2013. szeptember 14., szombat

Rogán Antal a juhart ug(r)atja

Regionális hírnek látszik, és sok szempontból az is. Talán sokan, még bennszülött fővárosiak is, azt sem tudják, hogy hol az Olimpia park. Így teljesen rendben is van, ha egy regionális blog kürtöli szét a hírt egy ordenáré favágásról. Ez esetben az Urbanista-blog tette közzé a hírt, hogy Rogán Antal kerületében kivágták Budapest legöregebb fáinak egyikét.

A hírt két aspektusa szinte biztosan felemeli az átlagos, csupán helyileg érdekes betűfolyamok fölé. Az egyik a bloggerek felelősségének a kérdése. A jelen esetben a pontosság igényének kérdése merülhet fel ugyanis akkor, amikor a hír megjelent. Az Urbanis blog ugyanis, mint legöregebb platánt kezdte gyászolni a fát. S rájuk hivatkozva ilyen módon is szivárgott szerte és szét a médiában. Ahogy az Origo, és a HVG is platánfát emleget. Közölve a hírt, Rogán Antal önmosdató nyilatkozatát, és természetesen képeket is. Amelyek alapján különben világos, hogy szó nincs platánról. Ezt bármelyik képszerkesztő azonnal kiszúrhatta volna, ha életében látott már platánfát. S ezek közül, minden közterület-rendezés ellenére, még mindig van Budapesten is néhány. A platán ugyanis jellegzetesen hámló kérgű fa, és a kérge ráadásul sima. Így nem túl sok botanikai ismerettel is kiszúrható lett volna a tévedés az országos portálok szerkesztői részéről. Akár visszacsatolva a bloggernek is, hogy korrigálhassa a hírt. Melynek tartalma tényleg olyan, ami figyelemre adhat különben okot. A blog-szféra, akár kéretlen, felelősségét tehát a hírszerkesztők demonstratív lustasága, illetve figyelmetlensége is nyom(aszt)hatja.

Azonban a botanizáláson túllépve érdemes a politikusok reakcióját is figyelemmel kísérni. Az egyik nyilvánvalóan a környezetvédelemmel foglalkozóké, és köztük jelesül Illés Zoltáné. Amennyiben ugyanis a minap egy képviselőtársát jobb nőnek nevezte, mint okos környezetvédőnek, akkor már csak a szakmai önérzete okán is meg kellett volna moccannia. Az sms-ben elküldött titkos bocsánatkérés ugyanis aligha fáraszthatta ki annyira. Hogy erre is képtelennek mutatkozzék. Azonban éppen úgy hallgatásával tüntetett, mint ahogy a Kossuth téren sem készült róla kép, amint transzparenssel a kezében tüntet a fakivágások ellen. Igaz, a frakcióvezetője sem igazán toporgott ott hasonló állapotban. Holott mégiscsak közel esik a Parlament előtti terület ahhoz a kerülethez, ahol polgármester. Ahogy különben az Olimpia park is hozzá tartozik.

Rogán Antal azonban első körben arról nyilatkozott, hogy meg van döbbenve, és különben sem tudott róla. Később már úgy szólt a történet, hogy a fa kivágása teljesen jogos volt, mert állítólag meggyengült, megromlott állapotában ráborult a lombja egy másik fára. Talán azon akarta kizokogni magát közelgő halála miatt. Esetleg a politikusok arcátlansága, és pökhendisége miatt. Mert azért mégiscsak az egyik legöregebb fa volt. Még akkor is, ha nem platánként, hanem juharfaként nőtt nagyra a fővárosban. Ezért aztán, a kivágás előtt talán meg lehetett volna próbálni a törzs és gyökérzet megerősítését, és akár mesterséges rögzítését. Esetleg a gyökérzet növekedésének elősegítését a rendszeres öntözés, és tápanyag-utánpótlás megvalósításával. Ha pedig mindez megtörtént, és még mindig nem menthető a helyzet, akkor legalább előzetes tájékoztató táblát kihelyezni. Azzal, hogy a polgármesteri hivatal mi mindent tett meg az emblematikus fa megmentéséért. Kiegészítve a kivágás várható idejével, és az afeletti sajnálat kifejezésével.

Alighanem egy ilyen tábla költségét is kibírta volna az önkormányzat, és akkor talán Rogán Antal sem valami légből kapott kapkodással reagált volna a helyzetre. Ugyanakkor megérte volna a gesztus már csak azért is, mert legalább azt a látszatot mutatta volna, hogy figyelnek az emberekre, a környezetre, és az utóbbi változása kapcsán tájékoztatják az előbbieket. Nem csak a szavazáskor megszólítandó felesleges rosszként kezelik a lakosságot, hanem valóban lakó, ott lakó, társként. Pontosan úgy, ahogy egy társasházban is illik előre szólni a szomszédoknak, ha jön a tatarozás és a vele járó hangterhelés. Természetesen lehet erre is jogszabályt hozni, de normális esetben felesleges. Egyszerűen az emberi együttélés íratlan szabályai közé tartozik. Ahogy ide tartozna az is, hogy a polgármesteri hivatal ne csicskázandó alattvalóként kezelje a lakosságot.

Akkor, és csak akkor talán azt is hihetőbb lenne ezt képviselnie Rogán Antalnak is. Bár, frakcióvezetőként erre talán nincs is igénye. Elvégre, aki oligarchák közé keveredik, abban elmúlik a demokrácia tünetegyüttese.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook