A nemzetpolitika diszkriminációs bulija

Mert mindig csak a buli! Az!

A szilveszter sokaknak az evésről, no meg az ivásról szól. Aki ezt nem teheti meg, az a hatalom szempontjából szóra sem érdemes. Elnöki szinten sem. Azt azonban aligha tételezhetnénk fel, hogy a parlamenti bizottságok tisztségviselői ez utóbbi, önsanyargató kategóriába tartoznának. Nem is tartoznak. A befolyásoltsági időszak kommunikációs moratóriumára vonatkozó, aranyszabály azonban érvényes lehetne rájuk is.

Például, amióta lehetőség van sms-t küldeni, azóta nagyon megfontolandó ökölszabály, hogy alkoholosan befolyásolt állapotban az ember ne küldözgessen üzeneteket. Csak komoly bajok származhatnak belőle. Ugyanígy fontos szabály lehet, hogy hasonló állapotban ne készíttessen az ember magáról protokoll-képet, és ne tegyen komoly nyilatkozatokat. Ellenkező esetben a tervezett mondanivaló helyett csak egy üzenete lesz a közleményeknek: Jó, és nagy volt buli. Ez pedig az adott buliban kevésbé érdekeltek számára nagyjából annyira érdekes, mint a miniszterelnök pózolása sílécekkel. Ámde! Ez a mese most nem róla, Orbán Viktorról szól, hanem egy olyan bizottsági nyilatkozatról, mely bizottságról sem sokan tudnak talán. Kivéve persze azokat, akik a benne való részvételért járó javadalmazást felveszik. Ők biztosan tudnak róla. Nekik ez elég jó buli lehet. Ahhoz is, hogy jó legyen a szilveszterük.

Amit különben a bizottsági sajtótájékoztatóról kitett vezetői portré is tanusít: Az, amely kép alapján Potápi Árpád János elnök úr igazán jól alakítja a semmibe révedő másnapost. Az erre az állapotra jellemző alig-optimista kisugárzással, és ziláltsággal. Szóval! Tényleg jó lehetett a buli arrafele. S ez igazán örömmel tölthet el mindenkit. Azokat is, akik helyett élvezték az országgyűlési funkcionáriusok a jól végzett munka eredményét. Mert az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke szerint természetesen a Fidesz-KDNP kormányzat jól teljesített. Mi mást is üzenhetne a nemzet összetartozásának jegyében. A megannyi kirekesztő, illetve rasszista indíttatású esemény, melyek közül komoly biztosítékokat vert ki például a könyvégetés, rögtön a történelem margójára szorult ezáltal. Esetleg az összetartozásért felelős bizottság szerint van nemzet és nemzetebb? Az előbbi nem érdekli őket, míg az utóbbiba semmi nem tartozik bele, ami a határon belüli viszonyokat érinti? Amely felfogás különben összecsengene az Áder-féle újévi köszöntő hazafiságot érintő részével. Mert kit is érdekelne a nemzet, ha foglalkozhat a nemzetebbel? Legfeljebb azt, aki itt él. De ilyen földhözragadt dolgokkal nem kell annyit vacakolni.

A lényeg a lényeg! Potápi úr szerint egységesebb lett a nemzetpolitika, és kész. Kéretik tudomásul venni! Azért némi másnaposság a közlemény megfogalmazásában is megnyilvánul. A kötelező kormányzati önfényezés keretében ugyanis bekerült egy ilyen mondat is a Fidesz honlapján olvasható szövegbe: „A bizottsági elnök fontos változásnak nevezte, hogy a jelenlegi kormány elsőként tekint szövetségesként a nyugati magyarságra, amelyet a szocializmus évtizedeiben ellenségnek tartottak, az azt követő húsz évben pedig az anyaország próbált kapcsolatot kiépíteni velük”. S ez kérem nem a Hírcsárda! Inkább csak a véletlen elszólások zavaros környezetbe rejtett sorozata. Ugye, hogy ugye! A másnaposság romboló hatása. Mert azért érdemes ezt a mondatot alaposabban is megnézni. Akár elfeledkezve arról is, hogy a szocializmus évtizedeiben sem mindenkit tartottak ellenségnek. Ahogy minket sem tartott mindenki ellenségnek. Ugyanis, többek között, a korona is akkor került vissza a hazába. De az ellenségkép-karbantartással alighanem másik nemzeti bizottság foglalkozik.

Az azonban az elmúlt évtizedek eredményeit méltatja, hogy a kapcsolatok kiszélesítése igenis folyamatos volt. Alkalmasint nem csak nyugat fele, de fogadjuk el azt, amit Potápi Árpád János nyomán mond a Fidesz. Az is világos, hogy amennyiben a kormányzatok sora építette a kapcsolatokat, akkor a jelenlegi kormányzat tevékenysége egy természetes, és logikusan épülő, folyamatba épülne be. Abból kiemelni szükségtelen lenne. Ámde a mindenkinél jobban teljesítő elvárások korbácsütései alatt ezzel nem lehet megelégedni. S itt jön a legvilágosabb elszólás az ügyben. A szövetség ugyanis nem jelent egységet, egységes kezelést. Szövetséget azzal kötnek, aki különállva küzd különálló célokért, de a pillanatnyi közös érdek ezt a különállást felülírja. Ahogy egy nagy nemzetközi szövetség kényszerítette térdre azt a fasizmust, amelynek jelképei olykor surranó-pályán nyomulnak vissza a mindennapokba. A nyugati magyarsággal kapcsolatos megfogalmazás persze némileg diszkriminálhatja a keleti magyarságot. Különösen, mivel a nyugatiakkal kapcsolatban azt mondja a bizottság elnöke, hogy: „Büszkéknek kell lennünk rájuk, mert szorgalmukkal, akaraterejükkel bizonyították, hogy a világ bármely részén megállják a helyüket”. A keletiekre tehát nem kell büszkének lenni? Ők lusta és tohonya társaság? Ejnye, no! Csak úgy simán beismerni, hogy a nyugatiakra a munkájuk, a keletiekre pedig csak a szavazatuk miatt van szükség? Az a pia! Az tehet talán erről is.

Miközben persze a szövetségesi viszony más tekintetben is árulkodó. Aki „csak” szövetséges, azt tulajdonképpen különállóként is kezeljük. Márpedig a kormányzatnak elemi érdeke, hogy a nyugatra migrált honfitársak jó részét különállónak tekintse. Különösen azokat, akik a közelmúltban távoztak. Velük sokkal hasznosabbnak tűnhet egy laza szövetség hangoztatása, mint az, hogy hazajöjjenek szavazni, és távozásuk okáról a szavazólapon mondjanak véleményt. A kormányzó pártról. Bár alighanem erősen leegyszerűsített, és legfeljebb csak a Vezérhez hű bizottságnak emészthető képlet az, ami úgy kezeli a magyarságot, hogy a nyugati magyarság szövetséges, míg a keleti magyarság a holtig lojális vazallusok serege.

Andrew_s