Mese a tekintetesekről

Forrás: Cink

Régen volt egy filmsorozat „Tisztelendők” címmel, melyben a világ egyházi személyiségeit, az egyes egyházak képviselőit mutatták be. Ez a mese nem róluk szól édes drágám. Ez a mese azokról szól, akik Pannónia legújabb államvallásának, az orbanizmusnak az új arisztokratái.

Történt ugyanis, hogy az urak vadászatot rendeztek. Ez, mint tudjuk régóta azok sportja, akik személyes agresszivitásukat, macsóságukat akarják kiélni az állatok terhére. Egy ideje ugyanis nem a barlangi közösség túlélése függ attól, hogy sikerül-e leteríteni a mamutot. Nem vitatva, hogy néhányaknak azért még függhet a túlélése az esti vadászattól. De ez a mese nem róluk, a vacsorához patkányra vadászni kényszerülőkről szól. De még csak nem is azokról, akik vadorzó módon fognak be egy nyúlfiat a nagyságosok erdejében. Mai mesénk azokról szól, akik szerint az éhhalál ellen patkányra vadászók senkik és semmik. Mert abból a magasságból, ahova országgyűlési frakciót vezetve, majd onnan tovább nyalva léptek már nem is látszanak. Ők az új tekintetesei az országnak. Hozzájuk már csak a taps hangjai hangzanak. Nekik kijár a megsüvegelés is.

De, hogy szavunkat ne feledjük: Vadászat. Nekik az kijár. Mert lássa meg ország világ, hogy ők az urai a határnak. Határtalan urai megannyi állatnak. Azoknak, amelyek?, akik? áldozattal, akár életük áldozatával is tartoznak emelni nagyságuk fényét. Ez a mese ez esetben Lázár Jánosról és ismeretségi köréről szól, akik komoly vadászattal járultak hozzá urizálásuk fényéhez. A mese alapja egy képgaléria volt, melynek tanúsága szerint 913 fácán látta a kárát annak, hogy az egykori polgármester főurakhoz dörgölődzve próbált arisztokratává válni. Esetleg csak követni a korábbi urak példáját. Akár Kádárét is, akire Oszter Sándor neje hivatkozott a vadászatot kritizálóknak. Mert azért ne felejtsük el, hogy amennyiben elfogadjuk, hogy a teríték beszerzésének helye Kádár János vadászterülete volt, akkor az ott most vadászók, és nem az azt kritizálók válnak az egykori első titkár örökösévé. Bár, olvashatjuk, hogy a nagyságos asszony úgy gondolta: a kritizálók mind baloldaliak, és baloldaliként Kádár örökösei, illetve egykori harcostársai. (Tényleg, tudja valaki, hogy mennyi volt akkor az egy főre jutó teríték?) Mert korunk egybites tekintetesei ilyen egyszerűen látják a világot.

Mint az, aki a kenyérre éhezőket, kalácsfogyasztásra való felhívással gondolta leszerelni. Tekinteteséknél így van ez. Igen édes drágám, ez a mese demagóg szakasza. Amelybe beleillik az is, hogy a nagyságos Donatella-asszony esetleg tudhatná, hogy Lázár János nem külföldi, és csokornyakkendőben feszítve pártállását tekintve ismert politikus. A pénz pártján áll. A tekintetes naccsága azt is írja az ő meseverziójában az ügyről, hogy a „vadászat ősrégi dolog, azonkívül a vezető politikusok mindig körülvették magukat művészekkel”. Így aztán már csak azt kellene eldönteni, hogy Lázár János meghívó volt-e, és ő vette körül magát a meghívottakkal, vagy Donatella Failoni volt-e a meghívó? Mely utóbbi esetben az egykori frakcióvezető a külföldi vendégek sorába keveredett politikus? Esetleg csak hajtónak hívták meg? Aztán a zakóba bújva megtetszett a fess legény a tekinteteséknek. Annyira megtetszett, hogy még pózoltak is vele? S ki van „Nagy” Frigyes, porosz király, és ki J. S. Bach szerepében? Mert színvonalban...

Ez egy másik bál, és másik póz
Az Addam's Family című film

Igaz, mily’ nagyszerű mese ez édes drágám? Csupa rejtély, csupa kérdés, az alternatív kibontakozások tárháza. Világért sem a tekintetes nagyságosék kínos magyarázkodása. Ez az új tekintetes arisztokrácia. A demokrácia arisztokráciája. Vagy az arisztokrácia demokráciája. Ahol a körön belül mindenki megkapja a baksist. Gróftól a politikusokig. S legalább a politikus is úrnak hiheti magát egy kicsit. Legalább annyira úr is, hogy Orbán Viktor fődemokrata fővezértől eltérően legalább nem zsebre tett kézzel pózolt a kamerába. De az egy másik mese lenne már édes drágám. Az a mese a vezérről szólt volna, aki zsebében hordta a vadásztársaságát, és a puskáját is.

Azért a happy end kedvéért tételezzük fel, hogy a társaság mindaddig ott maradt, míg a 913 fácánt meg nem ették. Mert a vadászat ősrégi dolgához ez is hozzá tartozott. Elejteni a vacsorát. Kinek a patkányt, kinek a fácánt. Így aztán hol fácán jut az asztalra, hol a patkány válik az éhes tömegek áldozatává.

Andrew_s