2012. augusztus 6., hétfő

Társadalomhorda.

Civilizáció-találkozó
Forrás: www.play-auto.net

Az emberi történelem az emberi közösségek története. Ez olyan mértékben közhely, hogy teljesen felesleges külön megindokolni. Legfeljebb a közösségek jellegének, méretének változása érdemelhetne némi külön elemzést. Különösen, mivel a történelem során számos példával találkozhatunk arra, hogy különböző méretű csoportok, államformák, ideológiák jöttek, majd tűntek el az idő forgatagában. Miközben lassan, de biztosan számos olyan jellegzetessége van a csoportoknak, melyekre nyugodtan elmondhatjuk, hogy a bennünk élő történelem részét képezi. A szó szerint bennünk, a génjeinkben élő történelemre gondolva, és csak kisebb mértékben számba véve a ránk rakódó társadalmi hatásokat. Mely társadalmi hatások szerepét sem szeretném természetesen lebecsülni.

Ez a belénk írt történelem még olyan, látszólag bonyolult jelenségekben is tetten érhető, mint például a tanár társadalmi szerepének kialakulása. Azonban szemléltetni ennél sokkal nyilvánvalóbb jelenségen, a vezető szerep kialakulásán sokkal egyszerűbb. Mert az akár napi élménye lehet mindenkinek, hogy egy magára hagyott csoportban elég gyorsan kialakul az a szerep, ami a csoport akár formális, akár informális vezetőjének kiválasztásához, kiválasztódásához vezet. Annyira nyilvánvaló ez a jelenség, hogy sokan azt kérdezik ezek után, hogy jó, de mi ebben az érdekes. Ilyenek vagyunk, kész. Ugyanakkor mások erre talán azt gondolják, hogy ez így nem teljesen igaz, mivel a demokrácia a közösség uralma, és mit fecsegünk ennek kapcsán evolúciósan determinált vezetőről. S ebben talán igazuk is van abból szempontból, hogy nem determinálódik a vezető személye. Ám, ha belegondolunk, akkor a demokrácia is elsősorban egy vezető kijelölésének a módjában mutatja a legmarkánsabb eltéréseket.

Nem szaladnék azonban előre ennyire, inkább tekintsünk vissza a messzi múltunkba, illetve jelen rokonainkra. A messzi múltunk a főemlősök kialakulásának ágai és bogai közé vezet, míg a jelen rokonsága a főemlősök jelen csapatait mutatja. Arra nézve, hogy őseink csoportokban éltek, ott vannak a régészeti bizonyítékok. Fogadjuk tehát el. Arra nézve pedig, hogy például a csimpánzok igen közeli rokonaink, ott vannak a genetikai bizonyítékok. Fogadjuk el tehát ezt is el. Ha akár egy természetfilmet megnézünk eme közeli rokonainkról, akkor a sok olyan hasonlóság között, mint amilyen a csoportos agresszió is, vessünk egy pillantást a csapat hierarchiájára. A vezető szerepben ott fog feszíteni egy alfa-szerepű egyed, aki a csapat formális vezetője. S persze informális vezetője is, mert amikor megrendül benne a bizalom, akkor kihívja egy trónkövetelő, és letaszítja a vezetésből. Ha tudja. Ha pedig bármi baj éri a vezetőt, akkor a csapat új vezetőre tesz szert rövid időn belül. Tehát megállapíthatjuk, hogy a főemlősök csapataiban nagy a hajlandóság arra, hogy hierarchikus vezetés alakuljon ki.

Ennek fényében talán már nem is annyira meglepő, hogy az emberi történelem hajnalán is megjelent a csapat vezetője. Ez a szerep pedig konzervatív módon öröklődött át a társadalmasodás későbbi szakaszaira. Arra nézve, hogy a törzsi szerveződés során szinte mindig jelen volt egy formális vezető, a törzsfő, arra nézve biztosnak tekinthető ismereteink vannak. Márpedig egy eszközkészítő, a környezetével dinamikus viszonyban, és a többi törzzsel háborúban, vagy kereskedésben álló törzs már igencsak komoly „társadalomnak” számíthat a hordához képest. Ugyanakkor a bonyolultsággal együtt megjelent a formális és informális vezetés szétválása is. Elvégre lehet, hogy a törzsi hierarchia élén a törzsfőnök állt, de ha döntéseiben ki kellett kérnie a sámánnak, vagy a törzs véneinek, a szenátusnak a tanácsát, akkor a tényleges vezetés nem az ő kezében összpontosult. Erre a jelenségre a későbbi korok, a papi arisztokrácia szerepének változása szép példákkal szolgál. Miközben ennek során folyamatosan elkísérte az emberi társadalmat a horda alfa-szereplőjének kiválasztási igénye. Így a legnagyobb birodalmak legnagyobb császárai is tekinthetők a hordalét alfa-hímjének, alfa-nőstényének absztrakt utódaként. S ahogy a hordában kialakult hierarchia ellen nagyon ritkán lázadnak fel a tagok, a humánetológiai megközelítés azt is megmagyarázza, hogy egy létező, és stabil társadalmat miért csak ritkán ráznak meg belső elégedetlenségek.

Minihorda
Forrás: http://en.wikipedia.org
Egyébként ez azt is megmagyarázza, hogy a családon belüli erőszak áldozatai miért olyan nehezen képesek szabadulni a csapdahelyzetből. Sok szempontból ugyanis a család is felfogható úgy, mint egy mini-horda, melynek alfa-szereplője a hatalom birtokosa. Ilyenkor a „beosztottak” szemében korántsem biztosan triviális, hogy belülről próbálják ezt a hatalmi rendszert szétrobbantani. Sokszor előfordul, hogy miközben minden észérv amellett szólna, hogy az autoriter, erőszakos frátert nagy ívben otthagyja valaki, egyfajta belső gát dolgozik ez ellen. Mert életbe lép a behódolási mechanizmus, ami normális körülmények között, a csoportokban élő állatoknál a csapat stabilizálásában nagy jelentőségű. Egy komplex társadalom részeként működő családnál azonban felérhet egy szociális öngyilkossággal, ha túlsúlyba kerül. Kikapcsolja ugyanis azokat a mechanizmusokat, melyek lehetővé tennék, hogy a nagyobb egység érdekében, az utódnevelés, illetve a társadalmi produkció érdekében könnyen megszűnjenek a túlzottan autoritánus minihordák. Miközben persze azt is láthatjuk, hogy ezek vezetője a behódolási reflexszel éppen úgy képes visszaélni, ahogy a „cirkuszt és kenyeret” elvét valló diktátorok.

De a vezetőre átruházott alfa-szerep nem csak az autoriter, diktatórikus társadalmakra igaz. Az egyes társadalmak, az egyes országok, de akár az egyes termelési egységek esetében is azt látjuk, hogy a közösségnek saját, külön bejáratú, vezetője van. Absztrakt módon akkor is, ha ez a „vezető” egy komplexebb rendszerben jelenik meg kifelé. Mert hívhatják igazgató tanácsnak, ami önálló pontként jelenik meg a beosztottak felé, általában van egy még szűkebb kör, illetve egy vezérigazgató, aki a tényleges alfája a szervezetnek. Ahogy a legdemokratikusabban megválasztott parlamentnek is van általában elnöke, és a miniszterek egyletének is van saját elnöke. Ha tehát a horda-analógiát kiterjesztjük országos szintekre, akkor a demokrácia sokak számára csak a vezetés belső struktúrájában és a vezető megválasztásának, kijelölésének módjában fog eltérni az alternatív rendszerektől. S talán ezzel magyarázható az is, hogy sokan miért intézik el egy vállrándítással azt, ha a vezető a demokrácia alternatívájáról kezd vizionálni. Azonban az is tény, hogy a rendszer csak addig működik, amíg egyfajta belső hegemónia tud működni.

Mert amikor ez elkezd bomlani, akkor megjelennek az alternatív trónkövetelők, akiknek a sikeressége az egyes hordatagok által megélt egyensúlyvesztéssel arányos. Miközben az is nyilvánvaló, hogy minél számosabb a tagok száma, minél kevesebb az arányosan elosztható erőforrás, annál inkább válik a horda, bocsánat társadalom vagy birodalom egy túlmelegített kuktához hasonlóvá. Melynek feszülése közben először a külső rétegek, a perifériák kezdenek leválni. Majd végül egy alaposabb megrázkódtatásnál az egész szétpattan, s kisebb darabjai saját vezetőt választanak, vagy a kukta darabjait új módon összerakva újabb társadalmi modell mentén választódik ki az újabb vezetés. Így bennünk él tovább az, hogy az emberi közösségek alakulása sokszor kedvezett a birodalmasodásnak, de nem kedvezett azok fennmaradásának. Etológiai múltunk tehát sok szempontból hat történelmünk ciklikusnak tűnő alakulására. melynek dinamikájával már külön tudományterület foglalkozik.

Simay Endre István

2 megjegyzés:

  1. "Egy komplex társadalom részeként működő családnál azonban felérhet egy szociális öngyilkossággal, ha túlsúlyba kerül."

    Na igen! De azt tudod-e, hogy még mért veszélyes ez? Azért, mert amikor már teljes a behódolás, önálló életre és gondolkodásra nem annyira alkalmas a behódolt, így vagy továbbra is él a vezető akarata szerint, vagy ha esetleg az ölébe hullik a nagy szabadság, zsigerből keres egy másik vezetőt akihez csatlakozhat.

    Ha egy picit megnézzük a saját országunkat és múltunkat, most szerintem pont ennek a példáját látjuk, pont ezt éljük meg. Volt egy vezérünk, aztán kaptunk demokráciát. Eltel 20 év és önszántunkból adtunk kétharmados hatalmat, egyetlen pártnak egyetlen vezérnek...

    Na ez a poszt amit írtál, ezért jó. Nagyon jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egébként családilag nem egyszer az általad leírtak miatt van az, hogy egy alkoholista lány gyakran alkoholista férjek, élettársak között hányódik. Mert az az ismert, az a hierarchikus komfortzóna számára.

      Sajnos ez tényleg működik a társadalom nagyobb egységeiben is. A diktatúrák nemzedéke hajlamosabb egy diktátort a vállára emelni. Akár alacsony külső kényszerfaktorok hatására is. S igen, a kétharmad mögött is részben ez van. a politikus felelőssége az, hogy ezzel miként él. De a jelen miniszterelnök nem egy George Washington...

      Az elismerést pedig köszönöm!

      (néhány más mellett ezt is átvette a Gépnarancs, de ettől semmivel nem esik kevésbé jól a Te véleményed. Hiszen ez itt és Nekem szól :-)) )

      Törlés

Comments on Facebook