google fiókkal, ha nincs is, és mittudom én az ájdiuerelemet. miaz? egy új duracell elem?

    jaegtoer

    VálaszTörlés
  2. haha először az életbe elfogadta ezt a fajta controll "jelszót":D

    VálaszTörlés
  3. 40 évig tanítottam,főleg szegény családok gyermekeit,de most hálás vagyok a sorsnak,hogy megöregedtem.Amit a jelenlegi hatalom csinál,azt hazaárulásnak hívják.Éva

    VálaszTörlés
  4. Különösen, mivel generációk vesznek el. (vö. "A társadalom szociális abortuszáról" című poszt)


    Geo.

    VálaszTörlés
  5. Az utolsó 6 évemet nevelőtanárként 80 %-os cigány etnikummal.Soha semmi bajom nem volt velük.De most egész nap étlen-szomjan...Lesz parasztlázadás!éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mélyszegénység konzerválása bűnbakot biztosít a szélsőségeseknek az egyik, és utánpótlást a másik oldalon....

      Törlés
    2. Én tanítottam már akkor a 8.kerületben,amikor a párttagok kaptak jutalmat,tagozatos,válogatott osztályt,én mindig csak felzárkóztatót.Most megint ez van.A kollégáknak kint kellene üvölteniük az utcákon!Éva

      Törlés
  6. Ha meggondolom, hogy ez a nő tanította a fiamat oktatáspolitikára, kiráz a hideg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mezőgazdaságban, napraforgástanból lehet, hogy jobb lett volna Rózsa

      Törlés
  7. Hogy te milyen óvatos vagy!

    CSENDES

    VálaszTörlés
  8. basszus úgy érzem magam, mintha a kim.gov.hu-n az e-cégjegyzékben kellene kutakodnom. Ott bosszantanak ezzel a szám-betű kombóval.
    Ráadásul homályos képeken a számok, ahol kivehetetlen gyakorlatilag, hogy mi szerepel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a Google sara. A Névetelen beíráshoz azt adja. Gondolom a robot-spam ellen.

      Törlés

Comments on Facebook