A birodalmasodás útján

Az emberi közösségek evolúciójának örökségéről korábban is írtam már. Érintve az alfa-szerep absztrakt társadalmi pozícióvá válását is. A humánetológiai ismereteink ugyanis nem mondanak ellent annak a folyamatnak, amit a szűkebb és tágabb közösségekben tapasztalunk. A kisebb közösségekben éppen úgy, mint a birodalmakban.

Az utóbbiak, a birodalmak kapcsán kétségtelennek látszik az emberi társadalmak története alapján, hogy a közösségek fejlődése kedvez a birodalmasodásnak. Különösen akkor, ha birodalomnak azt a központi irányítás alatt levő modellt tekintjük, mely a számára tőle független korlátokkal behatárolt közösséget tekintjük. Ebből a szempontból izolált birodalomnak tekinthetjük akár a hegyekkel körülvett völgyben élő törzset is. Ezt a modellt azért is érdemes figyelembe venni, mivel világos, hogy mind lakókörzeteiben, kalyibái számában, mind népességében addig fog növekedni, míg ezt a rendelkezésre álló erőforrások lehetővé teszik. S amíg a növekedés akadálytalan, addig a törzsfőnök nyugodtan ülhet az alfa-szerepet reprezentáló trónon. Amikor az erőforrások fogytán vannak, szinte biztosan csökken az átlagos elégedettség, és megjelennek azok, akik önbevallás alapján sokkal jobban tudnak mindent. Leginkább, hatékonyabb erőforrás-felhasználást ígérve, újabb növekedést vizionálnak. Ha csoportot tudnak maguk köré szervezni, akkor megjelennek, mint alternatív alfa-szereplők. Akik vagy nyernek, vagy elbuknak. Ha nyernek, de nem tudnak technológiai fejlődést, hatékonyabb szervezést felmutatni, akkor belelépnek az előző vezető cipőjébe.

Ha az adott völgyben több, hasonló technológiai szinten álló törzs él, akkor versengésük nyomán kitörhetnek háborúk, melyek eredménye visszavezetheti a helyzetet az előzőekben tárgyaltakhoz. Ugyanakkor szövetséget is köthetnek, melynek nyomán megindulhat a kölcsönös migráció, és a szövetségnek szintén szüksége lesz egy egységes vezetésre az erőforrás-hatékonyság kényszere miatt. Végső soron, noha eredetileg több belső centrumon alapul, a helyzet szintén az előzőekben tárgyaltakhoz hasonlóan alakul tovább. Miközben nyilvánvaló az is, hogy amennyiben technológiai áttörés következik be, akkor egy hegymászó saruban átlépik a hegygerincet, és hasznosítani kezdik a további erőforrásokat. Biztosítva ezzel a birodalom terjeszkedését. Akár a belső centrumok, illetve a külső területek egyes, a szövetségbe bevont újabb egységek hagyományainak tiszteletbe tartásával mindaddig, amíg ez nem veszélyezteti a hatékony erőforrás-hasznosítást, és az ezt szolgáló egységes irányítást.

A történelem során számos esetben tapasztalható volt, ahogy erős természeti korlátok között a fenti mechanizmusokhoz hasonlóan kialakultak egyes birodalmak. Majd, például a szükséges technológiai, illetve szerveződési újítások híján, felbomlottak. Az erőforráshiány ugyanis belső elégedetlenségekhez, a centrum körüli területek lemorzsolódásához, majd a centrum felbomlásához, illetve átalakulásához vezet. Miközben a történelem, például a görög városállamok történelme arra is szolgáltat példát, hogy mi történik, ha nem jönnek létre tartós, és egységes irányítás hatékonyságát kihasználó, birodalomszerű szövetségek. Jön egy hatékonyabban működő, és elsöpri, illetve beolvasztja. A görög esetben jött végső organizátorként a Római Birodalom, és mindaddig, amíg biztosítani volt képes a zavartalan erőforrás-utánpótlást, stabil is tudott maradni azon keretek között, melyek technológiailag megadattak az adott korban.

Mert az is világos, hogy a korlátok csak egy adott helyzet, és adott technológiai fejlettség szintjén értelmezhetőek. Hannibál esetében az Alpokon való átkelés logisztikai bravúr, és különlegesség volt. A jelen technológiai szinten nem okoz problémát gyakorlatilag azonos szinten kezelni egy hegylánc két oldalának a kincseit. Ami korábban természetes határként jól funkcionált, később gyakorlatilag megszűnt valós izolációs tényezőnek, migrációs akadálynak lenni. A természetes közösségi izolációs határok helyett az egyes törzsek, országok alfa-szereplői természetesen megpróbáltak pótszereket alkalmazni. Kihasználva a korábbi izoláció hatásait is. Fetisizálva nyelvet, vallást, hajviseletet, vagy szinte bármi mást. Alkalmasint súlyos áldozatokkal járó háborúkat, vagy kisebb kocsmai verekedéseket is lefolytatva. Lassítva, de alapvetően nem meggátolva a folyamatot. Legtöbbször egyfajta tartományhatárként őrizve a korábbi „birodalmi”, illetve „országhatárokat”. Ahogy ez látható például Németország esetében is.

Amennyiben a természetesnek tekinthető izoláció falai leomlanak, és az így közössé vált erőforrások hatékony központi szervezése mégsem alakul ki, akkor nyitott az út egy külső hatalom előtt. Beolvasztva, saját birodalma alá rendelve, és ezzel egységes keretet adva a terület közösségeinek. Alkalmasint az egyes kisebb közösségeknek, „hordáknak” is stabilabb és jobb körülményeket biztosítva. A migrációs utak megnyílásával pedig az egyes embereknek is nagyobb terület nyílik meg arra, hogy képességeivel élhessen. Akár a lokális közösség, és az izolációt mindenek felett állónak, a hagyománytisztelet nevében fellépő, és őket megvető tagjai ellenében is. Miközben világos, hogy ebben az esetben az izoláció csak az alávetettséget segítheti. A nagyobb közösség erőforrásainak hatékony kihasználása mindig kedvezőbb. A hagyományok tisztelete, és a napi túlélés azokkal való helyettesítésének versenyében az ésszerűséget meghaladó izoláció vesztésre fog állni idővel.

S amiért érdemes talán ezen elgondolkozni az éppen a jelen európai helyzet. A nemzetállamok valós izolációja gyakorlatilag már az egyes közösségek közti fizikai távolságok tekintetében sem áll meg. Ugyanakkor az egyes államok jórészt felhasználták azokat az erőforrásokat, melyek technológiailag, vagy a befektetési források hatékonyságát tekintve gazdaságosnak volt tekinthető. Ettől még lehet természetesen az ókori görög példát követni, és megvárni, amíg valami külső szerveződés ad egy új, ám alárendelő integrációs keretet. Miközben lehet választani azt az utat, hogy az egyes törzsek szövetséget kötnek a túlélési hatékonyság érdekében. Megőrizve a nemzetiségi hagyományokból azt, ami kulturálisan megőrzendő és megőrizhető. De gazdasági, irányítási, és technológiai szempontból az egységes vezetést választva. Alkalmazkodva ahhoz a történelmi tapasztalathoz, hogy az emberiség történelme sok szempontból a hordák és birodalmak történelme. Akár szembe is menve az egyes helyi kiskirályokkal, akik a saját lokális, de csak az izoláció csökkent hatékonysága közepette értelmezett hatalmának rendelné alá történelmet.

Nem vitatva természetesen, hogy eljön majd az idő, amikor csak egy globális birodalom fogja tudni megoldani az erőforrásválságot. Vagy az sem. De annak a pár száz, vagy ezer, év múltán kialakuló helyzetnek már aligha leszek tanúja.

Andrew_s