Neobojkottizmus

2012. augusztusában, nem kis részben az akkor még javában zajló regisztrációs viták fényében már felmerült a választások bojkottjának az ötlete. Mi tagadás, akkor is sokkal inkább a tekintélyek, mintsem az érvek szóltak a bojkott mellett. S érdemes figyelembe venni, hogy előtte voltunk Bajnai Gordon visszatérésének. Azóta sok minden változott, csak a részvételi ötletelés látszik öröknek.

Ebben az ellenzék bejelentett összefogása nyomán mintha újabb hullámhegy látszana kirajzolódni. Részben egyébként éppen az összefogásban résztvevők unalomig ismert voltával is indokolva a választástól való távolmaradást. Tulajdonképpen a valós választék hiányával is indokolva az akciót. Ezzel szemben, ahogy Andor Mihály is írja, világosnak látszik, hogy még a bojkott sem megy csak úgy. Meg kell szervezni, és kommunikálni kell, hogy milyen reális célt akarnak vele elérni. Mindezt egy olyan ellenzék esetében, mely nem jutott el odáig, hogy a feladathoz keressék meg az embert, és ne az emberhez akarják szabni a feladatot. S még egy olyan programot sem igazán sikerült elővezetni a köz számára érthető módon, ami a közös kompromisszum mentén egy pozitív üzenetet hordozzon. S olyat például, ami nem kapásból fedezethiányosnak tűnő ígéretnek tűnjön. Nem kicsit tűnik esélytelennek.

A bojkott meghirdetésének ugyanis a jelenlegi helyzetben nagyjából olyan üzenete lenne, hogy az ellenzék, minek utána nem tudja, mit csináljon, inkább nem tesz semmit. Amellett egy spontán bojkottal tényleg nem lehet elérni semmit. Ki lehet állni, és lehet elkezdeni beszélni a bojkottról. Ezzel talán el lehet érni, hogy a szavazók egy része otthon maradjon. Amit meg lehet próbálni az ellenzék felhívási eredményeként beállítani. Ez nagyjából egy vállvonást érő ötlet lenne. Ahogy közel másfél éve írtam, aligha okozva ezzel fejfájást, és álmatlan éjszakákat a Fidesz, a Jobbik, illetve az LMP háza táján. A pusztán kommunikációs bojkott tehát biztosan nem célravezető. Maradna a menedzselt bojkott. Ezt megindokolni nem lenne nehéz akkor, ha az ellenzék következetesen képviseli azt a véleményt, hogy az orbáni szavazati rendszert a bevezetéstől napjainkig, a számos győzelmi testre-szabással egyetemben illegitimnek tekintik. Azonban abban a pillanatban, amikor ez a következetesség megtörik, és megindul az alkalmazkodás az adott választási rendszerhez, megtörténik annak legitimációja is. Amellett az ellenzéki bojkottot ugyanazok hirdethetnék meg, akik most éppen arra tették fel a választásokon való részvételüket, hogy behódolnak a jelenleg éppen érvényes választási törvényeknek.

Az teljesen világos, hogy ebből szempontból minden bojkott-felhívás elkésett lenne. De a bojkott tulajdonképpen még akkor is csak egy részhalmaza lehetne annak a következetes fellépésnek, ha hitelesnek sikerülne eladni az ellenzék részéről. Tegyük fel, hogy holnap kigyullad az ellenzék körében a bojkott feliratú lámpa. Mondjuk azért, mert roppant tiszteletre méltó úrinők és urak újabb levelet fogalmaznak serényen. Az világos, hogy annak csak akkor van értelme, mint egy sztrájknak. Csak akkor, ha a legitimnek tekinthető ok alapján teljes, és fenntartható, valamint cselekvési alternatívát ígérő. A „nekünk nem tetszik” ez esetben is éppen olyan kevés, mint tejtermékben a medvehang. Ámde! A jelenlegi ellenzék jól láthatóan szervezetlen. Ellenkező esetben nem lenne két éves késedelemben az „összefogással”. A támogatóik sem egységesek. Így a teljes és fenntartható bojkott illúziója is bukónak látszik. Egyszerűen nem nézem ki a jelenlegi ellenzékből, hogy egyfajta alternatív szavazásra hívná fel a híveket, és azok valóban oda is járulnának. Például egy, a korábbi választási törvények játékszabályaival megtartott árnyékszavazásra.

Aztán még mindig ott lenne a kérdés, hogy mit kezdjenek az árnyékszavazás végeredményével. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy csak akkor érne bármit is, ha annak érvényt tudna szerezni az ellenzék. Ami nyilvánvalóan csak úgy lenne lehetséges, ha kiterjedt választó sztrájk lenne megszervezhető a hivatalos választás bojkottal párhuzamosan. Számolva azzal, hogy a szélsőjobboldal úgy vár egy ilyen akcióra, mint sivatagi vándor egy pohár vízre. Következésképpen százezres nagyságrendű, alapvetően békés utcai megmozdulást kellene tudni szervezni. Akár a hivatalos szavazóhelységek blokádjával, és az alternatív szavazás technikai lebonyolításával is kapcsoltan. A sokak által emlegetett bojkott tehát tényleg csak egy aktív akciósorozat már említett részlépéseként lehetne értelmezhető. Erre az egységes fellépésre az Operaház előtti gyűlés hangulatában fogant következetes ellenzékiséggel lenne esély. Pontosabban lett volna esély. De az aktív bojkott ötlete már 2012-ben sem merült fel. Aligha vélelenül. Míg azt hiszem most igen kevés kéz emelkedne a magasba, ha az tenné fel, aki kinézi egy ilyen, kiterjedt utcai jelenléttel kapcsolt, akciósorozat kivitelezhetőségét a jelenleg éppen összefogósdit játszókból.

Andrew_s