Vagány-magány-talanság

Forrás: 444.hu

Mókás dolog lehet, amikor a titkos, külső-belső, tanácsost, aki nem is közszereplő, lefotózzák a jegybankelnökkel. Mint az Habony Árpáddal megesett. Nyilván csak és kizárólag a barátság ápolásáról lehet szó, amiért az vesse az első követ, aki szerint egy jegybankelnök barátsága nem érhet akár milliárdokat.

Esetleg az, aki szerint egy titkos tanácsos ötletei nem jöhetnek jól egy meseszerűen tehetséges gazdasági szakember számára. Bár Matolcsy Györgyöt nem olyan sportos alkatnak nézhetnénk, aki korrepetálásra szorulna hasba-rúgásból. A mások fenekén elhelyezkedő piros pettyekhez, meg nem tudhatjuk, hogy Habony Árpád mennyit ért, és kellő alapossággal tudja-e megszámolni. Miközben természetesen komoly per árnyékát vetheti előre az említett fénykép elkészülte, mivel egy nem-közszereplő esetleg bepereli a fotóst. Még akkor is, ha egy közszereplővel való békés, és hangsúlyozottan baráti beszélgetését volt hivatott dokumentálni. Rámutatva arra a joghézagra, amit a fotózás korlátozását szolgáló törvénykezés tartalmazhat.

Ugyanakkor rámutatva arra, hogy a régi kommunikációs tankönyvek nem alkalmazhatóak fenntartás nélkül. A régi mestereknek nem kellett például számolniuk a telefonos kamerákkal és az internettel. A mechanikus zárszerkezet miatt még a rejtett fényképezőgép is lefülelhető lett volna, és a közvélemény szemei elé nem kerülhetett volna olyan kép, amit előbb a feltétlenül lojálisnak ismert belső véleményező ne látott volna. Nem beszélve arról, hogy a vegyi reakciókhoz több idő kell, mint a bitek mozgatásához. Márpedig ez a gesztusok, mozdulatok megörökítését is korlátozta. Szóval a régieknek határozottan könnyebb dolguk volt. Nem csökkentve persze az olyan retorikai teljesítményt, melyet például Marosán György nyújtani volt képes, vagy ami Helene Bertha Amalie Riefenstahl filmjeinek egy részéből is visszaköszön. De azért azok a filmek a feltétlen lojalitásról, és a kiemelkedő tehetségről is tanúskodnak. Nem csak a szónoki, hanem a filmes tehetségről is. Ám, mint említettem, az egy másik kor volt.

Annak ellenére, hogy az emberi természet talán nem is változott olyan sokat, ha a hatalomhoz való kötődés mechanizmusát tekintjük. Jól látható ugyanis, hogy az össznépinek beállított ellenségképek, és összeesküvés-elméletek elérik, vagy majdnem elérik az elvárt hatást. Ugyanakkor az is valószínű, hogy régebben is szívesen lelepleztek volna olyan gesztusokat, melyek a vezetőt Napoleon-pozícióban örökítették volna meg, vagy csak egyszerűen nevetségessé tettek volna olyan állításokat, hogy egy nem-közszereplőnek semmi köze nem lehet a hatalom képviselőihez. Az ilyen képekhez azonban, nem volt meg sem a technikai, sem a publikációs lehetőség. Az utóbbi különben a trafik-botrány kapcsán nagyon jól látszott, és látszik napjainkban is. Annak ellenére, hogy a Fidesz hivatalos véleménye szerint ez a csoda sem fog sokáig tartani. Ami kétségtelenül igaz lehet annyiban, hogy a közvélemény egy idő után kifárad, és beleun a trafikok ügyébe. Azonban azok a képek, melyek az internetre felkerültek mementóivá válnak az ügynek. Nem sorakoznak be azok közé az újságlapok közé, melyek sárgulásába, és elfeledésébe még Joseph Goebbels joggal bízhatott annak idején.

Azzal azonban aligha számolhatott a valamikori kommunikációs szakértő, amivel késői követőinek számolni kellene tudni. Azzal, hogy a technikai lehetőségek önmagukban is serkentik a kommunikációt. Ha tehát valaki nagy garral kifejti, hogy ő annyira nem közszereplő, hogy csak na, akkor sokak telefonkamerája viszketni kezd. Ahogy minél erősebben akarták a trafik pályázatok ésszerűségét és istentől való meghatározottságát erőltetni, annál jobban szaporodtak az ostobaságot, vagy akár szemétséget igazoló képek a nemzetiekről. Ilyen körülmények között a komoly kirohanásnak szánt beszéd egy véletlen gesztusa is gyorsan bejárhatja az internetet. Elmondhatóan azt, hogy minél jobban erőlködik a hatalom, annál inkább verítékszagával árazva be a kínlódást.

Gondolhatunk itt a fényképezési törvényre, az internet korlátozásának nem egyszer felmelegített ötletére, vagy akár a közszereplők köz-ségének hatalmi újradefiniálására is. Mely küzdelmek világossá teszik, hogy a hatalom nem számol a sarokban pusmogó magány valós hiányával. Mely küzdelmek az információ áramlását legfeljebb lassítani képesek. Nem évekkel, évtizedekkel, mint Rákosi vagy Sztálin idejében, hanem legfeljebb órákkal és napokkal. S amely küzdelmek legfeljebb a hatalmi rendszer természetét leplezik le. Az erőt, a kocsma-taslizást, hasba-focit tekintve mindent megoldó tényezőnek. Holott már a régi közmondás is azt mondja: „többet ésszel, mint erővel”.

Andrew_s