Heti válasz a diktatúráról

A Heti Válasz lapajánlója kétségtelenül olyan képpel került ki a világhálóra, ami nem lesz híján a figyelemfelkeltő hatásnak. Alkalmasint a meghirdetett címlap is ugyanazt őrzi, úgyhogy az újságosbódék előtt is vélhetően tolonganak majd a Fidesz tagjai, és pártolói. Valamint mindazok, akik fogékonyak az orvos-érett szóösszetételekre. Azt írja ugyani az újság az ő főcímében, hogy támad a „Tolerancia diktatúrája”.

Az írást jegyző Szőnyi Szilárdnak alighanem egy igen álmatlan éjszakájába, és talán egy adag romlott pörköltjébe is került, mire ezt kitalálta. A diktatúra ugyanis éppen arról szól, hogy nem toleráns azokkal szemben, akik a fő csapás iránnyal szembe menő eszméket hirdetik. Azaz éppen a tolerancia hiánya, a monomán hatalmi megközelítés jellemzi. Így aztán a tolerancia meghirdetése az aligha diktatórikus megoldás. Lett légyen a tolerancia tárgya bármi is. Hacsak nem arról van szó, hogy a lélekben kötött, szűk látókörrel megvert, de a diktatúra szempontjából kiváló káderek szemében valóságos istencsapás a tolerancia elvárása mással szemben, mint ami kívül esik az ő szívószál-átmérőjű világképükön. Az ő számukra alighanem a demokrácia is felér a Bibliai csapások egyikével. Esetleg egy extra csapással.

Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne támogatója ezeknek a nézeteknek, mivel az egynél több ösvény között dönteni kell. Márpedig a felelősségpánikos, alig-autonóm személyiségnek ez súlyos kihívás lehet. Így a Heti Válasz ezek szerint egyértelműen ugyanazokat célozza meg, akiket a miniszterelnök permanens szabadságharcot hirdető, de valójában a zsigeri indulatokra építő szónoklatai. Ami aligha véletlen, mivel a Heti Válasz és Orbán Viktor marketing-kapcsolata évtizedes múltra tekinthet vissza. S a lap, állami cégeken keresztül, idén is jelentős támogatást kapott. Ugyanakkor mégsem kívánnám, hogy ne jelenhessenek meg olyan írások, melyek elismerten, célzatosan, és szemellenzősen homofób szempontból vizsgálják a világot. Elvégre ezt a szemléletet is képviselnie kell valakinek a médiában. Márpedig ebből a szempontból megnyugtatóbb, hogy a kormányzathoz hű média ad ennek teret. Mert legalább egyértelmű, hogy a KDNP kirohanása például a Budapest Pride idején egy következetes kormányzati politika része.

A diktatúra jegyében például. Ugyanis, noha felvonulás tényével szemben vannak fenntartásaim, azt el kell ismerni, hogy diktatúrára utaló jeleket nem igazán mutatott. A tudósítások képein nem láttam olyan transzparenseket, hogy „Le a heterókkal”, vagy „A férfi-nő szex betegség”. Miközben jócskán hallani a szeretet jegyében másokat megalázó megnyilatkozásokat a magukat kereszténynek vallók. Holott a szeretet diktatúrája alatt nyögők akár toleránsak is lehetnének embertársaikkal szemben. Miközben persze ismerünk olyan politikai diktatúrákat, ahol ugyan nem volt kötelező a homoszexualitás, de nem is volt megbélyegző hatása. Alkalmasint a kereszténységet először államvallássá tevő Római Birodalom is ezek közé tartozott. Alkalmasint az említett diktatúrák hatalma teljében sem halt ki az emberiség.

Egyébként az említett társadalmak meglehetős hatékonysággal voltak képesek üzemelni mielőtt utolérte őket az eszmék eróziója és az erőforrások kimerülése. S nem igazán maradtak fenn olyan írásos emlékek, hogy a többségi társadalomnak félnie kellett volna azért, mert néhányan a saját nemükbe tartozó másik emberrel éltek együtt. Azt ugyanis nem ártana szem előtt tartani, hogy például az azonos neműek házasságának tiltása nem csökkenti az ilyen párok potenciális számát. Pusztán elismeri a létüket. Ami nyilván zavaró azoknak, akik szívük szerint akár a Dunába is lőnék azokat, akik tőlük különböző eszméket hirdetnek, vagy ízlésükben különbözőek. Megzavarva az ő személyes, és minden mástól elzárt, egycsatornás kommunikációra szabott, szellemiségüket. Márpedig egy jelenség eltűrése nem okvetlenül jelenti azt, hogy követése kötelező. Ellenkező esetben ugyanis mégis csak kihalt volna a Római Birodalom. Azt a nagy fene veszélyeztetettséget tehát a történelmi példák nem igazán igazolják vissza.

Amire nyilván az lehetne a válasz, hogy majd most, külön a jelen kor kedvéért fog megváltozni a társadalom. Annyira kedvet kapva a homoszexuális aktivistáktól, hogy egy férfi és egy nő szexuális kapcsolata a földalatti mozgalomban való részvételt fogja igényelni. Keresztül és kasul a világon. Holott a férfi és nő kapcsolatán alapuló családmodellt, a gránitzsírkőbe metszett Alaptörvény körüli viták tanúsága szerint nem annyira a Budapest Pride résztvevői veszélyeztetik, mint a kormányzati szemellenzők. Amíg ugyanis a házasság, mint szűk körű jogi aktus tekintendő a szinte kizárólagos alapnak, akkor az együttélés egyéb formái kiesnek. Akár a férfi és nő közötti együttélések is.

Egy azonban elég világosnak tűnik. Az, hogy amíg a „tolerancia diktatúrája” áll szemben, a maga fogalmi zavarosságával, a diktatórikus intolerancia szabadságával, addig nem biztos, hogy az előbbi jelenti a nagyobb társadalmi veszélyt. Az európai történelemben eddig legalább is az utóbbiak okoztak nagyobb problémát. S nem csak a nemiségben, de rengeteg család számára. Ám mégis kellenek az ilyen, a „tolerancia diktatúrájára” figyelmeztető írások. Nélkülük a végén még nem lenne világos, hogy milyen sarkított vélemények mentén szerveződik egy valós, a mások hálószobájába is kutakodni kész diktatúra.

A kérdés még az lehet, hogy érdemes-e a Fidesz pártsajtójával ennyit foglalkozni? Miközben esetleg reklámot is csinál az írás az ostobaságnak. Azt hiszem, hogy Orbán Viktor hithű talpasai enélkül is ott fognak sorakozni a sorban a lapért. S enélkül is részt fognak venni a következő Békemenetben, illetve enélkül is, a tényektől sem zavartatva magukat, fognak ikszelni a szavazáskor. De azok számára, akik nem az orbanizmus hordóhulladékainak hulló hatalmi mannáján élve képzelik el az életüket, talán érdemes lehet jelezni: Vezérük ilyen lapot, és ilyen szemléletet támogat. Alkalmasint az ő pénzükből is.

Andrew_s