Foglalkoztatás-infláció

Közzétette a KSH a legújabb foglalkoztatási adatokat. Ennek kivonatolt, mondhatni kormány-barát verziója alapján úgy dübörög a foglalkoztatás, hogy az elefántok már le is szédültek a hídról. A dübörgő egerek mellől. A kormányfő sietett is kijelenteni, hogy lelkesítőek ezek az adatok. S lelkesedik is. Van is miért!

S mielőtt most bárkinek a sarkáig szaladna fel a szemöldöke, Orbán Viktornak tényleg van miért lelkesednie. Amikor annak idején elkezdte a maga unortodox workfare-programját ecsetelgetni, sokan emlegették annak gyenge pontjait. Nem is minden ok nélkül! Az ugyanis minden Nobel-díj jelölt közgazdasági ismeret nélkül is világos, hogy a szolgáltatások megvásárlására, a családi források „bővített újratermelésére” alkalmatlan fizetést jelentő közmunkás-bér alapvetően egy elszegényedési és így munkanélküliségi spirált lódíthat meg. Amennyiben valaki veszi magának a fáradtságot, és egy, a külföldi munkavállalóktól és közmunkásoktól megtisztított statisztikát készít, akkor meg is győződhet arról, hogy a rózsás arccal arcunkba süvöltött adatok mögött igencsak hervatag rózsacsokor penészedik a poshadó vízben. Az összesített, és a jelzett adatok által alapjaiban torz statisztika azonban mégis azt igazolja, hogy Orbán Viktor számítása bejött. Nem a valós foglalkoztatásban. Ó, nem! Azonban a fonnyadt rózsát is el tudja adni a hordóról szónokolva illatos csodavirágként. Ehhez pedig kétségtelenül tehetség kell. S persze végtelenhez konvergáló mujaság azok részéről, akik számára a pucér király is pompásan öltözött.

De természetesen Orbán Viktornak egy egész apparátus áll a rendelkezésére, hogy kellően tágas lyukat meséljen bele a hallgatóság hasába. Az említett statisztikai adatokra építve szóvivői is offenzívába kezdtek. Arról mesélve, hogy 22 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottság. Ami természetesen azt is jelenti Hoppál Péter szavainak sorai között, hogy az első Orbán-kormány regnálása alatt korántsem tudtak rózsát mesélni a csalánosba. Így aztán akkor nem is volt csúcson a foglalkoztatottság. Ahogy az említett rétegek, a külföldön munkavállalók, és közrabszolgák nélkül ma sem lenne. Miközben természetesen a közmunkaszolgálatnak a statisztika torzításán kívül számos emberi hátránya is van. De ezt a demagógiai előnyök olyan mértékben képesek egyensúlyozni, hogy még a szélsőségeknek is megfelel a „munkára szoktatás” fedősztorijaként.

Miközben a miniszterelnök még az alacsony inflációért is verdesi a keblét. Amelyben jelentős szerepet kap a vásárlási kedv jelentős visszaszorítása. Az ugyanis, akinek nincs pénze a szimpla megélhetésén kívül egyebekre, az még alacsony áron sem fog túl sokat vásárolni. Az áremelésnek ilyen esetekben nincs releváns értelme. Hacsak a boltos nem akarja a raktárkészletet saját magára rohasztani. Az az alacsony infláció, amire olyan nagyon büszke a kormányzat, tehát alapvetően egy igencsak gazdasági műterméknek tűnik. Miközben a vásárlóerő hiánya egyben egy nagyon komoly bevételkiesést is okozhat a költségvetésben. A forgalmi adó kiesésével. Az orbáni közmunkafelfogás tehát két léket is üt egy csapásra. Erősíti a munkanélkülivé válás tendenciáját a piacról finanszírozott munkahelyek körében, és a csökkenő vásárlási kedv miatt csökkenti az adóbevételeket. Amely bevételeket különben az alacsony munkabérek utáni jövedelemadó-csökkenés tovább csökkenti. Ugyanakkor a költségvetésből finanszírozott közmunkás munkahelyének teljes költsége az államot terheli. Növelve az állami kiadásokat. Még mutyimentes körülmények között is! Alkalmasint az alacsony béren dolgoztatott munkaerő a versenyszférában is fizetésleszorító hatással bír. Mert a vállalkozó hülye lesz magas bért fizetni, amikor a dolgozója a varázslatos közrabszolga-juttatásnál alig valamivel többért is kezet puszil.

De a statisztikai adatok a foglalkoztatásban látszólag valóban nagyot lendültek. Azért persze gyanút foghatunk akkor, amikor az egyre újabb „rezsiharcról” hallunk. Valamint a vállalkozói adóprés szorításának fenntartásáról. A rezsicsökkentéses rizsa ugyanis többek között arról s árulkodik, hogy a kormányzatnak eszébe sincs bérszínvonal-emelkedésben gondolkodni. Mert egyébként ki a fenét érdekelné a gáz ára, ha egy magasabb áron sem okozna gondot a számla kiegyenlítése. Amihez persze magasabb jövedelmek is kellenének. A kormányzat tehát beismerte: a fizetések maradnak a béka feneke alatt. Már csak azért is, mert egy jelentősebb bérkiáramlás rögtön megfinanszírozhatatlanná tenné a közmunkásokat, és a növekvő vásárlási kedv azonnal lebuktatná az infláció mesterkélt leszorítását is. Amivel Orbán Viktor azonnal elvesztené a kommunikációs csatát mindenkivel szemben, aki a banánhámozás tudományán felülemelkedve, a négy alapműveletig is eljutott. Amely matematikatudományi szintre Balog Zoltán még láthatóan nem jutott el. Az, hogy a kormányfő csapata sikerrel veszi ezeket a demagógia-fordulókat az tehát az iskolarendszerről is kiállítja a szegénységi bizonyítványt.

Amivel kormányzati erőből visszaélve bizony hitvány viselkedésnek lehetünk tanúi. De kampányszempontból ettől ez még lehet hatékony. Még akkor is, ha az egész foglalkoztatáspolitika inflálódik el. A statisztikai hivatal megbízhatóságával együtt. Holott a pontos adatértelmezésre szükség lehet. Abban a pillanatban, amikor majd rájönnek az emberek, a saját felmondólevelük, a modern munkaszolgálati behívó-üzenetük kézhezvételekor, felhagynak a hatalom hitelvi megközelítésével. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor és csapata egy porszívóügynök állhatatosságával mondja, és mondja a magáét. Mert jobban félnek attól, mint Gyurcsány Ferenctől, hogy a zemberek egy kicsit megállnak és gondolkozni kezdenek.

Andrew_s