2014. január 14., kedd

Kies kicsi ellenzékünk

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az ellenzék megegyezett. Leginkább saját magával. Ha ugyan megegyezett. Mert azért elég sajnálatos lenne, ha a kompromisszumot mindenki vesztességként értékelné. Esetleg veszettségként. Esetleg veszkődésként. S abból is a verítékkel leamortizált fajtaként.

A félreértések elkerülésére a magam részéről szerettem volna ezt a megállapodást. Már egy éve is. Addig ugyanis aligha lehet bármi közös ügyről beszélni, amíg mindenki csak azt fújja, hogy kivel mit nem akar megoldani. Ennek fényében külön érdemes értékelni azt a gesztust, amivel Bajnai Gordon jó eséllyel hagyta, hogy hülyét csináljanak belőle. A 2012. októberében általa felvetett összefogást gyakorlatilag kisajátította magának az MSZP, és egyben a legtöbb jelöltet is állíthatja Mesterházy Attila pártja. Az aligha lehet vigasz, hogy a kialakult jelölti sorrend, ami alapján 71 egyéni körzet a szocialistáké, 22 az Együtt-PM-é, és 13 a DK-é aligha tükrözi a valós erőviszonyokat. No meg az sem, hogy a számokat összeadva kijön a 106 lehetséges hely. Amiből nyilvánvalóan következik, hogy az olajfa gyökerét kivágták, a törzsét feltüzelték, és olaját kiöntötték. Az ugyanis mit sem jelent, ha egy-egy jelölt más pártokból is felkerül a listára. Az általuk képviselt párt, mint megnevezett jelölt-állító nem része az összefogásnak. Márpedig ez egy nagyon súlyos üzenet.

Olyan üzenet, amely nem a széles platformon alapuló összefogásról üzen. Ez a kisebb pártok támogatói számára lehet egyértelmű csalódás. Ráadásul a korábbi, présről üzenő Bajnai-nyilatkozat, valamint a kétséges értékű értelmiségi aláíróív még a listán nevesített pártok támogatóinak is keserűvé, kényszerítetté, és ezzel kényszeredetté tehetik a megállapodást. Márpedig a kényszer szülte kompromisszum nem egy win-win, hanem egy lose-lose szituációt sugalló helyzet. S igen sokan juthatnak arra a következtetésre, hogy az ellenzéket is le kellene váltani. A lista elejének alakulása: Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Szabó Tímea, majd tíz szocialista hely. Amiből az például rögtön látszik, hogy Kuncze Gábort annak ellenére nem tették listavezető-közeli helyre, hogy a DK listáján elindítják. Márpedig, figyelembe véve, hogy Orbán Viktor és kommunikációs csapata elsősorban retorikai kihívásokkal kedveskedhet az ellenzéknek, eléggé csalódást okozott. Ahogy az is egyértelmű retorikai veresége lehet a kampánynak, hogy a DK lemondott számos olyan kérdés kampányban való képviseletéről, ami markáns véleményt fogalmazott meg például a nem Magyarországon lakók, és adózók szavazataival kapcsolatban.

De Mesterházy Attila kiváló vezetője lesz ennek a listának. Gyurcsány Ferenc szerint. Amely kijelentést kicsit nehéz annak a fényében értékelni, hogy eddig egyedül a DK vezetőjéről tudható biztosan az Orbán-álló kommunikációs képesség. Amit különben az internetes vélemények is megerősítenek. Valamint a legtöbb helyen olvasható vélemény inkább azt borítékolja, hogy Mesterházy Attila gyenge kihívó lesz. Arra ugyanakkor egyszerűen nem lesz idő, hogy az MSZP-elnök arculatot váltson. A jelenlegi megegyezés korántsem írja ugyanis felül, hogy beleszorult egy politikai celeb szerepébe. Akár akarta, akár nem. Gyurcsány Ferenc nyilatkozati gesztusaitól sem lesz alkalmasabb. Alkalmasint nem csak az én szememben, hanem azok szemében, akik nem véletlenül nem az MSZP-t támogatták az ellenzéki pártok közül. Abban bízni, hogy a hallgatag tömeg hirtelen megtér a kényszer-összefogás asztalához, elég naiv elvárásnak tűnik. Már csak azért is, mert korántsem egy feladatorientált leosztást lehet kommunikálni az ellenzéki oldalon.

Az augusztusi nagy bejelentés óta sem változott sajnos az, hogy valamiért egyfajta elitista vezérelvűség mentén látszanak alakulni a megegyezések. Akkor felvetettem, hogy a feladathoz kellene az embereket megtalálni, és jelölni. Ha tetszik, a vezetői alkalmasság, és vezetési szerepkörök kapcsolatával analóg módon. Az augusztusban felvetett négy pontból jelenleg egy sem látszik teljesülni. Kettő pedig kifejezetten hibádzni látszik a kialakult helyzetben:
  • Az emberek meggyőzése arról, hogy az Orbán kormányt nem csak technikailag lehet, de hosszú távon is érdemes leváltani;
  • Az előző pont teljesülése esetén az emberek meggyőzése arról, hogy a megvalósításhoz el kell menniük szavazni;

Márpedig pont ez utóbbiakban üthet leginkább vissza az, ha a pártok támogatói egy vesztes kompromisszumként értékelik majd a megállapodást. Így az eljövendő időszakban komoly energiát köthet le a támogatók meggyőzése. Korántsem biztosítva persze, hogy a Gyurcsánnyal szimpatizálók az MSZP által delegált jelöltre leadják majd a voksukat. S viszont. Azt sem vitatom, hogy a meggyőzés nem esélytelen. Ahhoz azonban nem kell nagy előrelátás, hogy tudjuk: a választások itt vannak a pártok nyakán. A program-egyeztetésre, a csapatépítésre, a támogatók meggyőzésére, egy pozitív programüzenet kialakítására és megannyi tennivalóra könnyen kevés lehet a rendelkezésre álló idő. Merthogy nem 2012. októberét, novemberét írjuk. Most nekiállni keresgélni a nem létező olajfa-csemetét kissé elkésettnek tűnik.

Így tulajdonképpen Bajnai Gordont is megértem. Emberileg mindenképpen. Azt hiszem a helyében sokan mások is legyintenének erre az összefogásra. Azzal, hogy: álljatok a fejetekre, ha annyira akartok. Még akkor is, ha az Együtt-PM vezetője sem teljesen hibátlan a kialakult helyzetben. Egyszerűen megméretett és gyengének találtatott.

Andrew_s

2 megjegyzés:

  1. Bajnait a kezdetektől nem értem.
    Úgy hiányozhatott neki ez a politikai szerepvállalás, mint üveges tótnak a hanyattesés. Pont tudta, hogy akármit csinál, csak veszíthet. Még ha nyer, akkor is veszít, mert ekkora mértékű fideszes state capture-rel szemben lehetetlen érdemben kormányozni. Kódolt a bukás. (Nem csak neki, bárkinek. Szuicid vállalkozás kormányzásra játszani: csak bukni lehet, ami újabb céltáblát ad a narancsfiúk kezébe: „lám, lám, ezt is elkúrták, nem baj, jövünk mi ismét, most már tényleg 25 évre...”)

    Szóval nem értem a Bajnait. Nem hiszem el róla, hogy egy pillanatig is elhitte, hogy esélye van bármire is – hiszen még a saját táborában is minimum kétfelől dugják...
    Maradt volna a kaptafánál, akkor járt volna a legjobban. Neki is kevesebb egy kudarccal, nekünk is kevesebb egy kósza reménysugárral.

    Mesterházy? Tényleg? Az meg kicsoda és mit tett le eddig?
    Ugyanmár, vicc ez így. Lehet, hogy tényleg vesztésre játszanak?

    hungarisztán

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bajnai koncepciója és programja nem volt rossz. Nem miniszterelnöknek.
      Mesterházy egy szerepkényszerbe került. Akkor sem elfogadott az utca emberének, ha különben tényleg alkalmas. De most újrakommunikálni mindent nincs már idő. 2 év elszállt.

      Geo

      Törlés