Történészi magyarázkodás a szemétládából

Szakály Sándornak, a Fidesz által patronált Veritas Történetkutató Intézet vezetőjének, a zsidóság deportálásával kapcsolatos egyik véleménye napok óta kering a médiában. A kijelentést sokszor idézték, és a Demokratikus Koalíció a lemondását is követelte. Aztán az igazgató úr megjelent az ATV-ben és egy igen kínos magyarázkodásnak is beillő interjút adott, amit többen is idéztek még aznap este.

Ha valaki azt hitte volna, hogy bejelenti a lemondását, akkor mérhetetlenül tévedett. Ellenben Szakály Sándor, aki történésznek hivatja magát, azt fejtegette, hogy bár tévedhetett, bűntudata nincs. A HVG közleménye szerint bocsánatot kért azoktól, akiket esetleg megbántott. Ezzel szemben, pusztán magánvéleményem az, hogy Szakály Sándor egyrészt nem úr, másrészt egy szemét ember. Az ugyanis, aki akár teljes falvak egyes etnikai népességének „eltüntetését” idegenrendészeti eljárásként kezeli, annak legfeljebb átvitt értelemben lehet igaza. A magyar csapatok idegenként megjelentek, és a német fasiszták szája íze szerint rendet tettek, illetve rendészkedtek. Egyébként Randolph L. Braham műveiben, ha jól sejtem, az idegenrendészet kifejezés nem fordul elő.

Ez azért lényeges, mivel az említett TV-interjúban Szakály Sándor az említett Holocaust-kutatóra hivatkozva érezte úgy, hogy neki tulajdonképpen teljesen igaza van. Ezzel szemben az említett szerző ezt írja például a magyar megszállásról:

„Kárpátalján jártak el a legnagyobb kíméletlenséggel, zsidó közösségek egész sorát úgy távolították el, hogy egyetlen ember nem maradt belőlük. A rendelkezés értelmében mindenki háromnapi élelmet vihetett magával, de ennek beszerzésére nem adtak módot, az emberek csak azt tudták hamarjában összeszedni, amit éppen odahaza találtak. Alig lakoltatták ki őket, a helyi keresztények feltörték és kifosztották az elhagyott lakásokat.

A lefogott zsidók nyugtalanságát azzal a KEOKH-mesével próbálták lecsillapítani, hogy közölték velük: Lengyelországba küldik őket, és ott megkapják azoknak a hitsorsosaiknak a házait, lakásait, akik a szovjet csapatokkal együtt arról a területről elmentek. ”

Az teljesen világos, hogy a megszállás során a civil lakosság automatikusan állampolgárságot vált. A józan ész, és az emberség jogán mindenképpen. Innentől nem tekinthető „idegen” állampolgárságúnak. Amellett az legalább ilyen nyilvánvaló, hogy a fegyveres erőkkel szemben a civil lakosság mindig kiszolgáltatottnak tekinthető. A kiszolgáltatottsággal visszaélők pont olyan szemetek, mint azok, akik gyermekeket erőszakolnak meg, lekötözött nőket vernek félholtra. S igen, a magyar csapatoknak azok a vezetői, akik ezt eltűrték, illetve még parancsot is adtak a teljes zsidó népesség eliminálására, kimerítik ezt a kategóriát. Nem menti őket semmi. Az sem, ha az ellenfél esetleg hasonló bűnökben találtatik bűnösnek. Legfeljebb egymással vitatkozhatnak a szemétládában való helyfoglalás sorrendjéről. A Kárpátalján különben a „lebonyolítás technikai részleteit a csendőrség részéről Kricsfalussy-Hrabár Endre alezredes és Ághy őrnagy, valamint a kárpátaljai határrendőrség főnöke, Meskó Arisztid dolgozta ki. A vezérkarnál szolgáló Sáska Elemér ezredes állítólag egyeztette a terveket a Gestapóval”. Mely Gestapó aligha volt egy zsidóbarát szervezetnek tekinthető. Legfeljebb a Veritas igazgatója szerint.

De térjünk vissza az idézethez. Az ott szereplő KEOKH, akinek a deportálandó lakosság számára a fedősztorit kellett biztosítani, nem más, mint a Szakály által emlegetett Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság. Erről az 1930-ban alakult hatóságról eredeti koncepciójában azt érdemes tudni, hogy svájci mintára, és akár méltányosnak tekinthető céllal alakult. A II. világháború, és nem kis részben a kormányzat nyomására átalakult. Erről Braham így ír:

„A KEOKH eredeti rendeltetése az volt, hogy felügyeletet gyakoroljon, de lassacskán elnyomó szervvé változott. Törekvése az volt, hogy a zsidóknak lehetőleg minél nagyobb hányadát KEOKH-joghatóság alá vonja, ezért azt az utasítást adta, hogy magyar állampolgárnak csak az a zsidó személy tekinthető, akinek magyar állampolgárságát igazoló bizonyítványa van. Mindenki más, még ha Magyarországon született is, a KEOKH fennhatósága alá került. A KEOKH nyilvántartásában a harmincas évek végére már 8000 ilyen név szerepelt. Soknak közülük Magyarországon születtek a szülei, másoknak a rokonságában olyanok voltak, akik az első világháborúban magyar oldalon harcoltak és hősi halált haltak.”

Az 1941-es évre tehát már világosan látszik, hogy a KEOKH nem más, mint a zsidók szervezett összegyűjtésének a fedőszerve. Még akkor is, ha valóban sok, más országban található otthonából elűzött ember került Magyarországra. Őket, szintén, akár az emberség jegyében is, megillette volna a menekülteknek kijáró védelem. Az, hogy az említett szervezet aktívan segíti a zsidók „összefogdosását” és gyűjtőhelyekre szállítását, alapvetően ignorálja azt, hogy ténykedése „idegenrendészeti” lett volna. Már csak azért is, mivel a zsidók jogfosztási folyamatában sokan indokolatlanul vesztik el az állampolgárságukat. Nem véletlen, hogy Braham az idegen szót következetesen idézőjelben használja a KEOKH tevékenységével kapcsolatban. Ezt egy történésznek illene tudni. Illetve, ha már egy neves szaktekintélyre hivatkozik, akkor illene annak mondanivalóját tiszteletben tartani.

Még akkor is, ha az 1922-ben született, nemzetközileg elismert szaktekintéllyel bíró Randolph L. Braham esetében nem tart attól, hogy betelefonál a TV-műsorba és ki kéri magának a csúsztatásokat. Beleértve az 1941-es deportálások kapcsán mondottakat. Az, hogy a Kárpátalján mit művelt a Szakály szerint alighanem a Holdról érkezett haderő, már említettem. Beleértve azt is, hogy fasiszta fedőszervként mennyire lehet mentő körülményként hivatkozási alap a KEOKH, mint szervezet. 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt deportálás kapcsán azért még sikerül felsőfokba ragoznia a Szakály Fidesz-elvtársnak a helyzetet. Kifejti, hogy: "Ezért nyilván a magyar társadalom valamilyen szinten felelősséggel tartozik megkövetni ezeket az embereket". Nos! Az említettek kapcsán nem valamilyen szinten, hanem teljes mértékben felelősség terheli társadalmat. A szembenézés felelőssége. Mert lehet feleslegesnek tartani a múlton való rágódást, a múlt hibáinak eltagadása viszont egyenes útként visz azok ismételt elkövetése felé.

A deportálásokra visszatérve Braham például a galiciai transzport kapcsán ezt írja:

„A kabinetben állítólag egyvalaki ellenezte a tervet: Keresztes-Fischer, s ő tiltakozott is ellene. De véleményét nem vették figyelembe. A minisztertanács tagjaira meggyőzően hatott az az érv, hogy a zsidókat csupán azért teszik át Galíciába, mert ott munkát és megélhetést találnak, de nem kezelik őket „idegenekként", mert ez már a magyar kormányzat alá eső terület.”

S ez különben sokban választ ad az egész addigi magyar vezetés tisztára mosásával kísérletező felvetésekre is. A többség nyakig benne volt a népirtásokban. Természetesen Szakály Sándornak meg lehet erről a magánvéleménye, és kivonulhat lendített jobb kézzel is a fenébe. A torzításaival, csúsztatásaival megalapozott magánvéleményem fentebb olvasható. Amit már csak azért fenntartok, mert a TV-műsorban megtehette volna, hogy a visszavonulását jelenti be. Ettől a nézetei éppen olyan hulladékok lennének, de legalább a gerincesek közé sorolható lenne. Így önmagát léptette le a kuka aljára tapadt meztelencsiga szintjére. Amely szinten nyilván van az a pénz, amiért a kormánykampányt a szélsőségeknek tett gesztussal képes megtámogatni. Gusztus dolga.

Andrew_s