Célkeresztben a tanárok

Miközben az ország, már csak a bankbetétek sorsának jóslása miatt is, részben azt találgatja, hogy Csányi Sándor mi végre adta el részvényeit, a tanárok felett is újabb hullámok készülnek átcsapni. Korábban a nagy dobpergéssel bejelentett fizetésemelésről mára kiderült, hogy csak részben teli halmazt jelent. Ellenben könnyen lehet, hogy sikeresen lehet szembeállítani a közalkalmazotti rétegeket ennek kapcsán.

S persze nem árt eszünkbe idézni, hogy alapvetően világos jelzést küldött a kormányzat arról, hogy a tanároknak egyébként meg coki. A tudás nem hatalom, hanem egy felesleges izé. A mindennapi testneveléshez, illetve a versenysporthoz képest mindenképpen. Így aztán aligha lepett meg sokakat, amikor a tanári életpálya-tervezés legújabb fordulata gyanánt olyan kormány-előterjesztésről reppentek fel hírek, mely alapján tömeges elbocsátás néz ki. A szokásos retorikát megelőlegezve azt is mondhattuk volna a hír kapcsán, hogy: íme, a kormány megvédte a tanári életpályákat. Alkalmasint a tanároktól. Eszközül pedig, mint a Népszava írta, a bértábla szolgál. Elvégre miért ne lehetne egy kiváló bértábla, ha már a teljes értékű béremelés késik. Különben teljesen érthetően, mert nem kell elkapkodni a jövő generációk minőségi oktatását. Az ostobákat egyszerűbb manipulálni. Tehát a pedagógus-elbocsátásokról szóló hír egyáltalán nem tűnt sem meglepőnek, sem kacsának.

Mígnem fülébe jutott a nagy rendszerszervezők lelkiismeretes hadának is a hír, és gyorsan cáfolatba is kezdtek. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága akként reagálta le a kérdést, hogy a „kormány szeptembertől is számít az intézményekben jelenleg dolgozó pedagógusok munkájára”. S azt már csak én teszem hozzá, hogy remélhetőleg nem takarítónőként. Minden esetre, noha a korábbi kormányzatok oktatáspolitikája is hagyott némi kívánni valót maga után, abban azért egyet lehet érteni a szocialista Kunhalmi Ágnessel, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nélkül még csak meg lett volna az ország. A központosított, és a névadó szellemiségének is szembemenő, irányító-testület létrehozása legfeljebb csak az ágytálakig kézivezérlő kormányzati politika függvényében értelmezhető. Mert még a kistelepülések iskoláinak megmentése sem okvetlenül egy újabb vízfejet igényelt volna.

Sokkal inkább egy, a bölcsödétől az egyetemig átgondolt oktatáspolitikát. Aminek meglétét azért nem kifejezetten az jelzi, hogy már bölcsődei dolgozók is nyílt levélben zaklatják Balog Zoltán miniszter urat. Az egyetemig való átgondoláshoz pedig aligha az vezet, hogy a tudás megbecsülése ott tart, ahol. Nem valószínű ugyanis, hogy a felsőfokú tudás birtokában jól tervezhető egzisztenciális életpályát jelzi, hogy már a Fidesz-en belül sem világos: már mindenki kivándorolt-e, és vissza lehet-e fordítani a folyamatot? Így amikor Selmeczi Gabriella szerint a szocik büntették a gyermeknevelést, akkor erre érdemes lehet annak a fényében is rápillantani, hogy a kivándoroltak gyermekei esetében a gyermeknevelési kérdés már más országokban kerül megválaszolásra. S persze nehéz a gyermeknevelést elválasztani a nevelést szolgáló intézményi háttértől, az iskoláktól, és az oktatáspolitikától. Márpedig ezek helyzete, állapota alapján a Fidesz komoly retorziókkal fekszik keresztbe a kiművelt emberfők kinevelésének. De tudjuk, az értelmiséggel mindig csak a baj van. A diktatórikus módszertan szerint okvetlenül. Érthetővé téve, ha a célkeresztben egyszer csak mégis a tanárok bukkannak fel.

Andrew_s