Abortusztabletta, szociális abortusz, politikai kétszínűség.

A népességfogyás kétségtelenül jelentős problémát vethet előre, amikor a jövőt terveznénk előre. A mesterségesen provokált népességfogyás éppen úgy, mint a természetesnek tekinthető folyamatok következtében bekövetkező. Az előbbi kategóriába sorolhatnánk békeidőben azokat az intézkedéscsomagokat, melyek az aktív népesség fokozottabb elvándorlását provokálják ki. Míg az utóbbiba azok, melyek az utódnemzés csökkenésével, a halandósági arányokkal kapcsolatosak. Ezeket azt hiszem akkor is érdemes külön tárgyalni, ha nem is minden tekintetben függetlenek egymástól.

Már csak azért sem, mert amelyik, még nemző-, illetve szülőképes korban leledző fiatal úgy dönt, hogy elhagyja az országot, az megszületendő gyermekei számára sem feltétlenül itt talál majd helyet. Így azok az oktatáspolitikai intézkedések, amelyek borítékolhatóan az elvándorlási hajlamot növelik, közvetve hozzájárulnak az unokák nemzedékének eltűnéséhez is az országból. Tovább fokozva azt a nyomást, ami az ellátórendszerekre nehezül. Valamiért erről a hatásról szemérmetesen illik hallgatni akkor, amikor felsőoktatási reformokról, köznevelési görögökről, és foglalkoztatáspolitikai falovakról esik szó. Hatásaiban nem elemzett, az aktuális vezérszólamokat visszacsengető, napi politikának vetve oda generációk jövőképét. Legyen szó akár az érettségik színvonaláról, a tankötelezettség tologatásáról, az államilag finanszírozott helyekről, vagy szinte bármiről.

Ahogy a napi politikai retorikának látszik ismét alátaposni egy olyan problémahalmot, mely részben következménye is a kiszámíthatatlanságnak. Annak, ami alighanem nem a gyermekvállalás irányába hat. Miközben kár lenne tagadni, hogy egyébként is idősödik a népesség, és a gyermekszületések száma nem a népesség gyarapodását vetíti előre. Ennek azonban aligha olyan okai vannak, mint amilyen az abortusztabletta engedélyezése, vagy tilalma. Ahogy már az abortuszról szóló korábbi viták sem nélkülözték a számban kisebbik, jelmondatokban hangosabb kormánypárt szemforgató retorikáját. Az abortusztabletta kapcsán hasonló állapotok kezdenek kialakulni a kormányzati retorikában. Annyiban szinte biztosan, hogy mintha egymással sem igazán állnának beszélő viszonyba. Kiterjesztve az egymással való kommunikációra is azt a helyzetet, mely talán néhány politikusnak már amúgy is lételeme a saját tükörképével szembeni viszony alakításában.

A hírek ugyanis először arról szóltak, hogy zöld utat kapott a gyógyszeres terhesség-megszakítás. S noha már az engedélyezésről szóló hír is jelezte az alkalmazásnál elávrt szigorúságot, Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a babaruha visszakövetelése mellett döntött. Amennyiben kinyilatkoztatása szerint mégsem kerül forgalomba. Hivatkozott ugyan szakmailag nem rendezhetőnek ítélt vitákra, de az furcsa lenne, ha ezek a viták az engedélyeztetési eljárás során nem derült volna ki. Arra meg talán gondolni sem kellene, hogy a kormányzati politika és a szakmai szervezetek között a minimális kommunikáció is hiányzik ebben az emberi életekről szóló vitában. Az azonban elég erősen gyanítható, hogy valójában nem orvos-szakmai, hanem politikai jellegű vitáról van inkább szó. Elvégre a KDNP-nek mégis csak ki kell állni, mintegy hivatalból az emberi lelkekért. Mely kiállás alapvetően nem is elítélhető, akkor, ha következetes, és nem csak a napi politika lélekkereskedelmi haszonszerzését szolgálja.

A fenti kijelentés egyébként korántsem azt jelzi, hogy elhivatott pártolója lennék az abortusznak. Azt azonban igen, hogy a gyermeknek nem csak a megszületéshez való jogát szeretném szem előtt tartani, hanem az emberi jövőhöz való jogát is. Amiben szülők részéről a frusztráltság, a napi bizonytalanságok, a tervezhetetlen jövő nem biztos, hogy a legjobb recept. Márpedig ilyen körülmények között elképzelhető, hogy valaki nem vállalja be, és éppen a gyermek iránti felelősségtől vezetve nem vállalja be a gyermek megszülésének hosszabb távú projektjét. A politikai szemforgatásra térve vissza, a napi megélhetési bizonytalanságnak aligha kis mértékben képezik részét azok a kormányzati intézkedések, melyeket a KDNP mintha nem illetett volna markáns kritikával. Az unokák nemzedékének szüleit érintő azon oktatáspolitikai csomagot, mely akár diák-exodushoz is vezethet, éppen hogy a KDNP-hez köthető oktatáspolitikus nevéhez köthetjük. Ami természetesen mit sem kisebbíti azok felelősségét, akik a foglalkoztatás-, és gazdaságpolitika harcterein vívnak a kivándorlás erősítéséért. Olyan mértékben, hogy sarkítva bár, de akár szociális abortuszprogramnak is nevezhetnénk.

A gyermekvállalás ugyanakkor nem lehet kampányfeladat. Pontosabban az elhíresült Ratkó-korszak megmutatta, hogy milyen közvetlen, illetve közvetett, nemzedékeken átnyúló feszültségek forrásává válhat. Miközben érdemes figyelembe venni azt, hogy az abortusz lehetőségével való élés, vagy annak elutasítása mindenképpen az adott ember adott lelkiismereti felelőssége. Ezt kormányzati parancsra akkor sem tudhatná átvenni egy politikai erő, de még a szomszédasszony sem, ha különben minden megélhetési, és kiszámíthatósági feltétel adott lenne. Ha valami elítélhető lehetne, akkor az végső soron az abortuszra kényszerítés lenne. Ez azonban nem tabletta, vagy szike kérdése, hanem a gyermekvállaláshoz való objektív jog megtagadása valaki számára. Alig kevésbé elítélhető módon, mint a kényszeres meddővé tétel lenne. Az ettől való elhatárolódás nyilvánvalóan pozitív lenne, de persze az nem csak a cselekvő kényszer, hanem a társadalmi-, és szociális körülményteremtés felelősségét is felvethetné.

Ha tehát valamiben a politikának felelőssége lenne, az például az esetleg kényszerítőnek érzett körülmények vizsgálatában lenne. De a jelen kommunikációban nem teljesen látszik kiemelkedni a betűtengerből az, hogy ebben foglalna állást a Parlament. Márpedig, amikor olyan szobrokat, emléktáblákat avatnak, és olyan köztéri nevek felett zajlik vita a neohorthyzmus jegyében, mely tömegek halálát idézi, ez is egyfajta állásfoglalás lehetne. S nem amellett a korszak mellett, mely korszakban a művi meddővé tétel, népcsoportok kasztrálása a napi politikai beszéd és cselekvés része volt. A múlt korszakainak felidézésekor az adott korszakot szimbolizáló gesztusok is hozzá tartozhatnak. A háborúban meghaltak sosem megszülető gyermekeinek emlékeivel együtt. melyeket nincs tabletta, ami megszületetté tesz majd. De valamiért a KDNP az említett Horthy-párti gesztusok ellen sem látja szükségesnek felszólalni. Inkább csatlakozni látszik a politikai zavarosban halászókhoz, akik azt hiszik, a szélsőjobb majd nekik is kikaparja a politikai gesztenyét. Addig meg lobogtatják a zászlót, a platformreklámmal az abortusztilalomról.

Simay Endre István