Két látszólag különböző hír, melyek között
elsőre csak ott a kapcsolat, hogy belbiztonsági eljárásokat zár le. Ha ugyan
lezár. Jobban belegondolva azonban még legalább egy további kapcsolat,
hasonlóság van köztük. Nem igazán keltett széles körű társadalmi reakciókat. Megjelentek
a hírek között, és a világ megy tovább sokak számára. Jelezve azt, hogy a
hatalom kommunikációs forgatókönyve igenis hatásos. Véresen hatásos.
A hírek közül a látszólag kisebb
jelentőségű, hogy a Lendvay utcába szervezett diáktüntetések ellen fellépő,
saját bevallásuk szerint meg sem hívott, de erőszakot alkalmazó hős aktivisták
ellen megszüntették
a nyomozást. A hősök közül elhíresült Sz. Ferenc, aki annak idején hosszas
börtönbüntetéssel rótta le társadalmi tartozását egy emberölésért. De azért
persze jellemző a csoportban bátrakra, hogy öt segéderő jelenlétében ketten
viszik erőszakkal odébb a tüntetőt. Aki nem egy mázsás testépítő-bajnok, hanem
egy törékeny diáklány. Orbán Viktor személyes
értékítélete alapján azonban ez nyilván rendben van, hiszen szóvivőinek
ajakáról csak úgy csobog a bajnaigárdázás. Miközben nem hallunk fideszgárdát
emlegetni. Azokra értve, akik bármikor mozgósíthatóak. Esetleg mozdulnak
maguktól, ha valaki felhívja őket, hogy buli van, és kockázat nincs. A nyomozás
megszüntetésének indoka, miszerint az aktivistának „nem a személyi szabadságát korlátozták, hanem a testi épségét védték”,
mert a „nyomozáshoz beszerzett iratok
szerint ugyanis, a Fidesz székház azon része életveszélyes” csak újabb
kérdéseket vet fel, ha igaz. Például azt, hogy a székházban dolgozók milyen
veszélyességi pótlékot kapnak? Továbbá azt is, hogy Sz. Ferenc és társai mit
kerestek ott, hívatlanul, egy életveszélyes helyen? Már akkor, ha nem az ő
jelenlétük képezte az életveszélyt a székház azon részén. Ott és akkor. Meg
különben is. Ha tényleg senki nem hívta oda őket, akkor hogy jutottak be?
De ugorjuk most át ezeket a kérdéseket, és
pillantsunk egy másik, szintén szinte a semmibe koppant hírre. Arra, hogy ítélet-születési mérföldkövet ért az eljárás a
roma-gyilkosságok ügyében. Azon gyilkosságok ügyében, amikor roppant nagyon
bátor, embernek látszó biológiai objektumok alvó családokra gyújtották rá a
házat, majd a menekülőket levadászták. A gyermekét mentő apát, és gyermekét is.
Az aljasság független az áldozatok bőrszínétől, és az aljasság mértéke alig
különbözik a koncentrációs táborok kápóinak aljasságától. Az állatvilágban erre
kár is hasonlatot keresni, mivel a talajban lakó férgeknek, de a trágyában élű
nyüveknek is, nagyon fontos biológiai szerepe van. A végső ítélet megszületik majd, amit
a kormányzat akár a szerintük független, de a miniszterelnök által olykor
parlamentből minősítve-befolyásoló, igazságszolgáltatás, hatalmas eredményének
is tekintethet. S sok szempontból az is. Jelezve, hogy van még olyan testületi
tag, akit nem érintett meg az a szélsőjobboldali szemlélet, mely például a
betiltott gárda avatását tűri meg a Hősök terén.
Ugyanakkor a társadalmi közönyt akkorára
sikerült hizlalni, hogy már külföldön is felfigyelnek
a jelenségre. Ahogy Tamás Gáspár Miklós is jelezte:
a romagyilkosságok alapvetően egyfajta nemzeti gyászt jelentenek. Ám a tömeg a
vállát vonogatja, és hallgat. Holott a sötétben bátrak szempontjából akár ő is
lehet a következő. Akár azért, mert valamelyik vadbaromnak tetszik, vagy éppen
nem tetszik a lánya szeme-színe. Mégsem sorakoznak fel a tömegek. Olyan esetben
sem, amikor pedig joggal izzanának fel az internetes fórumok, és bárkinél
kiverhetné a jelenség a biztosítékot. Nem a politikait, hanem az emberiességit.
Márpedig nem szeretném azt hinni, hogy egy olyan országban élek, ahol az
embertelenség a norma. Csak azért, mert az áldozat például roma. A csend
azonban szinte bántó. Nem a néhány média, hanem a széles társadalom csendje.
S ebből a szempontból tényleg el lehet
mondani, hogy a kormányközeli kommunikáció megtette a hatását. A cigányokat
leállatozó publicista kebelbarátként való megtartása, a megtűrt felvonulások, a
burkoltan rasszista parlamenti megszólalások üzenete célba ért. A szélsőségekre,
illetve a kormánypárt nevében fellépő erőszakoskodókra legyintők, vagy az
azokat csendben támogatók tömege elérte azt a szintet, aminek árnyékában egyre
kevésbé bátrak a többiek.
„Föld
alól a föld fölé tör,
kúszik
s ravasz a gyökér,
karja
akár a kötél.
Gyökér
karján féreg alszik,
gyökér
lábán féreg ül,
a
világ megférgesül.”
(Radnóti
Miklós: Gyökér – részlet)
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése