A drogosok
problematikája olyan téma, ami szinte mindig alkalmas az állóvíz felkavarására.
Így igazi hírközlési Joker-kártyaként működik. Ha bevetik, biztosan
felhorgadnak az indulatok, felmelegítésre kerülnek az érvek és ellenérvek,
megtelnek a fórumok és örülnek a szerkesztők. Az említett érvek és ellenérvek körében
szándékosan nem jelöltem meg persze, hogy a droghasználat elleni, vagy a
liberalizáció melletti érvekről van-e szó. Mert olykor az embernek az az érzése
lehet, hogy több generációra elegendő konzervvel rendelkezik mindkét tábor. S
mint a színházban, ha elhangzik a végszó, elhangzanak a csatolt szövegek.
Elhangzanak és leírásra kerülnek. Cikkekben, riportokban, fórumon és közösségi
oldalakon egyaránt.
Végső soron ehhez
mit tehetnék hozná? Alig valamit, hiszen mindazokat az érveket, melyeket akár
egyik, akár másik oldalon elmondhatnék, alighanem magam is sokszor leírtam. Még
akkor is, ha nem a jogászok bikkfa nyelve, hanem sokkal inkább az érdekel az
egészből, ami az emberekhez, a kultúrákhoz áll közelebb. Mert a „drog” az csak
egy szó. A tartalom az, ami problémát okozhat. S akkor, ha összevetjük az
eredeti jelentésével, akkor pedig különösen furcsa lehet a szómágia szintjére
süllyedt használata, és egy néhány száz évvel ezelőtt élt képzeletbeli időutazó
alighanem elég bután nézne ki a fejéből, ha a jelenlegi vitákat csak
felületesen is elolvashatná. Mert hol van már az, amikor a szárított
gyógynövényeket, esetleg gyógyászatban használt állati termékeket értették csak
alatta? Mára a „drog” gyakorlatilag azonos értelmet nyert a kábítószerrel, a
tudatmódosító, függőséget kiváltó anyagokkal. Tehát maradjunk is ezeknél.
Még akkor is, ha
azért tudjuk, ezek a kategóriák korántsem fedik át teljesen egymást. Köztudott
ugyanis, hogy a nikotin, vagy akár a koffein elég komoly függőséget okozhat, és
a teljes absztinencia elérése egyik esetében sem feltétlenül tünetmentes
folyamat. De azért alighanem elég nehéz lenne egy olyan kampányt elindítani, ami
például a tea-, és kávéfogyasztás teljes tilalmát célozná meg, mert egy ilyen
kampány hazánkban is jelentős ellenérzését keltene. Annak ellenére, hogy sem a tea-,
sem kávéfogyasztás tekinthető a Kárpát-medence őshonos népeinek tradicionális kulturális
elemének. Ahol pedig az, ott máig fellelhetőek a kulturális önszabályozás
elemei is.
Érdemes talán azt
is figyelembe venni, hogy számos olyan, manapság tiltólistán szereplő szer,
mint a mákhaj, a kenderlevél, és –virágzati gyanta, a kokalevél hatóanyagai, az opiátok, a THC, illetve a kokain,
korábban ugyancsak rendelkeztek egyfajta társadalmilag elfogadott használati
utasítással. Ugyanúgy, ahogy a varázsgomba (psilocybin) használata is a törzsi varázsló, a
sámán kiváltságainak egyike volt, és a „nép” legfeljebb közvetve élvezhette
azt. Az is valószínű természetesen, hogy a korábbi korok, korábbi kultúrák sem
nélkülözték azokat a tagokat, akik függő viszonyba kerültek ezekkel az
elemekkel, de alighanem ezek létszáma nem érte el a társdalom számára veszélyes
mértéket, másrészt túlzott szerhasználatnak a használatot szabályozó kulturális
játékszabályok is ellene hatottak. Valahogy úgy, ahogy a reggeli stampedlivel
kaszálni indulót aligha kezelték a társadalomra nézve veszélyes alkoholistának.
Miként a vasárnapi ebéd mellé bort bontó családfő sem kezelődik manapság a
családi életet előre megfontoltan feldúló veszélyes elemként. Mert az alkoholfogyasztás
sem új keletű vívmány, viszont máig, neveltetésünk mellékhatásaként, érezzük azt
a szocializációs különbséget, ami az elfogadható és elfogadhatatlan szint közti
mezsgyét kijelöli.
Miközben azt is
látjuk, pont az alkohol kapcsán is, hogy elég komoly szocializációs illetve
személyiségbeli krízishelyzet, esetleg –torzulás vezet el odáig, ami az
alkoholizmus felé, a pohár fenekére tereli a pohárba tekintőt. S hasonlóan az
alkoholhoz, legtöbbször szintén egyfajta szocializációs krízis vezet el a többi
tudatmódosító szertől való függésig. A kevésbé ártalmas, vagy gyógyászatilag
akár indokolható szintet meghaladó, a személyiségtől már elválaszthatatlan szerhasználatig.
Legyen az akár a „hagyományos” szerek egyike, akár valamely „modern”
kábítószer. Beleértve természetesen a szocializációs krízisbe azt is, hogy nem
alakulnak ki a használati játékszabályok. Mely utóbbiak körébe nem csak a
használati módok, hanem természetesen a használat megtagadásának játékszabályai
is beletartoznak. Lévén, hogy csak ezek mentén lehet elutasítani a
használatbavétel felé ható csoportnyomást. Miközben természetesen nem érdemes
figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az abszolút tiltás végső soron a csoportnyomást
fogja erősíteni. Mert a tiltott gyümölcs édesebb, s mert a tiltás elleni fellépés
önmagában is lehet csoportképző tényező. Aki tehát az alternatíva nélküli, a kulturális
hatásokat figyelmen kívül hagyó megoldások mellett érvel, olyan, mintha
elfelejtené. Az ember alapvetően társadalmi lény, és többek között éppen a
szocializációja teszi emberré. Még akkor is, ha a humánetológiával igazoltan
sokat hozott őseitől.
De az is
nyilvánvaló, hogy a szocializációs krízisek nem csak az elutasítással
kapcsolatban játszanak szerepet a tudatfüggelmi viszonyokban. A személyiség
alakulásában részt vevő minden hatás szerepet játszhat. Így például azok a
hatások, melyek mentén például a krízistűrés, a problémás helyzetek kezelésének
képessége, vagy képtelensége kialakul a gyermekben. Vagy azok az önismereti, és
önszabályozó mechanizmusok, melyek alkalmassá tehetik a gyermeket a saját maga,
és végső soron a családja, a társadalom felé is felelősséget mutató
döntéshozatalban. Mert az, akinek folyamatosan az emberi elfogadás hiányával
kell megküzdenie, vagy az, akinek sem belső, sem külső igazodási viszonyrendszer
nem áll rendelkezésére, vagy ezek a viszonyrendszerek torzultak, ugyancsak
hajlamosabb lesz valami alternatív valóságot keresni magának. Olyat, amiben ő
lehet a szép és erős, vagy olyat, amiben saját maga vagy mások számára
elfogadott lesz. Mint azt korábban egy másik írásban már érintettem (http://www.euroastra.hu/node/49966).
Így végső soron a
tiltások ezért sem tekinthetőek abszolút hatékonyságúnak Mert tulajdonképpen
minden olyan megoldást tiltani kellene, ami elvezethet egy ilyen
alternatívához. Végső soron a gondolkodást is, mivel a fantáziavilága
mindenkinek a rendelkezésére áll. S mielőtt a társadalmi veszélyességet,
illetve annak hiányát kezdené valaki emlegetni, talán érdemes elgondolkozni
azon, hogy a személyiségzavarral küzdő politikusok, sorozatgyilkosok mennyi
kárt tudnak tenni, ha manifesztálják a saját maguk virtuális valóságát. Márpedig
alighanem az nemkülönben egyfajta személyiségzavarnak lenne tekinthető, ha valaki a
fantáziálás megtiltását akarná a zászlajára tűzni. Még akkor is, ha a
kommunikációs korlátok, a totális cenzúra iránti igény sem új keletű társadalmi
vívmány.
De kár lenne ilyen
messzire rugaszkodni, és inkább maradjunk azon a területen, amelyről indultunk.
Végső soron borítékoltan hatástalan, vagy az alkoholtilalom kijelölte módon
kontra-produktív, a szerhasználatot erősítő, és a fekete zónát támogató lehet a
csak a tiltásban való gondolkodás. Az is nyilvánvaló, hogy a társadalom jobban
jár, ha valamilyen módon meg tanulja kezelni az egyes függőséget okozó helyzetek
kezelését. Helyzetekét, mert tévedés lenne azt hinni, hogy csak bizonyos
anyagok okozhatnak függőséget. S végtelen szűk látókörre vallana az, ha bárki
azt hinné, hogy vegyi tiltólistákkal a zsebében rohangálva meg tudja oldani a
problémát. Mert ahogy már sokan, magam is írtam másutt, a játék-, vagy
internet-függés sem sokban különbözik a kívülről vegyszerek kiváltotta problémáktól
(http://www.euroastra.hu/node/49313), mint ahogy a kapcsolatok megélésének
problémái, például szex-függés, sem. Csak ezekről, főleg az utóbbiról valahogy
nem annyira tűnik ildomosnak beszélni.
Részben
prüdériából, részben éppen a társadalmi körülmények miatt. Például azért, mert
ez utóbbi haszonélvezetére elég régóta épül rá egyfajta sajátos szolgáltatási
rendszer, melynek legutóbb ismét felmerült egy újabb adóztatása a pornóadó kapcsán. Miközben tudjuk,
hogy elég régóta jelent akár gyermekjogi problémákat is. De erről a „A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója” kapcsán, annak
pongyola „görögözése” okán már szintén szóltam.
De ha már az adópolitikáról esett szó, az alkoholfogyasztással kapcsolatban nem
érdemes figyelmen kívül hagyni az ebből származó bevételt sem. S nem véletlenül
lehet hallani a nikotin-használat kapcsán sem lobbi-érdekekről. Mert a
társadalom használati játékszabályaiba az utóbbi korokban nem csak a személyre,
családra szabott játékszabályok, hanem egy, ezeken akár túlnyúló, akár az
egyén személyiségi, szocializációs érdekei fölé rendelődő gazdasági játékszabályok
is érvényesülnek. Vagy érvényesülni látszanak.
Simay Endre István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése