Megemlékezés a szexpiaci kényszerpályákról

A rendszerváltás előtt is előfordult, hogy régi, jobb sorsra érdemes, kifejezések jelentősen új tartalommal teltek meg. Így például a „digózás” sokaknak egyáltalán nem a szikes talajok javítását kezdte jelenteni akkortájt. Annyira, hogy talán az, aki az agrárterületen tanulva megtudta a szó tényleges eredetét, az, elsőre, bután nézett ki a fejéből. Pedig a jelentés tulajdonképpen hasonló okokból változott, ahogy a fogalom megszületett.

Annak idején a szikesek javítása során elvégzendő altalajforgatás cseppet sem könnyű munkájához Olaszországból hoztak vendégmunkásokat. Maga a talajjavítási technológia kicsit pejoratív megnevezése éppen ebből, az olaszok gúnynevéből fakadt eredetileg. Amikor tehát, a megnyíló határok és a hazai fedezetlen igények találkoztak, a tömegével érkező, és fedező-kapacitással jól ellátott olasz vendégek nyomán éledt fel új tartalommal a fogalom. Igaz, nem altalajműveléssel, hanem altestműveléssel kapcsolatban. A „digózás” ugyanis szép lassan felvette azt a fogalmat, ami a szezonális prostitúció fogalmával is leírható lett volna. Amikor megjött a nyár, megjöttek a turisták is. A lányok, és olykor a fiúk pedig elvonultak azokra a területekre, ahol az ő kínálatuk találkozott a külföldről érkezett kereslettel. S bár a szocialista világrend megvetette, és hivatalos ideológiájában nem ismerte el a prostitúciót, azért tulajdonképpen mindenki tudta, hogy létezik.

A társadalmi prüdéria falainak repedezésével pedig annyira nagyvonalúvá vált a kezelése, hogy szinte már az számított különcnek, aki nem beszélt róla. Hazánk elismerten egyik nagy beszállítójává vált a pornóiparnak, és legfeljebb a kirívó esetek borzolják meg a kedélyeket, vagy hágják át az ingerküszöböt. Így például a tandíjakról szólva évek óta rendszeres téma a diákprostitúció. Először külföldi, majd rá egy évre hazai előfordulásán tornáztatva meg a hírszerkesztőket. Azért, hogy kicsit később, de már idén a lakhatási szex-támogatáson keresztül keveredjen elő a téma. Miközben szinte biztosan csak a jéghegy csúcsa az, ami a diákság körében zajlik, és amire maguk az egyetemek is rájátszanak. Például, amikor a gólyatábornak álcázott húspiac felett szemet hunynak. Mert alig valószínű, hogy a legutóbb botrányt keltő, vagy az azt megelőző „Pistának jó lesz” mottójú esetek lennének a kizárólagos előfordulásai a nem éppen tanulmányokra felkészítő eseteknek. Hacsak az alkalmazott szaporodásbiológiát és leplezetlen csoportterápiát nem tekintjük egyfajta speciális tantárgynak.

S mielőtt valaki azt hinné, hogy savanyú a szőlő, ez csak részben igaz. Ugyanis a jelenlegi egyetemistákat sem a gólya hozta. Viszont némelyiküket talán a valamikori gólyatáborok. Mert a felfokozott hangulat mindig is legalább annyira kedvezett a gyorsított pártalálásnak, mint az anyagi, vagy élethelyzetbeli kiszolgáltatottság kihasználása. Csak amíg az előbbi, a gólyatáborok, ifjúsági rendezvények legalább a szabad akarat részleges érvényesülését lehetővé teszik, az utóbbi esetek még annak látszata esetén sem feltétlenül biztosítják azt. Egy látszólagos segítségnek, legyen az akár anyagi, akár emberi, ugyanis nagyon kellemetlen, és nagyon hosszú, illetve nem egy esetben kilátástalan következményei lehetnek. Mármint a segítség elfogadásának. Az anyagi vagy emberi kátyúba került, végső soron, áldozatok ugyanis olyan csapdahelyzetbe kerülhetnek, amiből utána nagyon nehéz lehet kivergődni. A látszólagos batári segítségnek soha véget nem érő tartozás, majd durva, vagy akár selyempapírba csomagolt prostituálódás lehet a vége.

Nem egy esetben akár felhajtó-hálózatok csápjait üzemeltető nemzetközi szervezetek „fióküzletein” keresztül. Melyek közül olykor-olykor azért lebukik néhány legutóbb például Velencében sikerült részlegesen felszámolni egy ilyen szervezetet. S mielőtt az esetleg itt kitartott barátnőt foglalkoztatott olaszokra gondolna bárki, az a szervezet elsősorban kelet-európai érdekeltséggel bírt. Talán a hazai hírek közé is ezért került csak be. A hírben különben van két érdekes kitétel. Az egyik, hogy „az őrizetbe vett bandatagok között nők is vannak”. Tehát szó nincs arról, hogy csak marcona zsákos emberek gyűjtik be a lányokat. A másik, hogy „védelmi pénz fizetésére kötelezték az ott dolgozó többi prostitúciós szervezetet”, akik „lányait” megverték, ha nem fizettek, és a lebukáshoz is ez vezetett. Az, hogy a „bántalmazott prostituáltak jelentették fel az albán-magyar csoportot a rendőrségen”. Amiből persze az is következik, hogy egy prostitúciós szervezet lebukott, de nem tudható, hogy hánynak a csápjai maradtak érintetlenül.

S bár tényleg szemellenzős állítás lenne napjaink kizárólagos vívmányának tekinteni a kitartottak, az utcalányok, és utcafiúk jelenlétét, azért amikor szegénységről, kiszolgáltatottságról, és az azzal való visszaélésről esik szó, talán róluk is szó eshetne. Amikor egy oktatáspolitikai döntésről, egy réteg, például az elnőiesedett pedagógusok, fizetésviszonyairól szó esik, akkor talán a közvetett hatásokról is szó eshet. Nem áltatva senkit, hogy az egyes kiszolgáltatottsághoz vezető helyzetek egy csapásra megszűnnek majd. Azt is kár lenne állítani, hogy ez lenne a prostitúció egyetlen oka. Azt sem hiszem, hogy bárki felvállalhatná, hogy minden okot, akár a személyes tragédiaként megélt pillanatnyi rossz döntéseket is, egyetlen tollvonással megszüntet.

De talán az utca irányába ható nyomást csökkenteni lehet, lehetne. Nem Hoffmann Rózsa morális, vallási és etikai kirohanásainak a jegyében, hanem akár csak az emberség jegyében.

Andrew_s